Délmagyarország, 1942. július (18. évfolyam, 146-172. szám)

1942-07-10 / 154. szám

I Az irja Keresem a csendet Igen tisztelt Szerkesztő ur, enged­je meg, hogy én is részleteket mond­jak ei a nyár gyönyörűségeiből. Imá­ra serkentő isteni csend, áhitalak és kerestek szivdobogva, botladozva a a sok robotban, ahol jobban elfárad a lélek, mint a test, hiszen egy per­ced drága kincset ér. De nyilván té­ged is maximáltak, mert eltűntél. Az emberek meg vannak gabalyod­va, olyan rikácsoló lett a hangjuk. Gyakran látok két idős hölgyet, akik utcai találkozásukkor közlik egymás­sal bizalmas értesüléseiket. Előreha­ladott siketségnek örvendenek, tehát ordítva tárgyalják meg a dolgokat. — Igaz, hogy a lánya ott hagyta az urát? — Fenét hagyta. Az a gazember fajgyalázó vőm szökött meg a Tren­dedlinével. — Hát ahhoz a szépséges háziasz­szonvhoz mit szól? Megszámlálta a fán a zöld barackokat és fél éjszaká­kat nem alszik, mert a házmesterék Pöszéjének ez a kedvenc csemegéje. Tudom minden titkukat, mert kior­riilják. De miért bömböl az is, aki nem siket? A korzón divat lett, hogy álkiáltanak egymáshoz az emberek a lulsó oldalra, szerelmes legény a vi­selkedésével is üvölti az érzelmeit, nem csupán a szavaival, éjszaka mo­zihói, vagy ivásból hazatérő népek mintha rekordot akarnának elérni, olvan viháncolást visznek véghez. Fő­leg a nők, túlfűtötten rejtelmes okok­tól. Pillanatra sem állítom, hogy ezek rbsztingvált uri népek, de mondd meg nekik, hogy nem azok. aztán biztosítsd a szemed a kikaparás ellen. A jóked­vük sem igazi, mert erőltetik a ka­cagást és példátlan bárgyuságokon lelkesednek fel. Muszáj nekik, hiszen a Manci azt mondta egyszer rájuk, hogy, jó pofák, tehát kénytelenek ál­lani a dicsőséget. A színház felső »Tgiáiában is ők a leghangosabbak és gyászosan végzett négy elemijük gő­gös tudatában állapítják, meg, hogy ki játszott jól, ki rosszul. Aztán légy oly szives és aludj tő­lük nyári hőségben nyitott ablakkal, pláne ha sarkon van a lakásod és épp alatta d állanak meg bucsuröhögésre, bogy szétszóródjanak. Sajnos, soha­sem olyan intenziv darabszámra, hogy a feltámadás napján a legkeservesebb probléma legyen a testrészeik re konstruálása. Á lakásod volna az a menedékhely, amelyben kipihened magad és bizton ságba jutsz. De keptelen vagy rá, még hozzá nem is szorosan véve az utca átvonuló egyedeitől, sokkal inkább a közeli körzetektől. Először is ott a rádió, amelyet bölcs óvatossággal nem engedtél be kis lakodba. Rádiózik házad népe nr yis eleget, az igazi büntetest mégis oil kapod meg, hogy jobb szomszédod, bal szomszédod, szemközti nyájasod reggeltől kezdve működteti. Ha még ugyanaz a műsor járná, Isten neki. De mindegyik mást fog s hol jobb sorsra érdemes dilettánsok állítják ma­kacs vakmerőséggel, hogy ők a nap nak ezen előrehaladott órájában éne­kelnek, hol vészes ordítás fagyasztja meg benned a vért. — Gyilkolnak! — ugrasz fel szen­dergésedből, hol a kampós botom? Ám felvilágosítanak, hogy a vi­fág leglehetetlenebb műélvezetében van részed, mégérted a fából vaskarikát: színdarabot közvetít a rádió. Megtud­hatod, milyen a szegény vakok élve­zete, akik' nélkülözik - a színmű leg­több kellékét, a szemed előtt történő alakítást, a P'ozgást, amely érthetővé teszi a cselekményt, de a siketségie törekvő igyekezetben is van