Délmagyarország, 1942. szeptember (18. évfolyam, 197-221. szám)

1942-09-18 / 211. szám

O LíELMAGY ARORSZAO Péntek, 1942. szeptember 18. X Az AiLSz tudomásul vette a ÖzLAG visszalépését a bajnoksagtuk Az AlLSz értesítette az aliöldi kerü­letet, üogy tudomásul vette a SzEAL visszalépését az Isi 14 11. oszlalyu küz­delmektől. A visszalépés tudomásulvé­telei azzal a megjegyzéssel közölte az MLSz, tiogy a SzLAC jövőre nem tart­liat igényt az NB 11. osztályban való szereplesre és helyepe más egyesületet hoz be. X Szombaton és vasárnap: kerületi váltóbajnokságok Szegeden. A ijzVbk. szombaton és vasárnap rendezi meg a Vasutas-stadionban a kerület vatlö­atieliKai bajnoki küzdelmeit. A szom­bati verseny délután lel ö, a vasárnapi deleiőtt 9 órakor kezdődik. X Az UTO csütörtöki edzése. Az U l'C, amely nem kevesebb, mint négy csapatot foglalkoztat, csütörtökön det­iitan kiadós edzést tartott a Liga-utca. Imii Zsigmond Vilmos irányításá­vá!. A kétkapus játék előtt alapos erőnléti és labdatechnikai gyakorlato­kat vegeztek a l'utballistak, akiknek ez volt utolso előkészületük a vasárnapi zumbori mérkőzésre. Az ujszegediek közül Boüó és Bárkányi beteg, Szűcs, Burkus és Tólh 1. sérült; a vezetőség izonban reméli, hogy vasárnapig mind az öt játékos rendbejön. X A Móravárosnak, a SzFIE-nek és » SzATE-nek két pontjába került a va­sárnapi mérkőzés lemondása. Megírta i Délmagyarország, hogy vasiírnap is­mét részt vesz a bajnoki küzdelemben a .\loraváros, a SzFIE ós a SzATE A le nem játszolt múlt vasárnapi mér közések ügyében vitéz Simándy Ká. rol.v iníéző-egyeshiró most hozott ha­lározatot. A határozat értelmében az cgyesbiró tudomásul veszi a bajnok­ságba történt bekapcsolódásukat, egy­ben azonban a le nem játszott mérkő­/ ek két pontját 0:0 gólaránnyal ,az ellenfelék javára irta. Eszerint a SzATE pontjait a SzVSE TI., a felső­városiakét a Reménység, a móravárosi pontokai a HASE kapta ÍM R X ( A burgonya meg A P I Q állapított uj ára PÉNTEK, SZEPTEMBER 18 ,S/nged sz. kir. város polgármesterétől, -I 1.233-1912. I. szám. Hirdetmény A m. kir. földművelésügyi minisz tér ur a mangalica sertésállomány un. nosegi sztnvoualának emelése erdeké­ből a 30 Uoldual kisebb földterülettel bíró, hivatásos kisgazdák részére ked­vezményes áron mangalica tenyészko­cakat kivan kiosztani. . Kiosztásra kerülnek 10—12 bóna­[Kis, la—bO kg sulyu törzskönyvezett mangalica tenyészkocáh. Az igénylés alkalmával 100.— P elő li get kell a in. kir. Gazdasági Felügye- j lö:>ég csekkszámlájára befizetni. i A lő—50 kg sulyu kocák 1U0.—. az ál- oá kg sulyu kocák 110 és az áü 60 kg sulyu kocák 120 P kiosztáai a ion adatnak át az igénylőknek. Az előleg és a kioszlási ár közit különbö­zei. a leszállított tenyészkocák átvéte­le alkalmával lesz a m. kir. Gazdasági 111 ügyeiőséghez beflzetendők. Az igénylők Írásban köleiezik ma­gukat arra, hogy a kiosztott kocákat BUDAPEST i. 6.40: Ébreszfő, torna. 