Délmagyarország, 1941. augusztus (17. évfolyam, 174-198. szám)
1941-08-30 / 197. szám
•w q SiomDaf Ara 10 fillér 1941. AlHfUSZtOS 30. XVII, ÉVI. 197. sz. Havonta 2.30. nröucrtfvrr 7.20 n DELMAGYARORSZAG KEPESZTENY POLITIKAI NAPILAP Hitler és Mussolini a keleti fronton A Führer főhadiszállásán részletesen megbeszélte a Dúcéval a politikai- és hadihelyzetet — A megbeszélés után meglátogatták az egyes frontszakaszokat A német csapató,k bevonultak Tallinba és Baltischportba — Elénk diplomáciai tevékenység Törökországban — Nevics tábornok vezetésével kormány alakult a megszállott Szerbiában Budapest, augusztus 29. A Magyar Távirati Iroda -jelenti: Az ukrajnai arcvonalon küzdő szövetséges erők következetes előrehaladó hadműveleteinek és az egyre' fokozódó nyomásnak feltartóztatása végett * szovjet vezetés a Dnyeper'menten helyenként sorozatos ellentámadásokra hajtja előre csapatait. Bar ezek során semmiféle áldozattól vissza nem riad, s » legsúlyosabb veszteségeket szenvedi «mberbPü, harckocsikban, repülőgépekben és hadianyagokban egyaránt, valamennyi eddigi támadása véresen omlott össze és egyetlenegy esetben sem sikerült a szövetségesek hadműveleteinek folytatását meghiúsítania. A Dnyeper-vonal vcdelincre szokatlan nagy mennyiségben bevetett szovjet tüzérség ütegeiből a szövetségesek tiiaérségc é,s bombázó kötelékeink csütörtökön igen sokat elnémítottak. A légierők, köztük a honvéd repülő kötelékek fölényesen küzdötték le az ellenség mcg-ir.eg. újuló légi tevékenységét. Veszteségeink az eddigi színvonalon mozognak. Tallln ítémef Kézen IVezéri 'főhadiszállás, augusztus 30. A Német Távirati Ir.oda jelenti: A német hadsereg fisapatai a haditengerészettel és a légi haderői Tel együttműködve, kemény küzdelem után augusztus 28-án elfoglalták Tallint, a megerősített hadikikötőt. A régi Hansa-város Hermanflitörny'án 'a Birodalom hadi lobogója leng. A német hadsereg csapatai ugyanezen a ttapon előrenyomultak a legkorszerűbben felszerelt Bqltisth'porl hadi kikötője felé cs elfoglalták art. A német csapatok többezefl foglyot ejtettek. Hat pánti üteg és ezenkívül beláthatatlan menuyiségü hadianyag került a kezűnkbe. TaHin hadikikötőben, elsüllyesztetünk csapatokkal és hadianyaggal megrakott 19 ezállitőhajóh egy rombolót és kilenc más hadijármüvet. 'A Kirov tichérJ áirkálót, egy Eomholóifí es bt ruásik hadihajót súlyosán megrongáltunk, TA légi haderő a finn tongeröbölbea elsüllyesztett három szovjet szállítóhajót, öszrzeseo 13.000 tounatartalommal és bombákkal eltalált egy rombolót. A keleti arcvonal több részén is haladnak tovább a hadműveletek. Az Anglia körüli tengerrészen német barciTepülőgépek az elmúlt éjszaka egy erősen, bizlosifott karavánból Pétrobek'tól nyugatra megsemmisitettek két kereskedelmi hajót, köztük egy 12.000 tonnás tartályhajót. Légitámadásaink angol repülőterek ellen irányultak. ', 'A brit légierőnek arra irányuló'kísérletei, hogy a gsütörtöki. napon a megszállt terület, a Csaforna és a holland part ellen támadást intézzen, összeomlottak a német elhárításon, As ellenség Öl 'repülőgépet vesztett, köztük 17 bombázót. Ebből a vadászok .és a légvédelmi Hizér?eg huszonhárom. az őrhajók és a tengői részeli tüzérség,.két brit repülőgépet lőttek le. Észak-Afrikában • a német és olasz zuhanóbombázó repülőgépek megsemmisítő támadási intéztek a tobruki kikötőberendezések, légvédelmi ágyúállások.valamint anyagraktárak ellen} német harcirepülőgépek az augusztus 28-ra vir* radó éjszaka nagyméretű bombákkal hatásos támadást hajtottak végre Szuez kikötőjének berendezései ellen. "' . ; Angol repülőgépek a. legutóbbi éjszakai Nyugat-Németország, néhány helyén robbauőés •gyújtóbombákat dobtak le. A lakónegyedekben épületkárok jelentkeztek. A légelhárítótüzérség és az éjszakai, vadászok - a támadó boinbavctőgépck közül hatot lelőttek.'