Délmagyarország, 1942. április (18. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-25 / 93. szám
SPORT A legfrissebb eseményeket kapja, ha olvassa DÉLMAGYARORSZÁGOT Felfrissített csapattal jön Szegedre az Elektromos A SzVSE vasárnapi ellenfele, az Eleklrumos mar szombaton este Szegeden lesz. A kek-sargak ieliris.-ilett csapattal állnak ki a SzVSE ellen, mert vasai napra is uj játékost -zerepeltetnek. Legutóbb Szabót és Barnat (dobtak be< a küzdelmekbe es niutan a fiatalok beváltak, a SzVSE lleni mérkőzésre a sajat neveiesi: Mező is játszani (og. A budapesti ccg.•sapat mar most megkezdi készülődé ét a jövő idenyre és a szegedi meccs gyikc azoknak a küzdelmeknek, ame ven meg akarja találni jovöéviegyüteset. A szegedi mérközesre ebben az •sszetételben állnak ki a kék-sargák. Bakon — Pákozdi, Ónody _ Páznándy, Marosi, Török — Szabó, Mező, Tűzi II.. Barna, Ortutay. Mint annyi NB-rsapalban, ebben z együttesben is szerepelni fog olyan futballista, aki tagja volt a piros-féítéreknek, a kék-sárgák (kullancsa* izonos azzal a Marosival, aki a sze ;iali csapatban is középfedezetet iat .zott. A SzVSE egyébként pénteken isméi dznmerkö/.ésl tartott; a salakpályan olt kétkapusjáték egymás ellen. A piros-kékeknél még az az újság, nógy a stadion pályája a sok 'esőzés .övetkeztében nem a legjobb állapot ban van. A vezetőség reméli, hogv vasárnapig a viz levonul a játékiérről. A piros-kékek véglegezték a meg illapodasl a Postással, amely szemit a zöld-fehérek az NB 1. osztályú meccs elölt a piros-kékek tartalékgarnitúrájával játszanak barátságos mérkőzést. \ SZÍ SB—Elektromos NFL T. nsz tál*II mérkőzés jegyeit elővételi ked *ezniénnyel szombat este 7 óráig Ar>i sitja a Délmagyarország jegyirodája. —O(")O— Vásá rnap reggel utazik a Szeged Budapestre A Szeged sportbizottsága döntött a Gamma elleni összeállítás fölött,egyben ugy Tatarozott, hogy az együttes vasárnap reggel utazik Budapestre liesser Tibor edző vezetésével. A csapathoz Budapesten csatlakozik a lő * árosban lakó Toldi és Kis. Az együttes egyébkent ugyanaz — igy határo zott a sportbizottság —. mint amelyik a Szolnokot legyőzte. A sportbizottság is helyeselte Markovics Szilául ügyvezető-elnöknek azt az álláspontját, hogy lépéseket kell tenni a szerdai próbujátékosok megszerzése érdekében. A Szegedhez hasonlóan, a Gamma is összeállította vasárnapi csapatát, amely igy fest: Havas — Nádas, Kónya — Király Hires, Tagánvl — Kincses, Horváth. Palatínus, Kemény, Patkoló. —OOO— Budapest és Vidék harca a MUÜz vasárnapi közgyűlésén Fehér ,). István cs ttalug* ánszky Béla nyilatkozata A MUSz vasai nap tartja tisztújító közgyűlései Budapesten. A kózgyuiest 1 "gy érdeklődés előzi meg, inert azon nagy osszecsapas lesz. a tóvárosiak es í vidékiek között. A vidéki uszovezetok ugyanis többféle ok miatt elégedetlenkednek a |elenh":i vezetessél .szemben es anélkül, hogy szeinelyi érré terelték volna az ügyet, a kérdések megtelelő elintézését kérték az illetékesektől. Milyen nagy voll azonban a vidéki