Délmagyarország, 1941. október (17. évfolyam, 223-249. szám)

1941-10-24 / 243. szám

A feletetelére állított helyzetek robbanásszerű kacagást váltanak ki mától kezdve a Vaszary Gábor mulatságos bohózata. ITOD7ARAII Rendezte: Bánky Viktor HV^WOIH AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK y»j _.mmmmmmmmmmmammmmmammmmmmm Tolnay Kléry Mihályffy Béla Caoptos Gyula Pálóczy László Hajmássy Miklós Juhász József Szép Ilonka főszereplésével Fakitermelést tervez a város Ujabb területeket fásitanak be, hogy enyhitsék az esetleges fahiónyt (A Délmagyar ország munkatársától) A vá­ros vezető fériiáiból alakult bizottság dr. Tu­bit* Sándor főispán vezetésevei nemrég hely­szint szemlét tartott a város erdőiben. Ezt a szemlét az tetto szükségessé, Hogy a mult esz­tendei fakitermeléssel jelentős teriiletek sza­badultak fel, amelyeket most majd fásítani kell a vonatkozó rendelkezések értelmében ab­ból a 'célból, bogy az erdőanyagot állandóan felfrissítsék es ezzel gondoskodjanak a pótlás­ról. Á! szemleút során megállapították azt is, hogy melyek azok a területek, amelyekre ki­terjesztik a fásítást. Ez ugyanis összefügg a városnak azzal a tervével, Hogy megnagyob­bítja erdeje területét, ügy, Hogy az eddigieknél nagyobb területet telepít be fával 'és így az el­következendő esztendőkben nagyobb fameny­nyiseg állhat majd a város rendelkezésére. Ez­zel kapcsolatban természetesen gonodskodik a város arról is, Hogy a fa, az erdő megfelelő védelemben részesüljön s megteszi a szükséges intézkedéseket az állatok és az időjárás elleni védekezésre. Erre vonatkozólag az erdészeti szakemberekkel már lefolytatták a tárgyaláso­kat és kidolgozták a teiweket, "amelyeknek vég­rehajtására a legközelebbi napokban már sor is kerül, tekintettel arra, hogy áz erdővédelem cs a fakitermelés téli műn ka. Negyvenszázalékos béremelést javasol az egyesített "bizottság • pénzfizetéses, 1936. előtti városi földhaszonbérleteknél (A Délmagyar ország munkatársától) K vá­ros bérlőtársadalmát nagy mértékben érdeklő .ügyben tanácskozott csütörtökön délben a pénz­ügyi, jogügyi és földhaszonbéf ekkel foglalkozó bizottság egyesített ülése. A város megcsap­pant bevételei és a megnövekedett kiadások miatt már régebben kilátásba helyezték, hogy á költségvetési egyensúly megtartása érdeké­ben a város valamilyen módon igyekszik be­vételeit növelni; erre legkézenfekvőbb megol­dásként a földhaszonbérek emelése mutatko­Külöulegcs film, ritka élmény, robbanó siker legújabb magyar bemutalónk A francia filmművészet eszközeivel készült ez a nem mindennapi alkotás az asszony és a zongoraművész szerelméről LÁNGOK Barbara: MEZKY MARIA. A zongoraművész: JÁVOR PÁL Az igazgató: KISS FERENC Leányuk: HIDVEGHY VALÉRIA ég MAKLARY ZOLTÁN, MIHÁLYFFY BÉLA Regény egy különös asszony perzselő szerelméről UJ UFA-HIRADÓ s a vjazinai otfeniiva közelharcai Széchenyi Mozi Miudennap B, 7, 9 zott. Ezzel a kérdéssel foglalkoztak az illetékes szakbizottságok. A bizottság határozata most majd a kisgyűlés, onnan pedig a közgyűlés elé kerül. A bizottság a következő Határozatot hozta: Azok'uak a földbérleteknek bérösszege, ame­lyeknek bérlői búzában 'és rozsban rójják le a bért, változatlan marad. Azokra a bérletekre vonatkozóan pedig, amelyeknek bérlői pénzben fizetik ki a bért, azt javasolja a bizottság, Hogy negyven százalékos béremelést foganato­sítsanak olyan bérleteknél, amelyeket 1936. ok­tóber elseje előtt adott a város bérbe. Ezt a bér­emelést azzal az indokolással javasolja á bi­zottság, hogy az 1936, október ciseje előtt bérbe­adóit föld hozama, terményei azóta jelentős mértékben megdrágultak: a rozs -67 százalékos, a buza pedig 87 százalékos áremelkedést ért el. Ezért tehát indokolt, hogy a bérlők a maga­sabb terményárak arányában 40 százalékkal magasabb béri fizessenek. Ezzel a kérdéssel függ össze az, hogy az 1939/1940. gazdasági evl>eu összesen 1900 bérlő kapott az elemi károk miatt bérmérséklést, vagy béréiengedést, atuelyuek végösszege 120.000 pengőt tesz ki. Az 1940/1941. gazdasági évre előirányzott bérmérséklésekre vonatko­zóan most indult meg az igénylések bejelen­tése. Előreláthatólag ismét igen sokan része­sülnek majd bérmórsóklésbeu, vagy béreleugo­désben, amely természetesen ismét jelentős pónzkiesést jelent a városnak. A bejelentések alapján a szokásos hivatalos eljárás iudul meg, amelynek során bizottságok állapítják majd meg a kár mértékét s aszerint teszuek majd javaslatot a bér 25—50—75 százalékos, vagy teljes elengedésére,, Ma pénteken nagy ünnepi premier! STÚR AVATÁS Budapesttel egvidőben, Budapest új premier színházának megnyitó műso­rával. OPERETT A régi szép idők ragyogó eeneköltcrué­nye. A boldog, kedélyes, gondtalan régi Bécs, bűbájos muzsikás ál ctg. Willy Forst csodálatos szcp filmalkotása. o '£ ZENEI RÉSZEK : Strauss János, Suppé és Mllöcker az operett irodalom fejedelmeinek Őrök életű műoeiből vannak összeálliloa. o A FŐSZEREPEKBEN; Horbinger Pál, Slezák Leó, Willy Forsf, Ida Wusf, és a filmműoészet ragyogó új tehetsegei: Mária Holsti Homár Óéra alakítják. EZT MEGELŐZI: legfrisebb UFH HIRBD0! a keleti front oilágeseinényeiocl. MA ÉS MINDENNAP 3, r, 9

Next

/
Thumbnails
Contents