Délmagyarország, 1942. március (18. évfolyam, 49-73. szám)

1942-03-07 / 54. szám

Giorgio Pasquali iímmi egyetemi tanár elő­adása az antífe Rómáról (A Déjmagj ai oi tzág munkatársá­tól) Érdekes és neves vencé.ge volt pénteken este a szegedi Olasz Kultur­lutézetöek. Dr. Giorgio Pasqualí, a firenzei egyetem tanára, Budapestet megelőzve Szegedre érkezett, hogy az Olasz Kultürintézet rendezésében az ősi Hótna nagyságáról értekezzék. Dr. Giorgio Pasqualit nemcsak hazá­jában. de a művelt európai államok­ban mindenütt igen nagyra értékelik, mint a classica philologia legnagyobb eiasz tudósát. A professzor tagja az olasz Tudományos Akadémiának és levelező tagja több kiemelkedő .külföl­di egyetemi város akadémiáinak, szá­mos olasz és külföldi tudományos fo­lyóirat állandó munkatársa. Több nagysikerű könyvet és értekezést írt, hihetetlen munkabírásáról köaismert a tudományos világban. „La grandezza di Roma areaiea" cimü. oiasznyelvft előadását péntesen este 6 órakrr tartotta meg az egye­tem bölcsészeti karán, ahol nagyszá­mú, főként diákságból álló közönség kísérte figyelemmel tudományos ér­tékű előadását. Az előadáson az egye­tem igen sok professzora is megje­lent. közülük dr. Koltay-Kasztner Je­nő üdvözölte a neves olasz tudóst, a firenzéi egyetem kiváló professzo­rát és ismertette életrajzát, valamint tudományos munkásságát a hallgató­sággal. Ezulán került sor az olasz professzor előadására — amelyet az előadás után — dr. Vándor Gyula tanár ismertett magyarul. A Tarqui­Jiusok Rómáját, az antik Rómát mu­latta be Pasquali professzor hallga­tóságának érdekes kutatásain és ujabb felfedezésein keresztül. Ez ujabbkori kutatások és leletek azt igazolják, nogy — szemben az eddigi tudomá­nyos véleménnyel — az antik Róma építkezésekben gazdag volt. Az etruszk jelleghez tartozó terakották­kal díszített, hatalmas épületekre kö­vetkeztetnek az ujabb leletek nyo­mán s több nagy templomépitkezés nyomaira is bukkantak. Igy Jupiter templomán kivül több más templom is állt a régi Rómában, a Capitoliumon és másutt is. Az építkezések a görög művészetekből megismert tipusok iránti előszeretetet mutatják s azt bi­zonyítják, hogy nem lehetett etruszk hatásokról beszélni, mert abban az időben nem volt külön etruszk és kü­lön római művészet, csupán a görög hatások mutatkoznak a Tarcuiinjsok Rómájának építkezésében. Az előadó rátért ezután arra, hogy Róma történetének elég régi korsza­kában már meglehetősen erős, nagy földmüvesosztály játszott szerepet. Emellett az iparosok is igen szépen szaporodtak az antik Rómában. Majd ÍZ antik Róma hadászati felszerelésé­ről beszélt, amely bizonyos gazdagsá­got árul el. Ezenkívül minden jel arra vall, hogy Róma igen magas gazda­sági fejíéidésfokon állott a Tarquinu­sok idejében is. A kereskedelem, amejv főként átmenő kereskedelem volt s a Teverén bonyolódott le, szin­tén elég élénk volt az antik Rómá­ban. Beszélt még a kultúráról, a gö­rög irodalmi hatásokról, amelyeket b „Sybillák Könyvéinek behozatala indított el Rómában. Bebizonyosodott, hogy általában a görög befolyás sok­ka I régibb időkre vezethető vissza Ró­ma történetében, mint eddig gondol­ták, viszont az etruszk