Délmagyarország, 1942. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-04 / 3. szám

IJ É I M A (.i V A KORSZAG Vasárnap, l»ll. j a n n á r 4. Miivészetünk magyarsága A világközöségben a nemzetek knl»u rclctét művészeteikben mutalkozo jellegzetességek határolI megnyilatkozásai osztályozzák. Európa kulUnáiihan. szellemi életünk minden formá•aban a rengeteg, idegen hatás és nemzvtiségi keveredés ellenére is megtai áljuk ugy multunknak, mint jelenünkm k életrevalóságát jptcntö önállóságot; nemzetünk lelki életéből fakadó megvár jelleget. Képzőművészetünk történelmileg áttekintve, nem mentes idegen hatásoktól, mint Európa egyetlen nemzetének művészete «em, mert művészeti stílusoknak koronkint hullámzó egységei, nemzetenkint nem szeparált jelenség, hanem egységesen haladó s a kultúrközösségben szerepel nilaló nemzeteket egyetemesen érintő rumlat. A művészeti koroknak hullámait, a szellemiség nemzetenkint ;•!i át. faji sajátságainak és benső •untzeti konstrukciójának érzelmi viI ágaitól eredő mentalitásán szűrve dolgozza fc] s igy lerernt a nemzetközi dcplogiából szélleniiségc nemzeti vol'ara jellemző belső tartóimat és meg(rlcnési formát. i A MŰVÉSZET lehet isteni adomány, de emberi kivitelezés. A mü legyén bármily magasírudii, vagy érjen el halárok feleit sucsokat, mindig magán viseli alfe.vtója hovatartozás;!mik faji, népi, illót* e nemzeti jellegét. Egv nemzet nitnél .fogékonyabb kultúrák befogadásáig é* minél kifejlettebb szellemi éleiéi él, annál inkább egyenesíti. illetneinzetiesiti azok feldolgozását. A nemzeti érzésvilág nem a nép egyiivétórtozásának elmélyítését szolgáló, '•mberi agy tervqzté szükségszerűség, hanem a népnek fnjiságából és határok közötti közösségéből, önként rreilri. szent adottságot jelentő örökletes ösztön. Hazánk faji sokrétűségének •Hetiére birtokában van ennek a szellemi egységet formáló hatalmas energiának, amelv a népi, kulturális, művészeti asszimilációt, minden időben 'csodás hatással keresztülvitte. Remek példáink vannak erre, amelyek bizoi yitják, hogy művészetünkben * uiai-yar. a nemzeti nem »e«tfents perdus*. Az ősmagyar szellemi' ősztön. hatalmas erővel rendelkezik, varázslatos lényeket produkál. A bajor eredetű Li'e, b Leó és az osztrák eredetű II e ö k Ceeilia fia,' Munkácsi Mihály festészete — magyaros témaköritől függetlenül — későbbi nemzedéknek alapot adó. őszinte magyar érzés- és gondolatvilágot, mutat. De gondoljunk Petrovicsnak Pető. fivé lelt hatalmas magyar nacionalizmusára. költészetének speciálisan magyar világnézetére.,. vagy Kossuthnak a magyar szabadságért forrongó türelmetlenségére. Művészetünkben a nemzeti jelleg, MINDEN KORBAN érezhető. A román kor építészeti emlékeinek egyszerű és tömör nagyvonalúságában "(amelyben merőben különoözik észak vagy dél művészetétől) pp ugy felfedezzük a magyar jelte;et, mint aho.cj csúcsíves stílusunkban sem kapott döntő szerepet a német hatás, falán a barokk niüvésze•hak különíthető el legnehezebben az (Ingen befolyástól, mégis felfedezzük l,evcs«zátnu barokk művészünk munkásságában a nemzeti .jellegnek tudható fnl/ásoktól idegenkedő, inkáhb sz egvszsriiséa felé hajló mérsékletet. Nem csuoán hazai művészeinknél tahi Sínk ezt. hanem az idegenből jóit s i álunk sokat dolgozó mestereknél is. formáló hatá-t gyakorolt a magyar légkör, az iz'és és követelmény. A XI—XII században épült rátáink. templomaink, különösképpen a középkor legragyogóbb építészeti re. inrke Esztergomban, bár külföldi min. I ra készült, de a nemzet formát ado légkörében vitán Télül álló magyar jelleget kapott. Hazánk dicső nagyhatalmi.