Délmagyarország, 1942. június (18. évfolyam, 123-145. szám)

1942-06-20 / 138. szám

Horthy kormányzót és a honvédséget ünnepelte a képviselőház Budapest, junius 19. A képviselő­ház pénteki ülése ünnepi aktussal kez dődött. Törs Tibor alelnök az ülés megnyitása után a következőket mon­dotta: — Munkánk megkezdése előtt mind. nyájunk bensőséges érzésének méltó kifejezéseképp emlékezzünk meg mély­séges tisztelettel és szeretettel a teg­napi ünnepi napról, mint oiyanról, amelyet az egész nemzet hódoiala és és ragaszkodása valamennyiünk szá­mára ünneppé tett Az alelnök szavaira a teremben le­vő képviselők felállnak helyükről és ugy hallgatják, amint Törs Tibor folytatja beszédét. — Az ország kormányzója, vitéz nagybányai Horthy Miklós tegnap töltötle be életének 74. esztendejét. (Viharos éljenzés és taps. Felkiáltá­sok minden oldalról: Éljen a Kor­mányzó!) — Huszonkét év óta szakadatlan munkában, a felelősség súlyos terhé­vel a vállán viseli tisztségét az a fér­fiú,- akire ennek a honnak minden ren­dű és rangú polgára, mint reménység­re, valóraváitójára tekint és csodálat­tal nézi azt a lelki és testi frissessé­get, amellyel Isten végtelen kegyelme­itől nemzetünk sorsát oly eredménye­sen intézi. — Történelmi megpróbáltatásaink során talán soha olyan nehéz időket nem éltünk át, mint az elmúlt két év­tizedben. Az ő bölcsessége, megfon­toltsága és erélye azonban megszabta utunkat. A legválságosabb pillanatok­ban is biztos kézzel vezetett bennün­ket egy szebb és jobb jövő felé, amely­nek elérése — annyi sok reményte­lenség után — nem puszta álomkép csupán. — Ezen az évfordulón különös me­legséggel fordulunk Kormányzó Urunk személye felé. Az ezeréves Magyaror­szág létéért, boldogulásáért és töké­letes kiépítéséért messzi keleti távol­ságokban folyik a hatalmas küzde­lem és a honvéd ebben az élet-balál­harcban, Isten nevével az ajkán, Leg­főbb Hadurának parancsa szerint, ősi erények csillo,gtatáaA©i I szerez világ­szerte újra meg újra becsülést a ma­gyarnak. A szellem, amely ezt a di­csőséges magyar hadsereget eltölti, .Kormány/ó urunkban testesül meg teljes tökéletességgel s a törvényhozás termében kötelesség, hogy ezen a napon az országkormány­zó Horthy Miklóssal együtt emlékez­zünk meg a magyar katonáról is. (A képviselők éljenzésben lörnek ki: 'Él­jen a magyar honvédség!* — kiáltják minden oldalról.) — Hisszük, hogv amikor ezt tesz­i*zük, az ö magyar szive szerint is cselekszünk s bizonnyal vele együtt érzünk, amikor születésnapján fegyvereinkre a Mindenható áldását kérjük. — Kívánjuk — mint a legszebb és legnagyobb ajándékot számára —eiö­hen és egészségben érje meg a harc­terekét megjárt lobogók dicsőséges visszatérését, hogy az igazság győzel­miével lankadatlanul tovább folytat­hassa országép'tö, áidásos munkássá­gát. Törs Tibor alelnök beszéde végén újra felzúgott az éljenzés: Éljen a Kormányzó! Éljen Horthy Miklós! Él­jen a magyar honvédség! A képvise­lőház tiszteletadása után a napirend­re tértek át és a kormánvnak adandó felhatalmazásról folytatták a vitát. A felhatalmazási javaslat vitája során elsőnek Németh Andor az élelmiszerellátás revízióját sürgette. A törvényjavaslatot nem íogadia el. Bcncs Zoltán a nversanvaggal, munkaerővel, pénzzel való takarékos­kodás fontosságára mulatott rá. Fel­szólította az endélvi képviselőket, hogy áz egyetemes magyar kérdése­ken keresztül lássák Erdélyt és ne Erdélyen keresztül az