Délmagyarország, 1941. december (17. évfolyam, 275-297. szám)

1941-12-25 / 294. szám

Szösz Faranc riportja; Haldoklik a 200 éves hódmezővásárhelyi gölöncsérípar (A Délmagyarország munkatársától) Hódmezővásárhely — amióta az ot sziget kibontakozott a Hódtó nádas zsombékos mocsarainak,' vizeiuek ölelö gyűrűjéből — leginkább fehér kenyeréről, pompás, üditö ivóvizéről és szép leányairól hircs. Es még ezenkívül sok mindenről: mindarról, amit ez a szorgalmas, okos, becsületes földművelő nép, a vásárhelyi paraszt megtermel fekete földjén. Ámbár nemcsak a fekete fold termenyeiről. Meri hiszen a föld Vásárhelyen sem mindenütt fekete. A város szélcin, a körtöltésen kivül, a vályogvető, tégleverő helyeken, a gödrök közt, a /kubikokban* elsárgul a televény és méteres mélységekből jön fel a puha, nedves rezsárga agyag. Amelyből ugyancsak hires-ncves termek, a vasárhelyi cserépedény készül. Ez az az anyag: a sárgaföld, amely igazi megtermelöie a vásárhelyi alkotasnak, a vásárhelyi műnek, hü kifejezője a vásárhelyi léleknek, ennek a sajátos összetevőkből eredő, művész hajlamot tartalmazó emberi alkatnak. Álmodozó, költői lelkű, hajlamú nép ez, a puszták népe, amely künn a hatalmas legelőkön, a jószág mellett a magányban lett érzelmes és értelmes. Mikor aztán a • pásztorkodás megszűnt, az agyaghoz menekült és mcsszenézö vágyait soha nem látott formákba és színekbe öntötte. Kiss Lajos, Hódmezővásárhely első igazi folkloristája és etnográfusa »A hódmezővásárhelyi tálasság törté, nete* cimü nagyszerű monográfiájában megírja, hogy amikor a külterjes, pásztorkodó életmódot felváltotta az Alföldön a belterjes gazdálkodás, n /munkanélkülivé* vált vásárhelyi pásztorok a koronghoz menekültek és Belőlük lettek az első vásárhelyi tálasmesterek. Így költözött a puszták népének álmodozó lelke, szabadon csapongó fantáziája művészi, kecses edéttyforrnakba és az edényt diszilő harmonikus színekbe. Egymagában cz a történeti tény is a népességnek müvé-znép volta mellett bizortvit, de ha figyeljük sorsukat, més inkább látjuk, sorsuk: művésztor.-. •Ugyancsak Kiss Lajos írja előbb émhlett munkájában, hogy a tálasság sokáig megvetett mesterség volt Vásárhelyen az egyéb iparagak között, művelőit ezeket a művészlelkű rcmeke.löket nem kis lebecsüléssel sárvargának nevezték. Művészsors... fis a vásárhelyi léleknek ez a hü kifejezője, a .cserepesmesterség napjainkban eltüncdezöben van. Ilaldoklik a 200 éves vásárhelyi gölöncséripar, mert — nincsenek gölöncsérek. Alig 40—50 évvel ezelőtt még százával állottak házaik Újvároson, Tabánban és a Csúcsban, ma már alig van 25—30 gölöncsér az egész városban. 200 év Hogy mióta foglalkoznak Vásárhelyen gölöncsérséggel, erre nézve egészen pontos dátiimunk nincsen. KÍss Lajos 1788-ra, teszi a vásárhelyi tálasság keletkezését, ezt az időpontot emliti Szerem lei Sámuel is >Hó<]mezővásárhely története* cimü munkájában, de találunk korábbi nyomokat is. Egy Gyevi Nagy György nevű tálustnester birtokában l'893ig volt két tányér, amelyekre készítőjük f)óda Kiss János tálas ráirta készítésük időpontját, az 1742-ik esztendők Tehát a XVII. század közepetejára tehetjük a vásárhelyi tálasság keletkezését. Ebben az időben gyorsan szaporodtak a vásárhelyi gölöncsérek, mert