-korában. III. Béla. Zsigmond, majd Mátyás kitalv müvészetrajóngéi pártfogása mellett: olasz reneszánsz 'lapból ineritett, de atlol feltétlen Dlggetleh a magyar szellemiséget v»s/. •ititükrHrö nemzeti műi észét alakulhato« ki. Ka hazánk lörténelméLen ezidöt nem követi a szerencsétlenségek sorozata, ugy ma nemzeti művészetünknek önálló magyarsága. Európa által jól ismert egyszerű tény len ne. iMfivészetűnk magyarságának megvallása. nem egyenlő a nemzeti öntömjénezéssel, vagy önániitással Tagadása nemcsak az önbecsülés, de az ön ismeret hiánya is«, — irja Gerevieh Tibor. Hogy a felületes áttekintés művészetünk sokrétűségében az idegen hátások tömkelegét látja, ezt az, a megtéveszthető lény magyarázza. hogv a magyar nemzeti lélek, egységesnek és egyetlen karaktervonás' teltüntetönek nem tekinthető. Gazdagon összetett, dúsan árnyalt. mint Kárpáti Aurél mondja: >tájtipu sónként változó!* Népköltészetünk és néprnüésze.lünk helyi változatai bőségesen meggyőznek erről. Más teren sem hiányoznak bizonyító erejű példák. Gondoljunk csak arra a szöges ellentétre, amely az egy kép törzsgyökeres magyar K e m é n v Zsigmond és Jókai Mór szembeállitásával mutatkozik. A tragikus látású, lélekelemzö Kemény és a színesen mesélő optimista Jókai között az egyénin incszsze túlmenő, fajtát jellemző különbségek feszülnek. Az, előbbi, mintha Erdély komor, sziklák közé zár tlelkét testesítene meg, az utóbbi viszont a napsugaras DuuántttlD. A továbbiakban a következő mondatot találjuk: »A hét t'ör*e cgyesüléséből született magyar lélekben szélső ellentétek találkoznak a közülük hol az egyik, hol a másik jut domináló szerephez, anélkül, hogy a lényeg sajátos magyar voltát, akármelyik is veszélyeztetné*. Müvészjctliinkbén feltétlenül érvé nyesül éz A TAJTtPÜS ELMÉLET (•Szeged képzőművészete* cimü cikksorozatomban bővebben méltattam.) Ez valasztja külön a derűsebb fényekben és színekben tobzódó Dunántúlt, &z egyszer lenyűgözően egyszerű, uiá.skur délibábos ragyogású Alföld, valamint a fentáziadus, vadkék horizontú. komor havasok övezte Erdély művcszctétől'. A magyar szellem sosem törekedett, szeparált, az ázsiai múltban kutatgató életre, de minden idő ben szervesen kapcsolódott az ujjat kereső és haladni vágyó európai eleibe. Sosem zárkózott él uj eszméktől, ideáloktól, amennyiben az megfelelt szellemi alkatának. Hazai talajba ültetve. az gyorsan gyökerezett,' lombfejlődése és virágfakadása már tipikusan magyar lényegü volt. V a s z a r y János művészetét a kritika és a közvélemény hosszú időn keresztül idegen hatás alatt állónak, francia reminiszcensziának bélyegezte. Festészetének lényegét és alapot jelentő ötletes szellemességét épp ugy, mint tömör egyszerűségbe foglalt formaérzését és csodálatos szinköllészetét. eredendően hordta magában. Ellenben sokoldalti macvar zsenialitása kivetítésére alkalmas mesterségbeli tudását, technikai formalizmusát a párisi