Délmagyarország, 1942. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-22 / 17. szám

t) ELMAIj) ARORSZ A ti , Csütörtök. 1942. jannár 2! ! Elítélték a városi gőzfürdő tolvajait {A Délmagyarország munkáját snlól) Hírt adtunk arról, hogy a városi gőzfürdőben sorozatos lopá­sok fordultak elő az ntóbbi időben. Szombaton a szegedi rendőrségnek sikerült elfognia ifj. Magyarfalvi Metzing Gyula 19 éves gyári mun­kást és Farkas Béla 19 éves kifutót, akik két ízben meglopták a gőzfür­dő vendégeit. Első ízben január 14-én voltok a fiirdohén és álkulccsal nyitották fel az egyik kabint, amelyben Móricz József rnháí voltok. A lopást Ma­gyarfalvi követte el, ő is nyitotta ki a kabint, míg társa vigyázott, hogy meg ne lepjék őket. A lopást sike­rült elkövetnie. Móricz minden ér­téktárgyát, órát, cigarettatárcát és 10 pengőt tartalmazó pénztárcáját magukhoz vették. első lopást követte a második. .Tannár Ifién újból elmentek a gőz­fürdőbe és fürdés után újból hozzá­kezdtek a lopások végrehajtásához. Ekkor is Magyarfalvi nyitotta ki az egyik kabint, amelyben Ttólyay Mihály polgári iskolai tanár és Ró­zsa József városi becsüs ruhái vol­tak. Magyarfalvi itt is értéktárgyak után kntotott és sikerült Is Bólyay­tól 30. Rózsától 40 pengő értékfi kü­lönböző tárgyakat elvinnie. A lopott holmi kőzött kevés pénz, töltőtoll és Csavaros ceruza volt, amelynek egy részét, őrtálló társának adta. A lo­pás Titán eltávoztak a fürdőből, de hamarosan észrevették a dolgot. A rendőrség még aznap elfogta a tol­vajokat, a lopott holmi nagy részét ekkorra már eladták. 'A két fiatalembert szerdán dél­ben kísérték át az ügyészségre és dr. Mrcsér József ügyész azonnal dr. Molnát Tstván törvényszéki ta­nácselnök elé állította. A tárgyalá­son a két vádlott beismerte a lopá­sokat, elmondották, hogy lopási Cél­lal mentek a fürdőbe. A bíróság ifj. Magyarfalvit háromhónapi. Farkast kéthónapi fogházra ítélte. Lapáttal agyonverte haragosát A tábla helybenhagyta a nyolcévi fegyházbüntetést (A Délmagyarország munkatár­sától) Tfj. Rosta János 28 éves esa­náda pácai gazda az elmúlt év szep­temberében az egyik Csanád apácai gazdálkodó munkavezetője volt. Szeptember 2-án a vilmamajori ha­todánál a gazdálkodó búzáját rak­ták he a vagonokba, amikor arra­felé ment Taőskó Sándor Csanád­spácai legény, aki régi haragosa volt Rostának. Tacskó kötekedni kezdett, mire Rosta a kezében lévő vBslapáttal nekiment és fejbesujtot­la. Tacskó erre kirántotta a bicská­ját és fenyegető magatartással ment Rosta felé. aki a bicskát látva, hát­rálni kezdett. Tacskó eközben állan­dóan hangoztatta. Hogy most leszá­mol vele. Rosta ijedtében, amikor már haragosa egészen közel volt hozzá, felkapott egy falapátot és a nyitott bicskával hadonászó Tacskó fejére ütött. Az pIső ütés nem volt (lílerfo és ezért towáfch JapáüwU" a támadót, mindaddig, amíg az esz­méletlenül el nem terült a földön. A verekedésre többen a helyszín­re siettek, akik első segélyben akar­lak részesíteni a. sérült legényt, ak­kor azonban már nem volt benne élet. A szegedi törvényszék Bókay-tz­nácsa október 23-'án tárgyalta az ügyet és nem fogadta el a legény védekezését, amely szerint önvéde­lemből cselekedett. A törvényszék nyolcévi fegyházbüntetéssel sújtot­ta ifj. Rosta Jánost. Az ítélet indo­kolásában megállapította, hogy túl­ment a jogos önvédelmen, amelynek hevében haragosa halálát okozta. Fellebbezés folytán szerdán ke­rült az ügy a .szegedi ítélőtábla Curr.v-ton'ácsa elé, ahol az iratok is­mertetése és az orvosszakértők meg­hallgatása után dr. Némeáy Gyula a büntetés enyhítését kérte. A táb­la az ejsőbírósági ítéletet indokai­val együtt helybenhagyta. Az ítélet még nem jogerős Látható* di. ÍM ta&úiatáuwnábate... (A Délmagyarország munkatársától) t Illedelmesen kopogtunk az ajtón. — Szabad — mondta egy ködös, kissé náthásan fátyolozott hang. Beléptünk. Kabátunkat szorosab­ban gomboltuk be, sálunkat erősebben