Délmagyarország, 1941. augusztus (17. évfolyam, 174-198. szám)

1941-08-15 / 186. szám

Holttest helyett földet és forgácsot találtak a Gyevi-temetőbén kihantolt koporsóban Tovább folyik a vizsgálat a titokzatos bűnügyben (A Pétmagyarország munkatársától) NégJ sír­ttái dolgoztak csütörtökön délulán a Gyevi-temető­bee • sirásók. Három frissen hantolt sirt gyá­szoló közönség vett körül, a negyedik mellett rend­örök allotíak. A rendőri asszisztencia annak a sirhantolási müvelelnek szólt, amelyet két nappal ezelőtt rendelt el a szegedi törvényszék vizsgáló­Oirója egy titokzatos temetési ügyben. Amint a Délmagyarország jelentette, az elmúlt iét elején névtelen feljelentés érkezett a rendőr­ségre. A névtelen feljelentő felhívta a rendőrség figyelmét, hogy három hónappal ezelőtt a közkór­Sázhan elhunyt özvegy Talpay Mibályné temetése kőről titok lappang. Elmondotta levelében a feljo teatő, hogy tudomása szerint Talpayné holttestét s közkórházból aa egyetemi anatómiai intézetbe •/állították, ahol a bolttestet felboncolták. Tudo­mása szerint a holttest még mindig az intézetben van, özvegy Talpayné temetése mégis megtörtént ngy azonban, hogy a temetkezési vállalkozó akire % halott eltemetését bizták, földdel telt koporsót helyezett el a sirgödftrben. X feljelentés ügyében nyomban megindult a nyomozás, amelynek során megállapították, hogy özvegy Talpay Mihályné temetési költségeire egy halálozás esetére széló biztosítási kötvény szol­gált, amely ugy szól, hogy a biztosítás összegét a temetés után lehet felvenni. A rendőrség annak a gyannoknak az alapján indította meg a nvomo­zást, hogy esetleg biztosítási csalás történt A nyomozás során először is megállapították, hogy özvegy Talpayné temetését a halála után két n*])­paJ szabályszerűen megrendezte a temetéssel meg­biwrtt temetési vállalkozó. Meg is találták Talpay­né sírját a GVevi-temetőbep. A sir fejkeresztjén a következő felirás állott: >Ttt nvngszik ötvegy T*lpav Mihályné sz. Már­km Mária, élt 64 évei Meghalt 1911 TH. 27. Béke poraira..* A sirfelirat alatt a Ijövelkező név ol­rasható: Hegedfis. Az ügyben nvomozó detektívek a keresztfái le­fényképezték. mert megállapították, hogy a ke­fipítít ismeretlen tettes el akarta lopni * sírról, hogy eltüntesse a sirhant nyomát. Ezeknek megállapítása után az ügy iratait a feljelentéssel együtt áttették az ügyészségre, majd a vizsgálóbíróhoz s a vizsgálóbíró annak megál­lapítására, hogy a feljelentésben foglaltak meg­felelnek-e a valóságnak, elrendelte az özvegy Talpayné sírjának klhantolását. Az exhumálás csütörtökön délután 5 órakor történt meg a Gyevi-temetőbsn. A kihantolási el­járást Berze Árpád vizsgálóbíró vezette, jelen volt dr. Szász Dezső királyi ügyész, azonkívül dr. Acs Sándor és dr. íncze Gyula törvényszéki orvosszakértők, valamint a rendőrség közegei. A iiihantolásra kerülő sir közelében az exhumálás időpontjában három teme'és volt éppen, ezeknek közönsége kíváncsian akart a kihantolasra váró sir körül gyülekezni, a rendörök azonban a vizs­gálóbíró parancsára távol tartották a kíváncsis­kodókat. Közben a sirásók megkezdték a. sir kiásását. Pár perc alatt elérték a koporsót és á felszínre emelték. Két ember alig tudta kihúzni az alig egy­méternyi mélységből a fakoporsót, amelynek te­teje betört és behorpadt a ránehezedő föld súlya alatt. Amikor a koporsót megtisztították a föld­től. oldalán elmosódott hetükkel láthatóvá'vált a felirás: özvegy Talpay Mihályné... Következett a koporsó felnyitása. Minden szem a koporsóra szegeződött. Most fog kiderülni, hogy öz­vegy Talpay Mihályné holtteste nyugszik-e a ko­porsóban. avagy a névtelen feljelentő állítása sze­rinti föld és forgács van benne. A következő perc'megadta a kérdésre a feleletet, a koporsó fedele felnyílt és láthatóvá vált. hogy abban holttest helyett való­ban forgáccsal kevert föld van. A földdel telt koporsóról fényképfelvételt, csinál­tak, majd a földet kihányták a koporsó mellé és az exhumálás errdménvét jegvzőkönvvbe vették. A vizsgálóbíró intézkedett a koporsónak bűnjel­ként való lefoglalásáról. Az exhumálás megtörténtével a bünügyi vizs­gálat még nem ért