Délmagyarország, 1942. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-13 / 9. szám

DELMAGYARORSZÁG Kedd, 1942. január 13. (lengővel van beállítva a költségve­tésbe. Megtudjuk a bevételek tag­lalásából, hogy az iskolai bevételek között szerepel például az ipardíjak, engedélydíjak' mellett a pénzbünte­tés is. Tavaly több mint 9000 pengő folyt be büntetésekből: az idén 8993 pengőt irányoztak elő „büntetéspénz bevételként". A városi női felsőkereskedelmi iskola fenntartására 60.294 pengőt költ, az idén a város. Ebből 21.530 ueugő folyik be tandíjak, felvételi Ujak és segélyek címén. A keres­ked ó tanonciskola 12.625 pengőbe kerül. A központi egyetcmnt k adott hozzájárulás költségvetési így fest: Egyetemi ifjúsági otthon berende­zésére egyszersmindenkorra adott segély 5000 pengő. A kir. tábla épü­ltének egyetem céljaira történt át­engedéséért a táblabíróknak és ta­nácselnököknek az V. fizetési osz­,'ály szerint járó esedékes lakbér 11.491 pengő. Hét hivatalszolgának tórítés egyenkint egy pár bakancs 154 pengő. Bérösszeg 2155 pengő. Egyetemi pályadíjak 500 pengő. Alapítványi pénztárba befizetendő részlet 600 pengő. A DMKE-palota vételára 30 éven át fizetendő évi 23.500 pengő. Az ítélőtábla épületére fordítan­dó fenntartási költség 8500 pengő. Az 'egyetemnek adott pénzösszeg 16.900 pengőt tesz ki. Egymillió pengó A felekezeti iskolák és magánis­kolák, valamint a tanítóképző inté­zőt segélyezésére 16.000 pengőt költ a város. A tanerők országos nyug­díjintézetének 15.667 pengőt ad a vá­ros. „Kiváló képességű szegedi if­jak tanulmányának folytatásához megszavazott ösztöndíjak" összege 2000 pengőt tsez ki. Az Erdélyi Szép­mívese Céhnek tagsági díjul 100 pengőt fizet Szeged 1942-ben. Külön­féle alapítványokra 10.000 pengőt költ a város, egyéb tanügyi célokra rendkívüli kiadások fedezetére is többezer pengőt állítottak be a költ­ségvetésbe. Végeredményben a vá­ros a Szegedn lévő iskolákra közel egymillió pengőt, pontosan 972.306 pengőt költ, 200.00 pengővel többet, mint a mult évben. Az iskolákból befolyó bevételként 111.247 pengő szerepel a költségvetésben. HÍREK A Uaujeasi A£sáUö&p,öHéaH> „it &ea&ad-e énekelni a Himnuszt? ..." (A Délmagyarország munkatársá­tól) Fölemelően szép ünnepség folyt le vasárnap este Alsóközponton, a Gazdasági Egyesület helyiségében. A Dclmagyarórszági Magyar Közműve­lődési Egyesület horgosi fiókjának rendezésében a horgosi Gyöngyösbok­réta látogatott el Alsóközpontra, hogy visszaadja az alsóközponti leventék legutóbbi horgosi , látogatását, amikor a leventeegyesüíet tagjai az örvende­tesen visszatért szomszédos község­ben nagysikerű színdarab előadásával szerepeltek. A horgosi ifjakat V a s s Sándor, a DMKE horgosi fiókjának szavalta a borgosiaknak Reményik Sándor megrázóan szép kisebbségi költeményét, az » Eredj, ha tudsz!