uszovezetok meglepetése, amikor a MUSz azzal válaszolt a vidéknek, hogy annak irányitóit nem jelölte a hivatalos listán és el akarja ejteni Teher .1 Istvánt, a deli kerület rinóket is, akinek ppdig a vidéki "sT.nsüort és a hazatért vár.osok uszósportja nagyon sokat köszönhet. A MUSz váratlan áltaspontja nem találta készületlenül a vidékléket és F'ehei István korlevelben — minden személyt tendencia nelkul hívta fel az dekeltek ügyeimét a helyzetre, — Négy körlevelet intéztem az egyesületekhez — mondotta Tehér J. lslváu — és felhívtam a hgyelimikct a heíyzetre. Felvesszük a harcol igazunk tudatában és remélni lehet, sikerrel altunk ki a küzdelemre. Mellettünk van a teljes vidék, sőt negy nagy budapesti egyesület is. Balugyánszky Béla, a SzUE főtitkára ezeket mondta: — Nem csinálunk személyi kérdési az ügyben, de ragaszkodunk alihuz, liogv a vidék érdekei megfelelően képviseive legyenek a szövelségben. A harcot felvesszük, inert nem járulhatunk hozzá ahhoz, hogy azokat, akik a vidéki uszósporlot naggyá telték, mellőzzék. A vidékiek és több budapesti egyesület mellettünk van az igazságos küzdelemben. —«OO— X Szabót nem udja át az SzTESzegedenk. A SzEAC—SzTE NB 111. osztályú mérkőzésén nagy feltűnést keltett a szentesi csapat kozépcsataiáuak, Szabónak a játéka. A tehetseges futballista iránt a Szeged is érdeklődött és az ügyben az SzTE-hez fordult. A szentesiektől pénteken kapott vulaszl a Szeged és a piros-kékek elzárkóznak legjobb futballistájuk kiidatasa elől. Az ügyet azért meg nem leliet lezártnak tekinteni. X ilusz pengőre büntették a SzV SÉ-t, mert Özvegy nem utazott cl i debreceni válogatott mérkőzésre. A Debrecenben megrendezett Altöíd— l elsöliszai kerület válogatott mér.vöztsen az alföldi együttes — amint ismeretes —- tartalékosán volt keuyteieo kiallani a küzdelemre, mert sem Özvegy, sein Mézes nem utazott a csapattal. Igy történhetett meg, hogy a tartalékkapus, Pujoi védett cs a másik kupuvédö, Platz a balszélen játszott. Solti Mihály szövetségi kapitanv bejelentésére eljárás indult meg a két játékos, illetve egyesületeik ellen. Mézes ügyében az újvidéki alosztályhoz döntést, özvegy ' ügyében azonban már megszületett a szegedi alosztály egyesbirájónak a határozata. Az egyt'shiró elfogadta azt a védekezést, hogv özvegyet szolgálati beosztása galolta elutazásában, éppen ezért a játékost nem büntette meg. di megbírságolta egyesületét, a SzVSÉ-t. meri futballistájának távolmaradását nem közölte idejében a szövetségi kapitánnyal. A büntetés összege: 20 pengő, amelyet !)-ig felfüggesztés terhe mellett be kell fizetni az alszövetség pénztárába. X Megingta a játékvezetőt —őrökre eltiltották a fútba Hozástól. A SzME .Magyarkanizsa I. osztálvu mérkőzés után történt, hogv a vendéglátók cgvik játékosa megrúgta Jódat Jánost" az ismert szegedi játékvezetőt. Jódat jelentest tett az esetről az alszövétségnek, amelynek egyesbirája a magyarkanizsai játékost, Molnár Istvánt örökre eltiltotta a futballozástól. — A másik játék ve