Délmagyarország, 1942. augusztus (18. évfolyam, 173-196. szám)

1942-08-09 / 180. szám

RSAMADMUMMSÍMMMFMI Bellyei iszi lenveíömag kapható. Termelési feltételekért és felvilágosításért forduljon: Füherc g: íoszágkormányiósághaz, Budapest, VIII. Eszterházy-utca 24. szám. a második tárgysorozati pontban pedig az ehhez szükséges fedezet előteremtésére tesz javaslatot a pol gármester. A kisajátítás s az építkezés kőit -légeihez való városi hozzájárulás ügyében kérdést intéztünk dr. Pálfy József polgármesterhez, aki a kö­vetkezőket mondotta: — Tekintettel arra, hogy nagyobb ősszeg előteremtésére lesz szükség, a fedezet kérdését vagy hitelműve­lettel, vagy ingatlaneladással old­hatjuk meg. Ingatlaneladás esetében viszont egyformán tekintetbe jöhet úgy a házak, mÍDt a földek eladása. A kérdés előzetes letárgyalása és előkészítése a közgyűlési tárgyalás­ra most van folyamatban, eddig konkrét terv nem alakult ki­Az egyetemi építkezések ügyében a Délmagyarország munkatársa be­szélgetett dr. Kogutowícz Károly rektorral, aki hasonlóképpen hang­súlyozta előttünk, hogy az illetékes kormáuyhatósági tényezők jóindu­lata és segítsége folytán az egyetem továbbfejlesztésével kapcsolatos ösz­szes kérdések a legjobb úton halad­nak előre. — A kultuszminiszter úr legutób­bi leiratában értesülésem szerint az ügy olyan előrehaladásáról értesí­tette a várost, hogy sürgőssé és In­dokolttá vált a kisajátítási eljárás megkérésére azonnal intézkedni — mondotta a rektor a Délmagyaror­szág munkatársának. De nemcsak a kultuszminiszter, hanem Varga Jó­zsef ipaTÜgyi miniszter úr részéről is a legmesszebbmenő júindidatú tá­mogatást tapasztaljuk az egyetemi építkezésok folytatásának ügyében s ez a támogató jóindulat biztosítja, hogy az építkezések zavartalanul folyhatnak s talán már 19il őszére el is készülhet az épület. Tekintettel arra, hogy Hóman Bá­lint rendelete szerint a szegedi egye­temen 1943 őszén ismét megkezdő­dik a jogi oktatás, az nj központi épület pedig, ahol a jogi kar elhe­lyezést fog nyerni, legjobb esetben csak 1944 őszére készül el, megkér­deztük dr. Kogutowícz Károlyt, hogy a jogi kar elhelyezése ügyében eddig milyen tervek alakultak kit — A jogi kar ideiglenes elhelye­zése egyelőre nagy gondot jelent, mert arról van szó, hogy minimáli­san egy évre, de lehet, hogy valami­vel hosszabb időre kell átmeneti megoldást keresni, mindaddig, amíg az épület elkészül s teljesen be lesz rendezve — válaszolta dr. Kognto­wicz Károly rektor- Több terv, is merült fel, a kérdés éremi eldönté­sébe azonban nem kapcsolódom be, mert akkor, amikor az elhelyezés kérdése napirendre kerül, már nem én leszek a rektor 8 így az egyete­mi problémának ezek a vonatkozá­sai már az új rektor • működési kö­rébe esnek. A helyzet ismeretében meggyőződésem, hogy a jogi okta­tás újabb megkezdésének időpontjá­ra megoldódik ez a kérdés is s az át­meneti időre megkapja azt az ide­iglenes elhelyezést a jogi kar, ami legalább minimális mértékben biz­tosítani tudja a működést. Hogy e» megtörténjen, az legalább olyan fon­tos városi érdek, mint a központi épület építkezésének mielőbbi meg­kezdése, mert a jogi kar visszaállí­tásával semmi körülmények között sem lehet elhelyezési problémák mi­att addig várni, amíg a központi épület elkészül. — Sokkal nehezebb problémának