Délmagyarország, 1942. február (18. évfolyam, 26-48. szám)

1942-02-21 / 42. szám

_ Szentog közvetlen vonntösszeköi­tetésl kér Szegeddel. A Szentesi Napló irja: Szentes Szegedtől messzebb van vastlton, mint akár Budapest, vagy ínég Debrecen is. Ezt a körülményi már évtizedekkel Melött megállapítot­ta a szentesi utazóközönség cs — saj­nos — bár retigelcg lépés történj ed­dig ebben az irányban, gyökeres javu­lás mégsem állt be. A szentesi utas normális viszonyok közölt legalább két órát kell, tiogy rááldozzon a Szeged­re való ulazásro, mert a forgalmat nég mindig átszállással bonyolítják le. tíz az átszállási várakozás leg­alább egy órával hosszabbítja meg az utazást időt, holott pedig a motoros közvetlenül is befuthatna Szegedre. A városi képviselőtestület hétfői ülésére dr. Vecseri István ügyvéd, a várost közgyűlés tngja sürgős indítványt ter­jrsztett be dr. K. Nagy Sándor pol­irármesterhez. Az indítvány szövege szösze rí nt a következőként hangzik: • Evekkel ezelőtt megszűnt a HEV, amelytől Szentes város közönsége jog­gal remélte, hogy a MAV jobb össze­köttetést ad, — fővonal vezet majd Szentesen át. amitől annakidején Szén. tes város és környéke elesett. Fájdal­masan kellett tudomásul venni, hogv a fővonal helyeit esak motoros köz­pontot kaptunk, a régi IIÉV vonalon, Szolnok— Szentes — Hódmezővásárhely között, amelyen át leheléit a Békés­csaba felöli vonatok igénybevételével Szegedre utazni, várakozással, átszál­lással, stb.. kellemetlenséggel együtt — az elmúlt 1911. évben többizben oly nehezen, hogy a Szegedre való beuta­zás az egész délelőttöt igénvbe vette. A mostani vonatkorlátozások még rosszabbá tették a helyzetet, mert mig Szentesről a moloros vonalok rende­sen járnak, addig a békéscsabai vona­lon reggeli vonat Szegedre nincs, igy előállott az a helyzet, hogv reggel Szegedre utazni nem lehet s akinek dolga van Szegeden, előző nap délután kell elutaznia, Szegeden éjjetezni, ha azt akaria. hogv kellő időben a Ható­ságok előtt megjelenhessen. Szentes tuegvei város közönségének, de Cson­grád. sőt Hódmezővásárhelynek is rendk ívül hálránvos helvzete van emiatt. E hátrányos helyzet megszün­tethető lenne, ha a Szentesről kiinduló reggeli motoros nemcsak' Vásárhelyig, hanem Szegedig járna, a mostani útja Hódmezővásárhely—Makó helyett, sho. va el lehet jutni már a reggeli órák­ban. ha ugyan van valakinek" erre dolga.® Rámutat a beadvány, hogy a szegedi biröságok és egyéb közhivata­lok előtt számos esetben kell szente­sieknek megjelenniük, ezért kéri. a vá­rosi képviseiőlpstület kérje a MAV üz­letigazgatóságát a szeged—szentesi közvetlen összeköttetés megteremté­sére. — A Szegedi Katolikus Nővédő Egyesület nagyböjti előadássorozatá­nak következő előadása február 25-én, szerdán délután 6 órakor lesz. Az elő­adást »Tsten a családban® cimmel Jnn­dik József érseki tanácsos, a Regnum Mariamim házfőnöke tartja. A kato­likus nölársadnlmnt és az egyesület tagjait szeretettel kéri a megjelenés­re az elnökség, — öngyilkossági kísértet negyven félgramos aszpirinnel. Péntekre vir­radóra a mentők beszállították a köz. kórházba Fehér Lajos 37 éves gyári­munkást. aki somogyi'elepi lakásán öngyilkossági szándékból 10 darab fél­zramos aszpirinnel megmérgezte ma­gát. Elhatározásának oka ismeretlen a rendőrség megindította a nyomo­zást. Szeged sz. kir. város közellátási hivatala, 