Délmagyarország, 1941. június (17. évfolyam, 124-146. szám)

1941-06-01 / 124. szám

Vasárnap, 1941. VI. 1. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP XVll. evfoinam 124. szám Bárdossy miniszterelnök hétfőn Rómába utazik Budapest, május SL % MTI jelenti: Bür­dossy László miniszterelnök 'és külügyminisz­ter az olasz kormány látogatására hétfőn, jú­nius i án feleségénél együtt Rómába utazik. 9l krétai Ea'tim'övelelek a befejezéshez köze­idnek. Berlini jelentés szerint az ellenállás töiödenütt összeomlott. Newyofki jelentések nem tartják valószínűnek, azokat a hírehet, átnelyek szerint az angolok újabb erősítéseket küldenének Krétára. A sziget déli partját az ausztráliai és újzélandi Ssapatok tart­ják megszállva, láthatóan arra várva, högy hajókon elhagyják Krétát. A harcok még tag­Berlin, május 31. A véderő főparancsnoksága ] közli: — Kréta szigetén a német csapatok folytatták * megvert ellenség üldözését kelet felé és "felvet­ek az érintkezést a Heraklion közelében álló né­^et ejtőernyős vadászokknL A kelet felöl előre­nyomuló olasz csapatokkal való egyesülés már C6ak rövid idő kérdése. Élénk légitámadás irányul 4 déli partokon fekvő kikötők ellen. Ezekből. a ^'kötőkből kísérlik meg a brit csapatok marad­ványai a menekülést. Támadást intéztünk a Gan­gosa szigetére menekülő brit kötelékek ellen. j* Kz iraki Helyzet tekintetében küszöbönálló .ütésről érkeznek jelentések. Az iraki és az Csapatok közötti harc-ok Bagdad előtt Iiasid Ali . miniszterelnök- .kormánya j faival elhagyta Bagdadot. A kormány tag­^: ^osaulba utaztak. ÍRasid Ali pedig a lcg­ioleuluofk szeiinl hunba inad- Kisére­KísSretélien Tesznek GJii&y Jenő es Vlaln-Re­vitzky Antal rendkívüli követek, meghatalma­zott miniszterek, loyábbá JJ.faétcpy JElemér kö­yetségi titkár. tanak ás semmit sem vesztettek Hevességük­ből, a német hadvezetőség légi úton ujabb erősítéseket küldött Krétára. A krétai harcokkal foglalkozva, • a német lapok úgy vélik, hogy az ejtőernyősök segít­ségével át lehet hidalni a tengereket anélkül, hagy előbb megsgeftemték, « tengerek feletti uralmat. — Északafrikában meghiusitotluk az ellenség­nek éjjeli kitörési kísérletét Tobrukbúl. Tüzérsé­günk tüzelése felrobbantott egy nagyobb brit lő­szerraktárt. Zuhanóbombázó . alakulataink Tob­ruk közelében elhallgattatlak brit légvédelmi üte­geket. ' . _ _ _ —• A szombatra virradó éjszaka sikeresen bombáztuk a brit nyugati partok kikötőit. Külö­nösen Mersoy vidékén és a Bristol-csatorna men­tén épült kikötőbereftdezésekbcü keletkezett sok tűz. (MTI). tében elhagyta Irakot az iraki vezérkari fő­nök is- Bagdad élére katonai kormányzót ne­veztek ki, aki a belbiztonsági bizottsággal egyöntetűen rendeletileg feloszlatta az Arab Falanx nevű szervezetet, amely oddig az új kormány alatt működött Irakban. Felszólítot­ták a Falanx tagjait, hogy azonnal szolgáltas­sák he ft részükre kiadott fegyvereket TovúH­bi rendelettel súlyos büntetést Helyezlek kilá­tásba azok részére, akik valamilyen rendbon­tást kísérelnek meg. Zürichi jelentések szerint az angolok újaLE erős támadást indítottak Bagdad ellen Transz­Jordániából. Kasid Ali hívei a bekövetkezett helyezetet azzal indokolják, hogy a várt külföl­di segítség nem volt kellő mértékű. Németi részről arra mutattak rá, hogy llasid AH túl­hamar 'cselekedett. Az iraki helyzettel foglal­kozik egy beiruthi jelentés is, amely szerint a jeruzsálemi amerikai kőnzul találkozott Ab­dúllak transzjördániai etmrrcl. Azt nem tud­ják, hogy ini tárgyalni valója van az amerikai konzulnak az angolbarát arab 1'ejedelemineL Ugylátszik — mondja a beiruthi jelentés —, hogy az amerikaiak a palesztinakörüli hadmű­veletek megélénkülésére számítanak, mert amc rik'ai haditudósítók és filmfelvevők csoportja érkezett Jeruzsálembe. Teherán, május 3L A lapokban megjelent hi­vatalos közlemény szerint, Rashid Ali el Kajlant. iraki miniszterelnök néhány miniszterével és tőbh iraki .tiszttel Iránba érkezett. (MTI) Darlan éles ngilafkozata Anglia ellen Paris, május 31. A Német TI jelentik: Dars, 1 a n tengernagy, helyettes miniszterelnök a né­metek által megszállt" terület lapjainak adott nyi­latkozatában foglalkozott a Franciaországgal szemben Követett angol politikával. 