Délmagyarország, 1941. szeptember (17. évfolyam, 199-222. szám)
1941-09-10 / 205. szám
á YfirijHcngereii eisoilueszteffek céu amerikai hajót Bé&in, szeptember 9. A Német. TI Jelenti: Mértékadó német helyei) közlik: Á német légierő a Vörös-tengeren állítólag elsüllyesztett egy amerikai hajót, amely —r úgyfátszik — Anglia számlájára közlekedett. r A német birodalmi főváros politikai köreiben ebben az- esetben — ha beigazolódnék «*• egész természetes következményét látnák annak a ténynk, bogy az olaszok már régóta fíadíövezetnek nyilvánították a Vörös-tengert és mint ilyent, közelebbről is köigülhatárolták- Ha az Egyesült-Államok elnöke az angoloknak Abeszsziuia ellen irányuló hadműveleteivel kapösolatban jónak látta kijelenteni, hogy a Vöröstenger nem tekinthető többé hadiövezetnek, akkor a fentemlített körök véleménye szerint kétségkívül túlkorán jelentette be, hogy elmúlt a veszély. A Vörös-tenger és különösen a Szoezi-csatorna böriili terület természetesen továbbra is hadiövezet marad mindazokkal a kockázatokkal, amelyeket az magában rejt, (MTI) Angol es norvég csapatott parfraszállfatt a Spifzhergfdhon London, szeptember 9- A kanadai, védelmi minisztérium hétfőn este közölte, hogy kavar dai brit és norvég csapatok kanadai vésérlet alatt parlraszáltták a Spitzbergákon. További ottawai közlemény szerint a jegestengeri norjvég szigetcsoport elleni hadművelet ellenséges közbelépés nélkül folyt le. Berlin, szeptember 9. Német illetékes helyről közlik, hogy a Spitzbergáknak a brit hírszolgálat által jelenlett angol és kanadai csapatokkal történt megszállásában mértékadó német körök nézete szerint kétségtelenül njabb bizonyítékát kell látni az angolok növekvő tekintélyszükségletének. A-s angoloknak egyébként „jó mulatóst" kívánunk ehhez az új „területszerzéshez", tekintettel az ottani zord időjárásra. Ha ennek á területnek német felfogás szerint lényeges katonai jéléiitősége lenne, egész biztosan nem engedjék volna oda a briteket, — hangsúlyozzák ezekben a körökben. (MTI) A tisztvíselőhiány miatt visszatartják a szolgálati idejüket kitoltott tisztviselőket Dr* Pálfy József polgármester elgondolása az előléptetésre váró tisztviselők kártalanítására (A Bélmagyar ország munkatársától) Ismeretesek azok a problémák, amelyek az ország Srvendetes területgyarapodásával kapesolalban s közigazgatási hatóságok vezetőit foglalkoztatják. A két év alatt visszatért országrészek közigazgatásának megszervezésénél — mint köztudomású — 30b olyan tisztviselő nyert kinevezést, akik az anyaországbeli városok, vagy vármegyék közigazgatásában dolgoztak, ilyenmódon az anyaországbeli Városokban és vármegyékben most tisztviselőhiány állt be. A szegedi városi tisztviselői karból például a Kárpátalja, Erdély és a, Délvidék visszatértekor több tisztviselőt nevezlek ki a visszatért országrészekbe, így két év alatt a város közigazgatási tiszt•. viselőinek létszáma mintegy 20 fővel csökkent. Minthogy az egyes önkormányzatok közigazgatásában ezek miatf a kinevezések miatt nem lehet fennakadás, szükséges volt, hogy valami módon gondoskodás történjék a .pisztviselőhiány pótlásáról. Ezeknek az átmeneti nehézségeknek leküzdése eéljáből a belügyminiszter úgy intézkedett, hogy a szolgálati idejüket kitöltött, de Jeljes munkabírású és szakképzett törvényhalósági tisztviselők továbbra is megmaradjanak szolgálatukban. A belügyminiszter erfevonatkozólag 149.884/1941. számú rendeletével intézkedik. Felhívja a vármegyéket és városokat, hogy szolgálati idejüket kitöltött, de még munkaképes tisztviselőiket tartsák vissza. Hozzáfűzi a miniszter, hogy a közszolgálat érdeke által indokolt minden esető"- -fö fog hat8 r111 i á ns ékszerekért, aranyért, fosaranyért, ékszerzálogjégyért igen magas árit fizetek L ^ , JL óráé ékszerész O C Z K O Kárász u. 14. (D éT- K a m é 11 e t t) Keressen lel sóját érdekében Tanári vezetés alatt mUködő egyetlen gyorsra és gépirószakisVoiája Szegednek Gál Ferencit é S^Sóí'iSSSH Szeged, Széchenv-<ér 7. 