Délmagyarország, 1942. május (18. évfolyam, 98-122. szám)

1942-05-09 / 105. szám

A magyar irodalom szellemi utravalója Három szegedi erettsegiző diak kitűnő dolgozata (A Üeliuagyai ország munkatársától) A nyolcadik osztályú gimnáziumi tanulók tegnapelőtt mentek utoljára iskolába... Egyetlen nap mintha egészen ki cserélte volna óket. Mintha máról holnapra valami különös, csodálatos átváltozáson mentek voJna át. Arcuk (eiiiasabh, mozdulatuk mérsékeltebb lett Kevesebbet beszélnek és nevetgélnek. Valami fojtott hangulat van az osztály levegőjében. Valami olyasmi, mint mikor az ifjú készülődik elhagyni otthonát, nagy útra indul és otthon hangtalan tesznek-veszn.k, vagy amikor a vőlegény bucsuztk barátaitól. Senkisem tudja: sirjon-e, nevcssen-e, jótanácsot adjon-e, vagy bölcsen, nagyon bölcsen hallgasson. Mindegyik érzi: a nagy nap elérkezett Nyolc éve mindig erre a napra gondoltak... Amikor az osztály csu pa virág lesz. Virággal övezik az ajtót, tnelyca annyiszor léptek be a félelem és az öröm vegyes érzésével, virággal a katedrát, honnan a szavak zuhataga annyiszor hullott reájuk, olykor lélekgyujtó tűzesőként, máskor meg, bizony, mint a dermesztő jegesár, virággal a padokat, melyek csodálatos segítőtársként szerepeltek a /puskázásban* és hübarátként őrizték az első szerelem, az egyetlen kislány tintával és művészi faragással ékesített nevét, a padokat, melyek feleltetés idején öreg tagjaikat recsegtették, hogy a tanár »r meg ne hallja * távolról lehelt életmentő évszámot ... íme. elérkezett ez • nap is. Gyöngy TI rág-, tulipán-, nárciszillat nehezedik a levegőben. A fekete, ünneplőrnhás ifjak egy kicsit olfogódottak és az osztályfőnök nr ugy érzi. mintha katedra helyett ravatalon trónolva, olvan ravatalon, amelyen nyolc év van kiteritve virággal betakarva, bogy holnapra már a fonnyadt tulipánnal rjrvfilt a feledés örvényében forogjanak .. A búcsúzást rebegő szavak is elhangzanak. A Ballag már a vén diák... zengeti az öreg folyosók levegöjél (szúflMMikra banálissá vált szöveg ás dallam, nékik: a szabadságot jelentő meghűlt nyolc év gyászindulója). Boldog-boldogtalan ifjak búcsúzkodtok . Búcsúzzatok. Ti vagytok a minden le hetősége. Az ismeretlen élet hív benneteket; végtelen gazdagsága szomjassá. erőssé, bálorrá. vakmerővé és minden szenvedést eltűnővé tesz benneteket. Menjetek... isten óvjon utatokon 1... De várjatok csak. mit visztek maritokkal? Mit tett tarisznyátokba az iskola? Tudományt, élettapasztalatét vagy valami mást. a tündérmesék rsodasípját. melvbe vész idején csak be'e kell fújnotok és csodálatos erők ,-ietaek srgitségetek re? AZ egyik helybeli gimnáziumban a nyolcadik osztályú tanulók utolsó Iskolai magyar dolgozatának cime: A magyar irodalom szellemi utravalóia volt. A három legjobban sikerült dolgozatot kiválasztottuk. A tétel kidolgozására 50 perc átlóit rendelkezésükre. Érdemes, ezeken a dolgozatokon *t « mai ifjúság lelkébe beletekinteni. Mikor • könép«Nk*áába jöttem, sót még axntán i/ sokáig azt hittem. hogv esak « természettudományok ér A mennyiségtan vannak A világon- Jó szüleim hiába próbáltak meggyőzni álláspontom helytelenségéről. H«*s/« évek én sok tapasztalás ntán jutottam esak el odáig, hogy némileg kiátirámlniiaiii reális c*/.ményei«nböl. Hiszen a természettudomány nini* minden tekintetben eh afi-fcaji a matematikával • "gvik sem tud megfelelni annak a "feladatnak, nmafv rtá állítottam: mm» Wi* mrrmarvarásoi a világot. Nagy megdöbbenéssel vetiem észre, hogy az ész, amelyet én aiiynyira tiszteltem, nagyon is gyarló valami. Nemcsak a nagy kérdések megoldására képtelen, de nem tud eligazítást adni az élet apró dolgaiban sem. Legalább is önállóan mm Az észnek mindig valami érzés, ösztön vagy indulat parancsol. Nem uralkodója tehát a lélek irracionális tényezőinek, hanem többé-kevésbbé engedelmes