'j A fegyverszünet óta az angolok összesen! t43 francia hajót tartóztattak fel és nem, mint ők állítják, ellenőrzés céljából. Az angol tengerna­gyi hivatal a hajózásra érvényes törvények sem­mibevevésével Franciaországgal szemben az el­lenőrzés jogát zsákmányjoggá változtatta át, meg akkor is, ha a hajóknak nem volt . rakományuk. Mindez az mutatja, hogy Anglia velünk szemben kalózháborúba csapott át, hogy egyrészt a mi ro­vásunkra pótolja állandóan növekvő tonnavesz-1 te^égét, másrészt pedig, hogy Franciaország la­kosságát kiéheztesse. Mindent egybevetve, Fran­ciaország vesztesége 792.000 tonna, 120 millió frank értékben. Én ugy cselekszem, hogy Fran­ciaország ismét nagyhatalmi állást foglalhasson cl. Sfax bombázása után jobban elhatároztam magamat, mint valaha, bogy érvényt is szerzek: Franciaország. jogának, hogy biztosítsam a sza­bad rendelkezést kikötői és összekötő utjai le­lett. Országunk még elég erős és hatalmas ahhoz, hogy területének erőszakos megsértésével, vagjf zászlójának megsrvalázásával szembeszálljon. (MTI) Anno! őéneK Ismr.f bombáztam Sfax tuniszi hikőiöf Vichy, május 31. A Német Távirati Iroda; jelenti:' Tuniszból jelentik, hogy a brit légi haderő újból támadást intézett Sfax tuniszi kikötőváros ellen. Májűs 30-án reggel a brit légierő 3 gépe bombázta a kikötőt és az olt horgonyzó „Isarko" olasz gőzöst. A francia hajóhad és a légihaderő egységei védelmükbe vették a várost és a kikötőt. • Ismeretlen repülWocK in Hin­tóm adás a Dublin ellen . - Genfből érkező jelentések megerősítik azt a hírt, bogy Írország fővárosát, Dublint repülő­támadás érte. A harcba a helyi légvédelmi ütegek is beleszóltak. Több halálos és sebestilt. áldozata van a támadásnak. A támadó gept-k nemzetiségét unni sikerült felismerni. Tovább folytatódik Krétán az elszigeteli angolok visszavonulása I nemet ÉS olasz erők találkozása előtt — Darlan ufabb Éles niii­latkozato francia hafők zsákmányolása ÉS Sfax bombázása miatt ftasld Ali Irakból Teheránba távozott - Gépesített brit csapatok Bagdadnál Folytatódik a krétai eióiiyomalAs A Reuter megcáfolta Freyfterg táüoritok ha1 Alkarét _ Zűriek, május 31. Azt a hírt, Hogy Freybefg "Jzélandi tábornok, a krétai angol csapatok barancsnoka lezuhant- és meghalt, a Reuter­iroda ma hivatalosan megcáfolta. (MTI) Berlin, május 31. A Német TI jelenti. A Kréta szigetén Tevő .Matatna repülőtéren 15 ncijiet ejtőer­nyős vadász holttestét találták meg. A holttestek meztelenül feküdtek a földön, borzalmas csonkí­tásokkal és kínzások sebhelyeivel. (MTI) flossalRál nem szerveitek ofabb ellenállást ( Tichv május 31. A Havas-OFI beiruthi jelen­te céloz arra, hogy az iraki helyzet az utóbbi í?. órában az angolok számára kedvezően fejlő­<ftt- Gépesitett brit egységek átlépték Kamadinél Eufratest és már Bagdad külvárosainál álla­^ Bizottság alakult a város igazgatásának át­vételére, amely arra készül elő, hogy a várost át­adja az angoloknak. Rashid Ali cí Kájlani mi­niszterelnök észak felé elhagyta a fővárost. Fgy látszik, elejtették azt a gondolatot, hogy Mossul vidékén megszervezzék az ellenállás njabb tá­maszpontját. . • Harcok Bagdad kapai előtt

Next

/
Thumbnails
Contents