befolyás csu­hán kölcsönhatásnak nevezhető. Az antik Róma szellemének lénve­gét Pasquali professzor abban hatá­rozta meg. hogy a világuralomra szü­letett város minden idegen hatást ma­gába olvasztott Később azonban, amikor már nem baráti népek, hanem Sljenséges országok vélték körül, nem tartotta meg ezt a fejlődési formáját .8 így vesztette el világuralmi jelle­géi is. A rendkívül érdekesen felépített, sok újszerűséget tartalmazó előadást dr. Koltay-Kasztner professzor kö­szötne meg s a közönség nagy lelke­sedéssel honorálta. Dr. Pasquali pro- j fesszor még két napig Szegeden tar- i lózkodik s ez. alatt az idő alatt az egyetemi hallgatók számára több elő­adást tart. —<)qo— — A szegedi vasutasok márciusi ünnepe. A szegedi vasutasság március 14-én* délután fél 5 órai kezdettel az alsóvárosi kulturház nagytermében hazafias és jótékonycélú műsorral egybekötött nemzeti ünnepet rendez. Belépődíj Mlincs. Müsormegv)áltás 30 fillér a Vöröskereszt javára. — Ardrágítási ügyek. A szegedi árnyomozók állandóan folytatják az ellenőrzést nemcsak a piacokon, ha­nem az utcákon és az üzletekben is. Tegnap Schreiben Gvuia árnvomozó és Palotás Ferenc rendőrfőtörzsör­mester bizalmas feljelentés alapján egy cérnaügyben folytattak nyomo­zást. Megjelentek Szita Ferenc Cson­grádi-sugárúti szatócsüzletében és je­lentésük szerint azt állapították meg, hogy a kereskedő a Torpedó selymet 13 fillér helyett 14-ért, a Horgany-cér­nát 47 fillér helyett 72 fillérért, az Asó-cérnát orsónkint 72 fillérért (48 helyett), a lovas fércet 86 fillér (61 helyett, az oroszlános cérnát 90 fil­lérért 62 helyett árusította. A nvo­mozás adatai szerint Szitát egyelőre őrizetbe vették, ügyében a legközeleb­bi napokban dönt a törvényszék. A nyomozás folytatásaként ugyancsak őrizetbe vették Lusztig Gyulánét, aki a környéken árusított cérnát, amelvet Szitától szerzett be. A nyomozók ada­tai szerint a Torpedó selyemért 16 fillérért, a Horgony cérnát 90 fillérért, az ásós cérnát 90 fillérért árusitotta. A házkutatás során 158 spulni cérnát lefoglaltak. Ebben az ügyben is a kö­zo'i nanokban dönt a törvenvszék Közgyűlési meghívó, 'a SZEGEDI KERESKEDELMI és IPARBANK t. Részvényeseit felkérjük, hogy 1942. évi március hó 22-én, vasár­nap délelőtt fél 12 órakor az in­tézel helyiségében (Klauzál-tér 2.) tartandó " hetvennegyedik évi rendes közgyűlésen megjelenni szíveskedjenek. napirend: 1. A jegyzőkönyv hitelesítésére hivatott két részvényes kijelölése. 2. Az igazgatóság jelentése az 1941. iizlelévről. 3. A felügyelőbizottság jelenlése. 4. Határozathozatal az 1941. évi zárszámadások, az évi mérleg és nyereség hovafordilása és a fel­mentvénv tárgyában. 5. Határozathozatal az igazgató­ság tagjai részére az alapszabályok 43. és'69. §§-ai alapján megállapí­tandó haszonrész és munkadijak, továbbá a felügyelőbizöttsági tagok részére az alapszabályok 58. S-a alapján megállapítandó tisztelet­díjak tárgyában. 6. Az alapszabályok 64. g-ának (cégjegyzés) módosítása. 7. Választás az igazgatóságba. 8. Választás a felügyelőbizoLt­ságba. 9. Netáni Indítványok az alap­szabályok 9. g-a értelmében. Szeged. 1942. március hó. Szegedi Kereskedelmi és Iparbank Igazgatósága Az alapszabályok 25. §-a értelmé­ben az a részvényes, aki a közgyűlé­sen részvényesi jogait gyakorolni kí­vánja, részvényeit nyolc nappal a közgyűlés előtt a bank pénztáránál Szegeden, vagy a Magyar Altalános Hitelbanknál, avagy a Magyar Leszá­mítoló- és Pénzváltóbanknál Buda­pesten téritvénv ellenében letenni tar­tozik. SPÓR! A Szeged szombaton este utazik és Nagyváradon állítja össze csapatát, a SzYSE váitoztatoit legutóbbi összetételén Sportkörökben nagy érdeklődéssel várták, hogyan állítja össze együtte­sét a Szeged és a SzVSE, mert Kal­már megsérült, illetve Nyerges is IU­gást kapott, Tihanyi Il-őt pedig eltil­tották a szerepléstől. Egyik vezető­ségnek sem volt könnyű dolga és a te­hetőség szerint oldották meg a nehéz problémát mind a Szegedben, mind a SzVSE-ben. A piros-kékek futballszakosztálya úgy határozott, hogy a Papp—Sebők I., Sajtos I.—Baloghy, Borbély I., Se­bők III. — Nyerges, Bakos, Tihanyi II., Koppány, Kecskés összetételű csa­patot állítja ki az Újvidék ellen. Nyer­ges ugyanis bejelentette, sérülése nem komoly és vállalhatja a játékot, Ti­hanyi szerepeltetésében pedig azért bízik a vezetőség, mert panasszal élt a kéthetes eltiltás ellen és a panaszt Bokor Ferenc személyesen vitte el az MLSz-nek pénteken. Annyi bizonyos, hogy nehéz lesz megsemmisíttetni a határozatot, mert már ilyenkor nin­csen egyesbírói ülés. Ha Tihanyi nem szerepelhetne, akkor Koppány lesz a középcsatár és Borbély II. a balösz. szekötő. A Szegednél a sportbizottság úgy határozott, az együttest Nagyváradon állítják össze. Nagyváradra tizenkét futballista utazik el és ott dönt a ve­zetőség. Az összeállítási helyzet pén­tekre jelentősen javult, amennyiben Kalmár, aki a csütörtöki edzésen meg­sérült. bejelentette, hogy bízik szerep­lésében. Dagadt lábfejét egész éjszaka borogatta és a daganat lelappadt. Kö­zölte, hogy az elutazásig, sőt a szállo­dában is gondosan fogja ápolni magát. Ismerve Kalmár szívósságát, bízni lehet szereplésében. Ilyen körülmé­nyek között a rendelkezésre álló játé­kosgárdából ez a valószínű csapat a NAC ellen. Tóth _ Szabó, Raffai, _ Baróti, Kiss, Gyuris (Lakat) _ Bognár, Ha­rangozó, Kalmár, Toldi, Nagy. Ké­szenlétbe helyezte a vezetőség Bálót is. A csapat szombaton este utazik el Szegedről és Békéscsabán tölti az éjszakát, útját vasárnap délelőtt foly­tatja és 10 óra 12 perckor érkezik Nagyváradra. Érdekes hir érkezett pénteken Új­vidékről. A hír arról szól, hogy Lend­vai, a Szentesi TE volt szegedi játé­kosa az UAC futballistája lett és elő­ször vasárnap szerepel tíj együttesé­ben. A hír közti az újvidékiek új ösz­szetételét, amely a következő: Piatz — Csillag, Avar, — Hargittai, Máriás, Zsoldos — Mézes, Pálfy, Lendvai. Ba­dics, Welker. Lendvai tehát közép­csatár lesz! A standard együttesből hiányzik Somlai, akin kisebb műtétet hajtottak végre. * A SzVSE—Újvidék és a Postás— Móraváros bajnoki mérkőzés jegyeit elővételi kedvezménnyel szombat este 7 óráig árusítja a Délmagyarország jegyirodája. —ooo— A siorthizottsáo nem fogasa el a Szeged vezetőségének lemondását Utasítást adott a Szeged—WMFC mérkőzés megóvására és a játékvezető elleni feljelent .; re Jelentette a Délmagyarország, Uogv a Szeged—WMFC mérkőzésen történ­tekből kifolyólag az ügyvezetés ked­vét vesztette és lemondott tisztségé­ről, mert nem tátja biztosítottnak az egyeület sportmtiködését. Az ügy a Szeged sportbizottsága elé került, amely ugy határozott, nem fogadja el az ügyvezetés lemondását, I hanem kéri, hogy vigye tovább az ügyeket mindaddig, amig teijes elég­tételt néra kap az egyesület. A bizott­ság biztositotta az ügyvezetést bizal­máról és ragaszkodásáról és utasítot­ta, hogy Kiss M. Ernő játékvezető el­len tegyen feljelentést és a WMFC el­leni mérkőzést óvja meg. A vezetőség nyugodtan néz a játék­vezető és a WMFC feljelentése elé, mert meggyőződése, hogy azok telje­sen alaptalanok. A játékvezető tudja sorozatos hibáit — állapítja, meg a sportbizottság — és ugy akar á íote­lősség alól kibújni, hogy ő tesz felje­lentést / —ooo— • Április §-*!%: Délmagyarország— Xefefmagyarország Debrecenben Megírta a Délmagyarország, hogy Solti Mihály szövetségi kapitány le­velezést folytat a déli válogatott sza­badnapi foglalkoztatósa erdekében. Solti Mihály akciójának máris van eredménye, amennyiben megegyezett a keleti alszövctségge], hogv április 5 én megrendezik a Délmagyarország—Ke­letmagyarország válogatott meccset. A mérkőzést Debrecenben boltvoltt'ák le. A révansmérkőzésre az ösíí idény folyamán kerül sor. —«qo— X Mindennapos testedzés « buda* pesti iskolákban, A. budapesti tanke­rületi főigazgatóság elrendelte, bogy húsvét után az összes kebelébe tar­tozó középiskolákban mindennap test­edzést kell tartani. A testedzés hu«z percig fog tartani és azon •könnyű gyakorlatokat végeznek majd a diá* kok. A rendelkezés egyelőre próba­időre szól. X Fiala Antal _ a SzVSÉ-t !» képviseli Budapesten? A Szeged és s SzVSE vezetősége megállapodott ab­ban, hogy ha Fiala Antal elfogadja és a megbízatást az MLSz akceptálja, a piros-fehérek budapesti képviselője látja majd el a piros-kékek szövetsé­gi ügyeit is. Vásárhelyi hirek A március 21-én megnyíló budapes­ti mezőgazdasági kiállításon a vásár­helyi szar vasmarhatenyésztők hatal­mas kiállítási anyaggal yesz részt. Több tenyészmént ís kiállítanak. Fel­megy a mezőgazdasági kiállításra a város vásárló bizottsága is dr. Osvátk Gábor tanácsnok vezetésével, hogy négy tenyészbikát vásároljon a város­nak. Lehet, hogy Endrey polgármester is a bizottsággal tart. A bikavásárlás céljára 12.000 pengő van beállítva a város költségvetésébe. Szép példáját adta az áldozatkész­ségnek és nemeslelkfiségnek Bodnár Bertalan ny. gimnáziumi tanár. A vadvízáradás következtében Hódme­zővásárhelyen is az a helyzet, hogy több ház összedöiéssel fenyeget. Ezek­nek a házaknak lakóit ki kell lakol­tatni. Bodnár Bertalan megjelent ? lakéshivatalban. bogy Oldajkosár-ut­cai házának üresén álló helyiségeit felajánlja a kilakoltatott csaladok szá­mára. A lakáshivatalban köszönettel vették a bcjeletést. amely a mai lakás­viszonyok között nagy segítség a hi­vatalnak. .. . . A tegehalmi olvasókörben ^ vásár­nap tartják meg az ezüstkalászos, gaz­dák tanfolyamának vizsgáját .-a föld­művelésügyi minisztérium kikűldrt*­jének jelenlétében.

Next

/
Thumbnails
Contents