Délmagyarország, 1942. április (18. évfolyam, 74-97. szám)

1942-04-05 / 77. szám

I II DÉÍ. M AGY A R0R5Z AG Vasárnap. 1942 április 5. iii.r bizonyosságot a rosszakarat sem tudott róla mondani. Huszonhárom esztendeje, rózsapi­ros orcája, rizskásafehér foga és ször­nyen picí füle-szája volt az egyedüli ok, ami Felsővárosnak másokkal szem­ben tulszigoru erkölcsű asszony népet ellene ingerelte, elrepültével ama esz­tendőknek, amelyekben ők is ilyen szé­pek voltak, vagy legalább is lehetek volna. Fodor Kusza Mártonná ezekben áz időkben megint félgyászt viselt, biz­tosabbnak tetsző híradása révén egy félkegyelmű rabviselt embernek, akit a komáromi várból engedtek haza. — Gyerek és bolond mondja meg az igazat, vigasztalgatta magát Zsu­zsánna asszony, ámbár nagy zavarba jött, hogy melyik kategóriába sorozza esküdt ellenségeit, az idült és fogat­lan asszonyokat, akik bolondnak eíég bolondok, a szavak mégis merő rága­lom. A tanácsban megállapodott korú emberek üllek, amint az illik és nagy élettapasztalatokkal pótolták a para­grafusok hiányait. — Mi a panasz Fodor Kusza Már­tonná ellen? ötölt-batolt a sok vádló, mig az egyik nagy és gyakori szájtörülgc-lé­-ek után kirukkolt vele. — Éjszaka idején nyitva tartja az íblakjait. — Hát aztán? — Ennyi az egész. Nagy Ferenc tanácsbéli, aki külö­i.ös gonddal őrködött a város felelt, közbeszólt. — Engedelmet. A kapuja alkonytól t'ügvást zárva vagyon. Én ugy értesül, lem. Folytatták a panaszló kihallga­tását, — Tud-e arról, hogy bárki bement azon a nyitott ablakon? —• Nem tudok. Szilber János főbiró ingerülten ri­pakodott a vén asszonyra. — Ha csak ennyi az egész, el lehet takarodni. Kinek mi köze bozz.á? De amaz tartogatott még valamit a begyében. — Ennyi is. meg még hozzá egy kicsi. A bizonytalan özvegy iigön hijá­nyosan öltözködik, de fenédzik, mit be­szélek öltözködésről, mikor aludni tér. Hál ebből támad a lélekveszedelem mert akkor szoktak az ablaka körül ólálkodni a férfiemberek. Fodor Kusza Mártonnéból ekkor már kitört a visszafojtott zokogás. — Istenem, Istenem, mire jutottam! Üe sokat sirtam, de sokat kértem az Istent, hogy bárcsak agyonütnék va­lahol a Rosszat! — Arra felelj, lányom, amit monda­nak — intette a főbiró. — Nemes tanácsbéli urak, áhíto­zom az igazságot, de mondják meg azt is, hogy vájjon nem vagyok-e ura a házamnak? Én sem keresem más ál­lapotját, ugy alszom, amilyen az idő­járás. Most melegek vannak... — Ez igaz, törölgette magáról a verítéket Nagy Ferenc szenátor, kt'rö­nősen nagy melegek vannak. Hatalmasat fujt, azlán eresztett egyet a nadrágszíjján, mint amely túl­ságosan kezdte szorítani. — Persze, persze, mormogta a fő­bíró, aztán benne lévén már az ügy­ben, amely teljes tisztázást kiván, ha másért nem, hát példaadás okából és a hasonlók elkerülése érdekében — a meg homályos részletek felderítéséhez fogott — Mondja meg a panaszos, tud-e bizonyosat a bizonytalan özvegy ellen? Hitére tesz vallomást, különben ön­magának tulajdonítsa az esetleges fced­v ezotlen cselekményeket. — Nem tudok bizonyosat azon az egyen kívül, hogy az uraink késő éj­jel jarnak haza. - — Egelett-e mécsest FodoniéJJ — Nem