Délmagyarország, 1941. május (17. évfolyam, 98-123. szám)

1941-05-31 / 123. szám

i 1 6 DÉLMAGYARORSZAG SZOMBAT, 1941. MÁJUS oL Honvtd-ten iskolában tanulton goorslritsf és gftolr^sf § Államvizsga. Ingyenes állásközvetítés. Legjobb vizsgaeredmények. Beiratkozás kezdő, haladó és heszédiró tanfolvamokra HONVÉD TÉR 4 SZ. Pünköfd két nawán is folytatják a vásárlási könyvek kézbesítését {A Délmagyarország munkatársától) Pénte­ken délig még mindig nem érkeztek meg a közellátási hivatalba a nehezen várt vásárlá­si könyv-igénylőlapok. Az eddig benyújtott igénylőlapok feldolgozása alkalmával megál­lapították, hogy a közönség türelmetlensége is hozzájárult, hogy az igénylőlapok olyan hamar elfogylak- Sokan ngyanis két-három igénylő­lapot is kitöltöttek és benyújtottak a közellá­tási hivatalnál, nyilván Igy akarván elérni azt, hogy minél gyorsabban megkapják vásár­lási könyvüket. Természetesen a kéi szeres, há­romszoros igénylés semmivel sem segíti elő a fogyasztó helyzetét, elleukezőleg, ront rajta, mert azt eredményezi, hogy szaporítja a fel­dolgozó személyzet munkáját és ezáltal késlel­teti a kikézbesítést. A közellátási hivatal fel­hívja a közönség figyelmét, hogy a jövőben mindenki-csak egy igénylőlapot nyújtson be, Brro is biztosan kiállítják vásárlási könyvecs­kéjét. A vásárlási könyvek kiállítása szakadatla­nul folyik. Eddig 25.000 darab könyvet állítot­tak ki, pénteken 15 kisegítő munkaerőt bocsá­tott a polgármester a hivatal rendelkezésére, ezeknek bevonásával még gyorsabban halad a munka, úgy, hogy remény van rá, hogy a jövő hét közepére valamennyi eddigi igénylő meg­kapja vásárlási könyvét. rA könyvek kézbesítése a pünkösdi ünnepek alatt is tart. Főleg a tanyavilágban járnak az ünnep Izét napján a leézbesilők, arra számítva, hofcy a tanyák lakosságát ünnepnapon, amikor szünetel a munka, jobban otthon találják. A közellátási hivatal kéri az igénylőket, hogy a könyvekért járó i5 fillért készítsék ki, hogy a könyvek átadása zavartalanul megtörténhes­sék. fl Csillagbörtön fegyencborbélya borotválás közben meglopta a börtonfanitót (A Dólmagyarország munkatársától) Pénteken délelőtt lopással vádoltan kisérték a Csillagbör­íön egyik magánzárkájából dr. Molnár István törvényszéki bíró elő Varga Gyula 23 éves bűn­tett előéletű fodrászsegédet. Varga a vádirat sze­rint börtönbüntetése kitöltésének ideje alatt feb­ruár 1-én követte el a lopást. A fodráezsegédet másfél esztendővel ezelőtt a kecskeméti törvényszék betöréses lopások miatt kétévi börtöubüntctésre itélto. Varga büntetését a Csillagbörtönben töltötte és ezév októberében szabadult volna. A börtönben mint fodrász borct­válásokat és hajvágásokat végzett a fegyence­ken, ő borotválta a börtön személyzetét, igy 1 m­re András tanitót is. Február elsején borotválás ;közben észrevette, bogy a tanító pénztárcájában pénz van. A kabát a fogason lógott és Varga egy óvatlan pillanatban a pénztárcából kivett 20 pen­gőt. Imre András tanitó néhány nap múlva ész revette, bogy pénzéből hiányzik és mindjárt Var­gát gyanúsította a lopással. Varga beismerte a lopás elkövetését cs a pénzt visszaadta a bönön­tanítónak. A tolvaj fegyencet a börtön igazgatóság magánzárkával és kemény fekhellyel sújtotta. A lopással vádolt fegyenc ügyének tárgyalá­sán