Délmagyarország, 1942. április (18. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-12 / 82. szám
Sürgős féngneoSimonyi „mwrs" lote ''zé;henvi-tér 8., Korzó Mozival szemben. 84'i M Országos Mezőgazdasági Kamara jelentése a mezőgazdaság kedvező márciusi helyzetéről 4 0 m *í A g v arllr s viab faiarup, 1942 áprtlU 1®. Az újságíró unió elfogadta a Kolosváry-Borcsa Mihály á Ital előterjesztett javaslatot Velence, április 11. Az ujságirókongresszus szombatoD délutáni üléréri vitéz K o I o s v á ry-B o r c s a Mihály, az Országos Magyar Sajtókamara elnöke, mint az újságíró unió alelnöke, nagyobb beszéd keretében a kongresszus plénuma elé terjesztette az elnökség által kidolgozott határozati javaslatot. A deklaráció rámutat arra, hogy a nemzetközi kapitalista kutforrásokból irányított sajtónak része van a mostani háború kirobbantásában és kiterjesztésében. A bűnös háborús uszítók eszközévé vált felelőtlen sajtó igen sok népet megtévesztett és közvéieményiiket tévútra vezették. A nemzeti ujságíróegyesületek uniójába tómöürlt újságírók sajnálattal állapi Iják meg. bogy sok országban még na is a kapitalista önkény irányítja >z újságírást és a sajtót arra kénvizeritik, hogy a nép igazi érdekeit bűnös módon eláruló utakon járjanak. Felszólítja valamennyi ország uirég'róit, hogy szálljanak síkra a nemzetközi újságírás egy részének e vétkes módszerei ellen. Minden tisztességes és felelőssége tudatában levő "íísági rónak kötelessége rámutatni azokra a rettentő veszélyekre, ame'vek az érdekeltek számára a felelőilen sajtótevékenység követkpztébpn rtőállanak. Az njsátfirás nem iiz.let. lanem küldetés, amelyre csak azok hivatottak, akik mentesek minden titkos kötöttségtől és kizárólag nemzeti öntudatuknak és a történelem itélfiszékének tartoznak felelősséggel. Az uiságiró unió plénuma esvhanánlag magáévá tette az elnökség útfal elöteriesztett határozati javaslatot Augusztus 14 — 34, kőzött rendezik az idei Nemzetközi Vásárt Budapest, április 11. Ismeretes. Hogy a Budapesti Nemzetközi Vásárt a. több évtizedes gyakorlat szerint mindig május első Hetében taft* Sák meg. Tcy lett volna az idén ís, a rendkívüli viszonyok miafF azonHnn az idei árumintavásárt Szent István havában, angusztn* 14—24. közölt tendezik meg. "A nyár ntóljára elhalasztott Vásár anyagában és célkitűzéseiben la utalni fog a rendkívüli viszonyokra oly módon. Hogy a Vásáron elsősorban ama különösen nagyjelentűséggel bíró műre pótanyagokat, valamint azokat a •akarékossági eljárásokat fogják bemutatni, amelyek a mai hadigazdálkodás idején igen nagy fontos(ággal bírnak. (MOT) 8Z0VATA fürdőtelepen kezeié sftnkjje vett fürdő étteremhez napi háromszáz ebédhez szükség' kicsi inventárral és óvadékba rendelkező keresztény szakemberi üzletvezetőnek kerssűBfc. Megkeresést HANG VA SeOVATA címre kérünk. S5I Budapest, április 11. Az Országos Mezőgazdasági Kamara a kerületi kamarák jelentései alapján beszámol a magyar mezőgazdaság március havi helyzetéről. Eszerint a hideg időjárás miatt a vetések nagyrésze márciusban még hótakaró alatt volt. A hó lassan mult el anélkül, hogy a folyók nagyobb áradást okoztak volna. A tavaszi munkálatok eltolódtak, csak a hóolvadáskor (A Délmagyar ország munkatársától) A mult