Délmagyarország, 1942. március (18. évfolyam, 49-73. szám)

1942-03-20 / 65. szám

*9*?metországK>an április 6-töl csökkentik a fejadagokat Berlin, március 19 A Nemet TI je­lenít: Németországban április 6 'ól tezdve a kenyér-, /.sár- és hu-fe.iselo­S«kat esőkkeniik, Ez a csökkentés el­Jísorban a rcnd<"s fogyasztókat érinti, inig a nehéz munkásokra nagy tekin­tettel lesznek' és a növekedésben Icvö gyermekek adagjai részben változat­lanok maradnak, részben pedig egy kissé emelkednek. Hogy a birodalmi kormány a fejadagok részben való le­szállítására határozta magát annak az az. oka, hogy a két utolsó év ked­vezőtlen időjárása miatt az 1010—41. évi búzatermés, valamint az llMt-cs burgonyatermés az utolsó békeévek ivón jó terniési eredménye mögött ma­radt, a szükséglet viszont emelkedett. A német birodalomnak élelmiszerszál­lításokkal kellőit kisegítenie a vele szövetséges, hősicsen harcoló finn né­pet is. (MTI) Jáva keleti része japán ellenőrzés alatt Sürabaya, március 19. A Német TI joloriti: Mint a Domei iroda je­lenti, Jáva szigetének keleti része, igy Surabaya is csütörtökön már teljes egészében a japán csapatait ellenőrzése alatt állt. Azok a japán kötelékek, amelyek vasárnap bevo­nultak a Surabayától 1.30 kilomé­ternyire délkeletre fekvő l'esökiba, hétfőn és kedden megszólták Sitö­bandot és Handovosát, más egysé­gek keddel elfoglalták a Bali szoros melletti Banjovangot. és az, ott tar­tózkodó 1500 holland katonát lefegy­verezték. Lázas készülődés Ceylonban Ilőma, március 19. A Piccoto lisszaboni jelentése szerint a Daily Express úgy értesül, hogy Wavell tábornak repülőgépen Ceylonba ér­kezett és ott résztvesz a haditan C-on. Az angolok lázas ütemben építik ki a sziget, védelmi berende­zéseit. A Daily Express katonai szakértője egyébkéut megállapítja, hogy Ceylon szigetének védelme a szövetségesek szempontjából élet, vagy halál kérdése A tengely ellen uszítanak Brazíliában Róma, március 19. A Regime Fusrista buenosairesi jelentése sze­rint Braziliában az általános mozgó­sítás kihirdetése után egyre hevesebb uszítás folyik a tengelyhatalmak ellen. Több városban lebontották azokat az emlékműveket, amelyek a németek munkájára emlékeztetnek. Brazília egész területén katonaság szállta meg a fascio székházait. Tokió, március 19. A Német TI je­lenti: Mint a Domei-iroda jelenti. Ja­pán tiltakozást nyújtott he a brazil kormánynál röviddel ezelőtt lezajlott japáneMenes tüntetések és részvény­követelések letiltása ellen. Buenns-Aircs, március 19. A N6­Szígoru intézkedéseket a panagon heverő ingatlanok tulajdonosai ellen. Az Országos Szociális Felügyerő­iég a törvényhatóságok első tisztvi­selőihez 1028—1942. számú körrende­letet küldölt. Ebiben a körrendeletben airól van szo, hogy as Országos Nép- és Családvédelmi Alap szervei is minden tőlük telhetőt kövessenek s, a parlagon heverő ingatlanok mü­velés alá vételének előmozdítása ér­dekében. Nagyon sajnálatos, hogy a világ­háború kellős közepén — súlyos élel­miszer gondjaink közepette — még vannak és pedig szép számmal oiyan ingatlanlulajdonosok, akik garlagon hevertetik mezőgazdasági művelésié alkalmas földjeiket. Csak végig KCII utazni a Balnton környékén, hogy az ember megdöbbenve lássa, mennyi kihasználatlan telek fekszik a Ba­laton 200 km-es partja mentén. A főldnrivelésügyi miniszter a mult év elején kibocsátott körrende­letében nyomatékosan felhívta az il­letékes hatóságok figyelmét, hogy nmidcn hatalmukban álló eszközzel s, gitsék elő a műveletlen területek megmunkálását. A minisztérium 4690 —1941. M. E. számú rendelete bizo­nyos esetekben a kényszergazdálko­ciust is lehetővé leszi a renitens in­gatlantulajdonosokkal szemben. Ugy látszik azonban, hogy ez a rendelet rum eléggé hatályos, mert életbelépte óla egy esztendő teh el, ennek elle­nére ezrével vaupak ura is olyan in­gatlanok, amelyek a mult esztendőben íj rgrmrvclellcuül -maradtak, Feitét'e­met TI jelenti: A sao-paolói rendőr­ség ujabb razziákat hajtott végre ja­pán állampolgárok ellen és ennek so­rán letartóztatta Sz incso Szinba japán katolikus püspököt. Letartóz­tatták az egyik sao pnolói japán kö­zösség- tiz tagját is. (MTI) Gandhi is résztvesz Cripps tanácskozásain Lisszabon, március 19. Az Exhange Telegraph hírközlő iroda jelentése szerint Gandhi is részlvesz Sir Stafford Cripps indiai tanácskozá­sain. Gandhin kiviil Azad Nehru és Raja Gopalachart foglal helyet a Cripssel tárgyaló hindu bizottságban. nül szükség volna az eddiginél sok­kal erélyesebb rendszabályok alkal­mazására. Magyarországon tízezrével vannak olyan földműves családok, akiknek nines egy talpalatnyi földjük, vagy olyun kevés csupán, hogy abból meg­élni nem tudnak. Ezek közölt raindeu bizonnyal igen sokan akadnának, akik örömmel veiinék, ha az évek óta mű­veletlen, pihent földeket bérbe vehet­nék és azon, ha mást nem, burgo­nyát termelhetnének. A mult eszten­dőben általános volt a punasz, hogy a városok piacaira nem került eleg n­dó zöldség, ugyanakkor a városok belterületén sok bold terület feküdt műveletlenül. A mai körülmények kö­zött nincs olyan kifogás, amellyel menteni lehetne azt a közönyt, amely elnézi, hogy lalán sok ezer bold ho­zama kiessék a termelésből cs ezzel pótolhatatlan kárt okozzon a minden kiló burgonyára és minden kiló liszt­re annyira reáutalt magyar közgaz­daságnak. Amikor az eddigieknél sokkal szi­gorúbb rendel kezesek süigős kiadásá­ra felhvjuk az illetékes tényezők fi­gyelmét, a magunk részéről is min­dent meg akarunk tenni ennek az anomáliának a megszüntetésére. A közjóléti szövetkezetek tartsak köte­lességüknek, hogy a műveletlen terü­leteket az ingatlantulajdonosokkal va­ló megegyezés utján bérbe vegyék, vagy a bérbevételt közvetítsék olyan, főleg sokgyermekes kisemberek ré­szére, akik vállalják e földek meg­munkálását. Talán aprólékos és sok veszödséggel járó munka lesz ez, dc ne sajnálják a fáradságot, mert fon­tos közérdekről van szó, amelyet szolgálni elsősorban kötelességünk. i HAtimczOvösérliciv cs riahú kOzűclmc a vadvizáradaftal Szegedi műszaki csapatok heiurrámtotfák az Átvágott sámsoni csatorna-*' Hódmezővásárhely, március 19. A póshalint eráfat, kellő módon rneg­niagasították és megerősítették. En­nek a gátnak nagy fontosságot tu­lajdonítanak. mert a ha tár nak északi részét ez védelmezi meg a kasszéki vizektől, amelyek n békés­megyei lefolyás következtében ál­landóan szaporodnak. TJn legalább 18 óráig sikerül még visszatartani ezeket a vizeket• úgy egyelőre ujabb veszedelemtől szabadult meg a vá­ros. Erzsébeten és Máriélyon súlyos­bodott, a helyzet. Ninfls ugyan na­gyobb veszély, mint tavaly, de a mostani vízmennyiség óráról-órára nő. Körtvélves táján is szaporodnak a vizek. 1000 katasztrális holdat máris elborítottak. Csaníádmegyében a helyzet az, hogy n vármegye ma a Tiszántúl délkeléi} vizeivel; gyüjlőmcdcncéje iett. Tde folyunk a román területek. Osemberkutctás (A Délmngyarorszng munkatársától) Az ösemberkutatás ujabb eredményei­ről adott elő csütörtökön este dr. B a r t u c z Lajos professzor az Egye­tembarátok Egyesületének előadásso­rozatában. Az egyetem aulája megtelt érdeklődőkkel, a rendkívül érdeses téma Őszinte figyelmet keltett a hall­gatóság soraiban. Az egyetembarátok ülését dr. B eret 7. k Péter főorvos nyitotta meg, Ismertette dr. B a r í u r 8 Lajos pályafutását, értékes, nagyszerű munkásságát és pz ősemberkutatás terén szerzett érdemeit. Bartucz professzor azzal vezette be előadását, hogv az ősemberkutalás­hoz két annyira eltérő dolog szüksé­ges: csapongó fantázia és nehéz kuhi­kosmunka. Majd rátért arra. hogy az ősember tudományos kutatása tulaj­donképpen a neandervölgyi enrlrer ko­pnnyaesontjninak megtalálásával kez­dődött 18ö()-ban. Az emberiség azon­ban már az ókorban érdeklődött előd­jei. múltja iránt. Az