jól fizető, jól menő iparág volt a cserepessé". A paraszt életforma változása, a belterjes gazdálkodás, a faluszerü település sűrűsödése hozta magával a különféle háztartási edények használatát. Tálak, kanták, köcsögök, butyélák, szilkék, stb. keresett cikkek voltak, ezt gyártották az egyre szaporodó gölöncsérek. Régen a tálasipar ugy hatalmasodott, hogy a tálas gvereke mindig az apja mesterségéi folytatta. Amikor az apa beültette fiát a korongba — irja Kiss Lajos igy biztatgatta: /fingjad a Krisztus tagadóját; arany csöpög ennek a talpábul*. A Kiss Lajos állal emiitett keletkezési időben nyolcan voltak a vásárhelyi cserepesek, számuk a XIX. században növekedett meg. ' Erről az időről irja a Zsilinszkyféle zCsóngrád vármegye története*: ./Feltűnő Vásárhelyen a sok fazekas, kikről a többi községekben szó sínes*. Zsilinszky' szerint 1856-ban 102 látás volt Vásárhelyen. A mesterség 18Ü!k— 63 körül élte virágkorát, ekkor a vásárhelyi tálasok száma elérte, az 500-at, később ez a szám ugy apadt, amint az iparosodás fejlődésé vei a gépi eiövel, kapitalista termelési remiJ>en gyártott háztartási edények kiszorították a törékeny cserépedényeket. De még igy is egészen a tizes évek elejéig virágzott a mesterség. 1880-ban 210, 1903-ban 163, 1007-ben 140, 1908ban 138, 1911-ben 128, . 1912-ben 119 volt a tálasmesterek száma, de a valóságban több, mert nem mind voltak tagja az ipartestületnek, amelynek taglétszámkimutatásából valók a felsorolt adatok. Hires tó'asok A szabadságharc évében, 1848-ban alakult meg Vásárhelyen a tálas-céh. Sok mindenben különbözött a többi céhektől. Kiss Lajos feljegyzése szerint a tálas legények nem igen vándoroltak, amint egyéb céhek legényeinek egyenesen kötelességükké volt téve Mester csak az lehetett,' aki Iremr!;elt«. Egy katlan edény elkészítéséből. beírásából, kilözelés'éböl állóit az akkori remekelés, a mai mestervizsga őse. Amikor az ipartörvény életbelépett, a cserepesek is kérték az ipartestület-, be való. felvételüket, de mindannyiszor elutasították őket, mert a 'öol/i iparosok a tálasokat, ezeket a mii vészlelkfl. bohém, vidám embereket nem tartották mesterembereknek s a gölönreérséget mesterségnek. Az akkori ipartestületi elnök M e g y e )>k a József dühbe jött afelett, bogy a cserepesek a mesterek közé akarják magukat számítani. Amikor a cserepesek küldöttsége instanciázott a felvétel mián, dühében felkapta nz asztalon levő eserép dohányfartőt, földhöz vágta és rámutatva cserepeire iey szólt: rFzt csináljátok össy.e, akkor nipst»ick vagytok*. Szégyenkezve, méltatlankodva húzódlak vissza a küldöttség tagjai. Két év múlva aztán csak felvették őket az ipartestületbe, de még akkor sem tekintették őket a többiek iparosoknak. Az elismertetést csak a bécsi, budapesti, szegcdi, nagyváradi, makói stb, kiállítások hozták meg számukra, amelyeken első dijakat nyertek művészi készítményeikkel. Ezekben az időkben éllek Vásárhelyen a legjobb, leghíresebb tálasok. Hires gölöncsérek vollak: Tabánban: I.őkös János, Kakasos Nagy Sándor, Szappanos Sándor. A Csúcsban; Szupola István és János, Kerekes Ferenc. Tokodi János és Sándor, Szabó János, Gábor Pál, Patócs József, Kis Nagy Sándor, Bartha Sándor. Újvároson: Pásztor István, Pásztor János, Pásztor Mihály, Varsányi Mihály, Körösi József. Gábor János, Takács Ferenc, Kiss János. Az, hogy a tálas hol lakott, nem mindegy volt. Minden városrész mestereinek megvolt a maga különálló stilusa színben és formában. A tabániak voltak az úgynevezett /zöldesek*, mert zöld alapszínűre mázolták edényeiket, a csucsiak készitetUk a hircs csucsi fehéredényt, amely csaknem olyan finom volt, mint a porcellán. Az újvárosiak abban különböztek a többitől, hogy emezektől eltérőleg nemcsak lapos "edényt (tálakat), hanem magos edényt, zföntálló edényt* (kantát) is készítettek. Hires utódok A hires - és dicső cserepes ősök utódai a níai vásárhelyi gölöncsérek nemkülönben hiresek, mint elődeik. A eserepesipar különösen a legutóbbi két évtized alatt alaposan álaíakult, ma már nem kellenek, legfeljebb nagyon kis számban a cserépháztartási edények, ezért a gölöncsérek főként virágváza, hamutartó készitesére rendezkedtek be. Tálakat is csinálnak még elvétve, — dísznek polgári családok magyar szobái falára. Számuk is alaposan megfogvatkozott. A tizes évek elején még százon fölüli létszámból ma már alig van harminc. Ezek azonban mesterségüket szinte a legfelső tökélyre fejlesztették; művészi majolika lelt a vásárhelyi cserépedényből. Egy kiveszőben levő fajta a mesterségbeli műveltség legtetején uloisó fellobbanását éli annak az álornvi ágnak, amelv évszázadokkal ezelőtt a pásztorkodó ősök fantáziájában teremtődött meg és szállott apáról, fiúra. És most nem szállhat tovább. Az a minlegv harminc mester, aki még Hódmezővasárhelyen dolgozik, — egymagában dolgozik. Valamennyien tul vannak már életük delén, hajlanak az öregkor felé, vagy már benne is vannak. Fiaik rég elhagyták a korongot, vagy bele se ültek _ tanoncaik pedig nincsenek. Igv haldoklik a kiveszőben levő vásárhelyi gölöncsérípar. Mert ha harminc év alatt majd százzal fogyott a gölöncsérek száma, el lehet képzelni mennyivel csökken a következő 20—25 év alatt, amikor majd a mostani nemzedék kihal. A cserepes probléma Errőtl beszélgettünk Kincses Imrével, a vásárhelyi gölöncsérek messze földön hires, /remékes* mesterével. a szépséges Kincses-féle cserepek készítőjével. Kincses Imre az újvárosi cserepesek közül való, a Szo. bosztai-n teában van takaros háza, majdnem a körtöltés mellett, közel a túlnani gödrökhöz, ahol az agyag terem. — Hát bizony — mondja — nagyon megfogyatkoztunk. 1896-ban, amikor en tálas inas lettem, még 200 körül volt .Vásárhelyen a mesterek száma, ma alig vagyunk harmincan. De nem ez a baj. hanem az. hogy segéd sincsen, akiből mester lenne. Mindössze fi—7 segéd dolgozik a városban, inas pedig esak kettő van bcszfrzödtetve. — Pedig most újra fellendülőben van a mesterség, különösen vázában nagy kereslet mutatkozik és heti 40— 45 pengót is megkereshet az ügyes korongozó legény Nekem is szükségem lenne, egyre, mert nein győzöm egyedül a munkát, annyi a rendelés. Mar éppen azon gondolkozom, bogy, Erdélyből hozatok segédet, akit aztan majd megtanítok a vásárhelyi Tormák kikorongozására. Mert természetesen egészen másként dolgoznak Erdélyben, vagv a Dunántulon. mint nálunk. Ezeken a vidékeken például nem divat a lapos edény, inkább csak fönlálló edénvt készítenek, mig nálunk egyaránt divatos és kelendő mindaketlő. Miért