Délmagyarország, 1941. május (17. évfolyam, 98-123. szám)
1941-05-09 / 105. szám
A közgijflifó cie kerül a szegedi gyógyfürdö-tervck (ovaslalo cggeícmi faitároK bizottsága a balneológia! tervekről Cl Délmagyarország munkatársitól) Á városi fürdő új gyógytényezőkkel felszerelt orvosi rendelőjének megnyitása alkalmából a Délmagyarország beszámolt azokról a nagyszabású tervfY.i.el, amelyeket a kitűnő gyógyhatású szegedi melegvíz teljes kihasználására készített a fürdő gyógyosztályának vezetősége és a gyógyfürdő ügyének támogatására alakult egyetemi bizottság. Annakidején vitéz dr. Tóth Béla tfszíifőorvos kezdeményezésére alakult meg ez az egyetemi bizottság azzal a céllal, hogy a gyógyfürdő megvalósítását támogassa és a szegcdi gyógyfürdővél kapcsolatban megalakítsa az egyetem orvosi karának balneolögiai intezetét. A bizottság részletesen kidolgozta azokat a tervekot, amelyek' a szegedi városi fürdő gyógyfürdővé nyilvánítása esetén és a továbbfejlesztés torén megvalósításra várnak. Ezek a. tervek felölelik a balneológia! intézet megvalósításán kívül pezsgőfürdő, hulhhnfürdő. gyógyszálló és reumakórház megvalósítását. Különösen az utóbbinak van nagy jelentősége, mind tudományos, mind a betegség w gyógyításának szempontjából, mind pedig idegenforgalmi szempontból, reumakórház ugyanis sehol az országban nincs és a szegedi lenne a legelső ebben a nemben. A tervek részletes kidolgozása után a bizottság tagjai: dr. Ditrói Gábor, dr. Rusznyák István, dr. Purjess Béla és dr. Kanyó Béla egyetemi tanárok, valamint dr. Miskolczy Zoltán főorvos, a városi fürdő gyógyosztályának orvosa felkeresték dr. Pálfy József polgármestert és referáltak javaslatukról, amelynek alapján a gyógyfürdő megvalósítását óhajtják. A bizottság tagjai bejélentotték, hogy javaslatukat az egyetem orvosi kara elé terjesztik és elfogadás után az egyetem orvosi kara benyújtja tárgyalás végett a törvényhatósági bizottságnak. A javaslatban egyelőre azt kérik, hozzon a törvényhatóság! bizottság elvi döntést o gyógyfürdő-komplexum elfogadása ügyében és támogassa az egyetemi bizottság további munkáját A javaslat valószínűleg már a májusi közgyűlés tárgysorozatán szerepelni fog. A szetfedi förcshcrcszí-hörliózérí A Vöröskereszt Egyletnek" a 400 ágyas kórház felállítására Szeged társadalmához intézett kérő szavának a legszélesebb körben támadt visszhangja. A tanyavilág kis gyermekei nem egyszer áldozatos lélekkel ajánlották fel filléreiket, sőt kézimunkázott kis párnáikat is. Legutóbb a len;gyelkápolnai iskola 73 kis növendéke adakozott megható módon és juttatta el egy kórházi ágy felszereléshez szükséges 80 pengős adományát a nemes célra. Lengyelkiíponáról még a következő adományok érkeztek: Lengyelkápolnai Gazdakör 15.—, Lengyel Béla 50.—, Papp János 10.—, Gárgyán.Anlal 10.—, Papp István 10.—, Gyuris Imre 10.—, Jójárt János 10—, Ónozó Imre 20.—, Bőrcsök Géza •10.—j Nógrádi Vilmos 10.—, Szögi Jmrc 5.— pengő, gyermekek adománya S0.~, összesen 240.