Délmagyarország, 1942. február (18. évfolyam, 26-48. szám)
1942-02-22 / 43. szám
nősz Kisegítő monhaerő alkalmazását engcfóliiczíe a miniszter a városi adóhivatalnál fndltváng a közaqttiestieh 13 uj adóhivatali állás szervezésére (A Délmagyar ország munkatár' 'ától) Amlkofl megszűnt az inségrunka-rends'zer Szegeden, Csaknem fiz összes városi hivatalokból jelentékeny számú szellemi inségmúnkás vált ki s így igen nagy hézag keletkezett az alkalmazotti számlálón. Ez a tény igen nehéz helyzet elé állította a legtöbb hivatalt, mert a szellem! inségmnnkások jelentős szerepet játszottak nemCsnk » restanciák feldolgozásában, Kanem a szőnyegen fekvő ügyek gyors fii intézésében" ís. A városi hivatalok Igen' nagy részében napokig megSllt a mnnka s a megmaradt tisztViselők 'éjt nappallá téve Igyekeztek elvégezni azt a munkatöbbletet, amelynek likvidálása a szellemi Inségmnnkások kiválása folytán Táíük háfulT. Ez az igyekezet egyikmásik kisebb 'forgalmú Hivatalban többé-KovésbbB sikerrel járt. azokíarf a hivatalokban" aSonban, amelyek a jelen körülmények között megnöveke'deff forgalmat bonyölfEanak le, nem hozhatta meg a kiránt eredményt. Ismeretes, hogy a ráfoi e'ffniV. TeafoYgnJmasabh hívat ala aZ ádóhívalal, Az Inségmnnkafendszer Idején ebben a híva falban minlfffv 8d szellemi tns'éamunkás iolgozoft, úgy. hogy s múnka végzésében semmiféle akadáív nem mutatkozott. Abban" tf püTanatban azonban, amikor a' szellemi íns'égmnnkások kiváltak? egvszerre Tehetetlenné vált. hogy a hivatal megmaradt Tisztviselői egyedül végezték el a munkát nmelvef eddig SO-as többlef-léfszámmal végeztek. Az adóhivatal még a szellemi Inségmnnkások számával együtt ís a régi, 1924. 'évi létszámmal dolgoíotff az'éta nzonharf roeghá'rúmszorozódoff a munkája B az életbeléptetett ren'dolkozesek következtében tsaknem Jelére Vsakként a hivalnlnohl létszáma. Éppen ezért vitéz df. Szabó Géza adóügyi Tno«Vsnnk a város kŐTgvnlese elé vitte azt az fndítvánvf. hogv engedélyezze a kplügvmims-der azt. kogy az adóhivatalban 20 kisegíts mdnkaerSt alkalmazzon a város. 'K kisegítő adóhivatali alkalmazottak dotációját fel Is vették a közgyűlési határozat értelméheiT rí város költségvetésébe. Vitéz! df. Szabó Géza fan'áősnok pedig Személyesen terjesztette a" miniszter elé a szegedi adóhivatal problémáját. A belügyminiszter Kelyf adott a kérelemnek 'és soronkivül megengedte, hogy a 20 kisegítő nlFnímavaffriak a költsónrétóabe BELVÁROSI MOZI MÁTÓL keddig A MUNRA BOSSZÚJA A megdöbbents titokzatos kalandok filmje. Két kalandvágyó ifjú és egy gyönyörű nö kalandjai Egyiptom misztikus földjén. A megmagyarázhatatlan rejtélyek Idegtépő filmje. Főszereplők: DICK FOGAN és PEGGI ROGAN HÍRADÓ Köznap & I, 9, vasárnap, i. f. 9 felvett díjazását kiutalhassa, illetőleg felhasználhassa a város. Ennek a miniszteri döntésnek értelmében a kisegítő alkalmazottak, számszerint Kuszán, meg is kezdték a milnkát az adóhivatalban. Az egyetlen kérdéses szempont az volt a továbbiak során, hogy milyen időtartamra engedi meg a miniszter a kisegítő munkaerők alkalmazását. Az erre vonatkozó miniszteri határozat most érkezett le a város vezetőségéhez. A miniszteri leírat