egyeleines ma­gyar kérdéseket. A javaslatot elfo­gadta. Horváth Ferenc a kormány munkáslakásépitési akciójaval foglal­kozott. Sokallja az öt és félszázalékos kamatot azután a kölcsön után. amit a munkások a lakásépítési akció so­rán kapnak. Kérte, hogy a kormánya kamat bizonyos részéi vállalja magá­ra és ne engedje meg, hogy a mun­kásság részérc kiadott házépítési köl­csön kamatja 3 százaléknál nagyobb iegven. Meskó Zoltán a javaslatot nem fogadta el. Kállay Miklós miniszterelnök ezután beterjesztette az 1939—40. évi zárszámadást és a legfőbb állami számvevőszék jelentését. Papp Mihály a kormánypárt két vezérszónokának a javaslat vitájában elhangzott felszólalásával foglalko­zott. Az ülés 2 órakor ért véget, A vitái kedden folytatják. Belvárosi Mozi Szombat, vasárnap 5, 7, 9 a legvidámabb magyar katona­vígjáték: csikó ós ka A főszerepekben: SIMOR ERZSI, KISS MANYI BILICSY, CSORTOS, VASZARY. LAT A BAR, PETHES FERENC slfe. A legfrissebb Ufa-Hirad6! Az OMTK icólllfoft flzemftiek Itázllíczettsbe vitelével próbálta a város megoldani a létproblémát lelfcs szigorral szereznek érvényt a szabályrendeletnek DELMAGYAROFSZAG Szombat, 1912. j a « i o s 20. (A Dclmagyarorsz<i</ munkatársá­tól) Azokat, az állandó tárgyaláso­kat, amelyeket a város vezetősége dr. Tukats Sándor főispán és dr. Pálfy József polgármester szemé­lyes irányításával folytat a minisz­teriális tényezőkkel, az érdekeltek­kel és a szakkörökkel a tejkórdés­ben, mutatják, hogy a hatóság el van szánva ennek a súlyos problémának a végleges megoldásá­ra s e cél cérérse érdekében mindeu törvényes eszközt és lehetőséget igénybe vesz, mert a közönség tejszükségletének kielégítését minden körülmé­nyek között biztosítani kívánja. Ez vezette a várost- amikor ala­pos mérlegelés és megfontolás után olyan előterjesztést tett a fnldmiive­lcsiigyi. és a közellátási miniszté­riumnak, hogy a tej árát a mai árnivőról sz állattartás költségeinek meg­drágulásával arányban álló mértékben emelje, illetve hozza az árak megállapítása dolgában intézkedésre hivatott il­letékes hatóság összhangba a ter­melés költségeit, a tej átvételi árá­val és ehhez képeit emelje a szege­di tejárakat a fővárosi árszínvo­nalra. Ugyanilyen alapos megfontotós. a helyzet és a lehetőségek mérlege lésének eredménye a városnak az a másik beadványa is amelyben a földművelésügyi minisztériumtól azt kérték, hogy mint felügyeleti szerv rendelje el n minisztérium közérdekből az OMTK szegedi fiókjának tijhóli megnyitását, amennyiben pedig ez nem volna V Korzóban Ma 5—7 és 9-kor Iluszka Jenő világhírű operettje! BOB HEPCEG Sirnor Erzsi, Kovács Kató, Szi­lassy, Rajrfav, Makláry, Biliesy főszereplésével hetséges. ugy legalább azt akadá­lyozza meg a miniszter, hogy a sze­gedi tejtelep berendezési tárgyait leszereljék és Szegedről elszállítsák. Lapunk hasábjain már beszámol­tunk arról, bogy a földművelésügyi minisztérium, amelynek intézkedé­seinél nemcsak a szegedi szempon­tokat, hanem országos érdekeket is figyelembe kell vennie, a kérelem első felét nem találta teljesíthető­nek, igy teljesen az OMTK-tól függ. menyitja-e újra üzemét, vagy pedig továbbra is zárva tartja? A kérés másik felét azonban, amely az OMTK fölszerelésének és berendezé­si tárgyainak Szegeden való meg­hagyására vonatkozik, a miniszté­rium teljesítette és ilyen értelemben rögtön intézkedett is. Igy azután nz üzem felszerelésén, a tároló medeneéken, hiitö, szűrő