hurkoltuk a nyakunk köré és kesz­tyűnkbe belefujtunk egy kis meleg le­vegőt. Mert idebenn, ebben a helyiségben niég hidegebb van, mint a külvilágban, lévén ez a helyiség dr. Tél professzor laboratóriuma. Nagy munkában találtuk. Havasan csillogó fehér koponyáján hatalmas kucsma helyezkedett el féloldalra dől­ve jelezve ázt, bogy ez az ur nem ve­szi komolyan az egész téli ügyet. Vita a mínusz 24 tokról. .. — Professzor ur, nagyon harag­szunk önre... — szegeztük neki azon. nal mindazt a bosszúságot, amelyet nekünk az utóbbi betek alatt okozott — nem veszi tekintetbe gyarló emberi természetünket s olyan vadul támad nekünk, hogy még a csontjaink is di­deregnek ... i Ránk nézett és szemében kaján mosoly bujkált — Ugyan kérem,- törődöm is én az emberekkelt... Nem látja, hogy sok­kal komolyabb ügyekkel foglalkozom? Éppen most dolgozom ki az újfajta jégcsapképződés és a kornak megfe­lelő hócsillagalakzat tervezetét. Nem kis munka ez kérem, mert meglehető­sen magasan járnak a felhők, ame­lyekből az anyag nagyreszét merítem. Figyelemre sem méltatva bennün­ket. tovább dolgozott a pipetták kö­zött. I Engedelmet kértünk, hogy rágyújt­hassunk. Hová gondol maga szerencsét­len ember? Hogy itt a már kész jég­csapjaim szenvedjék meg az ön né­hánv percnyi élvezetét? ... Majd ha fagy. fiatalember! Hangjában annyi méltatlankodás volt, hogy sietve eldugtuk a cigaret­tatárcát. nehogy ránkfujjon egy adag hideg levegőt. Professzor w, azért ami sok, az mégis csak sok — folytattuk a zsörtölődést. _ Az, hogy a természet hivatalos engedélye alapján néhány fokkal lenyomja á hőmérőt, még csak hagyján, éhhez már hozzá vagyunk szokva Szegeden. De hogy azt a fur­csa passztót engedje meg magának, hogy például szerdán reggel 24 fokra »hüsitse« le a Mgnnyoszlopot, ez már mégis csak botor cselekmény Lássa be, hogy nekünk van igamnk. akik emiatt igen kellemetlen lénynek tart­juk önt... Tél orofesszor. a ,,nehéz természetű ..." — Nem ön az első és nem Sn az utolsó, aki kellemetlennek tart en­gem — szólt dr. Tél professzor a lom. bikok mógül. — De ba nem tetszem, hét menjen el innen. Ajánlanám tán a fecskék Útját. \ Vázoltuk a fecskék és az emoereR közötti lényeges különbséget az út­levelek beszerzése tekintetében. Erre csak az volt a megjegyzése hogv vi­seljük következményeit annak, hogy egaber gejk e»»mt*nk. Nem lehetett vele vitázni, nem le­hetett meggvőzni, elképesztően nehéz természetű lény dr. Tél professzor. Hiába sorakoztattuk fel érveinket, amelyek azt voltak hivatva bizonyí­tani, hogy itteni ténykedése teljesen antiszociális, embertelen és módfelett haszontalan: nem is méltatott felelet­re. Ehelyett megfogta kezünket (az­óta fagykcnőccsel ápoljuk) és a la­boratóriumi asztalhoz vezetett. Gyorsított fagyasztást eljárás... — Nézze meg közelről, min dol­gózom. Ebben a lombikban például olyan vegyszert készítettem, nmely­lyel az idén pontosan három héttel előbb fagyasztottam meg a Tiszát, mint az elmúlt esztendőben. Nekem is haladnom kell a korral és ezért állandóan tökéletesítem a fagyasz­tó si eljárásokat. Megnyugtattuk, hogy minden nagyrabecsülésünk az övé ezért a nagyszerű találmányért. Ha rajtunk múlna, ezzel az eljárással őt magát is — befagyasztanánk. — Nem is hiszi, hogy mennyi a dolgom mostanában, — szőtté to­vább mondanivalóit. — így például a város egyik-másik részében foko­zottabban kell vigyáznom arra, högy céljaimat elérjem. Nekem ugyanis — nyíltan megmondom .