kiszolgálója. Hogyan bízhatnám hát nyugodtan reá az életemet? — Ahogy most ntólag látom, körülbelül ez a gondolatmenet juttatott oda. hogv elfordultam az /abszolút igaz* (aminek létezéséhrn ma már nem hiszek, vagy legalább is a* emberiség szániára elérhetetlennek tartom) kultnszától és keresni s megbecsülni kezdtem a szépet. És nem is bántam meg, zenében, irodalomban, képzőművészetben, de különösképpen a lyrai költészetben olyan értékekre bukkantam, amilyeneket azelőtt sohasem ismertem. Vagy ha ismertem is, másodrendiieknek tekintettem. — És hogy mit jelentett számomra a magyar irodalom? Jelentett mindenekelőtt néhány gyönyörű perret vagy inkább órát. amikor verseskötetekben lapozgatva. elfeledkeztem a világról, még arról is. hogv most /művelődöm*, tehát »oUos« dolgot csinálok és egyedül esak a szépnek éltem. (Nagy kincs, ha az ember igy el tud feledkezni magáról s nem gondol legalább egy kis ideig az érdekek utáni futkosásraT) Azután kaptam az irodalomtól idealizmust, ami iebet. hogy nem hasznos, de szép. És eg több! Rádöbbentett a magyar irodalom arra, hogy egy nemzetnél sem vágynak alábbvalók. Amelyik nép ilyet tud felmutatni, azelőtt le kell venni a kalapot! Azután fcüzelohh is hozott az irodalom a magyarsághoz, mondhatnám, rajtok keresztül tanultam meg ismerni és jobban szeretni a fajtámat. M"st csak egészen vázlatosan, felsorolásszerűen tudtam rámutatni arra. amit az irodalomtól kaptam. De bogy nagyon sokat, egy életreszóló benyomást kaptam, azt érzem. És egészen Mntn* vagyok henne, hogy akárhová állit is az élet. a magyar irodalomtól elszakadni sohasem tudok. Hozzáfordulok, ha elfáradtam és pihenni akarok, ha éj hifre. nj erőre van szükségem II. Sokszor ágy tűnik fel nekem, hogy az ember egész életében nem csinál mást. csak emiékezik. Néha öntudatlanul, nem is figyelve önmagára. máskor egész határozottan és szándékosan. A szándékos emlékezések órái — legalább is számomra — nagyon fontosak. Tlyenkor mintegy rendet teremtek a fejemben és ntán a rendszerint sokkal frissebbnek érzem magam. Most.is erről van szó. (Mint mostanában annyiszor: hiszen egy fejezetet le kel] zárni az élet könyvéhen.) Rendszerezni kell. hogy mit kaptam a magyar irodalomtól. Persze ez nem lehet skatulyázó és pontos rendszerezés. Nem jehet azért mert s magyar irodalom sokkal közelebb áll hozzám és Sokkal többet jelent számomra, semhogy a hűvös magasságok tárgyilagos hangján szólhatnék róla. Az én lelkemben a magyar Irodalom jelenti a magvarságot. Vészesen és komolyan és súlyosan és igazán. j Azt hiszem, tm érthető. És az t« évthetö. hogy görcsös ragaszkodó, igyekezettel kapaszkodom bdé. siia'j egy SttfcaíórS szellemi és fcnüfcaefiH*.] irániam tatán evul | egyedfii elfogulatlan és tiszta megvalósulasába. Természetesen e* nem mindrn. N«m is lehet minden, mert akkor elriadnék a sajátmagam végtelen önzésétől. A magyar irodalom ezenfelül is, nemcsak szubjektív, számomra való létezéséiien, hanem (ha lehet ezt a szót földi dolgokra használni) ah szolút valóságában is érték: a szépnek és jónak, igaznak megnyilatkozása. A szellem tengerszeme a lét szikár bércei között. És ez valahogy jól van igv. Hogv magyarság, kultúra, szeltem és én ilyen szépen összefonódnak. Mert összefonódnak: ezt fgy akartam és fgy akarom. Ennyiben lesz útravaló a magyar irodalom az életemre. Azt nem tndom, nem is tudhatom, hogy hová vagy hogyan fogok elvetődni itt az élet barázdái között, amelyek kezdenek harnállani a szemem előtt, de hogy a magyar irodalmat magammal viszem, az bizonyos. őrökre összekapcsolódtam vele. Emlékezésről van szé és jó volvnlna tudni, hogy mikor kezdődött ez a kapcsolat. De erre nem tndik választ adni. Valahogy ogy érzem (ez nem hazugság és szóvirág), hogy az idők homályából, a létezés és végtelenség titkának ködéből gomolyog felém szelíden és átövezőn. Szavaknak