Délmagyarország, 1942. május (18. évfolyam, 98-122. szám)

1942-05-24 / 117. szám

LáU$atá& IS? cszieMtiUtél A fé*t 97, a fdeséty 90 évet (A Délmagyarország munkatársától) Megtudtam, hogy június 10-én tölti he 97-ik életévét Szegő Leó, óbéba torontáli községnek 51 éven át volt postamestere, — hát az öreg urat feltétlenül meg kell látogatni. Olyan lógftudás kor ez a majdnem-száz — főleg napjainkban, sietős életek szakában —, hogy a döbbenet tiszteletéve! állunk meg előtte. — Mit érez, mit gondol a 97 éves ember, aki látó gyerek volt már Magyarország bealkonyu'ásának idején, generációk mellett suhant el, generációk léptek rajta keresztül! öröm volt a hosszú élet, nem leher a napáldozat? Pompás kondícióban levő öreg urat találtam. Szó sincs róla, fürgének nem fürge, de érzékszervei rendben vannak. — Hogy érzi magát a bácsi? —Gyengén. Az én koromban már könnyen felejt az ember. Rövid percek alatt rájövök, hogy nem is igy van a dolog. Egész órát diskuráltunk át, a jelenről szó nem ssett, kizárólag a múltról s engedjék meg, hogy ezt Isten áldásának nevezzem. Az a könnven-felejtés pedig annyira képzelődés, hogy Szegő Leó 37 éves aggastyán évszámokat, dá'u mokat, pontosabban tud. mint a/ok, akik feljegyzésből citálnak. , Hogyan marad meg benne a faluján átvonuló Havnau csodálkozása" — Azt hittem, hogy minden fán magyar lóg. Hát rendben van, régóta foglalkozom a kérdéssel, hol a gyerekkor halára, amelyre vissza lehet emlékezni s rájöttem, hogy az apró korbeli emlékek amolyan gramofonlemezek. A gyereknek később elmondanak egyetrnást arról, ami volt, amiben rész' vett s vakon hiszi, hogy magára a cselekményre emlékszik. Itt az a fontos, hogy kilencven esztendő távoisá. gában is megőrződött benne. Mint ahogy megmaradt az emléke a szentkatolnai 4. huszárezredben töltött szolgálatának, az 1867-ben vaió elbocsátásának. — Tetszik tudni, Ausztria elvesztette a háborút, Benedek volt a tábornok ... Óliébán 1871-ben lett póstamester. — Az évi fizetésem 120 forint volt, ehhez járult 20 forint irodai költség cs 896 forint szállítási átalány. Kocsi', lovat, küldöncöt kellett tartani, erre ment. Rendben van minden irása, ma is büszke rá, hogy tagja volt az iskolagondnokságnak s hogy Petheő postafőigazgató elismerését fejezte ki szorgalmas, törekvő, ügy buzgósággal teli hosszú szolgálatáért. 1921-ben a szerbek kiutasították s immár szerb okmánybélveggel, de még a magyar biró állította ki az illetőségi bizonyítványát. Arra a legbüszkébb, hogy Okéban mindig azt választották meg plébánosnak, aki mellett ő kardoskodott. Mondja a nevüket, de egvnél megtorpan. — Hogy is hívták? Ejnye, nem jut az eszembe. — Ne tessék bántani. — Majd eszembe jut. A lakosság bejárt a hivatalomba, oláhul beszéllek. én magyarul válaszoltam, 'assankint igy szokták meg a magvnr szót, főleg ha meg akartak érteni. Ez volt a magyarosítás legszelídebb foimája. Családi adatok után érdeklődöm. — Az apám 66. az anyám 83 évet élt, a testvéreim 79, 80 és 90 éves korukban haltak el. öt gyereket neveltem fel. életben vannak ma is. Egyetlen haláleset nem fordult elő nálunk. 75 év alatt senkit sem adtunk az óbébai temetőnek. Az igazolásoknál a temető is szolgáltat adatot, nekem igy nem jutóit belőle, öreg oláhok igazoltak. vitae A LÁMPA KÖRÜL A beszélgetés meghitt kis szobában folyik le s most, elkésetten, kell bocsánatot kérnem, hogy eddig nem szóltam Szegő néniről, aki állig bebugyoláltan fekszik a díványon, körülvéve könyvekkel, füzetekkel. Azt hiszi, hogy orvos vagyok, azért panaszosan, bár tiszta hangon, megszólal. — Nagyon beteg vagyok én, ha feküdnöm kell. A családja erősiti, hogy csak a 90 esztendeje kényszeríti gvakrabb pihenésre. amugv pillanatig sem