Délmagyarország, 1942. augusztus (18. évfolyam, 173-196. szám)
1942-08-09 / 180. szám
«n dktmagy aríirszag '" rnnp, 1942. augusztus 9. SZÍNHÁZ Váltson bérletet a sziníszezonra! A titkárság ma délelőtt is hivatalos órát tart fél 11—1 óra között. Bérletvóltás köznapokon délután 6—8 óra között Telefon: 26-9(3 237 KOZMETIKA A faggyúm irigyekről A faggyúmirlgyek az irhában és az irhaalatti rétegben kivezető csővel bíró ktilsö elválasztásé mirigyek, amelyek vagy a szőrszál köveiében vannak és kivezető csöviik a szőrtüszőbe nyílik, vagy ezektől távolabb és ekkor váladékuk e mirigy kivezető csatornáján keresztül a bőr felszínére jut.. A testen eloszlásuk egyenetlen. Legtöbb van az ars középső Tészén: a homlokközépen, areon, állon, továbbá a fejtető középvonalában és a mellkas középrészén elül és hátul. Nagy és sok faggyúmirigy vau a fülben ls. (A fiilzsir a faggyúm!rigyek terméke) A faggytimtrigrek" tulajdonképpen nem aktív működéssel választják ki a vérből terméküket a fairygyút, mint a verejték mirigyek a verejtéke?, hanem az egy passzív folyamat, mert a faggyú nem egyéb, mint a faggyúm Irigyek belső bámsejtjetinek zsíros elhalása folytán képződött anyag, mely 'állandóan egyenletesen, lassan képződik és a már előbb képződőket kifelé nyomja a mirigy kivezető ösövén keresztül. Minthogy a faggyú a kivezetőesöből nem ürül ki gyorsan, mint más mirigyváladék, hanem ott sokáig pang. ennek következtében a kivezető cső szájadéka kitágul és a tár ült részekben a levegővel jobban érintkezve a faggyú egyrészt avasodik, bomlik, megszürkül, másrészt az atmoszféra pora, korma reárakódván, megfeketedik. (Folytatjuk.? R. O.-né Hüpwos es vitaminos arevizek, krémek, olajok, púderek. Szeplő elleni fényvédő szerek. Helíer oszKÉrne tmogatUzi Intézete, Szeged, Dugonics tér 11. I. un. T«L 26-02. Aroapoias. Szépséghibák, - szemölcsök, szőrszálak végleges eltávolítása. Fánykezeléa. Tanítványok kiképzése. Olcsó bérletrendszer. KOZMETIKAI ÜZENETEK: ' Szőke asszony. Forduljon panaszával szakorvoshoz. Nyugdíjas. Használjon arcbőrének megfelelő zsíros bőrtápláló hor,monos krémet Száraz bőrű. Arcvizet okvetlenül használjon. Van szárító és zsírosítn arevíz. H/%H kitfinő zöld-fehér, palackozva 4% MM JS^^fim (cserepalackkal) Kucska msnaiy norpinceszeie Szeged. Kossufti L.-sugarui 21 Nagvban. viszonteladóknak, fogyasztási adó nélkül. SPORT Ünnepélyes külsőségek között szombaton megkezdődött az országos leventebajnoki uszóviadal ÜVEG ES PORCELLAN, DÍSZMŰÁRUK, SPECIÁLIS képkeretezés Tóth István Tisza Lajos körút 45. Nemzeti Takarékosság tagja. A magyar sport, a magyar ifjúság, a nemzet jövője, szombaton ismét ünnepet ült. Ez az ünnep a becsületes magyar sportemberek küzdelme volt, a lelkes harcra, a tisztességes verseny, re, a férfias becsületességre való nevelés. Nemrégen az ország motoros fiai adtak egymásnak találkozót Szegeden, most pedig az úszás hivei szálllak medencébe az ujszegedi versenyuszodában, hogy eldöntsék melyik hadtest levenleegyüttese a legjobb. Erre a küzdelemre mindenki felkészült; fegyelmezett, pompás testalkatú daliákat láttunk a rajthelyeken és szorgalmas vezetőket a zsüriasztalnál. Minden katonai pontossággal volt elrendezve és amikorra a verseny megkezdődött, minden szám zökkenőmentesen bonyolódott le. Pontosan délelőtt 9 órakor felhangzott a leventezenekar intonálásában a Hiszekegy, niajd Kanizsav Karg György ezredes mondott buzditó szavakat az ifjúsághoz. A kedvezőtlen idő ellenére is nagyszámú közönség gvííK össze a versenyuszodában. amelyet ebből az alkalomból fcldiszitottek és fel lobogóztak. A