* el­műt, amelyet valamennyien meghatot­tan, könnyes szemmel hallgattak vé­gig. Szobonya László konferanszié felkérte dr. Balogh István alsóköz­ponti plébánost, mondaná el, bogy mit érez az alsótanyai magyarság most, hogy itt látja a horgosi testvéreket, akik szabadon jöhettek hozzájuk any nyi keserves és választófalának le­dőlése után. Dr. Balogh István mélyen átér­zett szavakkal ecsetelte, hogy»az egész elnöke vezette, míg az alsóközpontiak t est az alsóközponti magyarok száraá­— I I- - T AotIA fo_ . . . .. ... részéről Veszelovszky László ta nitö képezte a kíséretet. A horgosi Gyöngyösbokréta bemu­tatkozó előadása este 7 órakor kez­dődött a Katón a-vendéglő nagyter­mében, amely a Gazdasági Egyesület helyiségéül szolgál. A horgosiakat Nagy Béla leventeparancsnok üdvö­zölte néhány meleg szóval, majd Szo­bonya László, aki a bokréfások konferansziéjának szerepét is betöl­tötte, ismertette a horgosi bokréta történetét. A megszállás nehéz eszten­dei alatt, fáradságos és lelkileg is ne héz munkával ápolták és őrizték meg régi magyar népszokásainkat, éneke­inket és táncainkat ezek a derék hor­gosi ifjak, akik a megszálló hatalom üldöztetése ellenére is hirdették a ma­evar néplélek kulturáltságát az elmúlt évek" sötétségében... h termet zsúfolásig megtöltő kö­«ég, amelynek soraiban nagy száin­ríal foglaltak helyet az alsóközponti Gazdasági resület tagjai is, köny­nyes szemu . és szinte áhítattal hall­gatta a vendégegyesület hősies törté­netét, majd elragadtatassal gyönyör­ködött a szivet-lelket üdítő, szebbnél­szebb magyar táncokban, dalokban, népi Játékokban. Lelkes sikert aratott a horgosi *kjsboktizó«, »uagybokázón. .tüzes, pattogós toborzó és a vidám, ' kedves »ribizli-tdnc*. A műsor folyamán Veszelov­i k v László alsőközponti tanitó el­ra olyan, mint egy álom. Hiszen alig néhány hónap előtt még szinte re­ménytelen merevséggel vor.ult el Al­sótanya és Horgos között a trianoni határvonal s a megszálló hatalom vé­dővonala. Ezek azóta eltűntek nyom­talanul s a horgosi ifjúság, amely a Szegedi utmutató A Somogyi könyvtárban és az egye­temi könyvtárban vasárnap és ün­nepnap kivételével könyvtárszolgálat. A Városi Muzeum egész cvben nyitva. Szolgálatos gyógyszertárak: Franki József Szent György-tér 6, Frankó Andor Dugonics-tér 1, Surjányi Jó­zsef Kossuth Lajos-sugaru t 3Í, Sel­nieczi Béla Somogyi-telep IX. u. 489. Szinház és mozik műsora; Belvá­rosi Mozi: Szüts Mara házas­.sága, Korzó Mozi: Oongo Mai­s i e, Széchenyi Mozi: Mellékutca, Városi Színház; kedd: Törtetők. —oo— — Kormányzói elismerés. A Kor­mányzó ur őfőméltósága megengedte, hogy Hegedűs Ferenc ny. postahiva­tali igazgatónak, a Szeded 1. sz. posta­hivatal nemrég nyugalomba vonult fő­nökének négy évtizeden át kifejtett és az átlagon felülemelkedő közhasznú munkásságáért elismerése tudiul adas. sék. — Amerikába csak a genfi Vörös­kereszt utján lehet levelet küldeni. Bernből jelentik: Északamerika és az Amerikával hadbanálló államok között a háborús állapot következ­tében most már csak a genfi Vörös­kereszt utján lehet levelezni. A Budapesti Közlöny hirei. A hivatalos lap vasárnapi száma kózll a belügyminiszter rendeletét, amely kö­telezővé teszi Magyarország valahieny­nyi mozgófényképüzemének az »Elő bombák* cimü fim bemutatását. A mozgófényképüzem engedélyesei köte­lesek ezt a filmet a 934. szátiiu Magyar Világhiradó beosztásának