haladó légkörben csiszolta, töké htesiíette. A magyar művészet — Yaszary szavai szerint — Magyarországon nem Ázsiát, hanem Európát akar teremteni. Aba Nóvák Vilmos. hosszú időn keresztül folytatott kísérletezései után. mikor épp Olaszországban talált önmagára, épp ugy nem mondható a quatrocento cpigorijának, mint Páll László barbizoninak, Hollóssy Simon müncheni németnek s több kiváló művészünk, akiknél a külföldi >beérkezés« sosem csökkentette művészetük nemzeti jelleget, de (ásította lehetőségeit s erejét európai nívóra emelte. Művészetünk magyarságának állanod fronlbátórtására már azért is nagy szükség vau. mert sok olyan kísérletet tapasztalatunk, ami egyes történetileg is vitathatatlan igazságunk kisajátítását célozza. »Die deiiiselie Kimst in Siebenbürgen* cimii munkán XV. század több magyar művészét és müvét a német művészet számára könyveli, mások Kelsőmagyarországot és Erdélyt a keletnémcti gyarmat művészeiébe sorolják. Most. mikor a magyar művészei nemzeti lényegét, s/.iikres/.abottan s mégis tömören óhajtjuk kifejezni. Gerevieh Tibor megállapítását tesszük magunkévá: »A látási formák tisztasága és zártsága, a tömör egyszerű előadás, a tartalmi kifejezés érthetősége. a .magyar szellemi alkatnak megfejelő nyugodt é« tiszta -/oinlélet* — az. ami világosan válaszol arra a kérdésre: mi a magyar? Temesvári József Sós mandulát tessék... Van a szegedi éjszakának egy különös, megható alakja, mon 1hatuám jelensége. A mandulás kislány. Este kilenc óra felé áll munkába és sorra járja az összes helyeket, „lokálokat", ahol éjszakai* vándorok rezideáhiak söröskorsók, hosszúlépé-sek, vagy éppen feketekávé mellett. Sápadt, falfehér arccal megáll az asztalok előtt, napról-napra megismételve, gépszerűen és pontosan és ugyanazzal a mozdulattal, ugyanazzal a hidegszomorú mosollyal, alig hallhatóan megszólal: „Sós mandulát lessek..." Vagy talán nem is ezt mondja, talán más szavakat suttog, 'de annyira menetrendszerű és pontos a megjelenése, a megállása, a kényszerű mosolya, hogy szinte már hang nélkül is halljuk, ahogy átvonul az asztalok között : sós mandulát tessék... Balkezében kis olhsó és megviselt vnlkánfiber-táska, abban van az árúraktár, jobb kezét kinyújtja, benne egy-egy papírtáska tíz-tizeuöt szem mandulával. Olcsó és vékony kabát van rajta, kislányos sapka, amely alatt még sápadtabb, még fehérebb az éjszakai utakon megnyúlt area. És ami a legmegrázóbb, az a gépszerű, kényszeredett hideg-kedves mosoly, amely soha sem tűnik el az arcáról, amellyel évek óta megáll mindegyik asztal elctt . . . Mondják, hogy a mandulás kisláuy évek óta ezekből a kis papírzacskókból tartja el apját, vagy anyját, éjszakai családfenntartó, aki búsz fillérért sós mandulát árul az éjszaka vándorainak ... Régóta figyelem, mosolygok rá vigasztalóan és ahogy sovány, sápadt alakja továbbfordul az asztalok között, megindultan nézek utána. Az éjszaka legmeghatóbb, szomorú jelensége. A napokban megint menetrendszerű pontossággal megindult vándorútjára. Megjelent a csárdában is, hideg-kényszerű mosolyával előrenyújtotta sovány ujjait sápadt arcán didergett a kényszeredett mosoly. Végigjárta az asztalokat, aztán a belső helyiség felé indult, amelynek összehúzott ajtót mögött filléreket sejtett. Mert