Délmagyarország, 1941. december (17. évfolyam, 275-297. szám)

1941-12-13 / 284. szám

Eszerint abban az esetben, Ka pél­dául egy utcában az előírt méretű csatornánál nagyobb méretű Csator­na szükséges, akkor a méretkülönb­ség által előállt költségtöbbletet a »Államo$liiáU« a szegedi közuii hidat Nagyszabású vaauias-emlékmíivei állUanak fel ax üxleivexeiőség előii (A Délmagyar ország munkatár­sától) A városrendezési bizottság ténetken délelőtt ülést tartott, ame­lyen érdekes tárgysorozati pontok szerepeltek. Bálfy-Budinszky Endre zürosi főmérnök a bizottság elé ter­íttette a Vasutasok Szövetségé­nek kérelmét, gmely szerint a szö­vetség monumentális emlékmű fel­állításához kéri' a város hozzájáru­lását. A vasutas-emlékművet az üz­letvezetőség épülete előtt az „Anna­forrás" frontjánál állítanák fel úgy azonban, hogy semmiképpen se za­varja a tér építészeti kiképzését és r!.e vonja el a rálátást a forrás épü­letétől sem. Az emlékmű 30.000 pen­gős költséggel készülne. A város­rendezési bizottság a kérelemmel kapcsolatban úgy határozott, hogy annak teljesítését javasolja, előző­iig azonban be kell a szövetségnek futatnia a terveket a város mér­nöki hivatalának. A tárgysorozat következő érde­kes pontja a szegedi közúti hid ügye volt. A közúti híd felépítése óta a város kezelésében áll. Ma az egyel­f'w híd az országban, amely nem az állam tulajdona s amelynek hasz­nálatáért a kezelő város hídvámot' ^ed. Ismeretes, hogy • az állami hi­únkon már régen ismeretlen a hid­l't'm fogalma. A szegedi közúti híd­íal kapcsolatban már régen felme­!«U az a terv, hogy felajánlják az fiamnak annál is inkább, mert a kid karbantartásának költségpit nem fedezi a hídvám összege. Az évi költségvetésben mindenkor 12!) nzer pengő körül mozgott a híd karbantartására felvett tétel. Je­tenleg-30.000 pengős kiadás van so­r°n; ennyi pénz kell a híd szegecse­'ősi munkálatainak elvégzésére. A s*ogecselést még nem kezdték meg, 'bort időközben elhatározássá érett a terv, hogy a szegedi közúti * ' államosítják. A híd szerves tar­tezéka vfijos viseli, az alapköltséget pedig az Utcában lakó háztulajdonosok. A sz&bályréndelet kimondja, hogy ha egy utcában a közműépítéshez szük­séges háztulajdonosi hozzájárulást a háztulajdonosok' többsége hajlan­dó viselni, akkor a megmaradó ki­sebbségre kötelezőleg mondják ki a költségek viselését. Végül ujszegedi építési kérdé­sekkel foglalkozott a városrendezési bizottság. n sziiftigyi bizottság a Délmagvarország színházjegyének megvonását javasolja a polgármesternek (A Délmagyarország munkatár­sától) Pénteken délben ülést tartott a város színügyi bizottsága. Az ülé­sen a Budapesten tartózkodó dr. Tukats Sándor főispán és a közellá­tási értekezleten lévő dr. Pálfy Jó­zsef polgármester helyett dr. Pálfy György k'ulturtanáesnok elnökölt. A szinügyi bizottsági ülésen Kar­doss Géza színigazgató előterjesz­tette a december havi műsort, ame­lyet a bizottság jelenlévő tagjai egyhangúlag elfogadtak. Ezután több szlnkázpolitikai kérdés letár­gyalására került sor. Igy többek kö­zött beható tanácskozás indult meg Kardoss Géza színigazgatónak azon kérelme fölött, aroplv azt indítvá­nyozza. hogy a D álmagyar ország Című napilaptól vonja meg a város azt a két zsöllyeszéket, amelyet a lapok annakidején a várossal kötött szerződés alapján kaptak szinikriti­húsaik számára. A sziniigyi bizott­ság hosszas tárgyalás után magáévá tette Kardoss Géza színigazgató ké­relmét és azt a javaslatot tette a kuli urü gy osztálynak, hogy azonnali hatállyal vonja' be a Délmagyaror­szár. két zsöllyejegyét. Kimondotta ezután a színiisryi bizottság, hogy a. legteljesebb mér­tékben helyesli, hogy Kardoss Géza sajtápöröket tett folyamatba azok ellen az újságok, illetőleg újságírók elhft, akik a-színház előadásait, az a 13-as állami útnak; ez már Magában is indokolja azt, hogy az j ügymenetet s általában a színházzal a?