tartama alatt valamennvi előadáson műsoron tartani. — A honvédelmi miniszter rendelete ugy intézkedik, hogy a légol­talmi sisaknál alkalmazott állszij-Ua­rika a nyersanyaghiányra való tekin­tettel sárgaréz heivétt alumíniumötvö­zetből, vagy horgonyozott vashuzalból készíthető. Az állszij rugös reszének bevonására a nversanyagtúányra te­kintettel birkabőr helyett kecskebőr is használható. — A liszt. Kenyér és sü­tőipari termékek arányos elosztásáról szóló rendelet végrehajtása tárgya­ban kiadott rendelet tartalmát a Dél­magvarország vasárnapi száma már közölte. Közii a lap az állami liszt- és kenyérjegy mintáját, a kenyérválto­jegy mintáját, a kenyérváltójegy és kenvérpótjegy mintáját, valamint a tisztbeszoigáítatás és igénybejelentés céljait szolgáló nyomtatványok min­táját. — A vallás- és közoktatásügyi miniszter pályázatot hirdet a kassai kereskedelmi főiskolán szervezett főis­kolai titkári állásra. A kinevezendő titkár köteles lesz a főiskola ügykeze­lését az igazgató vezetése és útmuta­tása mellett ellátni. Pályázhatnak tqg­tudorpányi, államtudományi, vagv köz­gazdaságtudományi kar közlgazgatasi taianui s a norgosi njusag. amray ' D diplomával rendel­szenvedés hosszú évei alatt csak erí" i ^4U pályázati határidő január 31. A södött és fejlődött érzésében, most|oáiVázatok az iskola igazgatóságához fftTCn M . ., , A ttül J —rtlnmrCVTt tanítani jött bennünket arra. hogyan kell igazán és forrón szeretni hazán­kat, hogyan kell ápolni és megőrzini nemzeti tradíciónkat, kulturánkat. A mélyhatásu beszédet a horgosi a k csakúgy, mint az aisóközponti magya­rok lelkesen fogadták. A horgosiak részéről Vass Sándor elnök mégha-' tott szavakkal mondott köszönetet dr. Balogh István plébánosnak őszinte, magyar-testvéri szeretetből fakadó szavaiért. Az ünnepség megkapó be­fejezése az volt, amikor a horgosi bokrétások vezetője félénken megkér­dezte, hogy »el szabad-e énekelni n Himnuszt?* Valamennyien könnyezve, mélységes meghatottsággal énekelték el a magyar imádságot s a szép ün­nonség végetért. nyújtandók he. - A földművelésügyi miniszter a földhirtokrenéezési szolsá­lati személyzet létszámában több ál­lásra- hirdet pályázatot. A pályázati kérelmek a közzétételtől számított 14 na non belül nyújtandók be a miniszté­riumban. — A hajai izr. szentesylet el­nöke pályázatot hirdet a szentegvlet ifi anyás' kórházában alorvosi állasra. Csak" olvan orvosok pálvázhatnak, akik Baján orvosi gyakorlat folvtata­sára jogosultak. — Hirtelen halál. Szlávi Ferenc 74 éves nv. MÁV mozdonyvezető. Ta­vasz-utca 15. szám alatti lakos vasár­nap este a bétórás mozielőadásra ur­duit családjával. Amidőn a Széchenyi Mozi előtt a villamosról leszálltak, Szlávi Ferenc hirtelen a szivéhez_ ka­pott és összeesett. Azonnal egy közel­ben levő szánkóra tették, háziorvosá­hoz akarták vinni. A szerencsétlen em­ber azonban ezt már nem érte meg, útközben kiszenvedett. Az orvos meg­állapította, hogy szivkoszoruérelme­szesedés következtében állott be a ha­lál. Miután a halállal kapcsolatban semmiféle gyanús momentum nem me­rült fel, az ügyészség kiadta a teme­tési