bejáratnál borókafenyők díszelegtek, a fákon pedig a magyar és a város címeréi helyezték el. Az uszodán keresztül nemzeti és egyesületi zászlócskák vo nultak végig, az öltözőház homlokfalán a nemzeti és baráti hatalmak zászlóit helyeztek el. A zsűri elfoglalta helyét az asztalnál. Ott láttuk vitéz Berthy Jár.os ezredest, városi leventeparancsrokot, Fehér J. Istvánt, a MUSz déli kerületének az elnökét, a versenybírót, dr. Kemenessv Tibor tanácsnokot és a fáradhatatlan Lázár Lászlót, akinek a legtöbb dolga volt, hiszen ő indított és ő jegyezte az eredményeket. Nagyon fontosak voltak a szombati eredmények, mert ezeknek az alapján jutottak a döntőbe az ország kilenc hadtestének legkiválóbbjai a 3(30 résztvevő közül. Az nszóeJődöntők után vízilabda játék volt a következő credménvekkel: IX. hadtest—I. hadtest 4:3 (2:0). Vezette Mészáros. Góldobók: Pécsi (2), Fülöp Harsányij illetve Suba. Bóna, Bujlás. A pestkörnyékiek eltaktikázták a mérkőzést. Ezután két déli csapat, fehér és feketesapkások mérkőztek egymással. Eredmény: 1:1 (1:1). Vezette: Orosz. Góldobók: Tombáez, illetve dr. Tarv A nagyszabású küzdelmet vasárnpp délelőtt 9 órakor, majd délTán 4 órakor folytatják. Ekkor ússzák le a döntőket' OOO— J I Harmincéves ai SzTK Értékes jubileumhoz érkezett el az SzTK: most van 30 éve, hogy néhány lelkes sportember életvehozta és úgy alapozta meg, hogy most is számottevő tényezője a magyar sportéltének. Ezt a nagyjelentőségű jubileumot méltóképpen fogja megünnepelni a kék-fehérek lelkes tábora és erről az ünnepségről volt szó az egyesület legutóbbi választmányi ülésén is, amelyet Breinovics Vilmos elnökletével tartottak meg nagy érdeklődés mellet!. A választmány egyhangú lelkesedéssel határozta el, bogy a harmincéves juhiméltó keretek között flnut •<11 meg szeptember 7-én a Városi Színházban. A választmányi ülésen több belső ügyet tárgyaltak le, ismertettek az egyes szakosztályok működését. A pénztáros bejelentette, hogy az aranycsapatnak és a jelenlegi együttesnek a mérkőzése 190 pengőt jövedelmezett a Vöröskereszt javára. Elhatározták, hogy vasár nap reggel 8 órakor gyászmisén j vesznek részt az egyesület tag.iai az alsóvárosi templomban a Lchotay-fivérek emlékezetére. Most van 11, illetve 9 éve, hogy Károly és Ferenc, az SzTK két lelkes tagja és támogatója meghatt. Délután megkoszorúzzák a Lehotayak sírját az alsóvárosi temetőben. Tndomásnl vette a választmány, bogy Kisst a HTVE és Fáskertit a SzVSE részére kiadta az egyesület. S-OOÖ—• Szeged—SiTK-SzEAC vegyes a Temesvári-köruton Az a körülmény, hogy a Szeged vasárnap az SzTK-SzEAC vegyessel méri össze erejét, igazolja az idénykezdés közeledését. Csak helyeselni lehet a vezetőségnek azt az álláspontját, hogy a fárasztó tavaszi szezon után nem állította le teljesen a csapat munkáját, könynyebb meccsekkel edzésben tartotta a futballistákat és most fokozottan erősebb ellenfelekkel készül az első bajnoki J^üzdelemrow X SzVSE—Postás barátságos találkozót rendeznek vasárnap délután fél • órai kezdettel a Vasutas-stadion mellett levő, úgynevezett salakpályán. X SzVSE-OUK I. B. osztályú virilabdabajnóki mérkőzés lesz vasárnap Orosházán. A mét-kőzés nagv küzdel-; met ígér. Ha mind a két pontot akarják hozni a szegediek, akkor egyl pillanatig sem szabad kiengedni ke* zükböl a kezdeményezést. X Az SzTC Szabadkán. Nagy éra dcklődóssel várja a szabadkai közön* seg az alföldi kerület bajnokának, a* SzTC-nek a vendégjátékát. A szabadkaiak revansra készülnek. Az SzTŰ ebben az összetételben ad revansot » 4:2-ős szabadkai vereségért: Orosz, Mogin, Dóezy II., Dóczy