Délmagyarország, 1941. június (17. évfolyam, 124-146. szám)
1941-06-18 / 136. szám
•panstiBöi UHUMIIHIIIH II II IWI DÉLMAGYARORSZAG SZERDA, 1941. JUNIUS 18. Győrfy-autőservíce Boldogasszony s.-ut 3. <«> Hősök kapuja mellett. SheK-serrica. Tel. 29—09. Fiái-service. bert tudtam volna találni, akik ezt a munkát vállalni tudnák. De sajnos, az, aki manapság bármiképpen is kiván szervezéssel foglalkozni, léptennyomon sziDte áthághatatlan akadállyal találkozik: nem képeztünk ki ezekre a pályákra elegendő embert Ezenkívül azért sincs elegendő megfelelő emberünk, mert hála Istennek, a gazdasági élet most már olyan páratlan lehetőségeket kinál a keresztény fiataloknak, amilyenekre pár évvel ezelőtt még gondolni sem lehetett. — Megfelelő gazdaságos beosztással három hónapig a család mindenféle igényét ki lehet elégíteni a könyvben. De hisztéria ülötte fel a fejét."A túlzott és féktelen vásárlásoknak veszik elejét p könyvek, annál is inkább, mert a hatóságoknak módjában van utólag megvizsgálni a könyvet. — Ami a cipőkérdést illeti _ folytatta —, hiba volna, ba nem lennénk mindnyájan tisztában azzal, hogy a cipőkérdés az egyik legnehezebb közellátási probléma az országban. Rengeteg -bőranyagot kellett behoznunk például Délamerikából. A háború kitörésével azonban le kellett mondanunk arról, hogy akár Délamerikából, akár máshonnan talpbőrt tudjunk behozni. Amikor ebbe a kérdésbe belenyúlt a kormány, akkor elsősorban azoknak kívánta óiztositani a talpbört, akik legelsősorhan igényt tarthatnak rá. —- Felsőbőr, de különösképpen talpbőr nem áll ezidőszerint rendelkezésre olyan mértékben, hogy azt tudnám ígérni, -hogy belátható Időn belül lényegesen más intézkedéseket tudnék temri. Ez azonban nem jelenti azt. hogy nem teszünk meg mindent a eipöellátás javítására. A hiányzó tnarhabőrt sertésbőrrel próbáliuk pótolni. Akinek feltétlenül szüksége van cipőre, annak ki is adjuk a cipőt. Szólt ezután a miniszter a petrólenmellátásról. Mindent megtesznek a petróleumcllálás zavartalanságáért és javításáért. Ezután a lisztkérdcsröl szólott és elmondotta, hogy a lehetőség határán belül mindent megtesznek azért, hogy a gazda megkapja azt, ami jár. A sertéskérdés 1939 ősze óta igen súlyos és felvetődik a kérdés: mi az oka annak, hogy a sertésállomány kisebb, mint két éve. 1910 őszére minden tengeri az utolsó szemig elfogyott — Nem aludtuk át munka nélkül az elmúlt hónapokat — folytatta Laky Dezső. — A megoldandó problémákat simábban oldjuk majd meg, mint » mult évben. Nem szoktam magam illúziókban ringatni, de meggyőződésein, hogy nem volt eredménytelen az a munka, amelyet a közellátási minisztérium hat hónap alatt végzett. A miniszter beszéde után az elnök kihirdette, logv a Ház legközelebbi ülését csütörtök délelőtt tartja Temetkezési MüséeeineR meetmsM kiziosiiás mian gonflosRoonai ? Csütörtökön megjelen k az alumínium pengő Budapest, június 17. A MTI jelenti: Az alumíniumból vert egypengős érméket a Nemzeti Bank június 19-étől kezdve hozza forgalomba. Staiáriális tárgyalás Miskolcon a juhász és a mezőőr afférja miatt Miskolc, június 17. A miskolci törvényszék rögtönítélő bírósága kedden tárgyalta Kubih István 25 éves jubász bűnügyét, aki egy össz. szólalkozás közben rálőtt egy mezőőrre. A golyó szerencsére nem talált. Az összeszólalko zás azért történt, mert a juhok tilos terülctr tévedtek, amit a mezőőr szóvátett. A rögtönítélő tanács az ügyet további eljárás végett a rendes bíróság elé utalta. Kubik Istvánt előtte*. letartóztatásba helyezték. (MTI) Ujabb piacvendesési ieevek M tervek szerint részben megszüntetik a piacot a Tisza Laiós-Uőruton Fedett