7: Hirek, köz­lemények, reggeli zene. 10: Hirek. 10 óra 15: Szórakoztató zene. 11.10: Nem­zetközi vizjelzőszolgálat. 11.20: Dalok 11.40: A gyomor emésztése és emész­tő nedvei. Dr. Székely László orvosi előadása. Felolvasás. 12: Fohász. Him­nusz. 12.10: Rendörzenckar, Vezénvcl Szöllősi Ferenc. 12.40: Hirek. 1.20: Időjelzés, vízállásjelentés. 1.30: Hon­véleink üzennek. A Vöröskereszt baj­társi rádiószolgálata. 2: P«ádiózene­kar. 2.30: Hirek. 3: Arfolyamhirek, piaci árak, élelmiszerárak. 3.20: Her­csuth Hona zongorázik. 3.50: Dr. vi­téz Galánthay Jenő hegedül. 4.15: Az antennaópitők jogviszonyai. Kádár Gé­za postamérnök műszaki előadása. 4 óra 45: Időjelzés, hirek. 5: Hirek ro­mán, szlovák és ruszin nyelven. 5.20: Nagyzenekari müvek. 5.40: A nemzet lelke az anvák kezében. Dr. Baloghv Mária előadása. 6.10: Német hallga­tóinknak. — Für unsere deutschen ITö­rer. 6.30: Magyar népmuzsika. Dr. Molnár Imre zeneművészeti főiskolai tanár népda'félóráia. Közreműködik S7eelesénvi Tlona és Ráday László zenekari eevüttes kíséretével. 7: Hirok magvar. német és finn nvelven. 7.20: Reszkárt-zenekar és a Beszkárt Köz­művelődési Egylet férfikara. Vezényel Müller Károly. Vidám est 7.50: Sport­közleménvek. 8 10: A gázháboru fei­lődése. Kemnclen Géza katonai elő­adása. 910: Bura Sándor cigánvzene­kara muzsikál a Hungária-szállóból. 9 40: TTirek. 10.10: Üzen az otthon. A Vöröskereszt haitnrsi rá'liőszolgáls­ta. 11: TTirek német - olasz, angol, francia nvelven. 11.20- Tánczene. 12: TTirek. SZERKESZTŐ! ÜZENET Régi előfizető, irodalombarát. Meg­kaptuk levelét a két verssel. Név nél­kül küldött közleményeket azonban r.em adunk le. Ha tehát érdekli a do­log, szíveskedjék bennünket szerkesz­tőségünkben este 6—8 óra között fel­keresni .-.alább 2 évi tenyésztésre fogják fel­használni s ezen időn tul csak a m. kir. Gazdasági Felügyelőség hozzájárulása val adhatják el. Az engedély nélkül el­adóit, vagv levágott kocák ulán az ár­kedvezményt (állag 70.— pengőt) az •genvlők tartoznak visszafizetni. Igényelni lehet f. évi oktober 15-ig az í. fokú közigazgatási hatóságnál Bérház. II. emelet 19.), az alsóköz­ponti és felsőközponti közigazgatási hatóságoknál. Szeged. 19{2! szeptember 16-án. Dr. Pálfy József polgármester Szeged sz. kir. város polgármesterétől. 45,838—1912. I. sz. Tárgy: A Fötdmüves-utca 3. számú óvóda emeletráépítési mun. kainak vállalatba adása. Versemytér&yalási hirdetmény a .Föidmüves-utcá 3. számú óvóda óvo­da épületének emeletráépítési munkái­ra, és pedig: 1. Bontási, föld. kőműves, vasbe­ton,. átalakítási, II. ács munkákra 1942. szeptember 2t-én délelőtt 10 órakor ¥ana Hihábf fceBtfer)ckésc3?6, WHOArn­eyír éc?Kgc-h?i»ötal tséStSgyár SZEGED, Avatfi «tea A. it. a gazdasági ügyosztályban (Bérház. II. emelet 22.) nyilvános versenytárgyalást tartunk s a beérkezett ajánlatokat ugyanezen napon és időben .felbontjuk. Ajánlati minta, vállalati és szerző­dési feltételek a gazdasági ügyosztály­ban (Bérház, TI. emelet 22.) díjmente­sen rendelkezésre állanak. Az aláirt ajánlatokat, sértetlen bo­rítékban elhelyezve és pecséttel lezár­va, fenti időpontig a városi iktató hi­vatalba (Városháza földszint 14.) kel) benyújtani. Az ajánlat borítékját a kö­vetkező felirattal kelj ellátni: »Aján­| lat a 45.838—1942. 1. sz. versenytár­Jgyalási hirdetményben közölt fölrnü­vesutcai óvóda emeletráépítési 'munkái­ra.* Szeged. 1942, szeptember 16. Dr. Pálfy József r>r>1gírmr--ter ' Szeged 9z. kir. város közellátási és árhivalala ad. 2816—1942. k. é. szám. Hirdetmény Kiskereskedő a fogyasztónak kilón. .kint nyári rózsa 27, Gülbaba 27, őszi­rózsa 26, Ella, sárga 23, Woltmann 22, Krüger 22, ipari Woltmann 21, ipari Krüger 21 fillér. A termelő a fogyasztónak 1 q alól kilónkint nyári rózsa 26, Gülbaba 25, őszi rózsa 24, Ella 21, Ella és sárga 21, Woltmann 20, Krüger 20, ipari Wolt­mann 20, ipari Krüger 20 fillér krióc­kint A termelő a fogyasztónak 1 és 5 q között: nyári rózsa 24.60, Gülbaba 24.10, őszirózsa 23.05. Ella és sárga 20.40, Woltmann 19.35, Krüger 18.85. ipari Woltmann 18.40. ipari Krüger 17.90 pengő mázsánkint. Szeged, 1942 szeptember 17. Polgármester. APRÓHIRDETÉSEK r i o ti o háztelheh, család­es Dérházah, Ipari leiepek, szöiiö es szántó Pírfokok Háztelek gyümölcsfák­kal Felsövöros 3000 P Háztelek Földmives ot­cán 4600 P. Háztelek alsóvárosi állomásnál 6—14000-ig. Adómen­tes családi ház utca­frontos kőrútnál 17.500 Adómentes magasföld­szintes családi ház 2 szobás, fürdőszobás 28 ezer P, Adómentes ma­gasföldszintes családi háromszobás, fürdőszo­bás 30.000 P. Adó mentes emeletes bér­ház 3 szobás komfor­tos lakásokkal 60.000 P Adómentes emeletes bérház 2 szobás kom­fortos lakásokkal 80 ezer P. Adómentes em. üzletes sarnkbérház 3 szobás komfortos laká­sokkal fő utón 40.000 P. Adómentes emeletes üz­letes bérház komfortos lakásokkal, szép kert­tel. egyetem kőzetében 115.000' P. Adómentes, háromemeletes bérház komfortos lakásokkal Belvárosban 200.000 P. Földszintes ház 2x2 szo bás lakás és füszeriiz­lettel, kerttel 16.000 P. Emeletes, üzletes ház Rókrtson, jó forgalmú füszerüzlet és négy la­kással 28 000 P. üzle­tes ház régi jóforgal­mü vendéglővel, kerttel főúton 45.000 P. Eme­letes, üzletes ház lő nton, fiiszerkereskedés fakereskedéssel, fürdő, szobás lakással 38.000 P.Belvárosi, em«lete« bérház 2, 3, 4 szobás komfortos lakásokkal 90.000 P. Belvárosi "agy bérház 7x1 és i szobás, fürdőszobás la­kásokkal 60.000 P. Bel városi nagy üzletes bér ház komfortos laká­sokkal 200.000 P. Uj­szegedi kertes villák 2, 3, 4 szobás fürdőszobás lakásokkal nasrv vá­lasztékban. Paprika­földek nagyfeketén 1 és 3 holdas n. ölenkint 3 P. Dorozsmai utná) 3 ezer n. öl 4 pengő ölen­kint. Szegedhez közel miiutnál 7 holdas Szép gyümölcsös tanvával 29 ezer P. Szegedhez kö­zel 7 hold bánáti szán­tóföld jó tanyaépiilet­tel miiutnál 20 000 P. 10 holdas városi bér­földes szántó és sznllő-­birtok tanvával ki=­vasutálomásnál 6500 P 6 holdas szöllő birtok tanvával kisvasainál 20 000 P 17 hold szán­tó és szöllöbirfok jó la­kó- és gazdasági épü­letekkel Felsőtanván 65 000 P. 20 hold szán­tóbirtok gyümölcsössel ió tanvaénületekke! Fel sőtanván 45 000 P 103 hold szántó birtok 4 szobás tanyával és «ok gazd. épületekkel 185 ezer P Ezen birtok hérbe is kapható! 