Délmagyarország, 1942. augusztus (18. évfolyam, 173-196. szám)
1942-08-11 / 181. szám
Kedű Ara 10 ítlltr 1942. augusztus 11. XVIII. eYl. 181. sz. tlafonta 2.$©. negyedevrc 1.20 i» KERBSZTENY POLITIKAI NAPILAP A Fffméltóságu Asszony rádiószózata a magyar társadalomhoz Budapest, augusztus 10. Vitéz nagybányai Horthy Miklósné, i Kormányzó Ur hitvese, hétfőn dél után 6 óta 35 perckor rádiószóza tot intézett a magyar társadalom hoz. A Föméltóságu Asszony vitéz nagybányai Horthy Istvánné társa ságában érkezett a Magyar Táv iratj Iroda székházába A FőrtjéltóL ságu Asszonyékat a Magyar Táv [• irati Iroda és a Bádió Sandor-ut caj székháza előtt a kormánv tagjai közül Baitha Karoly vezérezredes. honvédelmi miniszter, vitéz Lukács Béla tárcanélküli miniszter és Anlal István nemzetvédelmi mi niszler fogadták. Az épület bejáratártál a Föméltóságu Asszonyt vitéz Nárav Antal vezérőrnagy, az M I I és a Rádió elnöke fogadta. A Föméltóságu Asszonyék a fogadás után együtt mentek a hármas számú stúdióba, a felolvasás színhelyére, A mellette levő stúdióban hall gatfa vérig az előadást vitéz nagybányai Horthy Istvánné és a bárom jelenlevő miniszter. A közel félórás előadás elhangzása után a Himnusz, majd a Rákóczi-induló akkordja csendült fel a rádióban A Föméltóságu Asszony a következő beszédet mondotta: " Kérő szóval fordulok .ismét a magyar társadalomhoz. Kérek a messze keleti arcvonalon küzdő magyar honvédnek, aki szent kötelességét teljesít, >»ki távol családi tűzhelyétől védi otthonunkat és biztosítja mindannyiunk zavartalan életét. Kérek az itthonmatodottaknak, hogy megmentsük őket a r®njuk nehezedő gondtól, mig ezéret,e'k az ősi magyar helytállás vitézi kötelességét teljesitik. Kérek azoknak a gyermekeknek, akiknek édesapjuk és e(tartójuk a háború véres kényszeriifege miatt a legtöbbet adott 'érettünk es a hazáért. Kérek a hadiárváknak. Ne felejtsük el. hogy a iienizeíünk Héért folyó háborút két arcvonalon ,v'vjtik ineg, a honvéd odakünn, az ittnően felszerelt és az ország teljesítő képességének határáig lehetőleg minden szükséges holmival ellátott hadsereg. Be tény az, hogy a háborús beszerzési nehézségek niibtt honvédségünk még a legnagyobb áldozatok árán sem tudja teljes mennységben beszerezni a szükséges téli holmikat, mert ezen a téren is nyersanyaghiány van. Igy nagyrészt azokra a, téli holmikra is szüksége lesz a honvédségnek, amelyek ma talán fölös mennyiségben és használaton kívül a társadalom tulajdonában vannak. Nemcsak az a fontos, hogy mindenki minél többet cs jobbat adjon, hanem az is, hogy helyesen és okosan adjunk és olyasmit juttassunk katonáinknak, aminek vitéz hovédségünk valóban hasznát is veheti. Elsősorban szükség van bármilyen huzattal ellátott egy, két, három, vagy ötujjas szörmekesztyiire. Megfelel a gyapjukesztyü és sikesztyü is, csak az a fontos, hogy a kesztyűk 7 és feles nagyságnál kisebbek ne legyenek. Ezenfelül kötszövött meleg alsó fehérnemű kell minél nagyobb számban.! Ezek közül leginkább az úgynevezett jáger alsónemű, pullover, szevetter, ujjas, vagy ujjnélküli kötött gyapjúmellény, amely alkalmas a célra. Gyűjtsünk továbbá szőxmesapkákat.'A honvédségnek megfelel minden szőrmés sapka, leginkább pedig az Alföldön és Erdélyben viselt szőrmekucsma. Fülvédő, nyaksál, hósapka és é^melegitők minden családban találhatók, ahol a fiatalság teli sportot űz. Gyűjt síink össze minél több lábszármelegitőt, vadászharisnyát és hasonló lábszárvédőt is akár lábfojrésszcl, akár anélkül. Megfelel erre a célra a vadászok és turisták lábszárvédője éppen ngy, mint a labdarugók lábszárharisnyája. Sífelszerelést és sicipőket is kérünk katonáinknak. A sítalpak 190— 220 cm nagyságúak legyenek, bármiyen fából és kötéssel, a sicipok pedig legalább 43. számúak. Az orosz téli éjszakák hidege ellen tábori takarókat is kérek. Nagy szolgálatot tesz a szent ügynek az is, aki a nap és hó ellen védő szemüvegeket, napszemüvegeket, motoros és a«tós szemüveget és szemvédőt szolgáltat harcoló csapataink részére. Végül szőrmés mellényekkel kell ellátni katonáinkat A szőrmebélések éppen olyan jók e nemes célra, mint az úgynevezett mikádókabátok, vagy az Erdélyben használatos bőr és szörmemellények, a rövid bekecsek, egyéb bundabélésck, kesztyű vagy sapka készithető. Nagyon fontos, hogy a páros holmit: cipőt, éfmelegitőt, harisnyát, kesztyűt, sítalpat, lábszárvédót párosan összeerősitve, illetve összevarrva szolgáltassuk be, mert ezzel s felesleges munkától és késedelemtől kíméljük meg a gyűjtőket. Semmi sem vesz kárba és minden darab eléri rendeltetésének helyét A rögtön felhasználható téli holmit haladéktalanul továbbítjuk, a többit pedig szakszerűen átalakítják, vagy nyers, anyagként uj ruhadarabok készítésére használják fel. Ami esetleg a honvédség céljainak nera felel meg, azt az arra rászoruló szegények kapják meg. Az adományozók minden egyes tárgy után elismervényt, kapnak és gyűjtést végző szervek a. legszigorúbb ellenőrzéssel biztosítják a manapság annyira értékes téli holmi beszállttá • sát, kiválogatását és eljuttatását a csapatokhoz. A gyűjtéssel megbízott katonai és polgári szervek az újságok és falragaszok utján még részletesebben fogják a közönséget azt augusztus 35-től szeptember 5-ig megtartandó téli ruhagyűjtést akcióról tájékoztatni. Szentül hiszem, hogy a magyar társadalom most is ugyanúgy meg fog érteni engem, mint megértett eddig is, de most még nyomatékosabban kérek mindenkit, hogy adjon, mert ennek a gyűjtésnek az eredménye ugyanolyta fontos, mint egy megnyert csata. Nagg rengtigggözefmek a KaMtázasbait ts az Indiai-óceánon Krasznodar, Majkop és Pjatígorszk német kézen — Százezer tonna hajótér elsüllyesz* lését jelentik a japánok Siiitíos mwrmtúU inűfónan mmm raeíöíársainah Ictorftizfafósa miatt jtonmaradottak pedig a polgári köteIességteljesités arcvonalán. Sok és felfele tennivalónk van. Elsősorban Gondoskodnunk kell a katonák itthon,har;,dt hozzátartozóiról, tehát adakoa. ©Ónk kell a meginduló háborús téli tégely akcióra. A második mélységes tekölcsi kötelességünk pedig azt kövteeli tőlünk, hogy biztosítsuk a hadi arvák neveltetését. Végiil pedig fellii°ni a figyelmet a honvédség közeli ruhagyűjtés! mozgalmára, antoly 5 bárom akció közül időben a Iegh»l'aiabb kezdődik. ! Kérő szavam mindenkinek szól, de téinkább azoknak, akik itthon nyukényelniet biztositó polgári