értesíti a Tarost, Kogy az adóhivatali kisegítő mnnkaerők" alkalmazását 0 hónapi. Időtartamra engedi meg. Vitéz dr. Szabó Géza adóügyi tanácsnok — aki möst egyébként a távollévő dr. TótK Béla helyettes polgármestert helyettesíti a városházán polgármesteri minőségben — azonnal megtette a szükséges lépéseket az adóhivatali kisegítő alkalmazottak szolgálati delének hát hónavon túli meghosszabbítása 'érdekében. Az erre vonatkozó kérvényt rövidesen "felterjeszti a miniszterhez. Ugyanakkor azonban igen fontos lépesre készül vitéz dri Szabó Géza tanácsnok: az áprilisi közgyfilés elé viszi Í5 ti) adóhivatali állás megszervezésére vonatkozó előterjesztését. A kisegítő alkalmazottak ngyanis mindenképpen csak záros határidőn belül állhatnak a várös, illetőleg az adóhivatal szolgálatában s így feltétlenül szükség van arra, Kogy amikor a miniszteri engedély határideje lejár; már pontosan begyakorolt és megfelelő számú tisztviselőgárda álljon rendelkezésre az adóhivatalban. A meg-' szervezendő 15 új adóhivatali állás nagyrészt gyakornoki állás, kisebb része pedig adótiszti kondíció. Az errevonatkozó lépéseket már megtették a miniszterin mban is, ahol megértést tanúsítanak a kérés iránt s így valószínű. Hogy az áprilisi közgyűlés jóváhagyó döntése után a miniszter ís jóváhagyja majd a 15 új adóhivatali állás megszervezésére vonatkozó., közgyűlési előterjesztést. Egyelőre nem veszi át az állam a szegedi közúti hidat (A Délmagyarország munkatársától) Ismertette már a DélinagyarorSzág a szegedi közúti híd problémáját, amely azzal kapcsolatban merült fel, hogy a közúti hid sokkal inkább szolgál állami érdeket, mint városi érdekeket. Ezért helyénvalónak látszik, hogy a hidat átadják az államnak. A város egyik közgyűlésén az erre vonatkozó határozat is megszületett, amelynek értelmében a város felajánlotta a hidat az államnak. Ezzel a felajánlással nemcsak azt kívánta kihangsúlyozni a város, hogy a hid fenntartási költségeinek egyoldalú vállalása nem teljesen helytálló akkor, amikor a hid szerves tartozéka a 43. számn állami közutnak' —, mert hiszen ebbe az útba kapcsolódik bele —, hanem annak is kifejezést akart adni, hogy Szeged nem kiván egyedülálló lenni az országban abban a tekintetben, bogy közúti bidja még mindig városi kezelésben van ugyanakkor, amikor csaknem valamennyi más hid már az állam tulajdonát képezi esztendők óta® A közgyűlés annak idején nagy lelkesedéssel tette magáévá azt az indítványt, hogy a hidat adja át a város az államnak. A határozat értelmében a város megtette a szükséges lépéseket és előterjesztéseket a kereskedelemügyi és közlekedésügyi minisztériumban. Ha ez a lépés sikerrel jár. Korarrtban Ma, a nagy francia filmi JEAN GABIN JULES BERRY és ARLETTY főszereplésével MIRE MEGVIRRÍ O akkor a város egyrészt megszabadult volna — legalább is részben — a most felmerült szegecselési munkák 30.000 pengős költségétől, nem kellett volna egyedül vállalnia a nemsokára esedékes festési munkák kiadásait s egyben megszabadult volna attól a nehézkes és deficites adminisztrációtól is, amelyet a hidvámok beszedése jelent. Ismeretes. hogy hidvám alig folyik be s a befolyó összeg elenyészően csekély