Délmagyarország, 1942. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-06 / 4. szám

Dr* Sűkreí József lett a Csillagbörtön igazgatója (A Dátmagya&ország munkatár­sától) Az MTI közlés© alapján va sárnap közöltük azokat a kinevezé­seket, amelyeket az iga zságtígymi­niszter előterjesztésére a kormány­ai, Illetve az igazságügyminlsztor eszközölt a szegedi ítélőtábla terü­letén. A Buda/pesti Közlöny vasár­napi Bzáma közli a kinevezettek tel­jes névsorát, amely a vasárnap kö­zölteken kívül a következő? Az i'gazságügymíniszter a nyu­galombavonttlt dr. Csiky Jenő bör­tönigazgató helyett ni?. Sükrei Jó­zsef szegedi kerületi börtönfogal­mazót, a szegedi kerületi börtön igazgatójává a VII. fizetési osztály­ba, Kiss László börtönfőtisztet a VUI. fizetési osztályba kinevezte. Torok István szegedi kerületi bör­fcönfőtisztnek a VII. fizetési osztály jellegét adományozta. Bírósági kinevezések? "d!r. Bef­náth Gyula hódmezővásárhelyi ügy­védet az újvidéki, dr. Csofdás Ist­ván szegedi ügyvédet a knlai, df. Pcrtieh István szegedi ügyvédet a topolyai járásbírósághoz járásbí­rósághoz járásbírókká nevezték ki. Dr. László Gábor szegedi járás­bírót az igazságügyminiszter a sze­gedi törvényszékhez saját kérelmé­re áthelyezte. Dr. Oftovay István szegedi tör­vényszéki, vitéz dr. Papp-Csuka An­drás szegedi Járásbíróság! jegyző­ket jelenlegi alkalmaztatásuk he­lyén, dr. Privitzer Jenő ügyvéd, hódmezővásárhelyi lakost a sepsi­szentgyörgyi törvényszékhez bíró­sági titkárokká nevezték ki. Df. Deák Lajos szegedi ügyvéd az óbe­ösei járásbírósághoz nyert jegyzői kinevezést. Dr. Búzás Barnabás sze­gedi törvényszéki, dr. VikoT, István szegedi törvényszéki, df. Szilbcrszky Jenő szegedi jarásbirósági, dr. Ma­fóti László szegedi járásbíróság!, df. MáCs László makói járásbírósá­?! joggyakoFnokokat, dr. Ka'vn Sán­dor szegedi kerületi börtöntisztet a makói, dr. Viczlán Károly szegedi lakost az újvidéki Járásbírósághoz bírósági aljegyzőkké nevezték Ki. Dr. Csertő Gábor szegedi törvény­széki segédhivatali gyakornokot je­lenlgeí alkalmaztatási helyén, vitéz df. Nemes 'Árpád szegedi lakost, a szegedi, dr. Nagypál Mihály cson­grádi lakost a szegedi, ;dr. Sflgdr Béla kisteleki lakost a szogedi, dr. Janka Gyula makói lakost a buda­pesti, dr. Kovács József kunszent­mártoni lakőst a szegedi ítélőtábla Kerületébe joggyakornokká nevez­ték ki. Ugyancsak bírósági joggyakor­nokok lettek a szegedi ítélőtábla ke­rületében Barátb Károly, Kovács László és Tangl Zoltán szegedi la­kosok. Biaösy Béla szegedi járásbír'ós'á­gf tisztviselőt irodasegédtisztté ne­vezték ki. Koltai Margit szegedi la­kos, Nagy János szegedi törvény­széki és Formayer János szegedi járásbíróság! ideiglenes kisegítő díjnok igazolvány osokat jelenlegi alkalmaztatásuk' helyén kezelőkké nevezték ki. Szónási FerenC szegedi törvény­széki, ifj. Máthé Sándor szegedi ítélőtáblai IL osztályú altiszteket je­lenlegi alkalmazásiak helyé* L osz­tályú altisztekké nevezték t!. iga PerenS szegedi börtonóröket Tullner Géza, Farkas Ferenft, Ikalmazásuk helyén MI I. osztályú Tóth József, Lengyel Dezső és Var- ! altisztek Csoportjába neveztek ki 300 ezer pengOt költ a város kertészeti munkákra (A Délrnagyarország