azokolt égetni. — Bizonyos ez? — Többször jáitain magam is arra, Ckt»or &> uramat kerestem. — Fel lehet az éjszakában ismerni az utcán járó- embert? — Ha csak a testi formájáról nem gyanakszunk valakire. _ Ejnye, beste lelke, tört ki a fő­biró. hát hogy láthatni akkor az ágyig? Hordja cl kend innen magát, de na­gyon sebesen, mielőtt méregbe jönnék A szipirtyó hamar eltűnt, odafenn pedig kihirdették a határozatot, amely­nek néhány pontja általánosan is szol­gálja a köz üdvét. •Tisztességes ember nem jár késő éjjel az utczán, mert azon idő a pihe­nésre és az alvásra vagyon szánva, amikor is illendő kinek-kinek otthon tartózkodni.* • Azon nevezett tisztességgel biró ember nem leselkedik bé másoknak, sem elmaradott özvegyek, sem bármi­nemű teremtések ablakain, valammt­högy nem illendő hallgatózni, mert ki­ki saját szégyenét hallva, itt is saját maga igyekezik megbotránkozni.* • Az alapfalam vádaskodások meg­gyalázói a becsületnek, tartoznak két­két font gyertyát az barátok templo­mának átadni mi is indulatos lelkük megtisztítására égettetik.* Később a becsületbéli Írnokot hi­vatta a főbiró. — Amice, irja ki á fent hivatkozott férfiakar, asík éjszaka kocsmáénak, majd pecsétet küldünk nekiek. Az Ítéletnek volt még egy pontja, amit a főbiró kissé fojtott hangon ol­vasott fel. — A becsületében meghurcolt Fo­dor Kusza Mártonnénak tisztelet ada­tik, egyebekben pedig ha azon ablakok meg egyszer nyitva tartatnának —mi­vel sohse lehet tudni, mit láthat az ember — kényszerrel vakoltattatnak be. Igv rendeli nemes királyi szabad Szeged város tanácsa, kijelentve, hogy szigorúan ügyeli parancsa teljesítésé­re és attól sem tartózkodik, hogy er­ről meglepetésszerűen bizonyosságot szerezzen. Nagy Ferenc tanácsbéli ur már megint a homloka verítékét törölgette s továbbit könnyített nadrágszijján. Zsuzsanna asszony égő arccal hallgat­ta a komoly szavakat s az éjszakát megszégyenítő tekintetét a becsületbéli imok lányos vonásaira sugározta, arnig kifáradt a feje s fáradt madár­ként lehnnyallolt. Halározottan nagy tolt a meleg, lángolt a szelíd ifjú arca is, ebben á pillanatban azonban nem tehetett oko­sabbát. mint hogy hirtelen ráhajolt az Írásaira. Roza néni, a legrégibb szegedi paprikakofa nyugalomba vonul *.. Emlékezés a 70 ev előtti Szegedről (A Délmagyarország munkatársától) Szeged specialitása: a paprika. Ezzel éppen nem mondunk újságot, csak re­zignáltán állapítjuk meg, hogy Szeged másik két jellegzetes cikke: a papucs és a halbicska, lemaradtak már a ver­senyből. Ha idegen fordul meg Szegeden — s a Délvidékről mostanában sokan jönnek ide — bizonyos, hogy vásárol­nak paprikát, bár köztudomásu hogy a szegedi őrölt paprikát már min­denütt meg lehet kapni, Budapesten éppúgy, mint akár Erdélyben, vagy bárhol a Bácskában-Bánálban. De Sze­gedről mégsem illik paprika nélkül hazatérni... A mult hetekben felvidéki közép­iskolás tanárok 100 tagu kiránduió­esoportja járt látogatóban Szegeden. A vendégek elutazásuk előtt elözön­lötték a Széchenyi-téri paprikapiacot és mindegyikük félkilós-kilós papri­kacsomagot vásárolt: — A C-vitamin városából nem me­hetünk haza paprika nélkül — mon­dották a tanárok. A nagyállomás előtt cifra paprika­bódé áll. Ennek oldalán pirosbetüs feltűnő felírás figyelmezteti a feledé­keny elutazó vendéget: • Haza ne menjen szegedi paprika nélkül!