zetőinzultus ügyében (Bihal Sándori bottal megütötték Kecskeméten, a Postás—KlE meccs után) igazolójeleutóstéteire szólította fel az egyesbiró a ME-t. — Eg\<b terveimi itetet: Hajnal István (Sz Állj) kiállításával méjgbüijtelelüiek találták. A MAK—SzTIE mérközé c„ a játékvezető kiállitotla Juhász Gvulát, a makói csapat játékosát, dc jelenlésében a másik Juhászról, Són. dórról tctl említési Az egyesíHta: Forró Géza MAK-intéző vallomásába megállapította a tévedést és most már Juhász Gyula fö'ött hozott Héletet A makói futballistát két hétre tiltctta el a nvilváno szereoléstől. APROHIRDETESEK 1 I a d ó tiázteihck, csalftfll es herhd/rth. ip«rtelepek, s/öllo es szanio birtokok Házfelek 20 méter Utcafronttal, egyetemnél, hé r*&r P. Háztelek vl» nllnnnvnl KAlrárte templomnál ÜTMi V Adómentes családi hA» S snobás, Felsövéro son 10.000 P. Adómentes rssládi hát a etobát R Maison. 12.HX) P. Kőrnton 2 szobás ház, épttKezésre elkslmns ntrw telekkel 14.000 H. Adó mentes 2 ssobás. fflrdtv eombás és 1 szobás la S*s, kertes. Kálváriatemplomnál. 16.500 P Vaírnefölrfsrlntee hós 9 «»nhás. 9x1 szohAs In kással. felsővárosi kői írtnál 18.000 P Adómentes emeletes bat üzlettel, fürdősznhá* Is KBs és kert, kaszftrrrvá náü. 22.000 T>. Emeletes Jó ház, köretnél, é tokással, nagv kerttel 2*000 P. Családi ház 2x2 szobás lakás. n»e; eytlinőicsös. kert viz. rtHany, köves ntca 2< *mr P. Adómentes rsa ládl há* 3 szobás, tftr dOsfaOSs. kertes. Mart tár közelében 26 000 I Emelete* hérhá* á la káseaL, köretnél, víz. viilannval 32.000 P Adómentes ház 4 lakás vad, nary tpartetepnrk alkalmas telekkel, kö» mflves, Mars térnél. 32 ezer V. Sarokház ven rfégWval. nagy termekkel. kerttel "40.000 P Nmry emeletes hérhá* jWwirhan. 10 lakással, tmgv bérjövedelemmel közműves, 40.000 P. Bel város legszebb ré«zét nagy ház lebontásra ét épffkcz6*rre alkalmas nagv letek, 42.000 P Adómentes esaládi bár 4 szobás, fürdősaobas., főúton, villamosnál, * ozer P. Szép emeletet HSz, ptneés, 2, í. 4s*o bés lakásokkal piacná föaton, 56.000 P. Nagj üzletes ház, lakásokkal üzletek és raktárakkal, nagy forgalmi piacnál 58.000 P. Belvárosi, szép, emeletes háa 6 szobás, komfortos, 8éi 1 szobás lakásokkal kérttel. 68.000 P. Belvárosi, magasföldszintre ház, piPeée fürdő szobás lakásokkal, eme. Ietápitésre alkalmas. 31 éves adómentes részen 7Ü.ÜOO P Szép emeietee bérház 6 lakással, rtlr iflfezobás, kertes, alsó városi kőrútnál 90.001 P. Belváros legSíebf részén emeletes béxhá» 2. 3. 4 szobás korolor tns lakásokkal lOOUt* P. Belváros legsvpbb részén adómentes, kétemeletes modern ber. ház komfortos lakásokkal IfilMSIO P. Foca dalmí templomnál mo dere bérház, komforton lakásokkal, nagy bérjövedelemmel 21)0.000 P* Gyflmötesős, szól lő éa szántó, tanyás birtokolt Alkalmi vételek. Plézer né K. M. ingatlanirodánál, Hortbv Miklós a. á fKulturpalotánáU Szentesen, annak egyik főutcájában 4/ éve fennálló U3S-, töszer-, íeswrj-üzlei süroosen mt Nzükscges tőke P 15.000.—, Értekezni lehet Szentes, Horváth Gyula u. 9. Németh Jenőnél. 