Délmagyarország, 1941. július (17. évfolyam, 147-173. szám)

1941-07-15 / 159. szám

Nincs még megegyezés az ítélőtábla és az egyetem központi épülete ügyében Ai tgazf ágiig? minisztériumban ma döntenek » tábla területének kiterjesztéséről DÉLMAGYABORSZAG KEDD. 1941. JULITTS 15­(A Délmagyar ország munkatársától) Be­számolt a Délmagyarország dr. Falkay Gyula ítélőtáblai eluök uiultbeti budapesti átjárói, amely a szegedi ítélőtábla területének kibőví­tésével volt kapcsolatos- A tábla eluöke azon az értekezleten való részvétel céljából utazott Bu­dapestre, amelyen a kultuszminisztérium és az ígazságügymiuiszériüm illetékes közegei a sze­gedi tábla és egyetem között kifejlődő székház­vitában lett volna hivatva dönteni. A tábla ugyanis szeptembertől kezdve igényt tart Du­gonicis-téri régi székházára, amely most köz­ponti egyetemül szolgál, a kultuszminiszter pe­dig az idén még nem akarja a tábla rendelke­zésére bocsátani az épületet, A mult heti meg­beszélések során nem jött létre megegyezés, ezért a tanácskozást ma, kedden folytalják a két minisztérium megbízottai. Szerdáu bekap­csolódik a megbeszélésekbe dr. Falkay Gyula ítélőtáblai elnök is, aki ma utazik Budapestre. Amint értesülünk, ezalkalommal az igazság­úgyminisztériumban döntenek a tábla kerületi beosztásáról is és a visszatért déli részek bí­róságaihoz való kirendelések ügyében hatá­roznak. ü város a legsürgősebben meg akarja kezdeni a rendőrpalota építését Mais főispán és Té<h Béla helyettes polgármester kedden ismét Budapestre utazik CA Délmagyarország munkatársától) Be­számolt a Délmagyarország dr. Tukats Sándor főispájj és di;. Tóth Béla helyettes pülgárwes­tas múltheti budapesti útjáról, amelyuek so­tán' a város vezetői közellátási ügyekben és a rendőrségi székház építése ügyében jártak el. Amint jelentettük, az iparügyi minisztérium­ban megtartott építési bizottsági ülésen jóvá­hagyták a rendőrségi székház eredeti tervelt, majd a szegedi mérnöki hivatal és számvevő­ség javaslata alapján iodaítélték a munkála­tokat. A yáros esak eíre várt, nyomban a jóváha­gyás után szerették volna megkezdeni az épít­kezést, kiderült azonbau, hogy addig egy kapa­vágást sem lehet tenni az építkezés színhelyén, amíg a jóváhagyás írásban meg nem érkezik. Már pedig a tapasztalat szerint a mlulszteri jóváhagyások leírása és aláírása a hivatalok labirintusaiban reudszerint soká várat niagá­£a s néha hetek, hónapok telnek el, amíg egy­egy jóváHagyás megérkezik. Éppen ezért Tá kats Sándor főispán és .Tóth Béla helyettes polgármester ma, kedden reggel ismét Buda­pestre utaznak, „kihajtják" & ha lehetséges, ma­gukkal hozzák az írásbeli jóváhagyást, amely­nek alapján az építkezést nyomban meg lehel kezdeni. Az építkezés miuél előbb való megkezdését nemcsak azért szorgalmazza ilyen erősen a va­ros, mert még ebben az évben tető alá akarják hozni az épületet, hanem azért is, mert az anyagárak és a munkabérek emelkedése miatt az eddig megállapított költségkeretet mar úgyis túl kell lépni s miuél tovább tart az építkezés, valószínűleg annál jobban megnöve­kednek a költségek. A főispán ós a helyettes polgármester fon­tos közellátási ügyekben is eljár és tárgyal annak az 500.000 pengős kölcsönnek az ügyében, amelyet a MABI-tól vesz fel a város a rendőr­ségi székház építésére. Szerdán megkezdik a lisztadagok Jegyre való kiszolgáltatását Kedden este befejeződik a kenyérjegyek osztása (A Délmagyarország munkatársától) A ke­öyérjegyek csütörtökön megkezdett osztása ma, sedden este befejeződik. A polgármester intéz­kedésére a jegyosztó hivatalok vasárnap is tizemben voltak és délig, ameddig a hivatalos órájuk tartott, sok jegyet osztottak ki. A lakosság legnagyobb része hétfő estig megkapta a liszt- és kcnycr­jegyét s