Délmagyarország, 1942. május (18. évfolyam, 98-122. szám)

1942-05-21 / 114. szám

SPORT Készülődés az Elektromos és a WMFC ellen csütörtökön délután 6 órakor a Temesvári-köruton: Szeged-SzVSE Négy pró bajáiékos a piros-kékeknél A szegedi sportközönség megelége­déssel vette tudomásul a Szeged é- a S/.YSE között létrejött megállapodást, amely lehetővé teszi a részére, hogy két NB 1. osztályú mtccsct nézhessen végig. Kézenfekvő volt, hogy a kettős né r loözésro magasabb helyárakat ál­lapit meg a kél vezetőség, hiszen dii|>­la kfudás van a rendezésre. Annak el­lenére. hogy a kiadás kétszerese R szokásosnak, a rendezőség egészen mi­nimális helváremelést hajtott végre. V'zt az emelést viszont általánosság­ban kiegyenlíti az a kedvezmény,*me­lyet a l»élm»©nrors/«c kiadóhivatala a? «l<ivótp|nél nynjt. Nem is kell hang­súlyozni, hogv ha a két mérkőzést külön rendezték volna, mondjuk va­sárnap és hétfőn, akkor kétszeres ki adása lett volna a szurkolóknak. Több szurkolóval folvlatott beszélgetésünk arról győzött meg bennünket, hogv méltányosnak tartja a minimális he'v­áremefest, különösen a bennfentes sz.tirkr>yM< tudják ezt. akik arról i* tájékozottak, hogy a két vendégcsa­pat több. mint 1000 pengőt visz PI és ebhez járul még a kétszeres rendezés' költség Nemcsak közös programot bonvolit le a két szegedi NB T. osztálvu cse pil hanem közösen is készül a natrv ' zahásu vasárnapi küzdelemre. Csü­törtökön délután amint jelentettük — Czored—SzVSF, edzőmérkőzés les? a Temesvári-köruton. Az edzőmért-ö­/ásnőtt kiilönöschh érdekességet ad az a körülmény, hogv azon a SzVSF nem kevesebb, mint négv próba játékost ki ván szerepeltetni. A játék fi órakor kezdődik. A RzVSF ellenfelénél, a WMFC­nel nincsen különösphb újság: a rse­pnliek boldogok, hogv hazavitték nz újvidéki pontokat, most amiatt szur­kolnak. hogv a piros-kékeknél és: likét meglepetés. Sokkal több az nlsáp a piros-fehérek ellenfelénél, az Elek (romosnál, amelv ni összetétel!)— •iknr Szegeden játsjani. Bizonvtala­Pákozdi játéka. \ válogatott hái-éd már Sal"ótarjánban van A jelek s/e rint Klrálv is látszani fog. aki sze 1 ndsáffon van és az llj összeállít,ta' / dnlemben Török lesz a iobbhátvé Puzást a halfedezet * V —Elektromos é« « SzVSE WMFC mérkőzés, yalanunl az eln­o ltok jegyeit elővételi kedvezmény. Itvel szombat este 7 óráig árusítja a Pét mag varors7,ág jegyirodáin SzegeK-EleKtrames SzVS£-WMFC vasárnapi bajnoki mérkőzés Újszegeden a Temesvári köruti SzAK-pályátt Jegyek elővételi kedvezménnyel a Déima$yarorszá?i Je^rodában! —o()o— X KiSOk-atlétikai verseny. Jót sikerült hlüOk-atietikai versenyt ren­deztek Szegeden a következő erednie­nyekkel: 100 m: 1. Varga Levente 12.2 2. Szánt hó Tanítóképző 12.3, 3. 1 ó­VI/I tanítóképző 12.3, súlylökés: l.ovas Klauzál lt.lt, 2 Tovizi 10.78. 3. S/anthó Tanítóképző 10.51, magasug­rás: 1. Sz.ánthó Tanítóképző 172. 2. I s/es Baross IfiO, 3. Danner Tamtéfc I;epzö 160, 8(8) m: 1. Eszes Tanilókép­z« 2.16. 