Délmagyarország, 1941. július (17. évfolyam, 147-173. szám)

1941-07-24 / 167. szám

lupán mozgósít ® szovtei oo hodoszióllyol ionul! fel flendisnhno halárán Zűriek, július 23. Szovjetoroszország Szibé­riának Maudzsukuo felé eső határán 60 had­osztályt állított fél, köztük néhány gépesített alakulatot. Ezenkívül a szovjethadsereg légi­erejének egy részét is itt vonta össze. A japán fővezérség majdnem teljesen be­szüntette a nem katonai forgalmat az észak­kinai, mandzsuknál és japáni vasutvonalakon. Ez az intézkedés a mozgásit ásókkal és a csapat­összevonásokkal kapcsolatos. Sok egységet kül­denek a japánok a szibériai határra. Külföl­dieknek nem adnak vízumot Mandzsukuóba. \ Wsliiteimsfi osse umn akciólóról Bettin, július 23. Német illetékes # helyről közlik: A német birodalmi főváros politikai kö­reiben úgy tudják, hogy Berlinben hírek ér­keztek arról, hogy Japán bizonyos brit tervek­ről szerzett tudomást, amelyek Francta-Indoki­nára vonatkoznak. Ugyanezekben a körökben meg vannak győződve arról, hogy Japánnak el­tökélt szándéka e tetvek megvalósítását minden eszközzel megakadályozni. Ezzel kapcsolatban Berlinben francia sajtóhangokra is utalnak, amelyekből felismerhető Franciaország elszánt­sága, hogy megvédi Francia-Indóhina sértet­lenségét. Német részről lehetségesnek tartják, hogy a japán és a francia kormány ebben a kérdésben felvette az érintkezést. (MTI) Tohlá fis Ylctiif meftégqezcf! istáohliidra YonatHozólag? Washington, július 23 Az Associated Press jelentése szerint a washingtoni japán követség közölte, hogy jelentést kapott, amely szerint Tokió és Vichiy között Francia-lndókinára vo­natkozólag egyezmény jött létre. E hírt hivata­losan még nem erősítették meg. (MTI) ü Közelltclef, India ts a Szovief London, július 93. Indiában új minisztériu­mokat létesített az angol kormány: fegyverke­zési, tájékoztatási, polgári légvédelmi, valamint tengerentúli indiai ügyek minisztériumát. Be­avatott körök szerint az első három miniszté­rium felállítása arra vall, hogy India közeleb­bi kapcsolatba kerül a háborús eseményekkel. A tengerentúli Indiai ügyek minisztériuma nyilván azzal kapcsolatos, hogy az Egyesült­Államok és India kölcsönös képviseleteket lé lesít Amerikában illetve Indiában. Ezek mel­lett Angliát elsősorban India védelme érdekli. Wavell indiai főparancsnokká történt kine­vezésekor szárnyrakelt híresztelések kapnak megerősítést azokban az újabb jelentésekben, amelyek szerint Anglia egyrészt Közelkelet. másrészt India felöl szárazföldi kapcsolatokat akar, teremteni a szovjettel. A tiolloRfündial Denszttlöfteh htifelezO Katonai szolgálata Zürich, julius 23. A Die Tat batáviai értesülése szerint a holland-indiai parlament törvényjavas­latot fogadott el, amelynek alapján bevezetik az Altalános katonai kötelezettséget a bennszülöttek részére. Jáva szigetén 400.000, a többi szigeteken 200.000 embert vonultatnak be évente. (MTI) SzOrnqU amerihai terv a nemet nep Kiirtására Berlin, julius 23. »Némctnrszágot el feell pnsz­tifani* cimmel az Egyesült-Államokban legutóbb feltűnést keltő könyv jelent meg, amely minden részletében feltár és terjeszt egy szörnyűséges tervet a német nép kiirtására és Németország tel­jes feldarabolására. Ennek a könyvnek szerzője Kanfmann Teodor, az amerikai békeliga el­nöke. Kaufir>*nn legközvetlenebb munkatársa a zsidóvallásu Rosemann Sámuelnek, akiről tudják, hoigy Rooseveltnek segédkezik beszédeinek megfogalmazásában. Ebből a könyvből eszerint Roosevelt véleményére lehet feövetke-ztetni. A ha­dicél e program szerint a német nép teljes kiirtá­sa. Kaufmann 80 millió ember töme^kivégzését célszerűtlennek minősitl és ehelyett a következő konkrét tervet fejti ki. í. A német véderőt fogságba ejtve terméketle­niteni és az újjáépítés célját szolgáló munkaezre. dekbe szétosztani az európai országok között. Elegendő 20.000 orvos alkalmazása, ahhoz, hogy a német véderő sterilizálását egy hónapon belfil ke­resztülvigye. 2. A német lakosságot, beleértve a 00 évesnél fiatalabb férfiakat és a 40 évesnél fiatalabb nőket, sterilizálják. Ezzel két nemzedéken belfil biztosit­iák a német nép kihalását. 3. Valamennyi kulcsiparágban a német munká­sokat angol és egyesflltáHamokbeU munkásokkal helyettesítik. 