részed, mert teszem azt a Sárga csikó cím­szereplője ugy ordít a mikrofonba, mintha politikai körök megveszteget­ték volna, hogy tönkre tegyen egy el­lenkező párti népgyűlést. Qrdit a sze­relmes leányzó is, pedig tudhatja a szerepéből, hogy nem lesz végzetes baja és üvölt a kórus, amely igy akar­ja ledolgozni a szerény gázsit Alig hogy véget ért ez az istente­lenség, megszólal a cimbalom. Azt merted álmodni, hogy mára már vége, mert kezdte reggel, kiszolgált ebédnél, dléutáni nyugalmadat megrabolta, az alkonyat szelid szellőjét kísérleti hul­lámokkal fertőzte. De nem, neki éj­szakai zengzetek is kellenek! Határozottan tehetséges muzsikus, lesz jövője is, csak még beie kell jön­nie cgybe-másba. Teszem azt szerez­zen magának másik fület. Nem mintha a meglevő nem volna elég bájos, de, hát nem szeret hallani. Művészete a tremészet ősgvermekeinek nívóján mo­zog, csakis népdalokat ver ki ám ha nagy értékünk, a nép, ennyire hamis, becsületes eredetiségéből ilyen kifor­dított, vérszomjasán megcsonkított volna, — kétségbeesetten kellene imád­koznunk: Uram, miért gyilkolod, tor­zítod a magyart? Mit vétett neked ez a sorsüldözött szegény nép, amelyet ezeréves szenvedésen kívül most a cimbalom is rabságba készül sodorni? Felhívom az összes népköröket, lépjenek velem érintkezésbe, hallgas­sák meg a cimbalomszót, aztán szö­vetkezzünk további eljárásra, — min­denesetre figyelembe véve, hogy sta­tárium van. Van pihenője ís, már hogy ne vol­na! A művészi szüneteket azonban ki­tölti az ablakban nyugtalankodó ku­tya. Hát én szerelem az állatot, külö­nösen a kutyát, mert sokukban több jóságot tapasztaltam, mint egyes em­berekben. A legdrágább kedvencemnek is megvolt a maga vacka, odáig még­se szemtelenkedhetett, hogy az ablak­ba ültessem s megengedjem, bogy rá­ugasson mindenkire, idegen kutyák arrajárásakor idegsokkot kapjon. Per­sze, hogy szemet szúr a gyerekeknek, akik feléje böknek, de hogy tárgyila­gosságomnak is bizonyságát adjam, erről eszembe jut egy régi vicc, vala­mikor a bécsi Ronacherben hallottam. A városon át jön haza a vadász a vizslájával. Az egyik boltajtóban sze­lid házinyúl ül, a vizsla nekiugiik és széttépi. Ebből kártérítési pör lesz s azt mondja a vadász. — Alaptalan a kereset, mert az összeveszést a nyul jogtalan magatar­tása idézte elő. —• A nyúlé? _ csodálkozik a bol­tos. — Igenis, ő kezdte, mert csúfolta a kutyámat, rezgő, fitymáló szájmoz­dulatokkal. Igy ni Meglehet, hogy ezt a szegény ab­lakbelit is idegesiti a ráros. nem tudja megszokni, jobb volt neki me­zitlábatlankodni a végtelen nagy pusz­taságokon, szabadságban. Ha költői hasonlatot keresnék, azt mondanám, hogy átültetett virág ő, hiába fognak rá pedigrét, micsodát, képtelen gyö­keret ereszteni a neki idegen talaiban. Megesik az emberekkel ls. Elég egyet­len szó, vagy mozdulat s kiderül min­den. De nagv csendkereséseniben nem ajánlom, hogy sokáig zavarjon vagy csillapíthatatlan neve'etlenségéhen ne­kem ugorjon, mert kurtán elintézem. Akkor aztán kereshetik egv régi szó­lásmondás alapján, hogy hol van a kutya elásva? (Aláírás.) dímcmtuli baltáit dattyamittása a sQ&tyd áttá$G>lt ettfa (A m. kir. haditudósitószázad köz­lése) 19-12 junius 27. Este 8 óra körül érkezem az egyik zalamegyei gyalog­ezred szálláshelyére. A nagy orosz síkságot jellemző vidék. Dombok, sík­ságok