Délmagyarország, 1942. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-14 / 10. szám

A halhatatlan frázis Mennyi haszontalan frázis van a világon, hogy hazudnak az emberek egymásnak pirulás nélkül! Azt mondják már a bemutatkozásnál: — örülök, van szerencsém! Lehet, hogy van rá eset, amikor örül, máskülönben a legtöbb ember szívesen kiselejtezné az ismerősei felét. Társas lény lévén, természetesen nem élhet egymagában, hacsak nincsen éppen ebhez különös kedve. El tudok kepzelni őszinte örömet is. amit az uj ismeretség-szerzés okoz. Szellemit, lelkit. Csak a derüre-borura való tömegeléstől irtózom. Hogy jövök hozzá, hogy mert valamely nvájban néhányan véletlenül bemutatkoztunk egymasnak, egy héten belül vizittelésseí zaklassanak olyanok, akikkel legfeljebb az időjárásról váltottam szot. Ha kíváncsi vagyok rá, bogy a vásárosnaményi postamester harmadik leánya akiről mellékesen soha nem hallottam —, kihez ment férjhez, megbízok egy kutatóirodát s az majd felvilágosít. Azonban semmi szükség rá, hogy erőszabos uj ismerősöm ezzel és hasonló témákkal traktáljon, mert őt ez mindennél jobban érdekli. (»Mikor is volt az esküvőjük, várjon csak, harmincnyolc októberében, vagy mit is beszélek, hiszen még nyár volt! Na, mingyárt rájövök. Hogy is volt csak... a nagybátyám fürdőre készült...«) Ezért szerezzen az ember ismerősöket, nemkülönben tudomásulvétel végett annak, hogy az ökörmezei segédjegyzőt miért iiem jelölték s mit mondott akkor a községi orvos, aki nagyszerű pofa, biceg is a ballábára... vagy a jobbik volna a kurta ... hogy is van?.,, persze hogy a bal... Mit tetszenek gondolni, miért torkolássza meg néha, látszatra indok nélkül, az egyik ember a másikat, ha nem ilyesmiért? Aki nyugalomra int és hevulékeny kedélyünek nevez, annak készséggel elmesélem a vásárosnaményi postamester harmadik leányának férjhezmenetelét, »karöltve> az ökőrmezei segédjegvző kandidálása tárgyában kelt mellőzés iránt, vagy végett, esetleg okából, _ azt a kutya fáját, már kifejezni se tudom magam na! — Sajnálom! — böki ki a frázist mindenre a második ember, mire szót lanul elfordulok tőle. — Sajnálom, mondom Felületes Ismerősömnek, mikor megtagadom a váltója aláirását és ugyanakkor impertinensül hazudok. Mért tessék józan ésszel megállapítani, micsoda sajnálni valóm van azon. hogy három hónap múlva megóvatolják azt a váltót é nem nekem kell majd kifizetnem? Még ha Felületes Ismerős mondaná hogy sajnál De a piszokfészek kezdetben sem tette ezt, legkevesbbé. amikor az ő könyelmüsége. miatt engem egzekválnak. Aki nem akar valamit megtenni, arra azt mondja: sajnálom. De még sose hallottam ezt a kifejezést olyankor, amikor tájfun sepert cl tízezer japánit. Azokat nem sajnálta senki Gsak én sajnálkozom, mikor kérdőre vonnak, hogy miért nem voltam a bálon pedig eszemben sem volt, hogy fczon megjelenjek, ellenkezőleg aznap már este nyolckor ágyba bújtam és számadást vetve önmagammal, megállapítottam, hogy mégse vagyok olyan hülye, amilyennek a barátaim tartanak, akik most zeneszóra kubikusmunkát végeznek s öreg bálanyákal talicskáznak keresztbe, hosszába részint mivel stréberek, főleg azonban megmaradt bennük valami az őslényből. Az is himbálta magát a százezer év előtti családfán, mint aki a vesz fit érzi. mert előbb-utóbb kulturárn fogják s ugrándozásaiban mozgékony volt és üde, mintha frissen kisült má jashurkára ült volna. (Lásd: Nyelv történeti dokumentumok. Him bál anv nyi, mint férfiak táncmulatsága. Akkoriban nők nem vehettek részt az ilyen szórakozásban.) Határozottan lenézném magamat, ha fájna, hogy nem vettem részt a bálon, mégis azt mondom, hogy sajnálom. Mi züllesztett lc ennyire? A ci vilizáció talán? Mennyivel becsülete sebb az állatvilági A ^Kossuth-kereszt* szegedi legendája Mondák, adatok és emlékek a Szegeden vert 48-as Nemzetvédelmi Keresztről (A Délmagyarország munkatársától) Emlékezetes az a díszes ünnepség, amelynek