Délmagyarország, 1941. július (17. évfolyam, 147-173. szám)

1941-07-20 / 164. szám

DELMAGYARORSZAG VASÁRNAP. 1841; JULIUS 20 HIREK _ Palfy polgármester hivatalában. Dr. t ál f y József polgármester befejezte nyári szabadsavat és szombáton elfoglalta hivatalát Ezzel egyidejűleg dr. Tóth Béla helyettes polgármester megkezdte nyári szabadságát. — A cséplési rész körüL Szombaton délelőtt Mas a Miklós törvényhatósági bizottsági tag ve­zetésével gazdaküldöttség kereste fid Ur. Palfy lózsef polgármestert. Masa Miklós előadta, hogy a csépelteid gazdák és cséplögjéptulajűonosol; vözött vita támadt a cséplési részre vonatkozólag. Az uj gabonarendelet ligyanis azt irja elő. hogy .10 és félszázalékos részt kell Jüzetjii a bércsép­löknek a kicsépelt termésből, 6* százalékot tudni­illik magának a cséplöuek, 1 '.százalékot pedig a gépnél dolgozó személyzetnek..A gazdák hivat­koznak arra, hogy a múltban mindig 8 és féls/á­szalékot fizettek, a cséplő és a személyzet részére összesen és sok gazda már eszerint kötötte meg •1 szerződést még a gabonaremielet megjelenése "lőtt. Mpst azok a bércséplók is, akik így kötöt­ték szerződésüket, kérik a 10 cs fél százalék meg­adását. A polgármester az L fokú iparhatósághoz utasította ar panaszos gazdákat, ahol kivizsgálják ügyüket .és próbálják össaegyeztfitni cudekeik.it, .'ár a rendelet előírásaitól valószínűleg nem le­nét eltérni. —• Felállítják a munkáskamarát Budapest­.61 jeleitlik: Ismeretes, hogy á munkáskamara '<*lá futásának tervezetét még a Tekki-kor­éfniy elkészítői te. Mindeddig egyéb ügve' rfjatt nem került a munkáskamarat javaslat tárgyalás alá, most a Ház elé terjesztik a tör­vífty javaslatot. A javaslét szerint a felállí­tandó kamarában minden munkásréteg és •zet képviselethez jut. A munkáskamara oWkenvsége nem printi az eddigi crdekvédel­m szabad szervezetek, illetve tömörülések rtWPhkáját. — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát kaphatnak a hatósági munkaközvetítőnél. Férfiak: 3 kovács, I fómesiszojó, 1 szíjgyártó. 1 műszerész segéd, 1 •írás, 2 kályhás, 3 kádár, 3 bognár, 1 kosárfonó, f miiszövö, l cipész, 1 borbélysegéd. 12 kubikos, ' Csapos. 9 napszámos, 2 szolga, 1 gatyás, '3 gaz­fasngi mindenes, 3 kovácsinas. 1 bádogosjnns, 1 rétöntőinas, 1 vizvczetékszcrelőHnas, 1 szabóinas, I dpészinas,. 1 kalaposinas, 1 borbélyiifas, 3 ke­csltedclini tanuló. Nők; 1 niitszövőnő, 3 fehérne­hüyarrónö, 1 hölgyfodrásznő, 1 kiszolgálónő, 1 vötszövöleány. 1 kifutóleánv. Jégbehüttftt nviímölcsfpöccs kitűnő üdítő 1 249 indenUtt kapható. _ ANYAKÖNYVI HÍREK. Az elmúlt héten izületeit 10 fiu és 18 leány. Házasságot kötőitek: Bányász Ferenc és Piok Marianne, Tóbiás Jenő és Simon Erzsébet. Varga József és Andres lvaro­üna. Singer Ferenc és Barnai Sarolta, Boglc Pé­ter és Bartus Rozália, Tókos Béla és Kapitány Ilona, Secberger Péter Tál és Kratcjl Jozéfin, Páni László és Kura Julianna, Sipos Antal és Rostási Szabó Erzsébet, Árokszállássy Dezső és Simon Mária. Elhaltak: Mihályi Deák Józsefnó 20, Balogh Margit 8, Csikós Antal 00, Forgó Gé­záné 35, Budai Mária 1 hó, Sztricsevics Milán '05, Czékus József 21, Czifra Gyula il. özv. Kende­resi Jánosáé 83, özv. Nviry Ferencné 82, Totka Istvánné 12. özv. Kovács Andrásné 75. Rátvai De­zsőné 09, özv. Csipak Károlyné 81, Bartos And­rásné 05. Szász József 4, özv. Bobolyev' Já­nosné 61, Gulyás Lajos 1 nap, Viudcr Krisztina 60 éves, Hegedűs . Julianna 21 hó, Szűcs Borús András ,83, Pénzes Mihály 68. Nyári Mihály 77, Pálinka? Etel 1 nap, Bárkádyi Zoltánné tó, Nagy Árpád 19, Szabó József }<j éves korában. Száiitott csfresznye'mepYteVfi^í barackmagot, ezerjófüvet, tüdölevelet, szagos­mügét (waldmeister) slb. nagy mennyiségben, jó áron v esz fi«ttnc$el«l Mihily BUDAPEST. VII, Király útra 11 { 4 s sícin&F Készít elsőrendű töritek, ben szobafestést, mázolást és butoríényejést jutányo* árban Cégtulajdonos; Dsányi Mihály l."ekete»a« iite« 356, «» T E I « P O DI — Külön cséplési engedély. Budapestről je­lentik: A Budapesti Közlöny vasárnapi száma közli az iparügyi- miniszter rendeletét, ainelv­nek értelmében a rendkívüli időkre tekintet­tel mindazok, akik községi igazolvánnyal 3 hónapos cséplési gyakorlatot igazolnak, az 1911. évben ipar igazolvány nélkül végezhet­nek cséplést. Ipangazoháriyt e rendélet alap ián kiadni nőm.lehet. ílonved-icr isholáOan lamiijon giiorslr&sf ts üéDirás! * Államvizsga. Ingyenes álláíközvetités. L^jöbb vizsgaeredmények. Beiratkozás kezdő, haladó és beszéd!ró tanfolyamokra. HONVÉD TE 11 4. Só. — Vásárhelyi földműveseket akarnak letelepí­teni Boldván. Hódmezővásárhelyről jelentik: Balta János bulÖvai földbirtokos levelet inté­zett Eiidrey Béla hódmezővásárhelyi polgármes­terhez. A földbirtokos azt irja, szívesen letelepí­tene boldvai földbirtokán. 5—10, sokgyermekes vásárhelyi földmunkást, akik nála lakást .és biz­tos megélhetést nyújtó munkát kapnának. A vá­ros népóléti hivatala hirdetmény utján köre? ajánlkozókat a boldvai birtokra. Különleges Lástex-imprimé és tiszta gyapjú fürdőruhák Lampel és Hegyinél 253 — Befejeztek a vöröskeresztes önkéntes ápo­lónői tanfolyamot. Nagy érdeklődés melleit tartotta meg a Magyar Vöröskereszt Egylet szegedi választmánya ezévi önkénles vöröske­resztes ápolónői tanfolyamát. A tanfolyam be­fejező vizsgáját a városháza bizottsági termé­ben szombaton tartották ínég szép eredmény­nyel: minden hallgató dicséretes elméleti és gyakorlati tudásról lelt bizonyságot. A vizs­gán dr. Vén Ferenc fő törzsorvos képviselte a honvédelmi minisztériumot, a vöröskereszt egylet vezetősége részéről Kogutowicz Károly egyetemi rektor, a szegedi választ­mány elnöke jelent meg. Dr. Csikós Nagy Józsefné a hadtest önkénles vöröskeresztes fő­ápolónője megköszönte vitéz S'olymossy. Júnosnénak, a szegedi választmány ápolónői szakosztályelnöknőjének a tanfolyam rende­zése körüí tanúsított fáradozását, majd kö­szönő szavakat mondott dr. Vén Ferencnek, valamint dr, Jécsay János ezredorvosnak segítségéért. Ezután az előadóknak: dr. La­li o r c z y Vilmos és dr. Papp János ezred­orvosoknak munkásságát köszönte meg. Az uj önkéntes ápolónők esküt tettek. Az uj ápo­lónői kart dr. Csikós Nagy Józsefné üdvözöl­te, majd vitéz S oly mossy Jánosné mon­dott buzdító beszédet. A zárószavakat dr. V é n. Ferenc főlörzsorvos mondotta, amely­ben bejelentette, hogy a most vizsgázott ápoló­nők rövid időn belül kézhez kapják arcképes igazolvánnyal ellátott indexüket, amely a vö­röskeresztes kórházakban való működésre jo­gosít. — Honvéd légierőnk üldözi az ellenséget ir­ja a Magyar Szárnyak repülésügyi. folyóirat leg­újabb száma — és rendkívül érdekes • cikkekben és képekben ismerteti repülőink harcát a vörösök ellen. A magyar repülés nagy erőpróbájáról Em­ber Sándor képviselő irt vezércikket, mig a légi­krónikákról B i s i t s Tibor őrnagy, a világ repü­iőhireirö) Udvary Jpnő százados értekezik. A magyar bombázók, távoifclderilök és vadászok munkájáról a honvéd légierük haditudósítói írnak Az ellenség földjén készüli páratlan légifelvéte­lek érdemelnek még emlitést. A lap ezenkívül re­pülőregényt és a szokásos rovatokat is közli. Já­nosy István szerkesztésében megjelent Magvar . Szárnyak mindenütt' kapható. Ára 50 fillér, Mu- . tatvánvszájuot a .kiadóhivatal (Budapest, Üllői-ut I 12.) kívánatra ingyen