Délmagyarország, 1941. július (17. évfolyam, 147-173. szám)
1941-07-25 / 168. szám
HIREK — A közjóléti szövetkezet megalakítása Szegeden. Dr. V a 1 k ó László szociális kerületi titkár táviratban értesítette dr. Pálfy József polgármestert, hogy dr. S i m o n f f y Ferenc, az Országos Nép- és Családvédelmi Alap ügyésze pénteken Szegedre érkezik az itteni közjóléti szövetkezet megalakításának előkészítésére. A mai megbeszélés után megalakítják a szegedi közjóléti szövetkezetet. Nem adnak ki több »E« betűs engedélyt az autósoknak. Budapestről jelenti a MTI: A 41.000—1941. M. E. számú rendelet alapján működő tárcaközi bizottság az érdekeltek tudomására hozza, Kogy a jelenlegi körülmények között a gépjármüveknek a közúti forgalomban való további használatára kiadható engelélvek (E) száma betelt és további »E«-enge'délyek kiadását egészen rendkívüli méltánylást "érdemlő esetektől eltekintve beszünteti. — Befejeződik a gyűjtés az árvízkárosultak javára. A miniszterelnök rendelete értelmében az árvízkárosultak javára: való gyűjtés augusztus 15-ével bezárul. A folyamatban levő gyűjtések során egybegyűlt, valamint a magánosok és közületek által felajánlott összegeket ennélfogva augusztus 15-ig a postatakarékpénztárnál kell befizetni. A vonatkozó elszámolásokat a korábbi rendeletek értelmében a miniszterelnökséghez kell beterjeszteni. A gyűjtés berekesztése után a 150.700 sz. postatakarékpénztári csekkszámla továbbra is nyitva marad és az esetleges pénzadományok ra a Határnapon tul is befizethetők. — Orgonaszentelés Somogyitelepen. Bensőséges ünnepségre készül Somogyitelep. A templomban most szerelték fel az orgonát és az orgonaszentelest nagyszabású ünnepség keretében fogják megtartani. Szeptember 7-én lesz az ünnepség. Somogyitelep lakSssága ezafkalommal ünnepli a Bácska felszabadulását is. . Az ünnepségre meghívják a bácskai, plébániák vezetőit. Az orgonaszentelést ünnepi szentmise vezeti be, majd délntán a templomban a sze-gedi egyházközségek énekkarának közreműködésével Hangversenyt rendeznek. A somogyltelepi templomban felállított orgona valamikor a tanárképző főiskola tnlajdonában volt, a főiskola eladta az orgonát a jezsnitáknak és tőlük vették meg a somögyitelepiek, miután a jezsuiták nagyobb orgonát szereltek fel. Ma este a Baross-etteremben harcsás halászlé és turóscsusza 2.— penge. Sz.ombat este Biró-pecsenye — Augusztus 1-én Hódmezővásárhelyen bevezetik a kenyérjegyrendszert. Hódmezővásárhelyről jelentik: Augusztus 1-én Hódmezővásárhelyen is bevezetik a liszt- és kenyérjegyrendszert. A fejadag napi 28 dekagram tenyér és havi 2 kilogram nullásliszt. A nehéz testi munkások fejadagja napi 42 dlyz kenyér és 3 kg liszt havonta. Vásárhelyen a legnagyobb rendben folyik a cséplés, dr. Simkó Elemér főispán közbenjárt a közellátási minisztériumban, hogy biztosítsa a csépléshez szükséges üzemanyagokat. A város népjóléti hivatala szalonnát osztat ki az arató- és cséplőmunkások között. Huszonöt dkg szalonnát kap mindenki. A szalonnaakciót most kiterjesztették a hadiözvegyekre, hadiárvákra, kubikosokra és más nehjéz testi munkát végzőkre is. — 30 centiméteres vízbe belefulladt egy másféléves kisfiú. Kiskunfélegyházáról jelentik a Délmagyarországnak: Vakulya Imre fülöpjakabi gazdálkodó tanyáján. sajnálatos baleset történt. Az; udvaron játszadozó másféléves fiúcska a tanya melletti 30 centiméter mélységű yizhez indult, megbotlott és oly szerencsétlenül esett el, hogy a csekély vizbe belefulladt. Mire szülei észrevették, segíteni nem lehetett rajta. A ^szerencsétlenség tisztázása ügyében a vizsgálat megindult, — Romlott ételek okozta mérgezések iékü* dósánál a gyorsan és biztosan - ható természetes .Ferenc József* keserűvíz- azonnali -igénybevétele ,.