árucsarnok a Valéria-téren (A Délmagyarország munkatársától) Újból felmerült a piacok rendezésének terve a városházán. Már évek óta kisért ez a probléma Szegeden, legutóbb már a belügyminisztérium utasította a várost, hogy központosítsa a piacokat Miniszteri leírat szerint a szegcdi piacok mostani elhelyezése közlekedési szempontból káros és akadálya lehet a város fejlesztésének is. A miniszteri intervenció ntán átmenetileg úgy segített a város a helyzeten, hogy a Tisza Lajos-körúti piacot kinyújtotta és a közlekedési fordulópontokról elhelyezte az árusokat. Ez az intézkedés sem oldja meg a piackérdést. A városfejlesztési program a következőkben foglalkozik a fontos kérdéssel: — A piackérdés rendezése rendkívül komoly feladatot jeleni Ma az a helyzet, hogy a Rudolf-tértől a Mars-térig csaknem mindenütt piacokkal találkozunk, ami mind városszépésezti és közegészségügyi, mind közlekedési s áralakulási szempontokból nem kívánatos. Ennek az áttekinthetetlen és rendészetileg is nehezen ellenőrizhető helyzetnek megoldását a piacok központosítása jelentené. Ezalatt azt kell érteni, hogy a különféle piacoli súlypontja a Mars-, Rákóczi- és a Valéria-terekre esnék. A Mars-tér ma még rendezetlen felére kerülne — HÍREK — Ünnepi szentmise a fogadalmi templomban a kormányzó születésnapján. Ma, szerdán délelőtt 10 órai kezdettel ünnepélyes szentmise lesz a fogadalmi templomban vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó urunk születésnapja alkalmából. Az ünnepélves szentmisén résztvesz a város, a testületek, intézmények és egyesületek küldöttsége. A belvárosi plébánia külön meghívót bocsátott ki az ünnepélyes hálaadó szentmisére. — A bácskai magyarság képviselői a DMKE közgyűlésén. A Délvidék magyarságának egy szövetségbe való tömörítésére vállalkozott a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség. A szövetség vezetői dr. Deák Leó és dr. Nagy Iván június 22-én, vasárnap á DMKE közgyűlésén, amelyet délelőtt 11 órakor a városháza közgyűlési termében tartanak, fogják ismertetni a délvidéki magyarság helyzetet a jugoszláv impérium alatt. — Fizetésemelést kérnek a közellátási hivatalnál működő osztályvezetők. A polgármester pártolólag teriesztette á közellátási minisztériumba a szegerii közellátási hivatal osztályvezetőinek fizetésemelés iránti kérelmét. G r ó f Győző. R á t v a v Dezső és Ilert'elendv .lenő osztályvezetőknek 110.—, a többieknek pedig 100.— pengő fizetésük van. Tekintettel arra a nagv munkára amit a közeliálási hivatalban vécéznék, a polgármester 300.—. 200.— és 110.— pengős fizetést iavasol a hivatalban működő osztályvezetőknek és tisztviselői munkát vévző tanítónők számára. A kisknnmajsni útszakasz tervel a minisztériumban. Felsőpusztaszer—Csen.gele—Kiskunmajsa között útépítési munkálatok kezdődnek meg a közeljövőben. Az útszakasz építési terveit a város már felküldte a kereskedelemügyi minisztériumba ióváhaffvás végett. — Vöröskeresztes kitüntetések. A Vöröskereszt országos elnöke dr. Somocrvi Szilvesrternének. Gvönsrvössv M Piroska nővérnek, a Miasszonyunkról nevezett szeffedi iskolanővérek tartománvfőnöknötének és Zengő Péter iganr'ónak a Magvar Vöröskereszt célkitűzéseinek előmozdítása körül szerzett érdekeik elismerésén' a Maffvar Vöröskereszt Disrpm'ékielvénvét adománvozta Az Tfillsám" Vöröskereszt véffrehaitó bizottsága Vécsv Elemérné hódmezővásárhelyi tanítónőt vitéz Knrlár Tézsofné és Sin egei Tlona tömörkénv? tanítónőket K a n o s c v Gvnla •víldnAlfi tanácsost és D ó r s s> Tmre belvárosi tanítót 5 éven át kifejteit kiváló mrókáink elismeréséül az Ifjúsági iyőröskerejzt ezüst emlékérmével