lálom a jogi kar visszaállításával kapcsolatos lakáskérdést — folytat­ta a rektor. Tizenegy professzor és a fakultás nagyszámú egyéb sze­mélyzetének Szegedre költözésével kell számolni, akiknek megfelelő la­kásra lesz szükségük. A jelenlegi sze­gedi lakásviszonyok mellett ez ne­héz kérdésnek látszik s az előkészü­letek során erre is gondolni kell majd. De a Szegedre özönlő jogász­ifjúság elhelyezéséne kérdéséről sem szabad megfeledkezni s valószínű­nek tartom, hogy további internátü­si férőhelyek létesítése válik majd •szükségessé. — örvendetesnek tartom az épít­kezések sürgős napirendre tűzését, mert ez azt jelenti, hogy a téli hó­napokban le lehet majd folytatni a kisajátítási eljárást s tavasszal már meg is kezdődhet az építkezés. Eb­ben az esetben pedig elképzelhető, hogy 1944 őszére készen álljon az épület — fejezte be nyilatkozatát Kogutowicz Károly rektor, aki vé­gül még közölte, hogy a Dugonics­téri jelenlegi központi épület máso­diíf emeletét már rendelkezésére bo­csátotta az ítélőtáblának. Az eddig itt levő SzEI diákotthont a Szuko váthy-téri bölcsészetkari épületbe helyezték s ideiglenes elhelyezést ke­resnek a Diákvédő Iroda és a könyv­tár innen elköltöztetett helyiségei­nek is. A jogi kar ideiglenes elhelyezésével kapcsolatban a tárgyalások értesü­lésünk szerint előrehaladott stádi­umban folyamatban vannak. Az el­ső terv az volt, hogy az Iparosta­nonciskola épületét, vagy annak le­galább egy részét igénybe veszi a város. Ezt a megoldási tervet azon­ban elejtették 8 legújabban arról van szó, hogy az egy vagy másfél esztendőre, amíg beköltözhet a jogi kar az új központi épületbe, a város­házának a rendőrség kiköltözése folytán előre1áthatóleg már u jövő év nyarán megürülő helyiségeiben helyezik el. fi Szent isivan-heti ünnepségen és a Nemzetközt Vásár kapcsolódása a magyar történelem jegyében Érdekes és figyelemreméltó mó­don kapcsolódik a Szent István-heti ünnepségek egyik parádés része az augusztus 14-én megnyíló »háborús« Budapesti Nemzetközi Vásárral. A --Magyar Haza — Magyar Kard< eímű külön történeti kiállítás, ame­lyet a Szépművészeti Múzeumban és a Műcsarnokban rendeznek au­gusztus 14—24-ig a magyar történe­lem múltját eleveníti meg a Ma­gyar Szent Korona pontos másola­tának kiállításától kezdve a törté­nelmi levélváltások okmányain át az eredeti magyar törvénypéldá­nyokig — az Aranybullától a mos­tani kormányzóhelyettes megválasz­tásáig. A kiállítás helye a Szépmű­vészeti Múzeum lesz és szemben ve­le a Műcsarnok, ahol a magyar hadsereg fényes haditettolt ismerhe­ti meg a közönség. Magának a Budapesti Nemzet­közi Vásárnak igen sok csoporti* alakul ki az »Egység — Fegyelem — Munka — Győzelem* jegyében. Stílszerű és gyönyörűen kivitelezett pavillonokban különböző intézmé­nyeink demonstrálják a magyar egységet, a pompás fegyelmet a SZÍ­VÓS és kitartó munka eredményei? és azt, hogy ezek az eredmények gül is a biztos győzelemhez vezet­nek. Kormányzónk családi Pintéré bői vett motívummal ékesítik * győzelem pavillonját, amely egé®* berendezésével mind-mind azt * munkát és azt az akaratot der®®­strálja ötletesen és lenyűgöző mó­don, amely munka és akarat való­ban csak a győzelemhez vezethet Felhívjuk a butorvásárló közönség figyelmét Kertész Sándor mtiipari butortermeire ahol különleges szép bútorok