— egy vagy kél ivópohárral — gyakran rendkívül fontos segédeszköz. Kérdezze meg. orvosátl 20 vagon nemesiieíi vetőmagot kapnak a szegedi gazdák 82 kiló fajsúlyú a xxegedkövnyéki uj buxa (A Délmagyarország munkatársától) Szeged környékén évről-évre mindnagyobb területen honosítják meg a minőségi termelést. A földművelésügyi miniszter intenciójához képest a most következő gazdasági esztendőben még jobban kiterjesztik a minőségi tetmelést, számos nagyobb szegedi gazdaságot látnak majd el nemesített vetőmaggal. A földművelésügyi miniszter értesítette a szegedi gazdasági felügyelőséget, hogy 400 mázsa buza- és 100 mázsa rossvetómagot utált ki a szegedi gazdák részére. A vetőmag igénylése mar megkezdődött és a megállapított árakon készpénz ellenében vehetik át a gazdákAz ötszáz mázsa vetőmagon kívül még tizenöt vagon buza- és rozsvetőmagot is kapnak rövidesen a rászoruló szegedi gazdák. Ennek árát nem most kell kifizetni, hanem egy év múlva, az akkor megállapított árion. Ez a 15 vagon is minősített vetőmag és kétféle célt szolgál. A hitelezett vetőmagból ugyanis elsősorban árvízkárosult gazdák kapnak, másodsorban olyanok, akiknek nem termett elegendő gabonája. A segítési szándékon kívül a minőségi termelést is előkívánja mozdítani a minisztérium. A Szegedre kiutalt gabona elsőrendű, nemesített Bánknti-vetőmag, amellyel a termelési kísérletek mindenütt jól beváltak. A következő gazdasági évben- Szeged különböző területein beállítják a kísérleteket. De nemcsak búzával és rozzsal, hanem őszi és tavaszi árpával, valamint zabbal is folytatnak Szeged környékén termelési kísérleteket. Rövidesen nagyobb mennyiségű őszi árpá-vetőmagot utal ki Szegedre a minisztérium, a jövő év tavaszán zab- és árpavetőmagot kapnak a szegedi gazdaságok, minőségi többtermelés Találkozás a Tiszán — 23 év utan Egy régi szegedi 46-ostól kaptuk az alábbi sorokat: Akikről szó van ezekben a sorokban, azok 1914-ben együtt vonultak be a szegedi 46-osokhoz. Hamarosan jó barátok lettek, szinte együtt gondolkoztak. A kiképzés idejét törhetetlen ambícióval állták, jókedvük sohasem szűnt. Ennek a titka jó magyar egyéniségükön és jó természetükön Eivül az is volt, hogy szabad idejükben siettek a Tiszára. Ott zuhanyozták, fürdötték le mindazt a sok 'tagozott menetet* és még sok mást, amit • Zugsführer ur Krizsán* mindéi, nap elvégeztetett velük. Dehát ennek egyszer vége szakadt. A tiszti iskola elvégzése után hamarosan a Doberdóra kerültek. ismét együtt, sőt kérésükre egy századhoz is. Néha itt is fürődhettek folyóban, ez azonban csak a Wippach volt, az Isonzó mellékfolyója. És nem volt olvan kényelmes, mint a tiszai fürdő. Bizony sokszor jutott eszükbe a kedves, nehezen visszatérő tiszai élet, ott lent a vashíd mellett. Az idő közben rohant. Eltelt négy év és ők a sors különös kegyéből együtt élték és állták végig a nyolc Isonzó-offenzívát, közben kétszer sebesültek is. Még kitüntetéseik is egyformák voltak. Egyszer aztán eljött a háború vége. Elbúcsúztak egymástól. Az egyik a Nyírségbe ment, ,a másik Szegeden maradt. A buesu során megfogadták, hogy a szegedi Tiszán, ha egyszer a nyírségi. Szegeden lesz, találkozni Jognak. Legalább végig élik a szép emlékezéseket. A megbeszélésnek huszonhárom esztendeje. Tegnapelőtt aztán nagy meglepetésre, a nyírségi bajtárs megjelent a tiszai fürdőben, a vashid mellett. Kissé megidősödötten, de azért frissen és mosolygósan. Nem szóltak semmit, Összeölelkeztek És megindult a sok visszaemlékezés I Em'ékszel öregem... és Te erre emlékszel-e. .? Beszéltek