tünletíe ti. annak burkolása és csatornázása utáa — Ml gyümölcs- és egyéb idénycikkek kocsipiauSS, a szálas takarmány ós fapiac, a gabonapiafl * Szent István-téren nyert végleges elhelyezést Ugyancsak a Mars-térre volna áthelyezendő a Széchenyi-téliről az iparospiac, — mondja .a terv. — A Valéria-tér rendes burkolattal való ellátása és egy fülkeszerű tagozott, fedett elárusító pavillon létesítése után a bús, koppaezr tott baromfi, tej és kenyér árusítására szolgálna. — A Rákóczi-tér ugyancsak rendezendő volna, itta nyerstermények árusítása történne. — A Tisza Lajos-köruton a mai rendszeri megváltoztatná az új rendezés. A tervek sserint a Tisza Lajos-kőrútnak a Kossuth Lajossugárút és Korona-utca közötti szakasza a p'if.ctól mentesítendő lenne és amennyiben «s itteni piaci árusok nem találnának elhelyezést valamennyien, úgy a Püspök-bazár udvara volna meg piao céljaira felhasználandó. A Tisza Lajos-körúti piacból csak a Kálvin-tér és Fodor-utca közötti szakaszt hagynák meg. A terv tehát nagy változást idézne elő Szegeden, d* 'városszépészeti ós közlekedési szempontból előbbre jutna a város. — Hódmezővásárhely ellátása. Hódmezővásárhelyről jelentik: Dr. S i m k ó Elemér főispán, közellátási kormánybiztos rclbivással fordult a város közönségéhez az ellátási nehézségek megszüntetésére. Kéri a főispán a város közönségét, hogy a háztartásokban feleslegessé vált buza- és lisztmennyiséget a Futura raktárába szállítsák be. A R a f ff a y-étterem különtermében tánc-est Hangulatos dzsessz. Dizőz: Koltbay Magda «• Pottyondy Vera. Kerthelyiségben Fátyol JaneM cigányzenekara játszik. Záróra 2 órakor. SU« _ Megállapították a hagyma termelési költs*, gét. Makóról jelentik: Hosszas tárgyalások ntáa most végre megállapították a vöröshagyma és « fokhagyma termelési költséget. Ezzel a makói tcr. melök 'régi kívánsága teljesült. A kormányzat értesítette a makói érdekelt szerveket, hogy a vorös» hagyma termelési költsége 15.79 pengő, a hatos vöröshagymáé 13.19 pengő, a négyes vöröshagymáé 9 31 pengő. Az elsőrendű fokhagyma termelési költsége 37.92, a középé 32.23, a másodrendűé 28.44 pengö. Szó van arról, hogy a most megállapított termelési költséget még az értékesítés mesy kezdése előtt felemelik, ezek az árak mint alap. árak jönnek tekintetbe az ármegállapításra, vonata kozó bizottsági tárgyalások folyamán. — Janik-vendéglőben ma flekken és vargabéles^ _ MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát kaphatna! a hatósági munkaközvetítőnél. Férfiak: 3 kovács, 1 gépész-kovács (bognár), 1 szíjgyártó, 1 vas- és fémöntő. 3 késes, 1 géplakatos, 1 épületasztalos, 1 faesztergályos. 1 kádár. 2 kocsigyártó, 6 eipész 1. oszt. munkás, 2 borbély, 1 sütő iparigazolvánnya!, 1 szobainas, 3 nőtlen gazdasági mindenes. Nők: 1 fehérnemüvarrónő. 2 felsőruhavarrónö, 9 Ijölgvfodrásznö 19 mindenes fözőnö. 20 mindenes, 9 bejárónő. 2 szobaleány. 1 szakácsnő. Tanonchelvek: 1 cipőkereskedő. 1 cipész. 1 műszerész. 1 fémöntő, 1 kovács. 2 szabó. 1 villanyszerelő. 1 kalapos. 1 horbélv. 1 füszerkereskedő 'vidéken*! _ Átszervezik a vásárhelyi piacot. TlódmezSvásárhelvről ielentik: A piac áttelepítésének, illetve átszervezésének a kérdése ismét felszínre került Vásárhelyen. Az illetékes ügyosztály kidőlgőzt a a tervet a piac átszervezésérc, a munkálatok 10.000 pengőbe kerülnének. — Ünnepi istentisztelet a zsinagógában. A kor* mánvzó ur őfőméltósága születésnapja alkalmából imiius 18-án délelőtt 10 órakor az «j. zsinagógában istentisztelet lesz. Az izraelita hitközses hadviseltek bizottsága kéri tagjait, hogy az iste»j tiszteleten tejies szántban megjelenni sziveskede jenek.