és erdők ideális rendetlenség­ben váltják egymást. Itt él a gyalog­ezred néhány hónap óta és tartja az állásokat az oroszokkal szemben, akik 10 hónapon át megerősített állásokból nem egyszer próbáltak kitörni, de min­den ilyen kitörésük véres kudarcba fulladt a zalaiak állásai előtt. Az erdős lankákon nagy a mozgoló­dás. Az ezred hajnalban támadásra in­dul. A századok felszerelve, menetkész állapotban várják, hogy készenléti helyeikre vonuljanak. A parancsnokok utolsó utasításaikat végzik, megérke­zik a legfrissebb tábori posta is. Este 9 órakor jelentkezem az ezred parancsnokánál, megtudom tőle, hogy az ezred támad hajnalban. Tizenegv óra körül az ezredparancsnokkal és törzsével az ezredparancsnok harcál­láspontjára indulunk Javában folyik már a készenléti helyekre való fel­vonulás. Néma csend mindenütt, csak a rádiós vagy távbeszélő állomások­ról hallatszik néha az öszeköttetés el­lenőrzésére vonatkozó rövid beszélge­tés. 12 ÓRA ELMÚLT A készenléti helvekről megindulnak a rohamutászok, hogy átvágják a drót­akadályokat, azokon rést biztosítsanak, az, előnvomulási utakon felkutassák az aknákat, az utakat jólláthatóan meg­jelöljék. Mindennek percnyi pontosság­gal kell megtői tennie 500 méterig az ellenséges védővonal előtt Az akadálv­réseken azután megindul az átszivár­gó*. A szakaszok sorra átlopakodnak. Éjfél után egy óra. Idegfeszítő pil­lanatok. Az ezredparancsnok fedezéke előtt állunk és csendben beszélgetünk. — Most dől el a támadás sorsa — mondja ez ezredparancsnok". — Ha az ellenség észrevesz vala­mit és tüz alá veszi a készenléti helyekről előiecsoportosult egysége­ket, akkor ugyancsak melegünk lesz... Csigalassúsággal múlnak a percek. — Minden katonai vállalkozáshoz szerencse is kelti Átsétálunk egy másik Harcállás­pontra. Az ezredparancsnok, a segéd­tiszt, az árkászszáadparancsnok. a tü­zérségi összekötő tiszt, a távbeszélő­előadó és én. Az ezredparancsnok el­eLgondolkozik. Látom arcán a támadás részletei foglalkoztatják. Két óra felé visszatérünk' eredeti helyünkre. Meg nem magyarázható pillanatok következnek. Még 20 perc, még 15, még 10. Mindenki idegesen to­pog, mindenki néma. 3 óra 12 perc. Irtózatos erővel elbődülnek ágyúink. Felszabadult só­haj száll az ég felé: Sikerült! Sike­rült az ellenség figyelmét elkerülni. A tüzérség okádta a tüzet az ellen­séges állásokra, mialatt az egységek szorosan felfejlődnek. Meghatározott időben, amikor a tüzérség tüzét az el­lenséges védelmi állások mőgc helye­zi, megindul a gyalogság támadása. Élén a roham járőrök. Mint a fergeteg, törnek az ellenséges védőállásokra. Repülnek a kézigránátok s lángszórók a poklok tüzét okádják a bunkerekre és árok mélyére. Ropognak a gyalog­sági tűzfegyverek. A golyószóró és géppuska tüze előrerántja a gyalogsá­got és elkeseredett rövid, de annál véresebb ellenállás után megkezdődik az ellenség visszavonulása. Zalai, vasi és somogyi bakáink vi­hara zuriul az ellenség ujabb és ujabb vonalaira. Tompa bugás hallatszik mely min­dig erősebb lesz. Feltekintek az. égre. Megérkeztek a stukák Lenyűgöző lát­vány következik. Mindent betöltő siví­tással — mint a vércse csapnak le és. az egymást követő tompa moiajlások és egekig csapó tüz és füstcsóvák Jel­zik a bombák becsapódását Hajnali négy óra. Az élen küzdő zászlóaljak elvesznek a