118-912. k. é. szám. Hirdetmény Zftirkioxzfás. Folyó cvi február hó 21—28-ig terjedő időre esedékes zsir­adag kiadása a 15. sz. számú szel­vényre történik szcmélyehklnt 16 dkg. zsir." vagy 20 dkg. bőrnélküli.szalon® na; "Polgármester. \ RAFrMf ClfERCi ismét egész nap nyitva. Kitünö konyha, cigányzene. Kávékéi 10 óratöl 3 oraig nyitva. Hangulatos ,au. Fővaiosi dizőzök közreniü íödesevel. Makói hírek Mint jelentettük, a polgármester felhívást bocsátott ki, hogy az utcák­ról és udvarokról eltakarított havat a lakosság a Maros hullámterébe, a vá­góhíd melletti kubikgödrökbe, vagy a Gyilkos-tóba hordja. Sokan ezt nem tartják be és a Gyilkos-tó helyett a tó körüli földekre rakják le a havat A polgármester fokozott mértékben felhívja a lakosságot, hogy a havat csak a megengedett területre hordják, mert ellenkező esetben súlyosan meg­károsítják azokat a földbérlőket, föld­tulajdonosokat, akiknek földién a ha­vat lerakják. Kegyeletsértő lopás ügyében foly­tat nyomozást a makói rendőrség. Gera Ferencné Vásárhelyi-utcai lakos feljelentést tett. hogy elhunyt testvé­re, Kardos Sámnelné füléből a rava­talon kilopták araüy fülbevalóját. A rendőrség megindította a nvomozást az ismeretlen tettes után. Az utóbbi időben számos feljelen­tés érkezett a makói rendőrségre, hogy ismeretlen tettesek éjnek idején leszerelik a házakról az esővizleve­zető csatornákat és azok bádoganva­gát ellopják. A rendőrség megindítot­ta nyomozást a bádogtol vájok »tán. ferencjqzsef keserííviz — Baleset a sifcos úttesten. Pénte­ken reggel ujabb baleset történt a fel­gyülemlett hótól síkos úttesten. Deni ján Kálmán 51 éves makói kereskedő a reggeli órákban Szegedre érkezett, hogy dolgait elintézze. Megérkezése után fel akart szállni a villamosra, közben a sikos úttesten oly szeren­csétlenül csúszott meg, hogy a kocsi ajtaja harmadik és negyedik uját sú­lyosan megsértette. A mentők bevitték a közkórházba, ahol sérüléseit bekö­tözték. _ A Magyar Vöröskereszt Egylet szegedi választmánya a házibetegápo­lási tanfolyamot végzett hölgyek ré­szére önkéntes vöröskeresztes ápoló­női tanfolyamot rendez. A tanfolyam körülbelül négy hétig tart és március 3-án kezdődik. Felkéri az elnökség mindazokat, akik 1910, 1941. és 1912­ben végezték a tanfolyamot, hogy mi­nél számosabban jelentkezzenek a Sze­gedi Katolikus Nővédő Egyesület szék­házában. Korona-utca 18. sz. alatt. _ Két bácskai község egyesülni akar Szabadkával, Két bácskai köz­ségben: Kelebián és Csikérián mozga­lom indult meg azirányban, hogy a két községet csatolják ismét a szabadkai kerülethez. A mozgalmat megindító községek határában nagyrészt szabad­kai városi tulajdonban levő földek vannak, Szabadka város törvényható­sági bizottsága rendkívüli közgyűlés elé viszi az ügyet. A város a maga részéről párlfogólag csatlakozik a mozgalomhoz Figyelem! Megfőtt az olcsó, erdélyi finom alma 1 kg. 1 pengő 56 Cili. Nagyobb rendeléseket házhoz szál­lítok. Bodó fiiszer- éa gyti­Tsölcsüzlet, Qróí Apponyi-u. 23. Telefon 22—58. — Kapanyéllel támadtak a végre­hajtóra. Novemberben viharos végre­hajtási jelenet játszódott te egy átok­házi tanyán. Vig József végrehajtó megjelent Rácz Ferenc tanyáján és az árverésre lefoglalt ingóságokat el akarta vinni a tanyából. Amikor megmondotta jövetelének célját, Rácz és felesege módfelett felindultak, ka­panyelet ragadtak és azzal léptek fel