önnek —, az a célom és rendeltetésem, bogy amit az emberek szélien elterveznek, azt én a lehetőségek határain belül minden igyekezetemmel meggátol­jam. így például ha egy njszegedi lakos azt akarja, hogy gyümölcs­fáján bimbó és majdan gyümölcs legyenf ennek én minden erőmmel ellenállok. Nézze csak meg, milyen szép munkát végeztem már a gyü­mölcsfák 'ágain! öröm nézői! Körülpislogtunk, hogy hamarjá­ban mit vágjunk a fejéhez. Szán­dékunkat észrevette ós gyorsan fánkrázta egy hózsák tartalmái, majd átszúrt készenlétben tartott jégszigonyaival. Mozdulni sem tud­tunk: belénk fagyott a lélek. — Professzor ffr. elnézését kér­jük, ne bánjon velünk ilyen hidegen — kérleltük —, hiszen voltaképpen esak jót akarunk . .. Valamennyire felengedett, de et­től a perctől kezdve állandóan fi­gyelt a szeme sarkából. — Magtik emberek, olyan sült bo­londok, hogy egyenesen megáll az eszem. Velem akar ön hadakozni 1 — kérdezte sötéten és gyorsan fe­hérre meszelt a fejünkön egy marék hajszálat — Hehehe ... — mekegett vala­mi nessetésttlét a fo*ai körött föWSd­tébb elégedett hangon, látván Sfrb» len elszomorodásunkat Aztán meg© győződve arról, hogy minden továb© bi támadás észszerűtlenaégét belát* tuk: tovább mutogatta munkájának eddigi eredményeit. — Nagy terület az idén az, aaflt be kell járnom. Azelőtt — fiatalabbl koromban — kényelmesen el tudtam végezni a munkámat, mert egysze­rűen a folyó partján tevékenyked­tem. Most ki kell mennem messzi vidékekre. Tél ur és a szivek .. • _ Látom a szemében — morgott kedélyesen — ho,gy nem tetszem öd« nek, haragszik rám. Nos, nehogy nz< hig\ je, hogy az emberekkel nem fog­lalkozom eléggé. Nézze esak meg H emberi sziveket. Elég keményre gyasztottam őket, elismerheti... ' Elismertük. Ez láthatóan íclbuzdi* totta, mert most már igy füstölgött — Nehogy azt bigyje, hogy például a művészet szolgálatába nem alli'om kellőképpen a munkásságomat. Igen sok találékonyság kell például ahhoz, hogy összeállítsam az ablakok jégvi­rágainak millió rajzát. Vagy nézze meg. milyen utolérhetetlenül szép min­tákat alkotok például egy utcai lam* paernyőböl. lámpabuitkolatból Csün­gő, ragyogó jégcsap, szikrázóan fe­hér szépség az egész világ. Maganate is nagyon tetszett, maga didergő bo­lond, á munkára. Olyan dicsbimnu-zl zengett a játékaimról a napokban aí njsagban, bogy elhatároztam: megör­vendeztetem magát és társait néhány uj játékkal, néhány uj formával, né­hány uj fokkal.. Mert nekem is meg­van ám a magam művészete — mord­ta öntelten és gyorsan becsomagolt 29 métermázsa zúzmarát, hogy arányosan elossza a szegedi fák között. — Nem jön ebéhelni? — kérdezzük, hogy végét vessük ennek az önmagasz­talásnak. — A, önnel semmieselre sem — jelentette ki. — Én itt jeget eszem. — És utána megy majd havat hányni — mondtuk neki vidoran Dfl az idős professzor nem szereti a tré­fát. Ugy bezuzmarázta a képünket, a ruhánkat, hogy majdnem attól koldub tunk. I ! Tél professzor és az idöjóslatok i , — Hanem éppen maguk ne szólja­nak egy szót se _ mondta búcsúzóul feddő hangon. — Maguk előtt, újság­írók előtt semmi se lehet titok. Meg­írták még az ősszel, hogy mikor mi­lyen hideget és mennyi havat hozok a földnek erre a vidékére. Noe hát é* nem akartam magukat meghazudtolni! • szórói-szóra ugy cselekedtem, ahogyae megjósolták. Nézze meg az döjárásl jóslatokat: eddig ugv történt mindpn, ahogy azt maguk elképzelték Szidják csak önmagukat, ne engem ... Ennek Tél professzor megindította a ventillátort, amellyel olyan szelel csinált, hogy mindenestől kisodort bennünket a laboratóriumból. Egy bó. bucka tetejére zuhantunk és eltűntünk saját sulyuDk miatt a hótömeg aljá­ban. Még most is ott ülnénk, ba » város nem lenne gondos házigazda és ki nem szállíttatná a hóbuckákat —­olykor-olykor, lassacskán — a Tisza­partra Mikor kifordítottak bennün­ket: Tél professzor éppen szemlét tartott a parton. — A. jó hogv találkozunk — üdvö­zölt kedélyesen. — Elfelejtettem meg­mondani onnok. hogy nemcsak ön, én magam is meg vagyok dermedve. — Csak nem? — hitetlcnkfdünk — És miért? — A tavasz miatt — mondta és el­sündörgőtt. Süvítő szelet hagyott ma­ga mögött (inaron) Törökországban' szabályoz­zák a cukorárusitást Istanbül, január 21. A városoY hatóságai elrendelték, hogy átmene­tileg szüntessék be a cukorárusitást. Minden kereskedőnek be kell jelee­tento kŐMitetét (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents