Délmagyarország, 1941. november (17. évfolyam, 250-274. szám)
1941-11-25 / 269. szám
Pétain-Göring-találkozé Fontainebleauban Kemény ellenállás Libiában. az ellenséges túlerő ellen — Sulvos harcok a Szollum —Bardia-vonalon - Német páncélosok előretörése Moszkvától 50 kilométerre Berlin, november 24. A véderő főparancsnok sápra közli: — A keleti arcvonal középső szakaszár tá madásunk továbbra is tért nyert. Elkeseredett harcok után páncélos csapatok elfoglalták a Moszkvától ötven kilométerre északnyugatra fekvő Szolnecsnogorszki városát. — Leningrád előtt az ellenfél kitörési kísérletei ismét összeomlottak a bolsevisták súlyos veszteségeivel — Északafrikában a német-olasz hadsereg I és légierőkötelékek bevált fegyverbarátságban végzett ellentámadása vasárnap is sikerrel végj zödött. Tgen sok ellenséges páncélost megsemmisítettek. Egyre nő a foglyok száma és a zsákmány mennyisége. — A Tobruktól délre folyó Csata, továbbá nagyobb brit erőknek a Sollum—Bardia arcvonal ellen intézett támadása még folyik. (MTI) Olasz cáfolat Bardia elestéről angol hadijelcntések hangja már kevésbbc bizakodó, mint az első napokban völt és az angoiok kénytelenek beismerni, bogy a német és olasz csapatok keményen ellenállnak. Az angolok egyébként azt is állították hogy Bardiát a britek elfoglalták. Ezt hivatalos olasz helyen a leghatározottabban megcáfolták (MTI) Róma. november 24. Az Olasz, lapok figyelmét teljesen leköti a marnia rigai sivatagban folyo elkeseredett küzdelem. Az esli lapok hatalmas címek alatt közlik az olasz főhadiszállás legfrissebb jelentéseit és büszkeséggel emelik ki az olasz és a velük együtt harcoló német rsaoalok nagyszerű teljesítményeit. Olasz illetékes helyen hangsúlyozzák, hogy az „A harcban még nem állt be a döntés korszaka Berlin, november 24. A Német, TI jelenti: | között meg kell lennie. 'A keletlibtai nsota még Kranso alezredes, aki a vezérkari főhad iszállá- I folyik. A német hadljélentés arról számol be, ion teljesít szolgálatot, az elmúlt hét katouai | hogy német-olasz csapatok a támadó páncélosokból 250 harckocsit és 200 páncélos gépkocsit elpusztítottak, a Tobrukot megszálló angolok kitörési kísérleteit pedig visszaverték. Ezek a számok bizonyítják, mily nagyerejü angol támadásról van szó. de utal az angol támadás tá volabbmenö táljaira is. A harcban még nem dili be a döntés korszaka. Annyi azonban már ma is nyilvánvaló, hogy az angolok Libiában világbirodalmukat védelmezik. (MTI) eseményei az alábbiakban foglalja össze: — Az általános hadihelyzetből két esemény emelkedik ki- Az egyik Rosztov elfoglalása, a másik az a nagyarányú angol támadás, amely a keletlibiai térségben német és olasz erők ellen folyik. Anglia azt akarja, hogy háta mögött ne legyen ellenség, mert csak így tud hozzáfogni feketetengeri új arcvonal felépítéséhez. Ez egyébként Angliának minden körülmények Darlan - Pétain—Göring találkozó Vichy. november 24. Jólértesiilt körökben | tainebieauban találkozik Göring tábornaggyal, erősen tartja magát az a hír, hogy Darlan ten- i Más hírek szerint lehetséges, hogy a találkozón gernagy valószínűleg még a mai nap folyamán Fétain tábornagy is résztvesz. (MTI) a megszállt területre utazik. Hír szerint Fon- • A WHhelmstrasse ismét cáfolja az állítólagos finn tárgyalások hirét Berlin, november 24 Illetékes német helyről közlik: — A Wilhelmstrassén hétfőn egy kérdésre válaszolva kijelentették, hogy a finn követség közlése szerinf minden alapot nélkülöző légből kapott kitalálás a Finnország és a Szovjetunió közötti állítólagos fegyverszüneti tárgyalásokról szóló valamennyi jelentés is híresztelés. (MTI) Amerika csapatokat küld Holland-Guyanába Aewyork, november 24. A Német TI jeleuti: | kat meg kell védelmezni, mert azok nagyon jeV Fehér Ház hivatalosan közölte, hogy amcrl- , lentösek az amerikai alumíniumipar szempontKai Csapatokat küld Holland-Guyanába. Ezt j játról. A hivatalos közlés azt is mondja, hogy azzal okolta meg. hogy az ottani bauxitbányá- I Brazília beleegyezését adta a tervhez (MTI) Nagyszabású zsirdrágitási ügy Kolozsváron koiviwvár, no vem bei; 2L A kolozsvári ügyészség elnöke hivatalos közleményt ártott ki, amcJy szerint Törők Árpád hentes és mészárost folytatólagosan elkövetett árdrágítás miatt előzetes letartóztatásba helyezték. Török mint az Élelmiszer Közkereseti Társaság eladási főnöke hat Bókjának zsírt akként saillitott. hogy 25 kilogramos ládákban levő zsir helyett 32.5 