támadólag a végrehajtó ellen, akit igy megakadályoztak kötelességé teljesí­tésében. Hatósági közeg elleni erő­szak cimén indult bűnvádi eljárás Rácz és. felesége ellen. Az ügyet pénteken tárgyalta a szegedi törvényszéken dr. Molnár István tanácselnök. Ráczék til­takoztak a támadás vádja ellen. A törvényszék a bizonyítás lefolytatása után bűnösnek mondotta ki mindket­tőjüket és az enyhítő körülmények fi­gyelembe vételével Rácz Ferencet egyhónapi fogházra, feleségét 15 napi fogházra ítélte, de az ítélet végrehaj­tását próbaidőre felfüggesztette. A szegcdi munkások Ady-esije. Pénteken este a Munkásotthonban Ady-estet rendeztek, amelyen K á 1 ­lay Gyula budapesti hírlapíró »Ady cs kora® ámen tartott mindvégig ér­dekes és a költő küzdelmes életéből számos ismeretlen fejezetet feltáró előadást. Komócsin Zoltán megka­pó verses prológusa vezette he az es­tet, majd dr. V a I e n t i n y Ágoston ügyvéd mondott tartalmas megnyitó beszédet. Ezután Kállay Gyula tartot­ta meg gondolatokban gazdag előadá­sát. Bevezetőben kifejtette, hogy az 1818-as átalakulás korszakos problé­mái, a huszadik század elejére is át­csaptak és ezek a nagy problémák je­lentkeznek Ady Endre költészetében is, sürgetve azok megoldását. Foglal­kozik Ady költészetében az agrárla­kosság megoldás után kiáltó problé­máival és az ipari munkásságot érintő kérdésekkel s váteszi erővel festi meg az elkövetkezendő eseményeket. Han­goztatta Kállay Gyula, hogy a költő állandóan küldj üzeneteit a munkás­sághoz. ostorozza a feudális köröket, de magát a népet is, amiért az ellen­erőkkel nem akarja felvenni a harcot. Minden verse — úgymond — ®SY'egy külön súlyos problémát tár fel, ezek­ben benne él a költő, tépelődik és sür­geti a megoldást. Minden verse, ver­sének minden sora, szava, gyöngysze­mei ezenfelül a magyar versirodaloin­nak és örök értékei a költészetnek. Az érdekes előadás közben Dáni Mária, Nagvgyőrgy Mária, Scbwarez Lipótné, Rosenberg Anna, Len­gyel Gusztáv, Markovics Tibor, Komócsin Zoltán igen hatásos in­terpretálásban mutatták be Ady köl­tészetének remekeit, majd a »Miihely­ben. jelenetet adták elő Boda József, Albert János és Ábrahám Ervin és ezzel a nagysikerű munkás Ady-est véget ért. _ Janik-vendéglőben ma flekkre 1* vargabéles. w Szegeden elitéltek egy balaton­Icllel szélhámost. A szegedi törvény­szék pénteken egy balatonleilei szél­hámosság ügyében Ítélkezett Farkas János lengyeltóti gazdasági cseféd szeptemberben megjelent Kutnyák Jó­zsef lellei gazdánál és három mázsa árpát >adolt el® neki anélkül, hogy valaha is lett volna árpája, ötven pengő előleget vett fel, azután többet nem jelentkezett. Augusztusban Má­táy Árpád kocsmárosnál jelent meg, kisebb mulatozást rendezett, majd 5 pengőt csalt ki a kocstuárostól azzal, hogy ki kell váltania kerékpárját és annak árából nemcsak a múlatás szám­láját egyenlíti ki, de megadja a köl­csönt is. Többet a kocsmáros nem lát­ta. Időközben egy másik ügyében el­itélték és a szegedi Csillagbörtönbe került, ahol jelenleg büntetését tölti. Balatonlellci ügye tulajdonképpen a kaposvári törvényszék elé tartozna, dc a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló rendelkezések alapján, mivel jc lenleg Szegeden tölti büntetését, idő és költségkímélés okából a szegem törvényszék folytatta le az eljárást és csalás miatt héíh.