a csárda legbelsőbb termeiben hangosan zengett az áldomás, mulató férfiak magukra csukták az a.itót, amelynek résein tüntető hangosságai zubogott kifelé a duhajkodó jókedv, a hangos éneket rekedt kiáltások váltották fel n]v. kor, már nagyon .magasra emelkedett a virtus, a dáridó. Olykor a vendégek, idegenkedve és kincmmondott ellenérzéssel tekintgettek az összehúzott ajtók felé, amelyek mögött barbár hangsúlyokkal daridózott az ismeretlen mulatság. Néha a cigány zenéje is útat kapott kifelé, olykor bclefonódott. vagy tíz-tizenöt torok hejehüjája, aztán hatalmas, falat ostromló kurjantás telte fel a pontokat. Határozottan ellenszenves és bna^ szántó volt ez a hangos és nyer*hangú dáridó. A mandulás kislány adaért- sM ajtóba, félénken és lassan kis rési húzott szét a tolóajtó két szárnya között, aztán fagyos-kedves mosolyával előrenyújtotta kezét: Só« mandulát tessék . . . Éppen c-ajc előrelépett egyet a nagy áldomás szintere felé, még a küszöbön állt. még a dáridó partjára sem érhetett, amikor a nyílásban megjelent egy ingujra vetkőzött emelkedett kedélyű férfiú és nekivadult, nekipirult, verejtékes arcai, egy energikus és félreérthetetlenül lökéssel eltávolította a küszöbről a mandulás kislányt. Nagyot csapódott a tolóajtó, valaki dühösen összecsapta a szárnyakat é« abban a szempillantásban oilálr ut a jó urak ingujjas mulatságában, megint felhangzott a dáridó barbár kurjantása. A mandulás kislány egy pe etz csak állt. az ajtó előtt, amelyet * sápadt arca előtt csaptak o-s/a, csak állt mozdulatlanul a hangos mulatság küszöbén, aztán hátrább lépett, megfordult és arcán urír megint megjelent az a hideg szomorú, megrendítő mosoly . . ©a már a következő asztal előtt állott. Sós mandulát tessék.. C-aj éppen valami keserű vonás, vülami kimondhatatlan szelíd é- halovány felhő vouult végig a sáyhdt,. falfehér arcán. De már nyorasi < m volt az egész jelenetnek, mát nyújtotta előre vékony ujjait, in r suttogta'a meg nem hallható -avakat, gép tovább forgott: Sóf mandulát tessék . . . A következő asztalnál ki-ebK társaság ült, csöndesen vaes rázott. írók. újságírók. Nyílván valami új könyvről, színházról beszélgettek. Amikor a mandulás kislány megjelent az összecsapott ajtóban, a társaság tagjai egymásra néztek. Egyetlen szó *em hangzott el. csak amikor az ing ujjas gentleman finoman és nem°S mozdulattal kilökte a dáridó küszöbéről az éjszakai falfehér mandulás kislányt, mindegyik a zsebébe nyúlt és a kisadag vacsorához sós mandulát vásárolt a kislánytól. Az egyik író elhárította a váltást, ott maradt a kislány kezében az alumínium pengő. A mandulás kis'ány félénk hideg mosollyal, kedves-furcsa fejmozdulattal továbbindult cc n»m szólt senki egy szót sem. Oá*; ahogy a mandulás kislány alakja eltűnt az asztalok között, a t>ozái-t ajtójií belső teremből felhangzott egy rekedi kurjantás: Sohse halunk meg . . . És mintha a knriantásban ott állt, volna a verejtékes, nekivadult, nekipirult férfiú is, aki a falfehér mandulás kislányt kilökte a küszöbön. A kislányt, aki keserves T'r"v* tossággal ós gépszerű mosollyal járja a hidég4 olykor lelketlen szegedi éjszakát, hogy olcsó és keserves sósrnanduláiból eltartsa didergő otlhonát. (-r) RADIÖJÁT»^ mmt frischaiöMi Siller •"MSKM