kilográmnyi ZsIrat ennyi séget számlázott és az igy számlázott zstrt a fiókok a hatósági 3 40 pengős ár helyett 4.70 pengős áron adták tovább. A nyomozás adatai szerint körülbelül tlaezer kilógtam zsírral számlázott többet, mint amennyit a fiókoknak valóban kiadott és ezzel a cselekménye tftbb. mint 20.00H peng/1 jogtalan vagyoni hasznot szerzett vállalatának. Vásárhelyi László helyettes polgármester a Kolozsvárról kiinduló két vonalon razziái tartott és az. utasoknál az. első napon 110. a másodikon pedig 120 kilogram zsirszalonnát kobozott el. A -endkiv&l bonyolult tényállás tisztázása és felgöngyölítése még több hétig tartó nvornowst wwo-lgéBvb* (MTÜ Két óra alatt három haláleset Pécsvárad, november 24. Nagypalia községben szombaton délután » Szép-féle házban meghalt a 79 éves nagyapa. Mig a hozzátartozók a koporsóért jártak Pécsvarudon, meghalt 77 éves felesége is. Alig érkeztek meg a második koporsóval, amikor a ház harmadik nagyszülője, aki 71 éves \ olt, szintén meghalt. A halálesetek két óra leforgása alatt történtek. Az egész község részvéte mellett temették el Őket (MTI) Megtiltsa üalfúvt Makó, november 34. Hétfőn délelőtt a mskóujvárosi vasútállomás közelében az egyik tanyán Szentmihályi Pál csendőrlörzeőrmesler idegösszeomlásban azolgélati revolverével rálőtt apósára, K r u s z György 76 éves makói gazdálkodóra, majd fejbMötte magák Szentmibályi azonnal meghalt, apósát a golyó csak arcán sebezte meg, tl időt gazdálkodó gyalog meet bt » rn*kó< kórhs&há, abed sebé* hekdáeaheR, ./MSBtu. ÉJFEIUTANI TELEFONJELENTÉSEK Belgrád, november 24. Az Öbnova azt irja, hogf a szerbiai bandák néhány hónap alatt töhbmilliárd dinár anyagi kárt okoztak azzal, hogy gyárakat rongáltak meg, vasúti vonalakat és hidakat robbantottak, középületek ellen követtek el merényleteket, gabona- és liszkészletekct gyújtottak fel. szövetkezeteket és üzleteket raboltak ki. A tisztogató munka a legerélyesebben folyik. xxx Róma. november 24. A Svrnska Dagbladcd jelenti, hogy a római Szent Pél-templom amerikai plébánosát letartóztatták. Az amertkai papot kémkedéssel gyanúsítják, lakásán vés hivatali helyiségeiben házkutatást foganatosítottak Értesítették az amerikai követséget, hogy a plébános ellen kompromittáló okmányokat találtak. xxx Berlin, november 24. Nagy érdeklődéssel várják Göbbels miniszternek december elsejére bejelentett előadásait, amelynek Göbbels helyzet" címet adta. Az előadáson szigor személyre szóló meghívóval lehet megjelenni, xxx Stockholm, november 24. Hír szerint okt/Jber végéig az USA Angliának, a Szovjetnek és Kínának csaknem 919 millió dollár értékű hadianyagot szállított. Amerikai körök szerint ez a szám most egymilliárd fölé emelkedett, xxx Berlin, november 24. A birodalmi munkaügyi miniszter utasítására bevezettek az akkordrendszert. A miniszter a munkaerőhiánnyal és annakí szükségességével indokolja a rendszer bevezetését. hogy a munkateljesítményt fokozni kell. Először az építőiparban alkalmazzák az akkordrendszert. xxy Zürich, november 24. A csungkingi kormány nyilatkozata sjerint minden olyan békeajánlatot eíutasit Kína, amely nem tartalmazza a japán e«apatok visszarendelését Kinából és Mandzsúriából Diplomáciai körök szerint a távolkeleti háború elkerülhetetlennek látszik. xxx Ncwyork, november 24. Az USA egész területén megszűntek a sztrájkok. \XX Washington, november 24. Befejezték aí. amerikai repiilőgépmotorgyérak átalakítását: Moat havonta mindössze ötezer motort tüdnaS cvártani. xx* Zürich, november 24 A Domci Iroda jelenti: M japán kormány megtárgyalta a washingtoni jelentéseket és ugy látta, hogy az USA kevés jelét ma. tatja, hogy a tárgyalásokat az eddigi vonalról reális vágányra tereljék Tozsö és Togo legutolsó beszéde óta az USA köreinek japinellenes hangulata fokozódott. — A japán külügyminisztérium angol nyelvű lapja a kővetkezőket írja: Japán és Amerika között a legfontosabb kérdés, hogy a» USA megértse: milyen nagy jelentősége van Japán számára a biztonságnak. Japán körül félét metcsen szorul az ellenséges flotta- és légitámaszpontok gyűrűje — irja a lap — és ez közvetlen fenyegetés Japán biztonságérzete ellen. xxx Zürich, november 24 Washingtoni jelentések" szerint hétfőn a japán-amerikai tárgyalások kilátásait kedvezőbben ítélik meg. Ugy látszik — jeientik —. hogy a tárgyalások már tuljutottak a* előkészítő véleményeserén és elérkezett az i'dri a formális diplomáciai tárgyalásokra. Á líbiai front