a hid fenntartási költségeihez képest. Igv tehát az a helyzet, hogv a város jelentős összeget ráfizet arra, hogy egy rendkivül fontos közlekedési pontot, a hidat fenntartja elsősorban nem a saját, hanem az állam érdekében. Dr. Tukats Sándor főispán több alkalommal eljárt az ügyben az illetékes minisztériumban, ahonnan inast jött meg a leirat a város vezetőségéhez a közuti hid államosításának kérdésében. A mindössze három sornyi értesifést tartalmazó leiratban értesiti a város vezetőségét a közlekedésügyi miniszter, hogy a jelenlegi körülmények között nem tartja megvalósíthatónak a szegedi köznti hid államosítását, igy tehát a hidat most nem is veszi át az állam. A miniszteri döntés értelmében a bid tehát továbbra is a város tulajdonában marad, egvedül kell viselnie a hídfenntartási költségeket és pgvedül kell vállalnia az öszszes javítási munkálatok kiadását is Ezzel a határozattal természetesen nem zárult le végérvényesen a szegedi köznti hid Sllamositésának ügve. ( Csak akkor lesz szép a lakása, m* jk. bútorát nálunk vásátolja 1 ASZTALOSMESTEREK mert amint kedvezőbb idők következnek, ezt a problémát Ismét felveti a város az illetékesek előtt. Válószinünek látszik, hogy alkalmasabb időpontban maga a minisztérium sem zárkózik majd el az elől, hogv átvegye az állam részére a szegedi közúti hidat: kitűnik ez a miniszteri leiratnak abból a kitételéből, hogy a jelenlegi időt és körülményeket nem tartja alkalmasnak a miniszter a hid államosítására. Az a tény, hogy a most leérkezett miniszteri értesítéssel egyelőre lezárult a hid-ügy s a város megkezdheti az előkészületeket a hidon végzendő javítási és festési munkákra, illetőleg az ezekre szolgáló kiadások fedezetének előteremtésére CSARNOKA Szeadraay! Btes a* Tiru, úzeged, D-jgootOft.tér II. U-8S. „Kormányzó urunkra még nagy feladatok várnak A debreceni egyetem rektorának beszéde Debrecen, február 21. A debreceni Tisza István-tudományegyelem a szombati doktorráavató ünnepélyen Kállay Kálmán rektor beszdfiet mondott amelyben többek között ezeket mondta: — Tisza István feladatát egy másik megingathatatlan férfiú vette át, aki éppúgy, mint ő, a végsőkig küzd a magyarság jövőjéért és bizik életerejében. E férfi a főméltóságú kormányzó nr. Az 1919-i Szegedtől milyen messze van Kassa, Kolozsvár, Munkács én Újvidék, de a küzdelemnek még korántsincs vége. Kormánv/ó urunkra még nagy feladatok várnak. Legyen hála az Istennek, hogy ezekben a történelmi időkben a nemzet egyhangúlag megnyilatkozott akarata véréből való vért állított segítőtársul Apát és fiát áldja és vezérelje az Isten a nemzetért vivott küzdelmünkben. Felvétel a Horthy Miklós repülőakadémiára Budapest, február 21. A hivatalos lap vasárnapi száma közli r Horthy Miklós honvéd repülő akadémia felvételi hirdetményét nz 1942—43. évfolyamra, valamint 1942. évben megélőző haderőn kívüli repülőkiképzésre. Érettségizett ifjak pályázhatunk. SZfcCKKNYl MOZI CSAK NEVI ICf Három ember életének, szerelmének, gyönyörű, megható izgalmas regénye CAROLE LOMBARD KAY FRANCIS CARY GRANT a három világsztár főszerepléséve! Vzonkivül: Legújabb UFA híradó Előadások ma 3, 5, 7, fc hétfőn 5, 7, 9 órakor í I