. (MTI) X finnek Vilpuri elölt Helsinki, auguszlus 29. A finn. sajtó közli, • hogy a finn csapatok tovább nyomulnak előre Viipurinál. Most már egyes, helyeken csak né* hány kilométerre állnak yiipurilól, A vissza* . vonuló szovjat csapatok három zsilipet felrohó baulotlak. ' \i ural-hfőuséó a Siovfefunló 10 védelmi vonala Tokió, augusztus 29. A Stefani-iröda jelenti'} -A Vörös Csillag, a, szovjet-haderő lapja egyik . cikkében az Urai-hegységről ir, • niint Órö'szörs szag egyetlen természetes -védelmi vonalár,ph A lap fszószerint,,ezeket, a kijelentéseket tette; ... „Az Ural-hcgység, amely európai Oroszon szag. keleti részén terül el, Sztálin nagyszabá-i sú hadászati elgondolásai szerint • ursiágti/ifi fő védelmi vonalává vált." (MTI) A nemetek átlépték a nrosihva—pctervári vasutvonalat Berlin, augusztus 19. A Német TI jelenti: Narva ós Luga közöli térségben a német csapatok minden fronton e^rték kitűzőid céljukat. Ezen az arcvonalszakaszon 5000 foglyot ejlettek, 23 szovjet páncélos harckocsit, 45 különböző méretű löveget, igen sok géppuskát, gránátvetőt, gyalogsági löveget és kézi gépfegyvert zsákmányoltak, yagy semmisítettek meg. A bolsevikik álal erősen védett moszkva —pél'eruári vasul vonalat a német csapatok több helyen átlépték. Ukrajnában a Szovjet augusre tüs 28-án kiscrletet tett arra, hogy a Unycpert nyugati partjára Kievlöl délre átkeljen. Aj német tüzérség ezeket a kísérleteket már a ke-1 leti pardon meghiúsította. A Szovjet súlyos és véres vcszlesésiekejfc szeuvedett. Zaporozsjenél a nemet tüzérség csütörtökön megsemmisített egy. nagyobb folyami hajót, amelyen a bolsevikik bombarakoniányokat akarlak szállítaniA hajó levegőbe Eepüt. (MTI) Itlflcr és Mussolini találkozása Vezcri fölíadi&zállás, augusztus 29. A Führer i vizmus ellen harcbayetctt egyik olasz hadosztály t és a Ducc augusztus 35-e és 29-e között találkozóit- is. A déli front felkeresése' alkalmával a FüluOrt a vezéri főhadiszálláson; Az északi1 .és''déli arcvonal vezéri főhadiszállásán folytatott megbeszéléseken tüzetesen-megtárgyalták mindazokat a katonai és politikai kérdéseket, amelyek a háború fejleményeire és tartamára vonatkozuak. A.kérdéseket szoros bajtársiasság és a sorsközössés szellemében vizsgálták m^, ami jellemzi e Kct tenő gelyhdtaJom közötti kapcsolatokat. A megbeszélésekor áthatolta a két népnek és vezérüknek az a qiegmásitbatatlán akarata^ hogy a báborút annak győzelmes befejezéséig folytatják. Az űj európai rendből lehetőleg messzemenően ki kell küszöbölni azokat az okokat, amelyek a múltban az európai háborúkra okot szolgóltattak. A bolseviki veszélynek és a plutokrata kizsákmányolásnak megsemmisítése megteremti a lehetőségét az európai szárazföld valamennyi népe számára az ös*zhangzatos és termékeny együttműködésre mind politikái mind gazdasági téren. E látogatás során a Fuhrer és a Duce felkeresték a keleti front jelentői ponliait, miközben megtekintették a bo'seés a Ducct Bundstaedt vezértáboruagy üdvözölik. Üzenkivül látogatást tettek a birodalmi tábornagy és a hadseregföparancsnok főhadiszállásán.- A lührer cs a Duce kíséretében volt Dino AHieri cs Cavallero tábornok, kabipetfönök a betegség' miatt akadályozott Ciaűo gróf képviseletében, valamint egész sor magasrangű vezérkari tiszt és • a római német követségi attasé. A politikai é< katonai megbeszéléseken resztvel) német i észről a birodalmi külügyminiszter és Keitől vezértáboruagy, véderő főparancsnokságának feje. (MTI) Hadműveleti övezet, augusztus 29. A Stefáníiroda különtudósitója az alábbiakban számol be a Dudenak' a keleti harEtéren telt látogatásáról; e ; A Dacét a német birodalom halárán SchmMÍ követ, valammt Albrecht herceg fogadta a kúlugymibi$ztériiim részéről és tolmácsolta » Fuhicr. üdvözletét. Megjelentek a fogadáson o