íam együtt kezelje a hidat az út kapcsolatos kérdéseket nem a di­tobbi részével. A hídügyet Pálfy-Budinszky ^''•dre városi főmérnök ismertette, •ta ismertetés titán a városrendezé­si bizo.ttság azt javasolta, hogy a város ajánlja fel az államnak át­vételre a szegedi közúti hidat. A "vaslat értelmében az ügyet a leg­közelebbi — december 20-án meg­irtandó — közgyűlés tárgyalni Elfogadta ezután a v'árosrende­f'i bizottság a mérnöki hivatal új h ozműépítési s zabélyren delet é f. ozombafon és vasárnap utoljára Zaran Leander és Vilty Dirgel grandiqzus filmje KIRÁLYNŐ SZIVE Angliai Erzsébet és Stuárt Mária kriáljdrániája. , * legfrissebb DrA niRAOO Belvárosi Moziké KORZÓBAN Ma 5—7 és 9-kor Zimonyí Márta - Rózsahegyi GÁBOR MIKLÓS, ADORJÁN ÉV4 PATAKY JENö. R1L1CSY csérét és helyeslés, hanem a tárgyi­lagos bírálat hangján illetik. Saj­nálatosnak tartja a színügyi bizott­ság, hogy ilyesmi előfordulhat, s a maga részéről teljes erejével és sú­lyával Kardoss Géza. illetőleg a sze­ged5 szinikultura védelmére kel. Ez, zel n sziniigyi bizottság ülése vé­gét ért­Az üléssel Kapcsolatban megje­gyezzük, hogy a Délmagyarország a sziniigyi bizottság jegyelvonó ja­vaslatával szemben megfelelő jog­orvoslattal él, 'A jogorvoslat kizáró­lag elvi szempontok miatt történik, mert hiszen nem kétséges, hogy ha a szinügyi bizottság javaslata . ha­tározattá. válnék. a várostól eddig élvezet* két zsöllro fcpl-yett a Dél­ik CIGÁNY magyarország színikritikusai a jö­vőben megvásárolandó helyükről is éppúgy látnák' és fel tudnák mérni az egyes előadások szellemi és szini­kulturai értékét, mind eddig. Lát­ják és mérlegre teszik majd a kri­tika szabadsága elvének szem előtt tartásával annak a műsornak egyes színdarabjait is, amelyet a szinügyi bizottság a pénteki ülésen egyhan­gúlag jóváhagyott, mint a szegedi szinikultura nívójának teljes mér­tékben megfelelő szinházi műsort Ha ezen az úton haladnak a sze­gedi színházi kultúra hivatásos őrei, skkor majd a szinügyi bizottság tagjaitól is meg fogják vonni a szi; házi ingyenpáholyt, ha egyszer a sziniigyi bizottság tagjai elégedet­tetek lesznek a színházzal, vagy elégedetlenségüknek hangot adnak. Ha a szegedi színház jobb lenne en­uak' következtében, hogy a Délma­gyarország színikritikusa megvált­ja a jegyét, még örömmel is üdvö­zölnénk ezt az elhatározást. A Dél­magyarofszágnák azonban csak egy színikritikusa van, a szinügyi bi­zottságnak viszont vagy tízenkét tagja számára van biztosítva az az anyagi előny, bógy ingyen járhat­nak színházba. A szinügyi bizott­ság sokkal hatásosabban támogat­ná a szinigazgatót, ha nem azzal se­gítene, hogy a Délmagyarország munkatársát jegymegfizetésre köte­lezi, hanem azzal, hogy mindegyik ta gja számára kötelezővé tenné az egyéni bérletet Á kérdés jogi vonatkozásairól jo­gászi körökből a következő tájékoz­tatást kaptuk; — A kérdésnek van alaki és van anyagjogi