fcöJ'iiyefHben és nem a minden perében reák váró veszedelmek között végzik munkájukat. Es szólok minden ( nJ"ál«or, hitveshez, asszony és leány. stvéremhez, — hiszen mi, nők ismerte '^jobban azt az aggódó ezereteV[i) toiogyan hozzátartozóinkat az élet fe"!fIelmeiböl, de különösen a harc-. ^ visszavárjuk. Az állam minden rTj-tétteg lehetet megad az itthomua"téttaknak, a hadiár vaknak és a bar10 katonáknak. Honvédségünk kitü. Amióta a danzigi. szikrából kipattant az uj világháború, megszoktuk, hogy a vasárnapok rendszerint a hadi és diplomáciai szenzációk egész tömegét produkálják. Véletlen-e ez, vagy valami része a sorsigazitó emberi akaratnak is van benne, ezt csak akkor; tudhatjuk meg, ha majd megfelelő törtéuelmi távlattál fogunk rendlekezni az események megítéléséhez. E pillanatban benuevagyunk az események forgatagának kellős közepében, az egyidejűség, a kortársi mivolt sok vonatkozásban akadályozza a tisztánlátást, azonban a kiemelkedőbb események jelentőségét már ma is legalább hozzávetőleges pontossággal le lehet mérni. Ilyen eseményként mutatkozik cs indiai kérdés uj fordulata, amely vasárnap érkezett el a nagy törés pjjlandtához. Ilyen a németek kaukázusvidéki előnyomulásának mindenkit meglepő, váratlanul gyors előrehaladása, amely jelentős lépéssel juttatja a tengelyhatalmakat kcjzelebb a katonai döntéshez.,, de ide keli,sorozni a, Csen-1 des-óce'ánon most folyó nagy tengeri csatát is, amelynek során az angolszászok több, mint százezer tonna ujabb hajóteret veszítettek. E két hatalmas katonai' vereséggel szemben ellenséges oldalról a moszkvai konferencia lezárása a figyelemreméltó esemény abból a szempontból, hogy valószínű, bogy az itt leszögezett álláspontok irányadók lesznek a jövőbeni hadviselésre* India Moszkvában, mint a mindkét oldali hírügynökségek kombinálják, a tárgyalások középpontjában a második front megteremtésével kapcsolatos problémák állottak. Ez'ektempóyuk gyorsulásával, a tárgyalások huzavonáival, az egyik oldalon az egyre hangosakban ismételt követelésekkel, a másik oldalon pedig az ezekkel szembeszegezett következetesen makaűs kitartással a régi álláspont mellett, egyre kisérte! jesebb hasonlatosságot mutatnak az 1938. évi nyár és őszelő eseményeivel, amikor hajszálra ugyanilyen felszabadulási törekvéseket hasonló terrorisztikus erőbatalmi eszközökkel akartak elfojtani Csehszlovákjában. Azóta ez a raandvaesinátt állam már régen a múlté és az események kérlelhetetlen vaslogikája érvényesül most hasonló módon a brit korona gyöngyének: Indiának leválási folyamatnál is, A kel kapcsolatban maliciózusan jegy-1 kongresszus döntött' és ezzel a történelmi .lépéssel elindította egy uj zik nieg Berlinben, hogy addig tár gyaltak a második frontról Londonban, Washingtonban és Moszkvában, amig végre sikerült nekik egy Harmadik frontot teremteniók, mégpedig önmaguk ellen, — Indiáittan. Aj -indiai eseményeket megelőtörténelmi folyamat lavináját, amely — ügyieket — az áldozatokszázait. ezreit, talán tízezreit Is fogja majd követelni, azonban a végső kifejlődés aligha lehet kétséges. Az engedetlenségi mozgalomban ző események az utóbbi betek során rejlő nagy veszély elhárítására