2. Varga Levente 2.18, 3. t Ily I'anitóképzö 2.19, diszkoszvetés: I l'óvizi Tanítóképző 35.09. 2. Szán­' 5 Tanítóképző 33.53, 3. Tompa Ba­, ir 't 30.37, távolugrás: 1. Szánthó Tn­ntöképző 623. 2 Varga Baross 571 3. lóvizi Tanítóképző 574. 400 m: 1. \arga T.evente 59.4, 2. Varga Baross "0.?. rudugrás: 1. Tompa Baross 300. Héjfas Faros 260. Diszkoszvetés '^u—25. évbelieknek 1 kgr.os disz­i o iral: 1. Szánthó II Tanitóltép/Ö rá > 2 kg-os diszkózzál 1924—23—22. -vhelieknek: 1. Tóvizi Tanitókénjtő 32.30, magasugrás 1928—27 évbelick­nek: 1. Horváth 145, magasugrás 1926 —25. évbelieknek: 1. IJanner li.noss 155, mugusugrás 1924—23—22. évin F­eknek: 1. Szánthó tanítóképző 170 1000 ni: 1. Karkos Szent Imre polgári 3.07.4, 200 m: 1. Kálmán Fclsőipans­kola 25.6, távolugrás 1921—23-22 év­beiteknek: 1. Szánthó Tanítók 7 p/o 605. A verseny kifogástalan megren­dezése Kerényi József testnevelési ta­nár érdeme. — A Tanítóképző egyéb­ként szombaton délután is rendez versenyt a Vasutas-stadionban. X A szegedi csoportbajnoksag. A szegedi csoportbajnokság keretében vasárnap a következő mérkőzések ke riilnek eldöntésre: 1. osztály: Szeged; SzAK 11— MAK (Bognicsár), SzFIIv ­UTC (<lr. Csóti), Móraváros—SzVSE II. (Solti III.), ilódmezövásárhe v: HMTE— Postás (Lakatos). — II. osz­tály: Szeged: SzATE-SzFIE II. (I? Tóth), HASE—Móra város II (Szabói. Kistelek: KiTE— UTC II. (Liliom II). Szőreg: Rákóczi—DFC (Kiss Istváá). Mindszent: MLE—Kokron (Kókai), Ma­kó: MAK II.—Toldi (nem küldtek még játékvezetőt). MVSE II.—HTVE II Vida). A hétfői műsor keretében Csongrádon a Tisza-esoport az Esza­ki-esoporttal méri össze erejét Gaípó­ezi vezetésével. Vezér Tl.-t delegáltak J HASE—HE AC honvedmérkőzécre és Szopn'j vezeti a Makón eldöntésre kerülő- Szegedi ifjúsági—Makói leven­te válogatott meccset. A makói mér­kőzéssel kapcsolatban Nvilassv Már Ion ifjúsági kapilánv kéri a kijelölt játékosokat, hogv csütörtökön este fél S órakor jelenjenek meg az alszövet­ség helyiségében. X Lemondott Solti Mihály szövet­ségi kapitány, Solti Mihály szovet.se­ki kapitány bejelentette az alföldi ke­rület elnökségének, ' hogv tisztségért^ másiránvu elfoglaltsága miatt lemond Solti Mihály távozását nagyon sajiiá'­ják az. alszovetségben. mert működé­sével minden vonatkozásban meg vol tak elégedve. Utóda valószínűleg Me­gveri Pál. a jelenlegi helyettes kapi­tány lesz X Kővessy Jenő nz MLSz tartóivá, inán. Jelentette a Délinagyarorsz.ág, lo-gv Kövessy Jenőt, a tanítóképző in­tézet ' itünő tanárát, a köztiszteletben álló sportembert bízta mpg az OSK az alföldi kerület sportmnködésének a feJüj^ieletéveL Kövessy Jenő most résztvett az MLSz háromnapos tan­folyamán, ahol működésével kapcso­latban kapott tájékoztatást. X A fcj/Yisis-keiekpai'ubok keiök­párutja a székesfehérvári versenyre. A vasull kedvezmények mcgvuiMMi nagy probléma ele al11tolta a spoi to­lókat, akik ilyen körülmények közúti kénytelen a vidéki versenyekről le­mondani. l./.