409 Nyugdíjas tisztviselő — szoba, konyhás lakást keres elsejére, esetleg bútorzattal két szemelvre. Értesités — <Nyugdijas» jeligére a kiadóba. Üres épületet telekkel a váró slcgkülső részein azonnalra bérbevennenk. Ajánlatokat a kiadóba <Kisüzem> jeligére. Elsőemeleti kettőszobás összkomfortos lakás ki adó. «.Pnrkettás> jeligére. Teljes címre válaszolok. Gépírónőnek ajánlkozik jó kézirásu leány, őskeresztény. Megkeresést «Szorgalmas> jeligére a kiadóba kér. Jól főző bejáró mindenes magas fizetéssel felvételik. Kölcsey u. 11, II. 0. flbffí-v^T MUNKAKÖZVETÍTÉS! Munkát kaphatnak a hatósági munkaközvelilő utján: — Férfiak: I kovács helyben, 1 lakatos helyben, 2 bádogos helyben és vidéken. 1 géplakatos helvben. 1 mükőmunkás helyben, 1 asztalos helyhen, 1 bog nár vidéken. 1 szabó (külső munkás) helyben, 1 egyenruha szabó helyben. 8 cipész helyben, 2 fodrász helyben, t cserepező helyben, 1 fényképész vidéken, S napszámos helVb'en 1 ke reskedőspged beivben (konfekcióban járta1, 2 kifutó helvben _ Nők: "06 gyári munkásnfl helyiben. 11 fehérnemű varrónő helyben, 1 varrónő hclylmn. 2 ragasztóm! helyben (cipő), :i civőtuzőnő helyben. 5 fedrasznő helyben és vidéken. 5 napszámosnő helyben, 7 mindenes helyben. .Tanonchelyek: t műszerész, 1 asrlalc t bognár. 2 szabó. 2 szobafestő. 1 varróién* — Kizárólag badigon dozoüak részére fenn tartott niunkalielvek: 20 evári n-irkásnő. SZŰKÍTS könyvesbolt Szeged. Kölcsey n, 1 sz. Telefon 11-74. KERES MEGVÉTELRE 8 FELTŰNŐ ARAT FIZET Tleizner: Szeged tör. 5 köt. Zenei—Technikai lexikon 1—11. Gépészeti — Építészeti zsebkönw 1 — 11. Malonvai: Magyar népművészet 5 köt. Révai lexikon 21 köt. Tömörkénv munkái. Móra F. összes munkái. Angóra nyulak eladók. Damjanich u. 7a. Sötétkék Rocskay fiuöltöny eladó 10 éves gyermeknek, öilei, Valéria tér 10, I/II. emelet. ZÁLOGJEGYET', bútorokat és hasonló használati tárgyakat magas áron veszek. Használt ruhák, febéremnüekj egy villamos hajszárító bura és on(loláló gép, stb. eladók. Hívásra házhoz megyek. Szinbereer, Mikszáth Kálmán II. 11. Alig hasznlat férfi és egy használt női kerékpár eladó. Szűcs utca 5, ajtó 6. Eladó női ruhák, kabát, földszinti VargSékoál. Hit cl ka sor 12. .fukarban levő díván, kerek asztal stb. eladók. Érdeklődni 12-2 óra között Kölcsey ut. ca 10. T. 8. ajtó. 2 középkorú nricnibcf ismertségét keresi há. zasság céljából 2 közte korú nő <Boldogabb» jeligere. Egy 3 ' éves Mm pnltkútva találtatott szájkosárral. Tulajdonosa atvchPti. Szüts, Széchcnvi tér 3. ELVESZETT egy fehér-sárga föld nőslény kiskutya, aki tudatja hollétét, vagy aki visszahozza. 10 pengő jutalmat kap. Bárka n. 16. Felelős szerkesziő és telelős kiadó; Berey G éza Szerkesztőség: Szeged, R&lcsey-ntca 10, I, em. — Éjszaka! szerkesztőség Kálvária-utca 14. — Kiadóhivatal: Szeged, Aradi-ntca 8. — Telefon (szer kesztőseg és kiadóhivatal és nvomda): 13-08. Nyomatott. ABLAKA GYÖRGY körtorgógépén Szeged, Kálvária a, 14teáefom 10-84 Felelő* üzemvezető: Ablaka István.