nem adjóka szülők gölöncsérnek gyermekeiket? -- Az biztos, hogy nehéz mesterség ez a mienk — fűzi tovább gondolatait Kincses Imre — sok bajjal, törődéssel jár és a szülök szivesebben ad ják gye. (ekeiket könnyebb mesterségre, aliol esetleg kevesebb munkával ugyananynyit, vagy még többet meg lehet keresni. Á cserepesmesterséghez nemcsak tehetség, hanem testi erő, szorgalom, kitartás kell. Attól a pilla n attól kezdve, hogy az agyagot behordják a házhoz, a cserepes mindent maga végez. Az agyagot leáztatja, péppé töri, megtapossa, aztán következik az iszapolás, a megrostálás. Ennyi munka után kerül aztán végre műhelybe az agyag. Itt leszeleteli agvagszelö késsel, csömpölyegbe veri, kigyúrja a gyuróasztalori, végül kiszaggatja a szerinti nagyságokba, hogy mekkora edényt akar készíteni. Ekkor következik a korongolás reggeltől estig, de ez még mindig esak fele munkája annak. amibe nehánv kemence edénv elkészítése kerül. Korongolás után a porolás, az edénvek megtisztítása következik, majd jön az első kitüzelés, az úgynevezett /zsöngére égetés*.. Ezután megint porolás következik, majd a diszitő asszonyok kezébe kerül az első égetésen átesett edény. Régebben a díszítést is maga a cserepes végezte, ma külön irkázó leányok és asszonyok /irják* rá az edényekre azokat az ősi eredetű diszeket. amelyek olvan varázsos szépségűvé teszik a vásárhelyi cserepet. — A festés után jön a mázzal való beöntés, a kiszárítás, majd a másodszori kitüzelés. Régebben /meztelenül* éget lék az edényeket, ma a fejlettebb égetési technika korában /tokokban* égetik a cserepet. A tok durvább szemű agyagból készült burok, amelybe óvatosan /befialják* a kiége. tondő edényt, úgyhogy össze ne rag: djon a tok falával. A másodszori (gelés 14—16 óráig tart, utána ha 24 óráig hült, .teljesen kész az adénv. _ Még valami van, ami miatt idegenkednek a gölöncsérségtől az emberek — mondja Kincses Imre. — !«©• gebben az ólmos mázak korában a Pegtöbb cserepes tüdőbajos lett az ólom kipárolgatásátol, azonkívül az ólom lerakódott az izületekben és sokan elnyomorodtak, korán munkaképtelenné váltak. Ma már ez a veszély nem t'enveget. mert a mázak egészen ólom mentések és a gölöncsérség a legegészségesebb mesterségek közé tartozik. A vósórhe'yi cserép jovoje — Pedig most határozott fellendülés érezhető a cserepesiparban — mondja végül Kincses Imre, — Az érdeklődés nemcsak nálunk Magyarországon, hanem külföldön is megnőtt a vásárhelyi cserépedény iránt. A háború előtt az egész világra szállítottunk, még Amerikába is vitték a vá| sárhelyi edényeket. Most összeszűkült a piaé. de még igy is bármekkora mennyiséget el tudunk helyezni külföldön a vásárhelyi vázákból, Különösen Németországba szállítanak ki sokat. Elmondja még Kincses Imre. hogy a mai mesterek lassanként valamenynvien áttérnek a vázakcszitésre, mert a régi háztartási cserépedényeket teljesen kiszorítják a gyári készítmények. Meggyőződése, hogy ezen a téren még nagy jövője lenne a cserepesiparnak, ha lenne megfelelő ulánpót| lás. A mesterek, akik még dolgoznak, , mindent elkövetnek, hogv éleiben tart, sák a haldokló vósórh"lyi cserepes* j ipart. Reméljük sikerül nekik és elkövetkezik a vásárhelyi cserepes. iparnak a kor kivápalmaiboz alakult reneszánsza.