engedélyt. Vásárhcüyt h^ek Két levelet kapott dr. Simkó Elén mér neje a szovjetorösz frontrét az egyiket Tilger Ferenc vezérőr­nagy, dandárparanesnok, a másikat Erényi őrnagy, a vásárhelyi zászló* alj parancsnoka írta. Amint isme­retes, a főispánné akciót szervezeti a fronton küzdő vásárhelyi katonák karácsonyi megajándékozására és a gazdag ajándékcsomagok, tele meleg ruhaneművel, élelmiszerrel, cigaret* tával a kellő időben meg is érhez* tek a frontra. Tilger vezérőrnagy, amint arról hírt adtunk, rádióüze­netében már megköszönte a vásár­helyi hölgyek jóságát, most pedig Erényi őrnaggyal együtt részlete­sen beszámol róla hogy a katonáB milyen meghatottan, jóleső érzéssel fogadták az ajándékokat. Mindkét* ten az egcsz zászlóalj nevében kö­szönik meg a főispán nénak a vásár­helyi asszonyok ajándékait. Január 24-én rendezi meg a fia* gyományos Gazdabálat Hódmezővá­sárhely gaz'dáifjúsága. A bálanyai tisztséget Kovács Ferencné vállal* ] ta. A bál tiszta jövedelmét a Vörös* ! kereszt nemes céljaira ajánlották ; fel. Dr. Simkó Elemér főispán, aki háromhetes szabadságát a Balato­non töltötte, hazaérkezett szabadsá­gáról és hétfőn átvette hivatala ve­zetését. A város számvevősége a bét kö­zepére készül el a felemelt tisztvi­selői illetményekkel kapcsolatos szá­mítások elvégzésével és a hét végén a fizetési többleteket minden ti-zt* viselőnek folyósítják. Február else­jétől aztán minden tisztviselő za­vartalanul kapja fizetését. A közellátási hivatal eheti murP karendje a következő: kedd: a pá­ratlan számú belterületi kerület, va' lamint a külterületi tanyai számo­zású kerületek részére 2 kg-os téte­lekben korpa kiutalása, szerda: ser­tésvágások bejelentése délelőtt 12 óráig, délután 2 órától zsírnakvalé szalonna osztása később közzéteen­dő helyeken, csütörtökön: belterüle­ti páratlan számú kerületek, vala­mint a külterületi tanya számozású kerületek részére lábbeli utalvány kiadása, péntek: a páros számú belterületi körzetek, valamint a goíf zsai és pusztai számozású külterü­leti részek számára 2 kg-os tételek­ben korpa kiutalása, szombat: seri tésvág'ás bejelentése. Kényszervá gás bejelentése minden nap 8—12-ig "a Gazdasági Egyesület székházában lévő közellátási hivatalban. A Ro­thermere-üteai központi irodában minden -nap lehet jelentkezni tenge* ri vásárlási engedélyekért —oQo— — Elütötte a szánkó. Hétfőn dél­után fél hat óra tájban a Tisza Lajos­körut és a Mikszáth Kálmán-utca ke­resztezésénél egy szánkó elgázolta Wurm Antal 68 éves Remény-utcn ü szám alatti lakost. A mentők a szeren­csétlen embert fején zúzott sebekkel a városi közkórházba szállították. 4 nyomozás folyik. — Elcsúszott a sikos utón. Vasár­nap délután Vass Jánosné Fara­gó-utca 13. szám alatti lakos a Fa­ragó utcában a sikos úttesten el­esett és bal lábszárcsontját eltörte. A mentők a sebészeti klinikára szállították. _ Hétfőn délután há­romnegyed 5 óra tájban Cs a I a Jó­zsef 46 éves Szenlrniklós-uacai la", kos a 3. számú ház udvarán a hó­ban elcsúszott és a jobb lábát törte. A mentők a városi közkórházba, szállították.

Next

/
Thumbnails
Contents