11,22. Te'efon 28-15 ni, hogy a minisztertanács. a visszatartáshoz szükséges engedélyt megadja. A miniszter, rendelete megnyugvást okoz a városok és vármegyék közigazgatási köreiben, ahol a megszaporodott munka következtében kezdik érezni az eltávozott tisztviselők hiányát. Azoknak a tisztviselőknek körében kelt aggodalmat a rendelet, akik előrehaladásukat várják a szolgálati idejüket betöltött tisztviselők nyugalombavonulásától. Ezeknek a tisztviselőknek' a kártalanítására figyelemreméltó elgondolása van dr. Pálfy József polgármesternek. Ez az elgondolás, amennyiben illetékesek magukévá tennék, alkalmas lenne arra, hogy 9 kártalanítás problémáját megoldja. A polgármester elgondolására vonatkozólag a következőket mondotta: — A belügyminiszter nagyfontosságú rendelete kétségtelenül lényegesen enyhíti a mutatkozó és egyre fokozódó tisztviselőhiányt és gátat vet annak a tapasztalható irányzatnak, mely szerint teljes munkabírású tisztviselők kihasználva a jelenlegi konjunkturális helyzetet, teljes fizetéssel nyugdíjba vonulnak és ugyanakkor más munkaterületen helyezkednek el. A kormány rendelete azonban akkor volna teljes, ha egyidejűleg arról is történnék gondoskodás. hogy a vissztartott tisztviselők javadalmára a rangban következők anyagi előmenetele lehetővé tétetnék. Vélerpényetn szerint ennek nem volna akadálya, mert erre fedezetet nyújt az a tisztviselői javadalmazás, amit nyugdíjban ki kellene fizetni a törvényhatóságnak, ha visszatartás nem történnék. Vagyis a polgármester úgy gondolja, hogy a megtakarított nyugdijak ősszegét a városok valamilyen formában és valamilyen kulcs szerint osszák fel azok között a tisztviselők között, akik nem tudnak előlépni a kiszolgált tisztvi-, selök visszatartása miatt. FERENCJOZSEF KESERŰVÍZ Bevonják a papír 1 es 2 pengősöket Budapest, szeptember 9. A MTI jelenti: i; Nemzeti Bank az 1938. jauuár 15-i kelettel ellátott egypengös és az 1940. július 15-i keletig ellátott kétpgngős címletű bankjegyeket 1941 szeptember 10-től kezdődően a forgalomból bevonja. A bevonásra kitűzött időtartain 1912, május 10-ig terjed, amely időpontig a behívott bankjegyeket úgy, mint eddig, fizetéskép el kell fogadni. Enélfogva a Nemzeti Bank a be* * hívott bankjegyeket ugyancsak 1912. márciut 10-ig fizetéskép elfogadja. Ez időpont után as említett bankjegyeket a Nemzeti Bank intézetei kicserélés végett fogadják el Alutnin umra cserélik be az eziisipengősöket Budapest, szeptember; 9. A MTI jelenti: Ü 3690/1941. M. E- számú rendelet az egy- és: kétpengős érméknek alumíniumból való vereté sóvel kapcsolatban kimondotta, hogy az egy-ét kétpengős ezüst érméket a forgalomból be kell vonni. Tekintettel arra, hogy az alumínium érméknek forgalombahozatala már megtörtént, a pénzügyministzeri rendelet kimondja, hogy as egy- és kétpengős ezüst érmék alumínium érmékre való átcserélése végett 19i2. január 31-ig a Magyar Nemzeti Bankhoz kell beszolgáltatni, Az említett határidő lejárta után egy- és kétpengős ezüst érmébet átcserélés végett nem fogad el. A rendelet szerint azonban ettől a becserélési haláridőtől függetlenül az egy és két pengős érméket magánosok csak folyó évi október 31-ig, az állami és egyéb közintézmények, tehát a postahivatalok is esak ezév degembei 31-ig. kötelesek fizetésül elfogadni. Ezért a közönségnek érdekében áll, hogy az egy- és két* pengős ezüst érmék átcserélésérő) idő előtt górn i doskodjék. Szegeden igénybe lehet venni a nem lakott helyiségekel Budapest, szeptember 9. A MTI jelenti: A belügyminiszter rendeletet adott ks a nem lakott helyiségeknek egyes városokban való igénybevételé®! rőt. A lakás célját szolgáló, de nem lakolt be lyiségek igénybevételéi a polgármester az alábbi városokban rercdelbeti el: Budapest, Baja. Győr, Kolozsvár, Marosvásárhely, Miskolc, Nagyvárad, Szeged, Szabadka. Szatmárnémeti, Zombor és még több kisebb városban. Tájékoztató a hősi halottak hozzátartozói részére Budapest, szeptember 9. A honvédelmi minisíter értesiti a Szovjetunió elleni háborúban, résztvevő és az ott hősi hálált haltak hozzátartozol1, bogy a hadbavonultak sorsa iránti érdeklődésekkel a Magyar Vöröskereszt Egylethez (Budapest VIII., Baross-u. 15.), a hősi halált haltak a»v« könyvezési ügyeiben pedig a honvédelmi minisztérium XII. osztályához fordulhatnak. A hősi halottak hátramaradottamat gondozása iránti »c; •relmeket a lakhelyük szerint illetékes hadisondo.;" bizottságnál kell előterjeszteni, amelyek községiben a járási főszolgabírók, városokban a polgae mester mellett működnek. A több oldalról fe|®j rült ama kérelmek kapcsán, hogy egyes hozzad;, tozók hősi halottjukat hazaszállítani óhajtja közli a honvédelmi miniszter, bogy a kérdés w?* valósításának eshetőségeit, tekintettel a síáB'1* óriási nehézségeire — a harcmezőre kirendelt f zottságok tanulmányozzák, amelynek megtörten után fogják az érintett hozzátartozókat a szállítás esetleges lehetőségeiről külön-külön . tésiteni. (mti)