— pengő. Szekfü János tanitó fáradságot nem kiméló munkájával igyekezett segítségére ie^ni a Vöröskereszt-mozgalomnak. A szegedi iskolákból a következő adományok érkeztek a Vöröskereszthez: a belvárosi elemi fiúiskola Ifjúsági Vöröskereszt Csoportja 40.—, a belvárosi elemi fiúiskola IV. b) oszt. növendéké 40.—, a Szentgyörgy-téri elemi iskola növendékei 66.82 pengő, a a Szentgyörgy-téri elemi iskola rövendékei 1 drb nagypárnahuzat, 1' drb kispáxnahuzat, 1 drb asztalkendő, 1 drb férfiing, 1 drb alsónadrág, 4 drb pohár, 2 drb zománctányér.Ujabb adományok: Pesti Magyar Kereskedelmi Bank 240.—, Lorántfy Zsuzsánna Egyesület 40.—, Kanizsay Karg Györgyné gyűjtése 6 , Gottlieb Dávid utóda Fit. 40.—, Bruckner Ede asztaltársasága 40.—, Ujszegedi Kemiergyár munkása 2.01, Szegedi Kisdedévé ds Jótékony Nőegyesület Leányegyesület 40.—, Stühmer cukorka- és csokoládé Pú. lerakat 40—, Koreskedelmi Rt.-cég üzletvezető Plohn Vilmos 5.—, Pördi Mihály 1.— pengő. »Aspásia« mosó- és pipereszappanipar 50 drf> szappan, Grosz Vilmos 1 párna 2 párnahuzattal, 1 kispárna 2 huzattal. Karácsonyi Sárdnrné 1 párna 1 huzattal, Balogh iskola Fcketeszél 1 párna 1 huzattal. 'A Dc'lmagyarország gyűjtés* V Délmagyarország tovább' folytalja gyűjtését V 400 ágyas Vöröskereszt-kórházért. Ujabban a következő adománvok erdeztek kiadóhivatalunkba: Dr. Grüner István 20.— P Grüner Géza 10.— 1' Frefmann Miksa 5— P' Kohn Benő 10— P Dr. Hédervárvné Mária 10— P Eddigi gyűjtésünk 496.50 P Összesén: 551.50 . p 'Az összeget rendeltetési helyére juttattuk.. 5> ígyvjtést folylatjuk., „~ Endre Lásilő felenJesf (esi fegyelmi ügyéről "Budapest, május 8. Érdekes bejelentést tesz Pestvármegye törvényhatósági bizottságának keddi közgyűlésén Endre László pestmegyei alispán. Az alispán beadványában bejelenti, hogy a belügyminiszter, fegyelmit indított ellene. — Február 15-éö >— irja beadványában Endre László — súlyosan beteg édesanyját műtéti beavatkozás végett a németországi Zwickauha kísérte s emiatt február 15—19-ig szabadságot vett igénybe. Ezt bejelenti a közgyűlésnek s egyben közli,, hogy szabadsága igénybevétele miatt a belügyminiszter fegyelmi eljárást rendeli el ellene• A fegyelmi eljárás lefolytatusával a belügyminisztérium Fejér vármegye közigazgatási bizottságának fegyelmi választmányát bízta meg. A vármegyei közgyűlésen az alispán jelentést tesz fegyelmi ügyének folyamatáról. vasvillával leütötte moslohaaoiót Cl Délmag yarofszág munkatársától) Mentőkocsi állott rneg Csengéié S54. számú tanya előtt, ahonnan a mentők életveszélyes állapotban szállították a szegedi közkórházba Sutka Pál 49 éves gazdálkodót. Sutka több sérüléstől vérzett, fején hatalmas seb tátongott. A nyomozás megállapította, hogy a gazdálkodó szerdán a délutáni órákban összeveszett családjával és különösen mostohafia, Czakó Pál támadt öles szavakkal Sutkára- A vita hevében Sutka arcultitolle mostohafiái, mire az vasvillát ragadott és azzal támadt a gazdálkodóra, aki puszin kézzel védekezett, A 19 éves Czakó Pál a kezében lévő vasvillával többízben mostohaapja fejére sújtott, Sutkát elöntötte a vér, az ütések következtében