ért szűnt meg az alföld­kerületi fiilballbujtiokság és ezé, t nemigen rendeznek vidéken olyan vei­senyeket, amelyekre idcgcnvárosből is számitaiiak résztvevőkre, A nehéz, versenyzési lehetőségbe nem nyugo­dott bele a SzVSE kerékpárosgárdája és benevezett a székesfehérvári 90 ki­lométeres országúti küzdelemre és el is megy a rajthoz. Keresztélv Mátyás, a kerékpárosok vezetője közölte, nogy Hódi Kecskeméti. Joachim. Petró, Pavlik. Süli, Ábrahám, ifj. Márta ke­rékpáron mennek el Székesfehérvárra és ugv is jönnek vissza. Hogy ne le­gyenek kimerüllek, a versenyre már pénteken elindulnak a mintegy 240 ki­lométeres utra, sőt azt is tervezik, hogy végigszaladják a versenyterepei, hogy azt kitapasztalják. A lelkes tár­saság hétfőn már itthon is lesz. A SzVSÉ-ben, illetve a kerékpárosok körében nagy az qröni, a szövetség 14 kerékpárgumit bocsátott a rendelkezé­sükre, A versennyel kapcsolatban « legderülátóbb Petró, aki 7 kilométere* francia gépével elsőnek akar bespnr­tolni a célba. Ilyen könnyű ország­úti gépe senkinek nincs az országban. Pctro egyébként, mint volt jugoszláv válogatott, résztvett már a Tour de Francon. X A játékvezető és a barátságim mérkőzés. A JT megengedte tagjainak, hogv bajnoki mérkőzésből barátságos játékká átalakult találkozót is leve­zethessék. A múltban ez szigorúan ti­los volt. APROHIRD t I a d ú IÉSEK X Kétséges a fiz,eged részvétele a •Szent tsi\ar, Kupában. Megírta a Dél­inagyarorszag, hogy a hagyományos Szent István Kupoküzdelenue a Sze­ged is 'bejelenléte részvéteit szándé­kát. A nyolcadik résztvevő uelyOie pályázik a Szeged, de benyújtotta igé­nyét erre a helyre a Szolnok és a Nagyvárad is. Tavaly Nagyvárad volt a résztvevő és a jelek szerint most is ő lesz, mert értesülésünk szerint a fővárosi közönség részéről iránta nyilvánul meg a legnagyobb érdeklő­di-, ez az illetékesek véleménye. A Szeged kérelmében tncgh lelően alá­támasztotta indokait. Többek közölt azt mondja, hogy mérkőzései irán'. mindig nagy az érdeklődés Budapes­ten, hogy csapfetában több válogatott van és a piros-fehéreknél szerepel a >gó!rekorder< Kalmar. A Szeged azt is ajánlja, hogy mérkőzésekkel dönt­sék el a nvoleadik résztvevő sorsát. rtőz?eiheh, család Cs hérnázah. ípor­telcpcft. szálld í.s szanio birfohoH Háztelek 20 méter utca fronttal, eevetemnél 1> ezer P ITAMeleH vt* rill«nnv»l KAlvArte templomnál f**gj H Adómente* családi hát » swibá*. Felsöváro «on 10'Ml P Adómentes családi hfti A Szobát HOkuson. 12.000 P. Kfir­nton í szobás ház,, Cptl kneéere alkalmas ntca telekkel 141)00 P Adó mentes 2 szobás, ffirdft setobAs és 1 szobás la kés. kertes, Kálvária templomnál. 182500 F Magasföldszinté* hás » szobás 8x1 szohás IR ká*sal. felsővárosi só1 ntnát 18.(810 P Adó' mentes emeletes ha? üzlettel, fürdőszobás kás kert. kaszámva nál. 22.(88) P Emele­te* Jó haz, kőrntnál, i lakással, nagv kerttel 24 000 P OalArtt ház gxV szobás InkAs. naes eyfimöiesós. kert vtz. vülany, kóves ntca 2/ e-ser P Adómentes ess ládi ház 3 szobás. íflr dőszóbás. kertes Mar* tér kőzetében 2Ö.