* Igaz viszont, hogy máshol a vá­rosban meg a papucsnak próbálnak rcklámoi csinálni: • Papucs alá kciiil otthon, ha sze­gedi papucs nélkül megy haza!* A paprika azonban olcsóbb aján­dék és szivesebben vásárolják ma már az idegenek, 65 év a piacon Azelőtt, ha idegen jött Szegedre, el nem mulasztotta volna megláto­gatni a Széchenyi-téri paprikapiacot. A szegedi őrölt paprika múltjával egyidős ez a városház melletti pap­rikapiac. liét évvel ezelőtt a monopó­liumot megelőzően még színdúsabb volt ez a piac, embernagyságu píros zsákokban árulták itt a paprikát és a kofaasszonyságok körül ugy sorakoz­tak a paprikás zsákok, mini a gárdis­ták. A monopólium eltüntette a piac­ról a paprikás zsákokat, csakis ki­mért és plombázott zacskókban sza­bad árusítani a szegedi specialitást. Most csendben különös jubileum megünneplésére készülnek a szegedi puprikapiacon. Itt árul Hajdú Ba­lázsné, aki az idén augusztusban íöiti be a 82-ik életévét. De nem ez a szü ietésnap ad okot a jubilálásra. hanem az a kivételes körülmény, hogy Hajdú Balázsné megszakítás nélkül egyfoly­tában már 65 esztendeje árul a S/é­chenyi-téri paprikapiacon. Hires-neves asszony H a j d u Ba­lázsné, vagy ahogy jobban ismerik, a líoza néni, meri leánynevén Csá­nyi Rotálnak hívják. A külföldön is jól ismerik, még Amerikában is. Veié történt meg az alábbi eset, amely Hajdú néni népszerűsége melleit, a magyar posta pontosságát is dicséri. Pár évvel ezelőtt volt ez. A tengerentúlról Clevelandból küldték egy levelet Magyarországra, Csak ennyi volt rajta mindössze a cimzés. ákom-bákom betűkkel: Roza néninek, Paprikapiac, Maaryarország. A magyar posia világhíres pön­losságáról és megbízhatóságáról. A hiányos adresszálásu levél Budapestre került, a föpostára. ftt ugv okoskod­tak. hogy paprikakofa csak Szegeden és Kalocsán lehel ez a két he:v a paprika igazi hazája. Először Szeged­re irányították Pestről a levelet és itt már könnvü vol! megtalálni Roza né­i it. hisz az egész város ismeri. A le­vélben egy Szegeden járt amerikás magyar rendelt pár kiló paprikát. — Tizcnhaicbzteadtís alig ájultain, amikor már áiásítottam a szegedi paprikát — mondja nekünk Hajdu Ba­lázsné a piacon. Regen még nem nl volt a papiikapiac, hanem pár métcfrél arrébb, amolt, ihol most a Népbunk-palola áll. iizeunyolcan vo, tunk egysorban és ugy virítottak a piros paprikás zsákok, hogy ölöm volt nézni. Az volt ám a birus papi,­kás piac... — Persze, még hire-hamva sem volt az emeletes épületeknek ezen a karnyéken. A városháza sím volt még meg, a bérház sem. A városháza he­lyén nagy domb állott és libák lege­tesztek a környéken. A Széchenyi tér házai helyen is pusztaság volt, a mos­tani Mars-tér ugyszóiváu már város­szélnek számított. Én már akkor ott árultam a szegedi paprikát és hatvan. egynéhány esztendeje bizony íet!g*0 get eladtam, — Erre a helyre Lázár polgármes­ter ur tett bennünket, 6 is vásártól* Volt, meg a Somogyi polgármester ui is itt vásárolt