beszakadt a koponyacsontja és eszméletlenül terült el a földön. Czakó véres tette után elfutott hazulról. csütörtökön reggel önként jelentkezett a felsőközponti rendőrségen. A fiatal gazdalegényt Csütörtökön délben kísérték Felsők özpontról a szegedi rendőrségre, ahol szándékos emberölés kísérletéért letartóztatták. Toü'heggyel A korzón muzsika játszik, véletlenül szép az idő, nagy a közönség. A gyerekek közelről hallgatják, a legopróbbak ti tik hozzá ff taktust. Vakmerő kis karmesterek és inre, a muzsikusok épp úgy fújják, ahogyan Ml . 1 Legeiül áll egy öreg magyar a párjával rAz ember tisztesen egyszerű, annál jobban kikészítette magát a néni. Kalap a fején, gyűrű az ujján. Több ujján több gyűrű. A második kalap némileg feltűnő volna. — Egyveleg! — mondja odavetőleg. — Mit mondasz? — bátortalanodik feléje a férfi. — Ast, hogy egyveleget muzsikálnak'Az ember tűnődik, a pipájával babrál, ff 'cipőjét is megnézi, hátha onnan sugárzik elő az értelem. Tekintetét ezután többfelé is fordítja, de semmi olyan különös jelenséget nem vess észre, ami megzavarná « tavaszi idő áhítatát. Azonban lehetetlen bizonytalanságban maradni, azért szégyen ide, vagy oda, megkérdi' — Aztán mi az? — Micsoda? — 'Az az izé. hogy egyveleg. 'A néni arca csupa fölény less, "Nem hiába volt valamikor szobaleány, utána szakácsnő, híres főzőasszony a műveltség máza rárakódik az emberre. Mondja isi — Az egyveleg olyan keverék, hogy van benne polka is, meg csárdás, meg hallgató, öregünk bólint, es mér teszi. — Akárcsak a gulyásleves. Húsa, veséje'» tőgye, szivegyökere, mája. Széles mosoly teszi derültté az arcát, mutatóujját oktatólag felemeli: — Meg krumpli, de annak lenne kelt fölnie. * Egy felső vár ősi pék valamiké? a század végén, tudtára akarta adni a közönségnek, hogy nemcsak kész árúval áll mindenki rendelkezésére, hanem megsüti az otthon dagasztott holmit is. Ezért cédulát ragasztolt az ajtajára? ifi Itt sütnivaló elfog ad tatikül Vájjon nem, lehetne manapság ezt a 'cédulát másfelé is egynéhány helyre kiragasztani? * rA f észketek egyszer, 'dalárdát akartak szervezni s tanácsot kértek Kőnig Pét, tértől, hogyan fogjanak hozzá? — Válogassák ki a jóhangűakat mondta Kőnig szerezzenek egy tanító* mestert, az összeszedi és gyakorolt a f jó őket. Barna Péter tanyai kapitány TzÖsbeVtigott; — 'Aszöndom én, ne tőrjük a ncpét. Csah daTlásszon otthon mindenki a maga kézire, úgy, ahogy eddig csinálta. Mikor astáP borzasztóan tudják, mindig össze lőhet gyünnL Szeged sz. kir. város polgármesterétől. 27273-1941. I. sz. Hirdetés A m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség siti mindazokat, akik rövid 3—4 heti könny" munka mellett 150—200 pengő jövedelmet akarna*' szerezni a selyemtrnyésztéssel, azok mielőbb í0' len'kezzenek a" helybeli kikeltetőnél: Fiábik lésfiél Szeged, Szentháromság-utca 65., ahol a hernyókat és a hozzávaló tenyésztő papirokat 1?®"° átvehetik. Szeged, 1911. május O. T»r. Pálfy József polgármesterfillérért mindennap cserélhet Vöny> a Délmagyarország Kölcsönkönvvtárában