4. A német birodalmat teljesen feloszlatják. • Eszerint Berlin Lengyelországnak jutna. Lipese, • Drezda és Bécs Csehországnak, Mainz, Erfurt és München Franciaországnak. Hamburg. Dortmnnd Hollandiának. A német lakosságot kényszeritik. hogy tanulja meg azoknak az országoknak a nyel­vét, amelyekhez csatolták. Egy éven belül tilos német könyvet és újságot kiadni. A német nyelvű iskolákat bezárják. " Teodor Kaufmann műve egész Berlin sajtó­jában óriási felháborodást keltett. A lapok ve­zércikkban n legkülönbözőbb módon foglalkoz­unk a könyvvel. A Deutsche Allgemelne Zei­tung szerint Roosevelt elnök világuralmi vágya egyre leplezetlenebből nyilvánul meg. mint tá­madó politikájának tulajdonképpeni hajtóereje. A Berliner fíörsenzeitung ezt az Amerikában megállapított, tervet a gyűlölet és a püszlitási vágy legborzalmasabb függvényének nevezi. amilyet az emberiség történelme valaha is megért. (MTI) Ifágó volt nyilasképviselS leszúrt* leánya udvarlólát A véres eset után Jelentkezett a rendőrségen Budapest, julius 23. Szerdán délután Budán -eszméletlen állapotban, mellén szúrt sebbel találták dr. Ecsedi Bálint Imrét, a Vandei Tápszerművek 30 éves titkárát, A súlyos sebe­sültet a mentők az Uj Szent János-kórházba szállj tolták. A nyomozás folyamán megállapí­tották, hogy Ecsedit budai villájában Vágó Fái volt nyilaskeresztes országgy űlési képviselő szurta le tőrös botjával. Ecsedi hosszabb idő óta udvarolt Vágó leányának, a volt képviselő azonban megtiltotta az udvarlást és a lakásé* bői is kitiltotta Ecsedit; Szerdán délután a legnagyobb meglepetésére leánya társaságában A KIQDáOtl fóglliAHorii Berlin, július 23. A Német TI jelenti: AngoJ repülők szerdára virradóra bombázták Délnyu> gatnemetország több helységét. A kár nem je­lentős. fokozott nemet diplomáciai !evehenqse$ Ankarában Ankara, július 23. A Columbia Broadcasting System ankarai tudósítójának távirata szerint a török fővárosban a német diplomácia foko­zott tevékenysége tapasztalható. Megerősödött a propagandatevékenység is, a közeli napok­ban békeoffenzivával számolnak. találta Ecsedit. Szóváltás támadt közöttük 4 Vágó izgalmában előkapta tőrös botját és mcll­beszurta Ecsedit. Az eset után Vágó jelentke­zett a főkapitányságon. 14" Vágót a rendőrségen őrizetbe vették. .Kihall­gatása az éjszakai órákban larL Az eddigi megállapítás szerint Vágó nem egyezett bele leányának Écsedyvel való házasságába, nierl tudomása szerint Ecsedv apja zsidó volt Eriiedyt, akinek a tőr a hasába fúródott, ai Uj-Szent János-kórházban azóijnal megnpe rállák Állapota életveszélyei Eddig nem volt kihallgathitft. (MTI) . ' " Budapestre érkezett a londoni magyar köve?s§g tagjainak egyrésze Budapest, julius 23. A volt londoni követség beosztott tagjainak első része és a magyar intéz­mények volt londoni megbízottai közül többen Sö napos utazás után visszaérkeztek Budapestre. . A csoport május 6-án indult el Londonból, skóciai kikötőben szállt hajóra és 16 napos tengeri ut után érkezett meg Montreál kanadai kikötőbe. A csoport tagjai vijsumügyeik elintézéséig több, mint S hetet töltöttek Montreálban, majd a newyorki kikötőben az Excter nevü amerikai személyszállí­tó gőzösön indultak vissza Európába. Ez a tengert ut 11 napig tartott. Lisszabonból a csoport tagjai vonaton folytatták Htjukat Portugálián, Spanyol­országon, Délfranciaországon, Svájcon és a né­met birodalom területén át s szerdán délután ér­keztek meg Budapestre Magyar győzelmek a malmöi atlétikai versen*? második napján Malmö, júlins 23. A nemzetközi atlétikai verseny második napján a magyaij atléták több versenyszámban győztek. Értékes győzelmet aratott a 4X100 méteres váltó 1:298 perces ide­jével. A svéd csapat 0.6 másodperccel ért el rosszabb eredményt. Diszkoszvetésben Kulitzy 4729 méteres eredménnyel győzött. Súlylökés­ben Németh első 14.24 méterrel, második dr. Darányi 12.92 méterrel. A 3000 méteres verseny­ben Hollström visszavágott Haegnefe, aki az előző napi versenyen a múltnak adta át 1500 méteres csúcsát. Hollström 8:16.6 perces ered­ménnyel az idei legjobb európai eredményt fe­lülmúlta. A 110-es gátfutásban 14.5 másodperc­cel Lindmann állandó pompás formájától tett tanúbizonyságot (MTI) Pár& Kagy áruház Rt, íüteed (Csekoieics és HIss-ulca sarok < OLCSO Ui'Ök ÉS 8AANDALOF jegy nélkül, vásárlási könyvre Bőrtalpú gyermek szandál: szám: 20—25 26—30 31—35 ár P 5.98 7.78 9.98 Bábé cipő 20—22-ig . P J./Ö Bébé cipő betétes 20-20-ig P 2.08 Barna magasszára gyermek bőr cipő 20-2a-ig P 7.98 Bőrtalpú női szandalett, különböző színekben P 14.48 Gumitalpú szandalett, különböző színekben P 15.98 Szines női házicipö P 4.18 Női pomponos szegedi papucs P 7.88 Szines női fapapucs P 3.98, 3 98 Bőrfejű férfi fapapucs P 8.98 Gyermek pomponos szegedi papucs P 3.98, 4.58 Gumitalpú vászoncipő. sarokkal 35—41-ig P 4.98 GumjUinu vászon cipő 42—45-ig P 3.98

Next

/
Thumbnails
Contents