távolságban. Csak a fegyverek ropogása és a tü­zérségi becsapódások jelzik, hol áll » harc. Megérkezik az első sebesült. Piros­pozsgás. tagbaszakadt, somogyi gye­rek: Szmodics Pál. géppuskakezelő. Láblövéssel cipeli egyik bajtársa a se­gélyhelyre. Megindulok a lőszerpótlással előre) Lőszerrel megrakott szekerek és állá­sukat változtató lövegek között hala­dok. A könnyebb sebesültek egyre na­gyobb számban igyekeznek a segély­hely felé. Az egvik század parancs­noka, egy hadnagy görcsösen kapasz­kodik ugyancsak sebesült legénye kar­jába. — Megsebesültem pajlás. de győ­zünk! — mondja és látom arcán örök magvar katona hitét és lelki ere­jót Az. ntászok műszaki felderítést vé­geznek, Gondosan fésülik a terepet és hizonv nem etrv elhagvott bunkerből vagy fészekből puskáznak még rájuk a megbújt bolsik. Egvre tovább kerülök a mögöttem bagvott katonáktól. Már senkit sem látok. Valami furcsa kénvszer űzött előre. Néma csend, csak a távoli fegy­verek ropogása és az ágyuk dörgés® emlékeztet arra a nacv küzdelemre, amely itt áthömpolygött és amely né­hánv száz méterre előttem most is fo­Ivik. SEBESÜLT-MENTÉS Továbbmegyek. Neszt hallok! Hir­telen megfordulok. Látom a kiszáradt napraforgószárak között egy muszka vágódik a földre. Kezemben levő pisz­tolyommal néhány lövést küldök fe­léje. Piszlolv! Villámként cikázik át agyamon: minden segitségíő! íávo!, 3-10 méternyire innen hét sebesült katona, kezemben pisztolv, melyben azonban alig néhány töltény van Vágódom ® földre. Néhány percig feszült figye­lemmel fekszem egy honvéd melleit Muszkám is fekszik tőlem ta:án 40— 5ó méternyire. Én tőle, ő tőlem tart. Felugróm és visszafutok sebesültjeim­hez. összeszedek néhány kézigránátot, megtöltők egy puskát és egy gránát­tölcsérben várom a fejleményeket. Kézigránát, lőszer, van elég. ört álltam mellettük. Negyedórai megfe­szült várakozás után muszkám ugylát-' szik megunta a várakozást mert a napraforgószárak között villámgyor­san szökni próbált. Gyors egymásután­ban néhány jól célzott lövést küldtem utána, mire ismét elvágódott. Talál­tam-e, nem-e, nem tudom, mert szekér­zörgésre lettem figyelmes. Itt a Várva­várt segítség! A négy legsúlyosabb' sebesültet felraktuk a szekérre és el­indultam velük az ezredsegélyhelyre, mig a viszamaradottak mellett egy közben érkező kerékpáros jelentőt hagytam. Kimerülve érkeztem a segélyhely­re, ahol elbúcsúztam sebesültjeimtől éa visszamentem az ezredparancsnok harcálláspontjára. Tiz óra délelőtt. F.gész nap tartott a támadás, iletve az ezt kővető előnyo­mulás. Megérkeztek az első foglyok, 1 ínszsu. zárt sorokban vonultak bátra. E-láltatiaspdott, vad tekintetű, komof pofák valamennvien. Később kettesé­vel, fizeséve! kerülnek hátra olyanok, akiknek sikerült visszamaradva elrej­tőzni. A balszárny elakadt. Ezen azonban csakhamar segítenek a stukák. HM óra után mintegy harminc stuka víP lámgvorsan csap le az ellenálló rész­re és olv pokoli bomba- és géppuska­tüzet zudit rájuk, hogv minden kétsé­get kizáróan megpuhultak. Valóban ® bombázás után csakhamar jelenté'' érkezik, hogy a balszárny is felzárkó­zott. Beesteledett! Tüzérségünk állandó zavaró tűzzel akadálvozza az ellensé' get abban, hogy megvesse lábát Közeledik,az éiszaka. Szürke, kos köpenyét ráborítja a tájra. Kenéz Károly karp. szk*'

Next

/
Thumbnails
Contents