és pasztörizáló gépeken kivül még mintegy ezer darab 25 literes kanna is Szegeden maradt. ezzel sikerült a szállítás legfonto­sabb eszközét, a kannákat is bizto­sítani. Ezer kantia, számítva az ál landó cserét is, napi tizenkétezer­ötszáz liter tej szállítására elégsé­ges, tehát, ha figyelembe vesztik, bogy csak hosszn idő SZÍVÓS és ki­tartó munkája árán lebet a behoza­talra kerülő mennyiséget fokozato­san a szükségletnek megfelelő mér­tékre feltornázni, úgy az OMTK itt­hagyott. kannakészlete egyelőre hosszabb ideig elég lesz a napi tej­hozam. beszállítására. Azóta ismertté vált az OMTK ujabb álláspontja is, amely esak annyiban jelent, módosulást, az üze­met leállító kategorikus elhatáro­zással szemben, bogy • az újbóli üzem behelyezést ah­hoz a fettételhez kötötte, hogy a tejért a gazdák által kívánt magasabb árat fizethesse, mert másként nem tudja, a város fogyasztói részére a tejmennyiséget lekötni, tehát nem tud produkálni. Toinészefpsen sem a város, sem pe­dig a felügyeleti szerv nem tud ilyen intézkedéseket garantálni, an­nál kevésbé, mert ha lesz is teíáremelés. ez csakis országos rendezés keretében és csak az elkerülhetetlenül szükséges mértékben történhet meg. Minthogy pedig az OMTK ilyen ki­látások mellett az üzemet njból föl­venni nem képes, a másik helyből" tejüzem méretei pedig tulkicsinyeV egy nagyszabású tejellátó _kampány lebonyol itásához, a város kénytelen közérdekből az egyetlen fennmaradó lehető­séghez folyamodni és kombi­nációba venni az OMTK leálli­tott üzemének házi kezelésbe vételét. Természetesen ez csak átmeneti megoldás lenne a viszonyok stabi­lizálódásáig. Értesülésünk szerint már meg is indultak a tárgyalások a város és na OMTK közöl k az üzem és a be­rendezés használatára való átenge­désére, másrészt megfelelő szakemberek közre­működését is biztosi la ni kell, mert azok, akik az OMTK itteni üzemét vezették, a budapesti köz­pont kirendelt tisztviselői és szak­emberek voltak, akiket az üzem be­zárásakor visszarendeltek, ilet.ve áthelyeztek más városokba. Ezek megfelelő pótlása tehát előfeltéte­le az üzem megindításának. A tárgyalások mindkét, irányban még folynak és minden azon dől, el, hogy az OMTK milyen feltételek melletti engedi át üzemét a város ideiglenes használatára. A pap vétke mindig súlyosabb megítélés alá esik Budapest., junius 19. A budapesti református egyházmegye legutóbbi közgyűlésén Szabó Imre esperes­elnök hivatalos jelentésében nyilat­kozatot tett a megtévedt Bogdán Gyula református lelkipásztor ügye­ben. Nyilatkozatában hangsúlyozta a református közvélemény mélysé­ges megdöbbenését a bűnügyben szereplő lelkész miatt, majd arra mutatott rá, hogy ahol a kereszténységet okmá­nyokkal kell igazolni, várható volt, hogy az ördög gondos kodni fog arról, hogy minél' több ilyen »papirossal igazolt keresztényt* teremtsen. De arra gondolni sem mert senki, hogy lesznek olyan megszédültek, akik pénzért kiszolgáltatnak olyan okmányokat, amelyek egyedül csak pénzen nem vehetők. Hangsúlyozta a nyilatkozat, hogy a pap vétke mindig súlyosabb megitélés alá esik a Szentírás szerint is, mert so­kakat megbotránkoztat és a gyen­géket megingathatja hitükben. Széchenyi Mozi »Legsz«hb magyar filmek Soroza­táénak harmadik filmje! Junius 20—22-ig, szombattól hétfőig Egy tál lencse Zenés, táncos vígjáték KAR ADY KATALIN és JÁVOR PÁL főszereplésével Előadások 5, 7, 9 órakor

Next

/
Thumbnails
Contents