munkatár­sától) A városépítésijét problémái­val kapcsolatban igen sokszor esett szó arról, hogy miképpen tegye a város rentábilissá a városi kerté­szetet. A városi kertészet ügyében igen sok kérdés vár még ma is meg­oldásra s a város az 1943. évi költ­ségvetés összeállításánál szem előtt tartotta azt, hogry a városi kerté­szetet tovább fejlessze olyan irány­ban, amely lehetővé teszi ebből a szempontból a yárosesztétika foko­zottabb érvényesülését, másrészt pe­dig olyan intézkedéseket léptessen életbe, amelyek nagryobb lendületet adnak a városi kertészet munkájá­nak és alkalmasabbá teszi a kerté­szetet arra, hogy a befektetett tő­két nagryobb mértékben gyümölcsöz­tesse, mint eddig. Egyetlen év alatt természetesen nem lehet azt várni, hogy minden ezzel kapcsolatos pro­bléma megoldást nyerjen és az eredmény azonnal megmutatkozzék: a fokozatos fejlődés lehetőségének alapjait azonban lerakta a város akkor, amikor nagyobb összeget adott a városi kertészetnek, A kertészettel kapcsolatos szemé­lyi kiadások Csökkentek, meft a ker­tészeti ellenőr lakbére megrszünt. Ez azonban nem jelent bevételi emelkedést, mert a kiadási oldalon megnövekedett a személyi járandó­ság aa azóta életbeléptetett fizetés­emelés folytán. A személyi járandó­ságok a tanulmányi segéllyel együtt 10.793 pengőt tesznek ki. A kerté­szeti épületek" karbantartására 7500 pengőt költ a város. Ebben a® ösz­szegben benne van a kertészlak, az üvegházak, a növényházak és egyéb éjfliletek karbantartási költsége. Ez az Összeg nagyobb a tavalyinál, mert az épületek tavaly óta a foko­zottabb éa másirényú igénybevétel miatt megrongálódtak. A városi Kertészet anyagbeszer­zése közel 12.000 pengőt költ a vá­ros. NövényvetőmagvaKat 2000 pen­gőért, trágyát és műtrágyát 3000 pengőért, faanyagot 1500 pengőért, vasanyagot 800 pengőért, festéket, olajat 1000 pengőért, üveget és nö­vényvédelmi szereket, 2000 pengőért, szaklapokat, könyveket 500 pengőért vesz a város. Az elmúlt évben mint­egy 4000 pengővel kisebb volt az erre a célra fordított összeg, az árak azonban azóta nagymértékben emelkedtek. Gumitömlők, földmun­kálógépek és kéziszerszámok beszer­zése 3200 pengőbe kerül. A munka­bérekre lényegsen több pénzt kellett előirányozni, mint az elmúlt évben. A felvett összeg megközelíti a 60.000 pengőt Az emelkedés nagy része úgy állt elő, hogy az inségalan megszűnt és így — mondja a számvevőség je­lentése — az inségmunkaalap ter­here fizetett napszámosok bőrét a háztartási alapban kellett előirá­nyozni. A sétányok és fa ültetvé­nyek ápolására és karbantartására is többezer pengőt irányoztak elő. úgy, hogy a városi kertészet s az ezzel összefüggő munkák elvégzése — például a hősi sírok gondozása — közel 300.009 pengőbe kerülnek. Ez az összeg lényegesen nagyobb a ta­valyinál. Veszteség azonban nem áH elő, mert különösen aa eszel öez­szefüggő gyümölcstermesztés felka­rolásával lehetővé teszi a város, hogy nagyobb összegek folyjanak be, mint a mait esztendőben. Ezzel már meg Is tette a város az első lépést a városi kertészet rentábi­lissá tétele érdekében. Vitéz dr. Csiky Jenő ny. bortönigazgató uj munkássága a közellátási hivatalban (A Délmagyar ország munkatár­sától) Vitéz dr. Csiky