ma estig, amikor a kenyérjegyek osztása be­fejeződik, valószínűleg mindenki birtokában lesz jegyének. Aki valami oknál fogva még sem tudja ma estig kiváltául jegyét, az elfo­gadható iudok esetén a következő ^napokban Belvárosi Mozi Ma utoljára Előadások 3,5,7, 'J METRÓ-FILM | Réztábla a Haoua'at | Cromu világhírű regényének filmváltozata. A fósrei epekbe a; RÓBERT DON'ATH és R OS ALIN D RU6SEL még kaphat jegyet a Szent György-téri közel­látási hivatalban. A hivatal egyébként a következő napokban arra fogja fektetni a fősúlyt, bogy a jegyrend­szer körül félreértésből származó zavarokat, eloszlassa. Ilyen zavar a többi között, aini pél­dául szombaton és bétfőu több pék üzletben elő­fordult: a vevők szombaton kérték a vasár­napi kenyéradagok kiszolgáltatását, tekintettel arra, bogy vasárnap nincsenek nyitva az üzletek. Egyes pékek ezt megtagadták, arra való hivatkozással, bogy a rendelkezés szerint csak az arra a napra való kenyeret szolgáltat­hatják ki. Azok, akik vasárnap ilyeumódou ke­nyér nélkül maradtak, hétfőn ismét kérték az elmaradt vasárnapi adagok kiszolgáltatását, de ismét elutasításban volt részük, ekkor akadt olyan pék, aki dacára, bogy nem adta ki a va­sárnapi adagot, a vasárnapi szelvényt levágta. Ez a nyilvánvalóan szabálytalan eljárás pa­naszra indította a vásárlókat. A közellátási hivatal nyomban intézkedett, bogy a pékek a vasárnapi adagokat, vagy szombaton, vagy hétfőn, valameny nyien kötelesek kiadni. TtL orasó Mozi Julius 14—27-ig bezárólag Nyári szünetet tart! Miért tettük ezt! Kérdezi közönségünk? Ezúton válaszolunk! 1. Alkalmazottainknak 2. hét pihenőt akarunk nyújtani. 2, Ezen idő alatt uj hangos gépet szere­lünk, mert a két évvel ezelőtti gé­pünket is már elavultnak tartottuk. 3. Nyugodtan akarjuk törni g tejünket, hogyan adhatunk íjég jobbat és a le­hető legmeglepőbbet az uj szezonra. A hatóság gondoskodott arról is, bogy a jegyre kiszolgáltatható lisztmennyiség is ren­delkezésre álljon az elárusító helyeken. Szom­baton és hétfőn még nem szolgáltattak ki lisz­tet a kereskedők, tegnap azonban a hatóságnak sikerült dr. Tukats Sándor főispán,, közellátási kormánybiztos közbenjárására megfelelő meny­nyiségű nuffáslisztet szereznie, ezt szétosztják azok között az elárusító helyek közt, .ahol ed­dig is lehetett lisztet kapui. Szerdától kezdve jegyre ezeken a helyeken mindenki megkaphat.ja lisztadagját. . _ Még egy probléma foglalkoztatja a jegy­rendszerrel kapcsolatban a hatóságokat. Alig vezették be a jegyrendszert, máris' megkezdő­dött a jegyekkel való üzérkedés. Hétfőn' egész sereg különböző színű kenyérjegyet hoztak be a tanyád közül és íiékiizletek előtt várakozó vásárlók között pénzért árusították. A rendőr­ség egy ilyen jegyüzért elcsípett és megindí­totta ellene az eljárást. • Gitfőfaivy meyfeíleáijezi Hsdmezovásárhety közgyűlésé* nek határozatát Hódmezővásárhely, július 11. (J Dót magyar­ország munkatársától) Amiut ismeretes, dr. Gidófalvy Pál, a Magyar Labdarugók Szövet­ségének elnöke, aki fogalmazói minőségben Vá­sárhely tisztviselője, nyugdíjazását kérte a tör­vényhatósági közgyűléstől. A közgyűlés eluta­sította Gidófalvy kérelmét és felszólította a két éve fizetésnclküli szabadságon lévő tisztvi­selőt, bogy foglalja el állását, vagy pedig mondjon le róla. Dr. Gidófalvy Pál hétfőn ér­tesítette Endrey Béla polgármestert, hogy a közgyűlés határozatát írlpgfellebbezi. Igy a nagy érdeklődéssel kísért ügyben a belügymi­niszter dönt. Széchenyi Mozi Keddtol 5, 7 S A legnépszerűbb magyar filmek sorozatából Játék mosoly, muzsika BDLKEZES ÜGYÜL Virágárus kisleány: TABÓDY KLÁRI Miklós, a Paletay-birtok ura: JÁVOR és a többiek: MÁLY CTBRO, VASUARY FIR1, EÁROSSY A legvidámabb m=gvar vígjáték!

Next

/
Thumbnails
Contents