(*8) P Emeletes bérház 6 IR kással. körulnél. Tt?. villannval 32.Í88J P Adómentes ház 4 lakás sal, nagy Ipartelepnek alkalmas telekkel, kő? műves, Mars térnél. 3V ezer P Sarokház *en déglőzel, n»«r termek kel kerttel 40.188) P Najjv emeletes bérház tókarban, 10 lakással, nagz héTjüvedelemme. közműves. 40 000 P. Hel város leeszebh részei nagv ház lebontásra á> épttkezé-ire alkalmas, nagy telek. 42.UU0 P Adómentes esaladi has 4 szobás, ffirdŐRZonas. főnton, villamosnál, bt exer P özén emelete­ház, ntneés. 3. g. 4 szu hás lakóinkkal pjaerá főúton. 55 00(1 P Nars üzletes ház, lakásokku üzletek és raktárnkkH nas«r forealmn ptaen < TŐOOO P Retvár..'; «zép, emeletes ház izobás. komfortos. Sé 1 szobás lakásokk;­kerttel. 88(881 P Bel városi, macaeföldszin tes ház. pincés fürdő izobás lakásokkal, eme 'elépítésre alkalmas. 8' éves adómentes részei 75.0(81 P Szép emH'te. bérház fi lakással, fű: dőszobás. kertes, alsó várost kőrútnál. 9018/ P Belváros leeszehi részén emeletes bérh*. 2. 3. 4 szobás komtm tos lakásokkal IOOte.8 P. Belváros* lerszebl részén adómentes, két­emeletes modern bet ház komfortos laka sokkal 180(88) P. Poca dntmi templomnál mo dern bérház, komfortos lakásokkal, nagy ber jövedelemmel 2I8HX8) K Gyümölcsös, szöllő ét szántó, tanvás birtokok Alkalmi vételek. RHAV. háztól házig forgalom ügynöksége Bútorszállítás helyben és vidékon gépkocsikkal Is. Pnvarfeivételi iroda: Kölcsey-iitea 10. riézcrnr F. M. Ingatlanirodánál Horthv Miklós tL » ! KulturpalotánAJ.) Elegáns bútorozott szoba kitlönbejárattnl kiadó. Megtekinthető 9 — 10-ig. Feketesas u. 22, III. 28 a. GYAKORLOTT KLSZOLGALÓNÖ jó fizetéssel azonnalrs FELVÉTETIK Jégkunyhó oukrászdá­ha. 365 PAPIR/SAK RAGASZTÁSRA begyakorlott és kezdő leányokat azonnalra — felvesz, vitéz Nagy. Ká­rász u. 9. udvari épület III. emelet. Szabósegéd, nagy mun­kás napszabónak felte trtik. Ördög Ferenc rn­haáruháza. .Szegei^ — S/échenvi tér 16. Fodrásznőt kezdőt és egy jó munkást felvesz Renker fodrász,, Újsze­ged. Rejáró szobaleány ke. ri stetik junius 1-re Ka zinezy utca F, földszint hal. Csinosan bútorozott szoba ellátással is, 1—2 személyre kiadó. BoJ­nogasszonv sugárut 13. Női fodrászsegéd láavt azonnal felveszek. Fiá. ter fodrász. Kossuth L sugárut 9á sz. I'legáns angol férfira­hák középalakra eladó. Gvertyámos u. 3, ud­va ron. BERKDORFI alpakka evőeszközök ismét kaphatók HUNGARIA EÖENYKAZBAN, Pis?a Lajos-körut 55. sz. Sztnirna szőnyeg négy dib. eladó. Kölcsev tt. It, I. em. 4. Ugyanott egv sezlon eladó. Felelős szerkesztő és ieleiös kiadó: Berey Géza Szerkesztőség: Szeged, Kölcsey.otcs 10, 1. em. — Éjszakai szerkesztőségi káivána-utca 14. _ Kiadóhivatal: bzeged, Aradi utca 8. — lelefon (szer* kesztöség és kiadóhivatal és nvomdaN 13 06. Nyomatott: ABLAKA. GYÖRGY kórlorgógépén Szeged, Kálvária u. ?4 telefon: 10-84 Felelő* üzemvezető: Ablakú István.

Next

/
Thumbnails
Contents