120 hold bánáti szántó ari lakőházzai. gazd épü­letekkel. ártézi kúttal 160 000 P. Alkalmi vó­teleki Ml £ 11 r n t F. M. ingatlanirodában. Horthy M. u. 1 (Kul­turpa!"tánál> Ház eladó Hattvu utca 37 sz. Vásárhelyi su­gáruthoz közel. Egy szobás modern GARZON LAKÁST keresek október 1-re, lehetőleg körúton belül Ajánlatokat postafiók 186, ügynökök kizárva. Mindenes főzönőt és gyermekleányt felve­szek Margit u. 14, I. em. Bejárónő, közellakó — felvéteti- Béke u. 15a. alatt MUN KAjpj;: V ETLTÉS Munkát kaphatnak a Hatósági Munkaközve­títő utján. — Férfiak: 2 kovács helyben, 2 lakatos helyben, 1 bádogos helvben, 1 vizvezetékszerelő hely­ben, 1 villanvszereío helvben. 1 kályhás vi­déken, 12 asztalos hely­ben, 1 parkettázó mun­kás vidéken. 1 ká­dár helyben, 3 bognár helyben" és vidé­ken, 1 kosárfonó vidéken, 4 sziiigvárló vidéken, 1 kárpitos helyben, 3 szabó belyw ben, 15 cipész helvPen, 1 fodrász vidéken, 2 kőrnives helyben 5 kifutó helyben. 1 gaz­dasági mindenes vidé­ken, 80 répaszedő (ko­menciós) vidékre, 10 műszaki rajzoló vidék­re, 10 műszaki tisztvi­selő. _ Nők: 1 varrónő helyben, 1' tüzőnö hely­ben, 1 kalaposnő hely­ben, 1 fodrásznő hely­ben. 1 kiszolffálótiö helyben, 1 napszámos­nő helvben, 10 minde­nes helyben, 6 mindenes főzőnfl helyben, 10 be­járónő helyben, 1 ház­vezetőnő helyben. Ta­rionchelvek: 1 kovács, 3 asztalos, 3 kárpitos. I szabó. Nagy EBÉDLŐSZÖNYEGET VENNÉK jó állapotban. Cim — •Szmirnac jeligére a kiadóba. 335 Egy vaskályha eladó. Rudolf tér 5 sz., ke­nyérüzletben. Szép őszi leánykakosz­tüm eladó. Szt. Ignáo­u. 6, II. 3. Ügyes varróleányokat állandó munkára és ta­nulólányt felvesz Dávid Fálné női szabó, Báró Jósika u. 21 sz. Borbélysegédet felvess Bálint, Brüsszeli körül 2 sz. Állvány asztalosságba jártas asztalos segédet állandó munkára fel­vesz Túra László mü­asztalos, Arany János utca 11. Kitűnő hangú rövid zon gora olcsón eladó. — Pulcz utca 7, földszint L Egy hálószohabutor el­adó. Fodor u. 20. . — ———-, YaiŐNfilftt Eleszetl a főposta előtt barna bőr iratáska, hú­zós mérleggel. Becsü­letes megtaláló illő ju­talom ellenéhen Feke­tesas u. 11, kalapüzlet­ben adja le. Felelős szerkesztő és felelős kiadó* 8 erey Géza Főmunkatárs: Temeatrápy József Szerkesztőség: Szeged. Kölcsey-utca 10, I. em. — Éjszakai szerkesztőség; Kálvaria-utca 14. — Kiadóhivatal: Szeged, Aradi-utca 8. — Telefon (szer­kesztőség és kiadóhivatal és nyomda): 13-06. Nyomatott ABLAKA GYÖRGY körforgógépén Szeged, Kálvária-u. 14. telefon: 10-84. _ Felelős üzemvezető: Ablaké István. /

Next

/
Thumbnails
Contents