év őszén jelent meg a belügyminiszteri rendelet, amefy felhatalmazta a polgármestert, hogy az üres lakásokat igénybe vegye. A rendelkezésnek meglehetősen üdvös hatása volt már eddig is, mert alié múlik el hét, hogy egy-egy üres lakás igénybevételére nézve bejelentés ne érkeznék a városházára. Október óta 17 ilyen bejelentést tettek a városnál és nagyrészüknél sikerült is igénybevenni a szőbant'orgó lakásokat. A bejelenlés után a polgármester felhívja a feljelentett háztulajdonost, hogy az Üresen álló lakáshelyiségeket 30 nap alatt adja bérbe és amennyiben ez nem történik meg. a város igénybeveszi a lakást. Ezzel azután be is fejeződik rendszerint a közigazgatási eljárás, mert a polgármester Intézkedése ellen csupán felülvizsgálati kérelemnek van helye, ez azonban nem akadályozza a polgármesteri intézkedés végrehajtását: a lakásrész lefoglalását. A polgármester erélyes intézkedése volt, amellyel igénybevette a 8 esztendő óta lakatlanul álló Tisza Lajos-börút 72. számú lakóházat, amely dr. Lakó József ügyvéd tulajdona. A házban az első emeleten 3 szobás lakás van, a földszinten pedig két 2 szobás lakás, mellékhelyiségekkel. Két héttel ezelőtt a polgármester a Levente Otthon céljaira igénybe vette a körúti lakatlan házat. A tulajdonos ugyan felülvizsgálati bérelmet adott be a polgármester határozata ellen, de ettől független ül. már a közeljövőben megkezdi működéséi a Tisza Lajoskörúton a Levente Otthon. Természetesen a leveulepaxau'ésnokság megfelelő lakbért fizet a helyiségek igénybevételéért, a hatóság fel is hivta a háztulajdonost, hogy egyezzen meg a leventék vezetőségével a lakbérre nézve, ha azonban az egyezség valamilyen okból kifolyóan nem jönne létre, akkor a polgármester szaJcértöfc meghallgatása után, hivatalból állapítja meg az igénybevett lakások bérét. Az Spülehetctt megkezdeni a szántóföldi munkálatokat, Az ősszel korán föld be került vetések jól bírták a telet és később az őszi vetések is sokat fejlődtek a hótakaró alatt. Általában nem sokat szenvedtek a fagyban a. vetések és remélhető, hogy a hideg márciusban hótakaró nélkül maradt vetések is helyrejönnek. A vetésekben helyenként egérkárok mutatkoznak. (MOT) let a 8 esztendei elhanyagoltság nyomát viseli magán és most még alapos tatarozásra szorul. A szükséges javítások elvégzése után, valószínűleg a. jövő hónapban már megkezdheti itt működését a Levente Otthon és ezzel Szeged városa egy fontos és nagyszerű 4pfé$ménnyel lesz gazdagabb. A lakások igénybevételével kapcsolatban tegnap érdekes bejelentést tettek a városházán. Egy nszszony bejelentette, hogy tudomása szerint 3 nőtlen fiatalember, akik szüleiknél laknak, a Tisza Lajoskörúton egyszoba-konybáa., fürdőszobás garzonlakást tart fenn. A iakásban egyikük sem lakik, csak időnkint veszik azt igénybe. Az asz. szony — akinek rendes foglalkozása van — azt kérte, hogy a 3 fiatalember közös garzonlakását vegye igénybe a város és a miniszteri rendelet értelmében neki utalják ki. mert ő bútorozott szobában kénytelen meghúzódni. Egy másik bejelentés is érkezett ezzel egyidejűleg a városházára, ebben viszont azt jelentették, hogy f| Budapest. f«., p RáHOCZl 01 1 SZ. $ \ risdrattru családi _ szálld a varas Központjában l f f%2 Eduddvas szólta^ " 5.