része. Alakilag a kérdés úgy áll, hogy a városnak a vállal­kozóval kötött szerződését' a pol­gármester .sem megváltoztatni, sem módosítani nem jogosult. Ha a pol­gármesternek joga volna a varos szerződéseit módosítani, akkor joga van ahhoz is. hogy például a ba­szr.nbéres szerződésekben kikötött haszonbéreket felemelje, vagy le­szállítsa, — ehhez való jogát azon­ban a polgármester maga sem vi­tatja. — A város a színigazgatóval, mint vállalkozóval szerződést kö­tött s ez a szerződés biztosit ja a na­pilapok számára kijelölt helyeket Ez a szerződés ebben a vonatkozás­ban harmadik javóra kötött szerző­dés A kir. Küria szerint „a harma­dik személy javára kötött szerző­désben biztosított jogot a jogosított a szerződégről történt értesítéssel egyidejűen szerzi meg s ezt a jogot a közvetlen szerződők égyeíő aka­DÉLMAGYAROKSZAG O Szombat, 1911. december 13. O re'kijelentéssel sem tehetik hatály-, talanná." . — Miután pedig a magyar ma­gánjognak ez az állandó bírói gya­korlatban megnyilatkozó szabálya ebben az esetben is alkalmazást kell, hogy nyerjen, nem lehet jóhi­szeműen még vitatni sem, hogy a napilapok javára biztosított azt a jogot, amit részükre a város közön­ségének a szinházi vállalkozóval kö­tött szerződése biztosított, az egyik szerződő fél képviselője, de mindkét szerződő fél együttes akaratkijelen­tése sem teheti hatálytalanná. — A napilapoknak a közérdek szolgálata a kötelessége. A közérdek szolgálatában nem illik a lapokat befolyásolni sem szinházi helyek biztosításával, sem. elvonásával. Az mór nem tartozik a jogkérdés kere­tébe, hogy ha a színigazgató kérel­mére a város jogellenes lépést tesz a szinházi jegy elvonására valame­lyik.— a meggyőződése szerint köz­érdeket szolgáló — napituppal szem­ben, milyen hitele . lesz azoknak a szinházi beszámolóknak, amelyek írója a színigazgató által megtűrt helyet foglalhatja el a színházi vál­lalkozó rendelkezésére bocsátott színházban. Mint említettük, kizárólag elvi okból fogjuk még ezzel a kérdéssel a hatóságot foglalkoztatni, ' szá­munkra semmiféle személyes sérel­met nem jelent sem a szinházi vál­lalkozó kérelme, sem a szinügyi bi­zottság véleménye, sem — amiben a polgármester iránt érzett tisztele­tünk folytán kételkedni kötelessé­günk: — a polgármesteri intézke­dés. Azt hisszük azonban, hogy az Országos Magyar Sajtókamarát ia kérdés elvi része jobban fogja ér­dekelni, mint ahogy a szinügyi bi­zottságnak e határozathoz hozzájá­ruló tagjainak azt felmérni mód­jukban állott. Jelentkezni kell a Magyar­országon tartózkodó angol állampolgároknak Budapest, december 12. A MTI je­lenti, a Külföldieket Ellenőrző Orszá­gos Központi Hatóság elrendelte, boey az ország területén tartózkodó mind; n angol állampolgár köteles '48 óra alan az elsőfokú rendőrhatóságnál szeme lyesen jelentkezni. További rendelkezésig angol állam­polgár rendőrhatósági engedély nél­kül nem hagyhatja el állandó lakóh"­Ivet és köteles tartózkodási helyének területén a lakásváltozást 24 órán be­lül a rendőrhatóságnál, községekben az elöljáróságnál bejelenteni. Széchenyi Mozi Ma 5. 7. 9 órakor ROBINSON A >DRESDEN« óriás csatahajó pusztulása 1911-ben. A >DRES- „ DEN* fömntrózának naplója nyo-'< mán. Az emberi akarat diadala. R Főszereplők: HERBERT A. E. BÖHME, MARTELOUISE CLAUDIUS, CLAUS CLAUSEN Azonkívül: LEGÚJABB UFA HÍRADÓ GYÖNYÖRŰ aRéqi ke rí nap;

Next

/
Thumbnails
Contents