elöacó ezután el­vezette hallgatóságát a sokenertv előtti ősember korába, a homo priini­genius és a piteeanthorpus vnagáLa, az. ősember és az összekötő lény ide­jébe, ismertette a rájuk vonatkozó le­leteket és azokat az érdekes vitákat, amelyek a leletek felbukkanását min­denkor kisérték. Hiába hirdette ugyanis Esper er­langeni lelkész már Í774-beii, hogy az ősember együtt élt a dihrviáiis álla­tokkal, a nagv Cuvier tekintélye és tiltakozása: »L'homme fossil n'ox.ste pas<, — ősember nem létezett — el­hallgattatott minden ellenkező vé:e­niénvt. Ugyanígy volt késóbto, iteái­ba n a neandervölgyi ember Csontie'e­ternok megtalálása idején, amikor eí­'entéles nézetek akadályozták a to­vábbi kutatásokat. Amikor azonban Belgiumban, Horvátországban, Fran­ciaországban egymásután kerültek elő a hasonló leletek, a századfordulón végre egyetemes elismeri.; nyert s lény, hogy a mai embe-alako:. a Iro­nto sapienst időben és fejlettségben megelőzte egv nálánál sokkal primití­vebb emberforma, A világháború után megállapítást nyert, hogy Európában mindenütt el volt terjedve ez a primigenius-ember­forma, majd Palesztinában s a messzi keleten löbbhelyütt találtak ilyen le­leteket. Hazánkban 1032-ben került elő a homo ur imigerilus első csontváza Eger mellett. Azt is megállapították, hogy nem ez a legősibb emberalakunk] Békés és Csongrád vizei is. Tetézi a bajt a belvizek jelentkezése. A Földeákra és Püspökidére zrí, dúló víztömeg csökkent, ami a sámi son—npátfnlvi gát helyrehozásánál! eredménye. A békéssámsoni csalómnál vá® írást, amelyet a napokban Bárczay János államtitkár, á rvízvédelmÜ kormánybiztos is megtekintette, « szegedi műszaki csapatoknak a kii rendelt közerővel együtt sikerült betömni és ezáltal elzárni a Hód; mező vásárhely, Földeák, Püspökiéi le és Maltó környékét elöntéssel fr\ nyegelő hatalmas víztömegek út ját} Apátfalva alatt elkészült a Mar ros véritöltésének az a bárom métó^ széles átvágása, amely lehetővé tel szí a keletcsanádi belvizeknek * Marosba való levezetését. Csanád vármegye keleti részéből beéi'ke® zett jelentések szerint általában .iai vult a helyzet, kivéve Bánkntatj ahol szerdán is emelkedett a víz. / azt megelőzőleg primitívebb emberek'­anlhropusok is éltek hazánk földjén} Bartucz Lajos professzor beszélt m a jávai ásatásokról, amelyek -a leg® értékesebb, különféle ősemberi csonto­kat hoztak napvilágra, beszélt a Ki® nában, Chou-Kou-Tien mellett történi kutatásokról és az afrikai ősember rölj Érdekes előadását vetített képekkel! és különféle ábrákkal színezte s végül is arra mutatott rá, hogy bármi'ven' primitívek voltak is az őslények szer­vezetükben. az isteni szikra, az érte® lem szikrája már bennük volt... Az értékes, lebilincselően érdekes előadást dr. Beretzk Péter ülései® nők köszönte meg és a hallttatósáj szívesen megtapsolta. Ölést tart a 42-es bízottság Budapest, március 19. A 42 tag« országos bizottság március 21-én ülést tart. Tárgy: A minisztérium rendelete a bor-nagykereskedők felszerelési tár® gyainak bejelentése, zár alá vétele, af minisztérium rendelete egyes ipartárJ sulatok ingatlanát elidegenítő vagy megterhelő jogügyletek érvényessége tárgyában. (MTI) Szombaton nyilik meg a mezőgazdasági kiállítás Budapest, március 19. A mezőgaz­dasági kiállítás szombaton reggel 9 órakor nyilik meg a nagyközönség ré­szére, hogy azután 9 napon át bemu­tassa a magyar mezőgazdaság és ál­lattenyésztés fáradtságos nmukásrá­gának légszebb eredményeit Felfüggeszthető a vasárnapi munkaszünet a mezőgazdaságban Budapest, március 10. A tavaszi munkálatok elvégzése érdekében a va­sárnapi munkaszünetet március 22. és 29., továbbá április 12., 19. és 26. nap­jaira eső vasárnapokon (tehát húsvét j vasárnapjának kivételével) a törvény­, hatóság, illetőleg egyes járásainak j vagy községeinek területén a sziiksée-. I hez kéw.st felfüaegs/thclik.

Next

/
Thumbnails
Contents