mindenről, amit csak öreg bajtársak előhozhatnak egymás mellett viselt dolgaikról. Aztán kifogytak mindenből, rohamok elbeszéléséből, király- és föberceglátocsfások felidézéséből. Még ettv kicsit nézték a Tiszát, megfogadták, bogy ba lehet, ufra eljönnek majd ide a résri helyre, a Tiszára és elváltak abban a gondolatban houv i Kajtá- !s« 'r-' • -ni ott i vérziva-taros p. byiijou. u i cbelyi .J il ki koto .uk. nem váliozcéjjaira. A földművelési kormányzat által kezdemé nyezett akciónak máris mutatkozik eredménye Szeged környékén. Errevonatkozólag a szegedi gazdasági felügyelőség a következőket mondotta; — Az új buza már forgalomba került év annak minősége nagyon jó. A buzaszemek kifogástalanok, az új buza fajsúlya átlag eléri a 82 kilogramot is, sőt több helyen ennél jobb fajsúlyt is kapták Szeged környékén. Az új gabona minőségére nem lehet panasz, a minőségi termelés már eddig is szép eredményekkel biztat. Tervünk az, hogy mindnagyobb területen valósítsuk meg a minőségi terimelést, a szegedi gazdák az állami termelési akciók iránt nagyfokú megértést és érdeklődést mutatnak. Évről-évre mindtöbben vesznek részt a minőségi termelésben, a vetőmagigényléseket a földművelésügyi miniszter teljes mórtékben igyekszik kielégíteni. — A most kiutalt 500 mázsa vetőmagon kívül már igényeltünk 15 vagon buza- és rozsvetőmagot, aminek árát majd csak egy év múlva tartoznak megfizetni a gazdák. Hogy mekkora segítség ez a gazdák számára, azt hiszszük, nem is kell bővebben fejtegetni A nagymennyiségű nemesített vetőmag révén, az idén Szeged környékén máris hatalmas területen megindul a nemesített termelés. A többtermelésen kívül azért is fontos a minőségi termelés, mivel a jobbminőségű gabonáért magasabb árakat fizetnek. Igen örvendetes, hogy most, az első napokban eladásra került új buza fajsúlya Szegeden minden alkalommal elérte a 80—82 kilót, jövőre még jobb eredményt remélhetünk. tathatják meg sem évek, sem változások, sem távolságok. Egyetlen tanári vezetés alatt működő gyorsíró- ÉS gépirószakiskolája Szegednek Qál Ferencné okleveles tanár gyoisiró- és gépirószakiskolája, Széchenyi-tér 7, II. 22. Előkészít államvizsgára és tanítói vizsgákra — Texlilnagykereskedői kijelölések Hódmezővásárhelyen. Hódmezővásárhelyről jelentik? A textilnagykereskedői kijelölések során Hódmezővásárhely területére eddig két nagykereskedőt jelöltek ki. A két eddig kijelölt textilnagykereskedő: Telek Andor és Hova* n y e c z Ferenc. — Internálták Laub Jánost, a vásárhelyi »bnjba jutottak« vezetőjét. Hódmezővásárhelyről jelentik: Ismert alakja a vásárhelyi életnek Laub János, a szélsőjobboldali gondolkozásáról ismert ingatlanügynök, akinek különböző bűnügyei nemrég a szegedi törvényszéket is foglalkoztatták. Laub ismert élelmességével néhány év előtt élére állt a vásárhelyi eladósodott gazdák mozgalmának. A 'bajbajutottak* mozgalmából kifolyólag többeket megrágalmazott és rágalomhadjáratát egész a legutóbbi időkig folytatta köztiszteletben álló vásárhelyi férfiak ellen. Megrágalmazta a város vezetőit is, feljelentést tettek ellene, mire a rendőrség internáló táborba utalta Laub Jánost. — Hóman Bálint kultuszminiszter nyilatkozik aktuális kérdésekről g Film-Szinház-Irodalom legújabb számában. Vezető helyen közli a legszebb magyar képes hetilap Egyed Zoltán szinházi levelét a margitszigeti szabadtéri játékokról. Az aktuális riportok egész sora következik utána. Titkos Ilona bemutatja épülő svábhegyi üdülőjét. Ignácz Rózsa erdélyi fürdőlevele. Muráti Lili berlini repülőútja a lap többi aktuális érdekessége. íiíFSifeféTa z$!Q®**ftgai>an pénteken aete 7 órakor. Köznapokon este Vs 8 (iákor.