izét érzem a Szántban és az örökké titokzatos, ezerszirnui pompás virágnak: a nyelvnek illatát. Verssorok zenélnek a fnlemh"n és a szőke mezőkön ért kalászokkal sárgul a nyár. Alom. Igen: ez esak álom. Wert a szőke mezők most puskaportól szürkék és a múzsák dalát a fegyverek roppanása nyomja el. De azért egy bizonyos: ezt a közösséghezkapcsoló erőt. a magyar irodalmat, ami engem él ét és halál valótlanságai közt idekötöz. nem szakíthatom szét soha és nem dobhatom el soha. Nem is fogom eldobni. ITÍ. Nyolc év nem sok idö. de egy ifjú életében, aki ekkor kapja meg FERENCJOZSEF KESERŰVÍZ tartama alatt május M-ig Uarszallaggal ellátott leventék és cserkészek jelentkeznek a tcxiiihul l-adék átvétele céljábóL Mindenkinek hazafi as kötelessége, hogy a felesleges rongj'b ulladéknt minél nagyobb mennyiségben elére összegyűjtse s az érte jelentkezőknek átadj© flinden darab rongyol a hazai gyáriparon keresztül a magyar kalonánali 17© egész éldre szóló ótravalóit, döntő fontosságú. Régen volt az, amikor először léptem be kissé remegve, titkos izgalommal a tudományok szent csarnokába és íme most a távozás előtt állok. Mit viszek iuncn magammal? Sok tárgyi tudnivalót, amit lassan elfelejtek. Altalános műveltséget, képet erről a világról. De ez talán nem is fontos. .Számomra lényegbevágóbb azonban az, hogy a tanulmányok szellemi áramkörén keresztül magamba szíi tam valami olyan fcelső tartalmat, amely engem mindig képesít a világgal szembeni határozott állásfoglalásra. Ebben nagvrés/a volt a magyar irodalomnak. A magyar irodalomban nem »• fogott meg elsősorban, bogy mikor élt ez vagy az az Író és milyen verseket, hagy prózai müveket irt Nem a versformák változatossága, egyeseknek esodálatos otilnskészsésa ragadott mec. Ennél sokkal több. A magyar irodalomban benne van egy nemzet belső mondanivalója. Benne van mindaz, amif mi magyarságnak nevezünk. Érzésvilág, nagy bűnök és nagy erények, a nemzet rengeteg visszafojtott fájdalma. Ott lüktet a sorokban valami kimondhatatlan tartalom, ami bennem mindig visszhangot kelt. Emberi életek hullámzó összevisszasága, egymásra torlódó erők zuhataga és mindezeken diadalmaskodik a Szellem. az örök mozgató, amely mindig nj küzdelemre sarkalja a már esiiggedö magyarokat. Van ebheo valami döbbenetes, valami nagyszerű és lenyűgöző Ut az /Értől *i Óceánig*, örökös újra kezdés, folytonos hare valami gonosz erötömregel. a tagadással, amely minden próbálkozást megakaszt. E-zt viszem magammal, mint magyar ••. A magyar irodalom azonban sohasem maradt meg a /esak magyar* korlátai között Hiába tagadták meg egyesek az általános emberi kifejezésének jogosságát, hiába próbálkoztak az irodalomban csak a szorosan nemzetihez ragaszkodni, a magyar irodalom is magán viseli az enibrrméltóság kritériumát. Kérdések, amelyek örökké izgatók, mindig állásfoglalásra kényszerítenek. Ideláneol bennünket az anyag a sárgolyóhoz, de szellemi részünk nem tud megelégedni azzal, amit esak tapasztalni, felmérni lehet. Kutat, keres az élet, a szellem mivolta és rendeltetése után. Elhangzanak a nagy kérdések és jönnek esetleg szimbolikus feleletadások, de megnyugvást nem találhatunk. Ezek a kínzó problémák is ott leskelődnek irodalmunkban és kinyitják, feltárják számomra az emberi lét; titkos rejtekeit, ahová csendben ós nagyon szerényen kell belépni. Nem megoldást bozn»k — talán olyan ezekben a problémákban nincs is —, hanem látást, emberi éteteknek benső remegését, fájdalmát és súlyos birkózását olyan kérdésekkel, amelyek mindny újunkat gyötörnek. Hat viszem magammal, mint émb«r... Életem nehéz lesz. Sok csalódó*, tragikum vár még rám valószínű. Megnyugtat azonban, hogy mindig lesz vigaszom: az irodalomban elmerülni ... íme. a magyar irodalom, mint isteni erőket idéző tündéi'mesék ezüstsipja, útraveió: az új életbe induló | fia ink tars&lvában.