kerülnek a legolcsóbb árért eladásra. Kizárólag az emeleten, Kárász-u. és K5lcsey-u. sarok Meglopta vadházastársát (A Délmagyarország munkatársá­tól) Kerekes Péter ószeres panaszt tett a rendőrségen, hogy a Szent István-térj 8 szám alatti lakásáról ellopták a szekrénybe bezárt ünnep­lő rnháját, valamint ötven pengő készpénzt. A följelentés alapján megindult rendőri nyomozás meg­állapította, hogy a lopás előtt való napon Kerekest meglátogatta a la­kásán volt vadházastársa, Róvó Te­réz huszonkétéves nő. A gyanúsítot­tat előállították a rendőrségre, ahol az töredelmes vallomást tett. Beis­merte, hogy még együttélésük alatt csínátlatott a lakáshoz Kerekes tndta nélkül egy második kulcsot, azzal most, amikor tndta, hogy a férfi nem tartózkodik otthon, lopá­si szándékból felnyitotta a lakást, a szekrényből kiemelte a ruhát és a Nemzeti Hitelintézet KöIcsey-nbCaí zálogházában elzálogosította, a ka­pott pénzt pedig elköltötte. Kijelen tette, hogy bűnösnek érzi magát a j-,uha ellopása miatt, azonban az öt­ven pengő készpénz ellopását nem akarta vállalni. A rendőrség a részbeni heismerés alapján lezárta a vizsgálatot és át­akarta tenni az iratokat az ügyész­ségre a tettes egyidejű átkisérésé­vel, amikor, váratlan fordulat tör­tént Megjelent a rendőrségen a pa­naszos és bejelentette, hogy meg­bánta a följelentést és szeretné azt visszavonni. — Tudom, hogy vétkezett ellenem a Teri — mondotta a hivatalos uraknak" —, de mit Csináljak, mégis szeretem. Nem akarom, hogy álta­lam kerüljön a börtönbe. A mindenáron visszavonulni aka­ró följelentőnek, aki kissé későn je­lentkezett ezzel a lovagias gesztus­sal. megmagyarázták, hogy előbb kellett volna uieggondolui a dolgot az ügyet, annál kevéshbó, mert Ró' vó Teréz beismerte az öltöny eltu­lajdonítását. — El fogják ítélni értet — érdek­lődött aggodalmas arccal a pana­szos. — El bizony — felelték neki. "" A törvénnyel nem lehet tréfálni! — Ez nagy baj nekem — sóhajtot­ta a panaszos elborult arccal. Ne® elég, hogy ilyen nagy kárt okozót? nekem, most majd még én fizetbe* tek is érte! — Miért kellene fizetnie! Ne® pénzbüntetést kap, ha elítélik. nem egyszerűen lecsukják — gosították fel az aggodalmaskor0 ószerest. — Tudom kérem — vetette ell<® * károsult —. Csakhogy amíg ül n®' kem kell őt majd élelmeznem és pr re nekem nincs pénzem! Kiderült, hogy elhitotték' hogy őt, mint főljelentőt teih<» majd a Róvó Teréz fogházbeli k®8®' tolásának költsége, ettől ijedt ®e* annyira, hogy jónaklátta sürgőse® visszavonni a panaszát Mikor ntán megnyugtatták, hogy ily®8®1' ről sző sincs, mert az elítéltek állam kenyerét pusztítják, egysé­ben megnyugodott — Akkor instállom, fenntartó® * panaszomat! — jelentette ki határozottsággal. Peckesen kit®7;3 magát és egyszeriben elfelejtő"*' hogy az imént még érzelmi húrok0 pengetett. Megnyugodva távozott ® a rendőrségről: a fő. hogy ne® k® a Terézért fizetni! Mert ha ™ pénzt is kellene leszurkolni érte, c* már — ugyebár — túlmegy a ha?* rán azoknak a férfiúi kötelu>®k®e ' amire a tiszta érzelmek egy Io»aí71 as szívet egyáltalán kötelezhetnek;' Róvó Teréz ezek után tehát ahol a®*' vettek' a* most már nem lehet visszacsinálni I a bíró a a ítéletet* átkerült az ügyészségre, is az állam gondozásába ^ amíg majd hétfőn kimqndja fete •

Next

/
Thumbnails
Contents