keretében a szegedi városházán kiosztották a szegcdi kitüntetetteknek a Nemzetvédelmi Keresztet. Magas vendégek jelenlétében folyt le az ünnepség és a fogadalomtétel, az ünnepség minden résztvevője visszaidézte a múltból azokat, amelyeknek harcaiért kapták meg számosan az új magyar érdemjelvényt. Ez az ünnepség azonban nemcsak a közelmúlt harcait idézi s az ünnepségen kiosztott Nemzetvédelmi Kereszt nemcsak a közelmúlt történelmét juttatja eszünkbe. Az ünnepség is es az új érderajelvény is ódasorakozik a többi érdemrend mellé, amelyet Szegeden kapták meg egykor a harcosok. A 48-as magyar hadsereg első szegedi kitüntetése Négyszáz esztendő hosszú küzdelmei titán a magyar szabadságharc katonái 1848-ban az önálló magyar hadsereg tagjai tettek. Századokon keresztül apáról-fiúra szállt itt az önálló Magyarország és az önálló magyar haderő eszméje': Zrínyi és Frangepán kivégzésén, Caraffa vértörvényszékén a nemzeti vértanuk egész sora vitte körül az országban az eszmét, amely végre az 1848-as időkben élő valóság lett. S a megindult szabadságharc Irányítója: Kossuth Lajos és kormánya a szabadságért küzdő magyar katonák részére rendszersítette az önálló magyar hadseteg első katonai kitüntetését, az .,1818—19. Érdem jelvényt". öt, vagy hatezer darab bronzjelvényt veretett a kormány. Kiosztásáfa országos ünnepséget terveztek,. erre azonban az egyre változó és súlyosbodó helyzet miatt nem kerülhetett sor. Csak a kormány székhelyén tartózkodó magasabbrangú katonák őrizhettek meg néhány darabot. Maga Bem apó tűzött néhány katonája mellére ilyen kitüntetést. Hogy mennyit osztottak ki, arról ninEs pontos adat, arról sincs, hogy mennyi maradt meg s hogy a megmaradt érmek nagyrésze hova került. Egy esiksomlyói irat szerint 2000 darab szabads'ágharői jelvényt beolvasztottak egy harangöntvénybe. Nagy tömeg maradt Szegeden is: ez az éfdemjelvény itt készüli Szegeden. Sok szegedkörnyéki Családnak talán még ma is birtokában van ilyen jelvény, amelynek mint hadijelvénynek is, örökre emlékeztető jelentősége és ereje van, mint muzeális értéknek pedig igen nagy a keresettsége. Szegedről indult el tehát útjára ez az első katonai kitüntetés is, hogy a mai időkban találkozzék azzal az „érdemjelvénynyel", amely sok évtized után a nemzet új életéért és jövőkéért folytatott harc emléke és emlékeztetője lett: a Nemzetvédelmi Kereszttel. » Aevuk, keresztek, harangokNem tudjuk poutosan, hogy s magyar szabadságharcban milyen hadikitüntetés, illetőleg hány hadikitüntetés szerepelt. A szegecTkörnyéki világ egyik központja volt a magyar szabadságharcnak ée így nem érdektelen számbavenni azokat a szegedi emlékeket, amelyek erre vonatkozóan nyújtanak némi betekintést. Áz első a fentebb említett „érdemjelvényre" a szenttamási győzelem leírásában találjuk. 1849. április 6-án vették be a magyar bonvédek Szenttamás sáncait. A harcról szóló leírás megemlíti, hogy a sáncbarCban „igen jelösen tüntették ki magokat a szegedi önkénytesek". A harcban összedőlt a szenttamási templom tornya és a harangok széttöredezve feküdtek az összedőlt torony törmelékei mellett. A hafc győztes résztvevői Összeszedték a harangtöredékeket és Batthyány miniszterelnök rendeletére Szegedre szállították. Itt megbízta a kormány Kocsis János aranyművest hogy a „harang- és ágyúdarabokból, ha kitelik, 6000 darab rajzolat szerinti hadiérmet verjen . . ." Kocsis János — bár minden inasa és segédje hadbavonult és teljesen egyedül dolgozott a műhelyében — vállalta a megbízatást és az elkészítésért darabonként három ezüst garast kért. Reizner Jáj nos írja le Szeged történetével fóg• lalkozó munkájában, bogy milyen '. fáradtságos munkával öntötte ki és ! csiszolta meg Kocsis János szegedi I aranyműves a szabadságharc hadiérmét. Amikor munkájával elkészült. megfordult a történelem kereke. Az érmeket már nem tudta átvenni tőle a kormány, csupán néhány darabot — 40—50-et vitt o! Debrecenbe