Jenő, a Csil­lagbörtön igazgatója az elmúlt hé­ten nyugalomba vonult. Munkássá­ga nem merült ki a hivatalához szorosan kapcsolódó teenrlőK elvég­zésében, hanem szélesebb területre is kiterjedt, szakszerű tanácsadás­sal a közigazgatás, különösen pedig a mai körülmények között rendkívül fontos közellátási kérdésekben szá­mos esetben belekapcsolódott a vá­ros munkásságába. Ennek tulajdo­nítható. hogy nyugalom bavonülásá­val fontos munkakör ellátására kér­te fel a polgármester dr. Csiky Je­nőt, aki a közellátási hivatalban kapott fontos beosztást. Ezzel a kinevezéssel, illetőleg beosztással a közellátási hivatal szervezete nem változott; Fodor Jenő nyugalmazott polgármester­helyettes töv'ábbra is változatlanul 1 megmarad régi h'elyén, ellátja ed­digi pozíciójában eddigi munkakö­rét, a hivatal vezetését. Mellette és vele együtt dolgozik a jövőben vi­téz dr. Csiky Jenő a közellátási hi­vatalban. A nyugalmazott börtönigazgató új hivatali beosztásával a szokásos hétfő délelőtti közeli átási értekezlet foglalkozott. Letárgyalt ezenkívül az értekezlet több fontos közellátá­si kérdést. A délelőtti óráktól a dél­utáni órákig tartott az értekezlet, amely a közellátási hivatal jövendő munkásságának körvonalait jelöl­te ki DÉLMAGYARORSZÁG é Kedd, 1941. január «. 3 Az uj olasz követ Budapesten Budapest, januárt! 5. Filíppo 2«­fáso rendkívüli ktbeet ós meghatah mázott miniszteu. wj budapesti kö­ved, hétfőn dőitttán megérkezett a magyar fővárosba én átvette srt olasz követség vezetését. Hétfőn lejárt a törvény­hatósági bizottsági tagok bejelentési kötelezettsége Az igazolóválasztmány pén­teken kimondja 16 mandátum megszűnését (A Délmagyarország munkatár­sától) Pénteken ülést tart a szegedi törvényhatóság központi választmá­nya, hogy letárgyalja a törvényha­tósági bizottsági mandátumokkal kapcsolatos új rendelkezéseket­Mint ismeretes, a belügyminiszter legújabb rendeletében a törvényha­tósági bizottsági tagságok felülvizs­gálását rendelte el. Eszerint a zsl­dószármazású törvényhatósági bi­zottsági tagok mandátumát revízió alá kell venni és azoknak a tagok­nak, akik a rendeletben előírt jelen­tési kötelezettségeiknek eleget téve bejelentik a központi választmány­nál, hogy az 1939. évi IV. t.-e. hatá­lya alá tartoznak, a központi vá­lasztmány minden további eljárás mellőzésével megszünteti bizottsági tagságukat. 16 bizottsági tagot érint ez a rendelkezés Szegeden. A bejelentések hétfőn délig meg­történtek. Ez a nap volt a kitűzött háromnapos jelentkezési keretén be­lül az utolsó, amelyen még eleget lehétett tenni a jelentési kötelezett­ségnek. Többen a jelentéssel együtt, illetve más jelentés nélkül lemondó leveliiket nyújtották be dr. Tóth Béla helyettes polgármesternek. A levélben bejelentették, hogy lemon­danak törvényhatósági bizottsági tagságukról Az igazolóválasztmány péntek! ülésén veszi tudomásul a lemondá­sokat, iiletőleg vizsgálja felül a tag­ságokat s aztán a rendelkezés értel­mében életbelépteti az előírt rendel­kezéseket. Ezzel a zsidó származású városatyák megszűnnek a törvény­hatósági bizottság tagjai lenni, a következő közgyűlésen már nem vesznek részt a város parlament; '• nek mnnkájában.

Next

/
Thumbnails
Contents