tud meglenni munka nélkül. Ellenben asszonyi módon szereti, ha sajnálják, ámbár a gyöngédségben nincs hiány. — Beteg vagyok, ha mondom, mindig az is voltam, — pattog türelmetlenül. — Ejnye ,szól közbe Szegő bácsi, bogy is hívtak a harmadik plébánost? — A kisebbik lámpa nem volna elég? — int le most bennünket hirtelen a néni. Az én szememnek is sok, átváltjuk bát szelídebb égőre. — Hány óra van? _ kérdi Szegő néni. — Éppen hatot mutat a falon. — De a maga óráját nézze, azon mennyi van? — Öt perccel több. — Na hát, minek akkor a lámpa? Kedves derű lepi el a szobát, a gyerekei megmagyarázzák, hogy Szegő néni a takarékosság mintakép: volt egész életében, ő vigyázott a ga • rasra, páratlanul erélyes volt mindig, az akaratát tüzön-vizen keresztül vitte. Szegő bácsi felemelj a mutatóujját, mondani valója van. Egy kis önleleleplezés, vallomás. — Csuda, hogy tudtunk eddig éln, A főok az volt, hogy szerettem kár tyázni. Muszáj volt már unalomból ott voltak az uradalmi tisztek — Ferbli? — Nem volt az a játék, "mit nem játszottunk, az asszony pedig patt:gott. — Mit csinált ilyenkor a nácsi? — Tűrtem! Ö is más természet volt, én is, az egyiknek nyugodtnak kellett maradnia. Forgatja az ujján a megvékonyodott arany-gyürüt, 70 esztendős frigyük szimbólumát s nem is gyanítja talán, milyen bölcsességet mond. Az a boldog házasság, amelyikben az egyik fél pattog, a másik pedig tür. Igy lehet kibírni hetven esztendői. Legfeljebb asszonyokkal nehéz megértetni, hogy egyszer-egyszer a váltógazdoság kedvéért illenék a másiknak is pattognia. Csakhogy Szegő néni erre nyilván nem adott alkalmat, ő beteg volt mindig. — Mije fáj a néninek? Sándor Béla Söröző italáruüzlet Szeszáruk viszonteladók részére is. üfőpostánál (Kelemen-utca sarok) telefon: 25—56. retniYluh a FűforvásárlOK fignelmM az első emeleti bfitorcsarnok szebbnél-szebb bútoraira. Modern ebédlök, hálónfiák, különleges kombinált berendezések r* -ti! bútorok, aranyérmekkel kitüntetett uiestc riunkák kerülnek eladásra a legolcsóbb áré:' választékban, csak az emeleten Kárásréutca és Kalcsey*utea sarok 'sv 8 Jeieof-csiirilziei leien Kommandirozó, szinte helyreigazító, hangon int le. — Inkább azt kérdezze, hogy mije nem fáj? Olyan sötét van, hogy lámpa kell? A család magyarázza. — A legnagyobb betegsége, ha nem tud dolgozni. Fekve is kézimunkázik, már a dédunokái staffirungját himezi, abroszokat, miket, ha pedig felkél, akkor a virágjait locsolja, (va. lóban, csupa virág az udvar), vagy olvas. Ugy érzem, hogy neheztel ránk, amiért május második felében, délután hatkor, lámpát égetünk. El is vonatkoztatja a figyelmét, füzetet vesz elő, hogy itt hagyja a mi préda társaságunkat. — Huszonkét kiló Tolnai Világlapját, tizenöt kiló idegen folyóiratot vettem neki, mondja a fia. De mind kiolvassa, kevés volt a mennyiség. ZAVAROK MATILDDAL Szegő bácsival a multakban kalandozunk, (>Megvan már, Oltványinak hivták a harmadik papot!*) Megint a női szózat hallatszik, felháborodott tónusban. — Na, Matild ott hagyta a férjél és elment a másikhoz. Már csak ilvet! Az imént olvasott novella nagy hatással van rá, alig tud megnyugodni a meglepetéstől. — A régi nők nem voltak ilyenek? — kérdem óvatosan. — Már hogy lettek volna? Azok a családnak éltek, nem tűrték, hogy az urak kártyázzon és feleslegesen nem égették a lámpát. Pedig csak petróleum volt és nem drága villany. Szegő bácsihoz intézi további szavait. _ Mennyit mondtál? Hány éves vagy? — Kilencvenhetet. — Több vagy! — Nem, anyuska, siet apjuk védelmére a család, csak annyi. Nem szívesen, de beleegyezik. Talán arra gondol, hogy milyen hiúak a férfiak, fiatalítják magukat. Lám, ö bevallotta a kilencvenet, bár csak decemberben tölti