egy futár. És a hadiórmek köré lassan a legenda fátyla szövődött. Senki nem tudta, hova lettek, hova tűntek az érmek. Kocsis János egyetlen szót sem szólt soha senkinek arról, hogy a szabadságharc érmeit elvitte-e tőle valaki, vagy átadta-e valaha valakinek . . . Az érmek legendája Néhány szegedkörnyéki népmesében és legendában szerepelnek ezek az érmek. A szegedi nép hajlamos a legendaköltésre, — elég ha a meyerlingi tragédia utáni időknek azokra a szegedi legendáira gondolunk, amelyeket a szegedi nép Rudolf trónörökös alakja köré font. Ezek szerint Rudolf nem halt meg, hanem „a szegedi tanyák közt bujkál, hogy egy napon igazságot tegyen, mert nagyon szerette a magyarokat . . ." Ilyen legenda született á 48-as érmekkel kapcsolatban is. Csak mondafoszlányok állnak ma már rendelkezésünkre, amelyek szerint Világos után — éppen a fegyverletételt követő napon — Kocsis észrevette, hogy az érmek Összecsendülnek, mintha imát mondanának. Titokban bejelentette ezt egy „bujdosónak", aki „maga Kossuth Lajos volt" s egy éjszakán álruhában átsegítette őt a városon köpenye zúé rejtve azt a ládát, amelyben az érmek voltak. 8 az érmekből eev viDBLMAüYAHOKbZAG E m^mmmnmmmmmmmmmm haros éjjelen harangot öntöttek az angyalok és elhelyezték az alsóvárosi templom tornyában. A harangok' azontúl a szabadságért folytatott küzdelemre emlékeztették é«s figyelmeztették a szegedi népet . . . Az aranyműves titka A legendán kívül aztán „iga» szószó" ie született az érmekről. Évtizedek múlva azt mesélték, hogy Kocsis János aranyműves, amikor már közeledni érezte halálát, a halálos ágyön magához hivatta leghíresebb munkását és bizalmasát: Bognár Lajos k'ovácsmestcrt — aki tudvalévően a rókusi toronyórát szerkesztette s aki igen hires ágyuöutő hírében is állott — és közölte vele évtizedek óta vigyázva őrzött titkát. „Kinn a kertben a nagy eperfa alatt kincsesláda van lenn a földben. Ásdd ki szógám, gyorsan, míg lehet, ott vagyon a hitünk eltemetve" — mondja egy megmaradt balladasor Kocsis János utolsó szavaiként. És Bognár ásni kezdett fe megtalálta a ládát, a ládában pedig sokener érmet, amit Kocsis tfram vert Kossuth Apánk rendeletére, hogy a küzdők mejjit díszítse velök .. . Györsan bevitte a haldoki? Kocsishoz, aki figyelmeztette, hogy vigyázni kell, mert sok áruló figyel ma mindenfelé s ezért „úgy kell eltüntetni az érmeket, hogy mégis meglegyenek . . Ezért aztán utolsó erejét Rsszsezedve halrangot öntött Bognárral együtt az érmekből. A Harangot egyik tanyai templom tornyában Helyezték el. Nem tudta meg senki soh'a, hogy melyikben, nehogy elvitesse onnan az, aki nem szereti a* 'ót« messzehangzó, figyelmeztető szavát. Kossuth-k eresz t a szőregi csatában . .. Vájjon igazak-e ezek a régi-reg? mondák, azt ma már nem tudjál. Találunk azonban hiteles feljegyzéseket arról, hogy „Érdemjelvényt" osztottak ki a szabadságharc néhány katonája között. Egyik legérdekesebb írat aztán másik szabadságharci kitüntetésre utal. Az 1849-i Szeged melletti szóregi 'ásnia leírásának egyik részlete ez, amely elmondja. hogy a magyar hadseregnek egyik ezredese: Woronieeky Mieisláv herceg •ebben a szőregi Csatában esett osztrák fogságba. A® osztrák vértörvényszék halálra ítélte a hereeget. Perének tárgyalásáról szóló jegyzőkönyv tanúskodik arról, hogy az ezredes „harc közben a Kossuth-keresztet viselte . . Ezt a tényt súlyosbító körülménynek tudta be az osztrák haditörvényszék. Az erről szóló okiratokat ma már a Fővárosi Könyvtárban őrzik: Bécsben találták a Justizpalast iratcsomói között. Áz „érdemjelyénven" kívül tehát a „Kossutb-kereszt" is egyik hadikitüntetése volt a szabadságharcnak. Összegyűjtöttük a róluk szóló gyéf adatokat, mert közvetlen összefüggésben vannak Szegeddel. Ttt készültek, vagy a környéki csaták leírásában történik némi utalás. Á szabadságért folytatott harC emlékei ezek. amelyek felidézik a dicsőséges multat a szegedi unnepteg«k«a.