ÓRíli. boytöivrc ítélte.. oélmacyarorszaii « Szombat, J»42. február 21. I Vásárhelyi hirek Dr. Faragó János halálával megüresedett városi tanácsnoki állást egyelőre uem töltik be. Dr. 5i i m k ó Elemér főispán Endrey Béla pol­gármester javaslatára dr. Eget 3 Ernő áravszéki ülnököt helyettesitet­te be Faragó János helyébe a gazda­sági tanácsnoki székbe. Dr. Égető Ernő helyébe dr. Szőr ff y György tb. tanácsnok került, mint heycttes ár: vaszéki ülnök. Dr. Losonczy Endre tanácsnok, a városi közigazgatási és . népjóléti hivatalának vezetője közhirré telte, hogy a népjóléti hivatal korlátlan számban elhelyez kubikosokat, föld­munkásokat a szeretfalvi vasútépítési munkálatoknál. A munkára jelentke­zők előnyös ellátásban részesülnek. Aki kilenc bélig egyfolytában dolco­zik, a munkabéren kivül egy pár bak­kancsot ls kap. A szerződés február 23-án a népjóléti hivatalban lehet meg­kötni. Végzetes szerencsétlenség lörtént a Kaszap-utca '26. szám alatt, ahoJ Mónus Sára 8 éves kisleány forró víz­zel leöntötte magát. A szerencsétlen kislányt beszállították a közkórhás ha, de már nem lehetett rajta segíte­ni, belehalt égési sebeibe. A rendőr­ség megindította a nyomozást, hogy a halálos szerencsétlenségért kit terhel a felelősség. A tuberkulózis elleni hét kereté­ben pénteken este 6 órakor tartották Vásárhelyen a városháza közgyűlési termében az első propaganda elő­adást. A megnyitóbeszédet Endrey Béla polgármester mondotta, az isme­retterjcstllő előadásokat pedig drt Széli István és dr. Pálmay Ist­ván szanatóriumi főorvos tartották. A leventeotthonban is tartottak pro­paganda előadást, itt dr. G ü n t h e r László zászlóaljorvosfőnök és Hr, Wirth Márton kórházi főorvos ismer­tették a veszedelmes népbetegséget és az ellene való védekezést Továbbképző tanról vamot tartottak a vásárhelyi szobafestő iparosok ré szére. A tanfolyamon igen sok szoba­festő vett részt és megtanulta a leg­modernebb festési eljárásokat a pesti előadóktól. A tanfolyam résztvevői pénteken délután kiállításon mutatták be az ipartestület elöijárósági termé­ben azokat a munkákat, amelyeket a tanfolyamon tanultok után készitet­tek. A kiállításnak nagy sikere volt. —OO»— — Mi újság a budapesti élelmiszer* nagyvásártelepen? A Magyar Vidéki Sajtótudósitó budapesti jelentése eze­rint február 13-tól február 19-ig az élő- és vágottbaromfi, valamint a to­jáspiacon továbbra is változatlanul a hivatalosan megállapított legmaga­sabb árak voltak érvényben, A zöld­ség- és főzelékfélék piacán csupán a kelkáposzta ára emelkedett 9 fillérrel kilónkint. A többi árucikknél az ár­változás a 3 fillért nem haladta meg. — A gyümölcsfélék piacán a nemes­fajtájú alma ára 10, a külföldi gesz­tenye ára pedig 20 fillérrel csökkeni; viszont a narancs ára 10, a manda­rin ára pedig 20 fillérrel emelkedett kilónkint. _ Szeged Sz. kir. város Árverési Csarnoka február 20 és 21-én ái ve­rést tart, mely alkalommal az összes szegedi zálogházaknál december vé­góig lejárt tételek kerülnek árverés: o és pedig 20-án délután fél 4-kor ék­szerek, 21-én pedig ingóságok. Magá­nosok eladási és vételi megbízásait 20-án déli 12 óráig fogadja el az Ár­verési Csarnok. Felhívjuk az érdekel­tek figyelmét, hogy ezulkalomtn.il tétel használ! vászon- és da­maszüehérnomti kerül árverésre. Uj őtnk vásárlásához a vásárlási köny­vecskéket feltétlenül, ui kell ho» i. LAASMÓ^E.

Next

/
Thumbnails
Contents