be! Legyint egyet, tekintete elsiklik a lámpáról s visszatér ama megátalkodott Matildhoz, aki ott hagyta a férjét egy másik ember kedveért Hiába, egyre jobban romlik a világ, jobb nem tudni a modern gyalázatosságokról. Hogy mi mindent kell az embernek megérnie! De ny:|ván igaz. hiszen a Tolnai kinyomatta! — Félünk tőle mindnyájan,, olyan erélyes. — suttogja szeretettel a családja. Mintha megérzett volna valamit, kurtán veti oda. — Nagyon beteg vagyok. Azzal követi megint Matild megtévedt lépteit. Mi pedig haladjunk lovább és kutassuk ki. HOGYAN ÉL A 97 ÉVES EMBER? — Husz éves koromtól 80-ig dohányoztam, mondja Szegő bácsi. Cigarettát, szivart, pipát. — Miért hagyta abban? _ Egyszer nem jól esett, többet nem is nyúltam hozzá — Szesz? — Legfeljebb a társaság kedveért ittam egy-két pohárral, most azonban pár év óta jól esik egy korty bor. vagy pálinka. — Hogy vao 3 bár*i <*z alvássá ? — Elalszom én 8—9 órát is egv folytában — Táplálkozása? — Mióta nincs tej, reggelire tea, meg mézeskenyér. Napközben meg eszem a hust, mindent. Az étvágyam töretlen, az tartott fenn, mert sok mindennek ki voltam téve. — Tavaly még eljárt a moziba, mondja a fia s nem hiányzott a ka bátja gomblyukából a virág. Az isme rőseinek az tünt fel, ha véletlenül lemaradt. Szeretett a korzón is üldögélni ,de nem öreg nők mellett. Vau nekem abból otthon, mondogatta. — Jobbak voltak-e a régi emberek mint a maiak? — kérdem. — Nem volt nekem senkivel b» jom, mindenki szeretett, mert nem bántottam a másét, megadtam a tiszteletet annak, akinek dukált. Jókedvű volt a világ, jókedvű én is benne. Három plébánosnak én korteskedtem, megválasztották őket, egyszer depatá ciót is vezettem Dessewffy püspökhöz Hirtelen nagyot ugrik a memóriája. — Négy éves gyerek voltam, mikor a falunkon át vonultak az osztrákok Én elkiáltottam magam, hogy >01 jen Kossuth*, mire egy katona a puskatussal fejbe akart verni. De a másik ellóditotta: Mit akarsz ettől a gyerektől? '' Határozottan nehezen válok el az öregektől, olyan szivesen töltöttem el velük ezt az órát. A bácsi erővel kikísér, hasztalan a tiltakozásom, végül is azért engedek, hogy alkalmat adjak neki megmutatni, mennyire nincs még elesve. —Jenő .kiáltja vissza fiát a néni. — Mit akar, anyuska? — A lámpát... Éles szeme világitás nélkül is tisztázni tudja Matild köriilménveit. (Szi-vi.l Árdrágítást lepleztek le a vágóhídon (A Délmagyarország munkatársaiul) A rendőrség árellenőrző osztályának nemrégen tudomására jutott, hogy a Vágóhídon egyes nagyvágók a megengedettnél magasabb áron adják áruikat a hentes- éc mészároskisiparosoknak. Scheibel Gyula árellenőr es Palotás Ferenc rendőrfőtörzsőrmester megállapították, hogy az árdrágítást Kádár Sándor nagy vágó és Bálint János hentesmester követtek cl. Legutóbb, amikor az árellenőrok megjelentek a vágóhídon, megleptél' Kádárt, amint Kiss István és Répás Sándor henteseknek 118, illetve 1-" kiló marhahúst 2 pengő 65 filléres ki lónkinti áron adott el. Az összes vételár mindkét esetben több mint 6UU pengőt tett ki. Kiss István elmondotta, hogy nemcsak Kádúrtól, banern két hónappal ezelőtt Bálint Jánostol is vett marhahúst 2 pengő 55 fillérért Ez az ár, valamint az előbbi jóval meghaladja a nagybani maximul16 árat. Kádár és Bálint eileu árdrágítás miatt megindították az eljárást, a drágán eladott marhahús árában 630 pe"' göt lefoglaltak tőlük. Szombaton árdrágítás miatt eljarást indítottak Kelemen Istvánné ^ éves piaci árus ellen is- Kelemen® Makóról hozott át Szegedre egy vöröshagymát, ezt a 32 filléres malis ár'helyett 60 fillérért árul a lónkint. A zellert 1 pengő 50 r dta kilónkiut, holott 1 pengő a nu* mális ára. Kelemenné ellen meghatották az eliárást.