l. Az SzTCJ összetételének érdekessége, hogy » második helyen az újvidékiek volt ja-* tékosa, Mogin küzd a szegedi színek* ért. X Nincs vége még... Jelentette » Délmagyarország, hogy a nagy pori felvert újvidéki Szeged—UAC mérkő* zésből kifolyólag pénzbirsággal, illetve dor.aálással sujlotla a fegyelmi egvesbiró Toldit, Kist, Bálót és az újvidéki Máriásit. Most azt az értesülést szereztük, hogv az MLSz országos elnöke uj tárgyalást rendelt el az ügy* ben és uj ítélethozatalra -utasította a» egyesbirót. Ebből a rendelkezésbőj arra kelt következtetni, hogy a játékosok ügyében suíyosabb ítéletet hoznafcX Szeptember 6-án rajtol az a' földi kerület. Az alföidkerületi futballbajnokság szeplembet 6-án kezdődik. Így határozott az aisziíV'elség vezetősége. X Az ITTG Hmbndkán, a HTVB Zenfán játszik- vasárnap. Az UTC sárnap Szabadkán vendégszerepel é» ellenfele a SzVAK lesz A HTVE va* sárnap ad revansot a ZAK nak Zentán. . m -«OoX A Szeged vasárnap délelőtt 10 órára tisztújító közgyűlést tűzött ki a Baross-étteremben levő klubhelyiségében. Határozatképtelenség esetén augusztus 23-án lesz a tisztújítás. X Felhívás a játékvezetőkhöz. A J'I alföldi kerülete felhívja a játékvezetőket arra, hogy működési szándékukat szeptember l-ig jelentsék be a testület titkárságának. Felhívja a JT a tagokat arra, hogy ha a mérkőzéseken olyan jelenségeket tapasztalnak, amelyek nem valók sporttelepre, szüntessék be a játékot, bár ezen a téren jelentős javulás állapitható meg. X Csapó Mária a balatonföldvári teniszversenyen. Csapó Máriát, a kitűnő szegedi teniszbajnoknöt meghívták a nagyszabású balatonföldvári teniszversenyre. Remélni lehet, hotgv Csapó Mária sikerrel abszolválja a küzdelmet a nagy konkurrencia ellenére is. X Szombaton megkezdődött az Sz,TK céllövövcrsenye. Az SzTK országo. Bácska-vándordijas céllövőversenye szombaton megkezdődött a Pálfy József-lötéren. A döntő küzdelmekre vasárnap kerül sor. A verseny vasárnap reggel 8 órakor kezdődik. X A makóiak mérkőzése. Vasárnap barátságos mérkőzés lesz Makón, a városi pályán, ahol a két régi rivális, az MVSE és a MAK méri össze erejét délután 6 órai kezdettel. A »fömcrközés« előtt a két együttes tartalékcsapata játszik egymás ellen. TŐZSDE ^ tUjWHII Az értéktőzsde szombaton zárva volt. Zürichi devizazárlat. Paris 9.57.1 London 17.30. Newvork 431.—. Milánéi 22.(56'4. Berlin 172.53, Szófia 5.40. Bu-j karest 2.50. Brüsszel 69.25. Madrié 40, Amszterdam 229.50. Stockholn* 102.66. Oslo 98.75, Lisszabon 17.81 negyed, Kopenhága 90.25, Prága 17.3* fél, Zágráb 8.75. . A Magyar Nemzeti Bank valutáén* folyamai. Szlovák kor. 11 45-11 75, »®f 195-205. líra 17.40-1790. svájci W 79 60—80 60. svéd kor. 81 70-82.70. A budapesti terménytőzsdén szort^ baton az árak változatlanok maradtak-' A budapesti gabonatőzsde hivatal"? írjegyzése. Buza 81 kg.on felől Sl^ 80 kg-on felöl 31 —, 78 ka-o» S'l-v1'! Bozs szokvány 71 kg-os 88—. kA1«*®Í res 28.-. Takarmányárpa 65 kg.*®0? (lapest 2450. Szeged 24*5, • g-os Budapest 26 50, üreged Tengeri csöves 17.70. szeme« 2L18 Csikágói terménvíözsdezárlat. tartolt. Szept. 117.5—ötnyolcad, dec) 120 ötnyolcad, máj. 124.73. Tengeri tartott. Szept. 87.25, dec. 90 egvnyolcadj máj. 94.25. Bozs lanyhuló. S/ept. 65.2a. dce. 69 háromnyolcad, máj. 71 hétnyoH EAD. Figyelem kerékpároson1 Nincs gumihiány. U itott J u h A s z-féle pumipót'0 teljesen pótólja a külső, belső gumikat. Teher hordáshoz triciklihez speciál abroncs készüli. Nézze ntep és próbálja ki. Kapható: Kelemen imaríornái Írógép, kerékpár, gramofon, csillár nagy raktára. Jwiffl motietv' KeiemeiHMib