küld. ' — Gyomor-, bel-, máj- és auyageperebetegek szívesen isznak reggelenként felkeléskor egy-egy pohár természetes 'Ferenc József* keserüvizet, mert ennek hashajtó hatása gyors és biztos, igen enyhe s ezért nagyuu kellemes. Kérdezze meg or­vosát! — Felrobbant a patron. Sebők Antal 15 évtS gimnáziumi tanuló otthon titokban robbanópáU roimal játszott: baltával akarta széjjelszedni. Já­ték- kőzheti a patron felrobbant és a szerencsét­len kisdiáknak mindkél lábát térden alul súlyosan megsebesítette. Életveszélyes allapolbun szállí­tottak .a küzkórházba. A szerencsétlenség ügyébei? a rendőrség yiegindilotta a nyomozást, — \ Szegedi Ipari Vásár .'Vásárfia* nyere­ménytárgyai julius 23-ig, szerdáig vehetők át, merí utána a sorsjegyek érvényüket vesztik. Nye­remény-lista az ipartestület hirdetőtábláján. Vígscfóbsn ma, vas á r n a p szabadtűzön süfött flekken pecsenye I P Ianc! Mindennap. Kecsegét harcs ? $ haloaprikáf _ Ur. Görgényi Gyula fül-, orr-, gége-szakor­vos, egyetemi tanársegéd szabadságáról megér­kezett s rendelését újra megkezdte Kígyó-utca t, szóin alatt délután 3—5:ig. 290 — Lopásból clt — letartóztatták. Macii ner József budapesti asztalostanonc nemrég otthagy­ta munkahelyét Budapesten. Két héttel ezelőtt Szegedre jött és alkalmi lopásokból tartotta fenn magát. Különféle besurranó tolva jlásokat köve­tett el. Szombaton reggel a Boldogussony-sugár-' uton tetten érték, amint egy kerékpárt' akart el­lopni. Bekísérlek a rendőrségre, ahonnan kihall­gatása után átkísérték az üg\észség fogházába. . Pythía postaja Szeretettel szívesen látom régi kedves ismerő­seimet Tisza Lajos-körut 91.. d. e. 10—11, d. u. A—7. (vasárnap csak d. u. 5—7.). 'Üzletember*: Nyugat kulturvárosaiban válla­latok alkalmazottaik írását grufologizúltatják, képességeik, jellemük megvilágítása céljából. Aa ön kívánsága korszerű és intelligens. »Szóko Edith*; Mindkét fiu irását hozza el. A szivueki okait nem ismeri az ész. _ Felvidéki és kárpálaljai tanítónők átkép­ző tanfolyama Szegeden. A kultuszminiszter rium az idén is gondoskodott a tanfelügyelő­ség utján a felvidéki és kárpátaljai tanítok és tanítónők átképzéséről, nagy súlyt fektetve arra, hogy a visszakerült területek taiiciot színtiszta magvar városban gyarapítsák isme­reteiket. A tanítónők 14-étöl mindcimap reg-* gei 8 órától két óláig résztvettek a Szegedi Katolikus Nuvódő nagytermében tartott szak­előadásokon. Az előadások szombaton teje* ződlek be dr. Balassa Brúnó minisztériu­mi osztályfőnök jelenlétében. A tanfolyamot dr. N a g v Sándor szc«cdi tanfelügyelő rcn-< dezle, a tanfolyam gondnokául Angyal Já­nos kecskeméti tanfelügyelőt küldtek ki. A Katolikus Nővédő székhazában kapott otthont a tanfolvam hetven résztvevője, akiknek a mai nehéz viszonyok között is elsőrendű ellá­tásban és családias, kellemes körben a legelő* zékenvebb bánásmódban volt részük. A tanfo* lyam "befejeztével az elnökség dr. Balassa Bru­iió osztályfőnököt vendégül látta, az ebédent részlvett dr. Balogh Ányoí tankerületi fő­igazgató is. Dr. Balassa Brúnó megelégedésé­nek adolt kifejezést az ellátás és elszállásolás felett. A tanfolyam résztvevői Szeged látni­valóival is megismerkedtek. Látogatást tettek Szen t-G y ö r g y i Albert rektornál, hogy megismerjék a Nóbel-dijas magyar tudóst és Kogutowicz Károly földrajzi intézetében. Értesítem az í. t. közönséget, hogy a Roller-féle „Olympla" A TTTS! OVGÜRT ÖLOT A t ¥ C11C LÜ Vállalok helyi és távolsági személy fuvarozást kis és nagy llixUskocsiLon,. előnyös feltételek mellett Kérem további szíves pártfogásukat: TÁRNOKI FERENC Horthv M. u. 18a. tel. lt-11

Next

/
Thumbnails
Contents