nálam. Ha magas ven­dégek jöttek Szegedre, a Lázár pol­gármester végigvezette őket a pupri­kapiacon és eldicsekedett velünk. —- Sokszor le is lesietlek már en­gem, a Dinnyés festőművész ur járt sokát ide a piacra tanulmányozni. Meg is mutatta a kész képet akár­csak életben, ugy néztem ki rajta. Hajdú Balázsné szomszédja, a 60 éves Dobó lstvánné; Roza néni mar régebben árul a paprikapiacon, mrit ahány esztendős a szomszédja. Van egy menye is Hajdu néninek, ö az if­júbb Hajdú Balázsné és éve árúi a piacon. — Bizony már nagyon érzem a Si esztendőt — beszéli tovább Buza né* ni. Az elmúlt sok-sok évtizedben so­hasem voltam beteg, de az idén etíga.it is kerülget a betegség. Hát majd egy­szer leüt a lábamról. De akkor megmarad a >llajdu. Balázsné* cég­tábla a paprikapiacon, a menyem ve­szi majd át >az üzlelet*. Vevő jön a piacra, Roza néDi sát­rához. Egy kiló paprikái kér, cseme­gét. — Látni szeretném áz árut — mond­ja, amikor zacskózottan megkapja at paprikát. Roza néni panaszkodik: — Igy akarja mindenki, nehezen szoknak abba, hogy nem láthatják az árút. De mi nem tehetünk róla. Hoz­zám visszajönnek a vevők még a messzi vidékről is, mert soha nem csaptam be senkit. Azelőtt akárhány, szor kaptam leveleket, hogy küldjek paprikát és előre küldték az árát. A 65 esztendő alatt nagyot fordult a világ. Megfogyatkozott a piaci pap­rikaárusok száma is. Évről-évre mind kevesebben árulnak már a piacon, rtiosl 9 a számuk. Roza n^ni nyugalomba megy _ Minden évben eltűnik egy-kettő közülünk _ uiescli Roza néni. Ab­bahagyják a piacozást. Elég a 30— Ki esztendő ebből. Itt fagyoskodni a téii hidegben, esőben ázni, kánikulába* pedig izzadni. Nehéz mesterség ez bi­zony! Meg azután alig van már hasa­nunk rajta. Azelőtt a ,jó világban, rc­gesrégen, 50 krajcárért adtunk egy ki­ló paprikát, a legfinomabb Fajtát és mi is megkerestük mellette a ma­gunkét. Most meg éppetihogy a meg­élhetésre vékonyan elég, amit kere­sünk. Ott van a sátorban a menye is Ro­za néninek az ifjú Hajdu Balázsné. Reá vár a feladat, hogy a Hajdu név varázsát fenntartsa a piacon. Segíteni szoktdm itt a piacon anyámnak — mondja a fiatalabb HaJ­duné. Igaz. hogy olyan fürge, hogy nem kel! neki a segítség. Meg azután a ré­gi vevők csak öt keresik. A télen be­tegeskedett és rá tudtuk venni, hogy otthon maradjon pár napig. Én vol­tam künn helyette a piacon, de a ve­vők Roza nénit kerestek. Azt mond­ták. majd visszajönnek, ha ö itt lesz* Most újból Roza néni veszi ál at szót: — Ugy érzem, elég volt már a piá­cozásból. Nyugalomba megyek, a pác évet, amíg meg élek, nyugodtan sze­retném leélni. Alsóvároson, a Dobó­utcában van egy kis házunk, ott még| elvergődünk, próbálják a paprikával a fiatalabbak... Le akarnók fotografálnl a legré­gibb szegedi, vagy akár azt is mond­hatnánk: a legrégibb magyar paprika­kofát. Roza néni azonban tiltakozik: ellene: — Ne csináljunak rólam fénykepét* Egyszer valaki csinált, azlán Berti si­került. Minek is az, nem vagyok én olyan nagy személyiség.., Valójában nem 'olyan nagy dolog az egész: csak 65 esztendőn ál árulta, kínálgatta a zamatos szegedi papri­kát..- í—I c3w

Next

/
Thumbnails
Contents