véget Mintán bebizonyosodott, hogv özvegy Tnlpav Mihályné holttestének" elte­metése nem törtónt meg. a temetési szertartás azonban annakidején végbement és áz érte járó pénzt is kifizették a temetkezési vállalkozónak', a vizsgálatot tovább folvtntfák abban az iránvban, hogv kinek miért állott érdekében a temetés meg­tartása anélkül beev a temetés csakugyan meg­történt volna. Annvit már a nvomozás során meg­állapítottak. hogv özvegy Talpayné holtteste még mindig az anatómiai intézetben van s nem az ín. tézet okolható érte, bogy a holttest nem került el onnan. A következő napokban megejtendő kihall­gatások során fogják megállapítani. Hogy esak­tistvan biztosítási csalásról van-e szó és ho£v ki követte azi el. 350.000 p«nqö államssnéSIve! kibővítik a bfirnyópyászafi klinikán miiködfi nemibeteggondozót B városfan és a tanyán meiintíul a harc a nemfbe'egségek ellen (A Délmagyarország munkát ásr át ól) Isme­retes, hogy a kormány a népegészségügyi kérdések fokozatos megoldása során legutóbb törvényileg telte kötelezővé a tüdőbeteg és nemibeteg-gondozást. A program első részét azóta már nagyrészt végrehajtották: ország­szerte megiudult az a' munka, amely a nép­egészségügyi kérdések terén a legfontosabb megoldását és rendezését célozta: a tüdőbele­gek gyógyítását és a szörnyű magyar népbe­tegség elleni védekezést segítette elő. A ható­ságok munkájába a társadalom is bekapcsoló­dott s ennek a közös munkának eredménye­képpen ma már igen szép eredményeket lehet kimutatni. Szegeden — éppúgy, mint az ország más városában — a belügyminisztérium irá­nyítása mellett a tiszti főorvosi hivatal vé­gezte és végzi ezt munkát Hogy ez a munka milyen nagy eredményeket s ezek az eredmények milyen nagy allsmrést vívtak ki a felsőbb vezetőség részéről, arra legjobb pél­da az, hogy a szégedi tüdrfbeteggondozá a jö­vőben mát, mint klinika működik. Éppen az elmúlt közgyűlés előtt terjesztette be vitéz dr. Tóth Béla tiszti főoryos a tüdőbetegeoudozó­1 hoz szükséges orvosok kinevezését, illetve | ezeknek az orvosi állásoknak megszervezését. A közegészségügyi munkának ez a része tehát befejeződött; a tüdőbeteggondozás terén már felállították azt az intézményt, amely a leg­teljesebb mértékben meg tud felelni a feladat­nak s ej tudja végezni az? a munkát, amely ezen a téren még vár reá Azzal, hogy a sze­gedi tüdőbeteggondozó klinikai rangsorba lé­pett, nemcsak egészségügyi intézményeink sza­porodtak és bővültek, hanem azáltal, hogy a város tiszti főorvosi hivatala elsőnek szervezte meg az egész országban a belügyminiszter in­tencióinak megfelelően a tüdőberteggondozást. ezzel óriási szolgálatot tett az egész Délvidék­nek. fl nemihefeg-gondozás su'yos problémája A tüdőbeteggondózás intézményes megszer­vezése után hátra volt még a népegészségügyi program második része: a nemiÖetyo-gondazás megszervezése. Ezt a belügyminisztérium irá­nyítása mellett éppúgy a tiszti főorvos! hi­vatal intézi, mint a tüdőbeteggondozást. Ez a i) Él. MAGYARORSZÁG PÉNTEK. 1941. augusztus 15. Diana - sosborszesz nruttt hőtoJKiált, tó iktJcádté IANA ősborszesz // o fi mditciUeg f '2o P. ftAÓfaUiiW ¥0 / mtinka már hosszú idő óta folyik Szegedet* azonban csak most került sor arfa. Hogy híva* talos helyet és szervezetet kapjon A napoló* ban Szegedre érkezet? dr. Sajó Lajos minisw •teri tanácsos, volt szegedi .tiszti főorvos és ví* téz dr. Tóth Béla tiszti főorvossal folytatott beható tanácskozások után megteremtette ifi a nemihefeg-gondozás hivatalos szervének alapi jait és hivatalos működésének lehetőségét. Ez a kérdés súlyos problémája volt Szegei* nek. A bőrgyógyászati klinikán óriási, színia emberfeletti munkával működött, közre d« Bávnay Tamás professzor, a klinika vezetője valamint minden munkatársa a probléma mes* oldásában; természetes azonban, hogy mindé* kormánytámogatás és hatósági segédkezés, il letve együttműködés nélkül nem lehetett arra Csak a kor lesz szép II C 1 f I I A C. a lakása, ha bútorát ™ % ~ V w n v w nálunk vásárolja I rf, L 3 1 ![ K f 0 Bútor cssFüüte Telefonszám: 11—28. . « Szendrényi GézVésTösai} Szeged. Dvgonics-tér nj

Next

/
Thumbnails
Contents