— tol t2.— P ld. A \ • Ketésftjfts szobán j^j 9.-töt 16 - P-IÜ1 • | ti 01 ö n termek. L 1 Pensiárendszer Is ft bevezetve 6 a Lechnar-téren üg-Vítsak sötle? fiatalemberek garzopltkást tartanak fenn és kérte a bejelentő, hng-.1! a T.eclniertéri lakást \ neki utal ják ki. \ A hatóság a he jelentések Után nyomban megindította a közigazgatási eljárást. Amennyibei\ beigazolódik, bogy ároknak, akik * garzonlakásokat, a Tisza Lajos-kőrúton, illetőleg a Leebner-téren fenntartják, máshol is van lakásuk, a város igév l eveszi a szóbanforgó lakásokat és az igényjogosult számára utalja ki, Szó van arról ís. hogy a közigazgatási eljárásnak nTn bűntetőügyi bonyodalmai is lesznek mert amennyiben a bejelentések adatai a valóságnak megfelelnek, % város hatósága a rendőrséghez is átteszi a lakásügy iratait, mert ezesetben titkos találkahely fenn tar fása Címén megindulhat a rendőr) f.l-.'.t-'.q a fintatomüorpl- pl]pp Megjelent a textílközpont felállításáról szóló rendelet Budapest, április 11. A hivatalos lap vasárnapi száma közli a közellátásügyi miniszter rendeletét a textilközpont, felállításának és működésének szabályozásáról. A textil központ feladata a polgári lakosság ellátására szükséges textilárukról való gondoskodás, a feldolgozatlan áruk felosztása az iparosok között, a textiláruk gazdaságos felhasználása. a fogyasztók szükségleteinek megállapítása, a textilárúknak r forgalomba hozó kereskedők között való elosztása és ruházati akciók lebonyolítása. UI?eín-Rev czky Antal a horvát külügyminiszternél Zágráb, április 11. A független horvát állam első évfordulójának ünnepségei tovább tartanak. Kráter® nik tábornok, hadügyminiszter fogadta a Zágrábban tartózkodó katonai küldöttségeket és a horvát hadseregben rendszeresített eg-v-egy tört nyújtott át nekik a Poglavriik bevésett aláírásával. Délben Lorto® vics külügyminiszter fogadta (11® 1 c i n-R e v i tíz k y Antal meghatalmazott minisztert, a magyar küldöttség vezetőiét é« hosszabb eszmee«°rét Ir'vmtnft vele. TÍZOGT-U MI. város poigftrmvsti-ietól. 14 rali-1942. 1. sz. Versenytárgyalási hirdetmény Szeded sz. kir. város által le leintendő Rendőrségi Székház műkő-, parkett-, padló- és falburkoló-, Uölarugp-, mázoló-, üveges-, redőny-, szobafestőmunkainak elvégzésére 1942 május 7-én d. e. 19 órakor a gazdasági ügyoszLalyban (Berbaz. 11 emelet 22.) nyilvános versenytárgyalást tartunk s a beérkezett ajánlatokat ugyanezen napon és időben ."elbontjuk. A közszáiütus költségei szabályszerűen biztosítva vannak. Ajáulati minta, vállalati és szerződési feltételek a gazdasági ügyosz talyban (Bérház, 11 emelet 21.) 3 F dij térítése ellenében rendelkezés e állanak. Az aláirt ajánlatokat sértetlen borítékban elhelyezve és pecséttel lezárva, fenti időpontig a városi iktató hivatalba (Városháza, földszint 14.) kell benyújtani. Az ajánlat borítékját a következő felirattal kell ellátni: •Ajánlat a 14783—1942. sz. versenytárgyalási hirdetményben között Kendő r, ségi Székház építési munkáira<. Szeged, 1942. évi április 11. Dr. Tóth Béla h. Dolgárrnester. Á garzonlakásokat is igénybeveszi a polgármester, ha a bérlő nem lakik benne állandóan Májusbon megkezdi működését a Levente Otthon a Tisza Lajos körút 72. számú házban