érdekes védekezéssel állott elő. Azt hangoz­tatta, hogy amikor a lopásra elhatározta magát, nem volt dohánya. Egyik társától ugy értesült, hogy jó pénzért dohányt szereznek. Amikor meg­látta a börtöntanitónál a pénzt, nyomban elhatá­rozta, hogy Imre Andrást lopja meg. A 20 pengőt már át is adta a dohányra, de amikor a tanitó a lopást felfedezte, a pénzt visszakérte. A törvényszék báromhónapi fogházbüntetésre ítélte a tolvaj fodrászsegédet, akit börtönőr ki­sért vissza a Csillagbörtöcbe. HIREK — Pünkösd héttőjén hüség-gyülést tartanak a szabadkai bunyevácok. Szabadkáról jelenük A szabadkai bunyevác lakosság pünkösd hétfőjén nagygyűlést tárt, hogy kifejezést adjon a uiagyar állani és a kormányzó ur iránti hűségének. Tizeu­kéttagu szervező bizottság alakult, amely befe­jezte munkáját és igy pünkösd hétfőjén a szabad­kai bunyevácság nagyszabású manifesztáciöt rendez. A szabadkai bunyevácság soraiban még a szerb uralom alatt súlyos ellentétek.támadtak, amelyek a bunyevác tömegeket több csoportra szakították. Igy "külön csoportja volt Ivko­vics Ivandékics Imre volt nemzetgyűlési képviselőnek és Jur-jcs Márkó földbirtokos szintén volt nemzetgyűlési képviselő híveinek. Ezek a belső ellentétek a legutóbbi időkig fenn­maradtak és nemcsak aa országos, hanem a vá­rospolitikában is megmutatkoztak. A most meg­indult tárgyalások során sikerűit eltüntetni az ellentéteket, úgyhogy a nagygyűlésen a bunye­vácság zárt sorokban vonul fel, A nagygyűlés szónokai lesznek többek között Szkeudero­vics Mityó ügyvéd, Szkenclerovics Gyula nyugalmazott városi tisztviselő és Vukovics Gergely zombori ügyvéd, a zombori bunyevácság vezetője. — Búcsú Szcntkulon. Kiskunfélegyházáról jelentik a Délmagyarországnak: Eddig is ked­ves bucsujáróhely volt Szentkút, most külö­nösen az, mióta a pálosok telepedlek ott le. Ugy Féleg.yházáról, mint a többi szomszédos köz­ségekből nagyszámú bucsus érkezik a pün­kösd két napján tartandó ájlatosságokra. A zarándokok megfelelő elhelyezéséről a pálos atyák gondoskodnak.. Tiszta gyapjú Lastex, Satén és Imprimé fürdőruha különlegességek Lampel és Hegyinél 343'b — Vizsgáztak a szegedi uj idegenvezetők. A város idegenforgalmi hivatala május 17-től 29-ig idegenvezető-tanfolyamot rendezett, amelynek elő­készítő munkálatait Szólt Erzsébet, a" hivatal tisztviselője végezte. A taufulyamot Skultéty Sándor ellenőrizte; előadók voltak: Szőke Mi­hály, dr. Lúgos i Döme, Széli Erzsébet és ttj. Tóth László. A tanfolyamra jelentkezett 39 ide­gen nyelveket is beszélő hallgató közül a követ­kezők tették lo sikeresen a" vizsgát: Bisztray Márta főiskolás, Imre László tanárjelölt, egye­temi gyakornok, Jankó Géza vegyészhallgató, Kálmán Gynla bölcsész. Kogutowicz Manucla bölcsész és Terney üena főiskolás. Nyolc vizs­gázót egy-egy tárgyból ismereteik kiegészítésé­re kérték fel. A város uj idegenvezetői már az ipari vásár tartama alatt szolgálatot fognak tel­jesíteni — Svájci művészek hadat üzenlek a giccs­nek. Zürichből jelenti a Külföldi Hirek: A svájci művészek egvesülelei harcot indítottak a giccs eilen. A művészek a kérdést a gyakor­lati oldaláról fogták meg . és elhatározták, hogy elsősorban az „utazási emléktárgyak" területén irtják ki a giccses müveket, nehogy e művészietlen emléktárgyak az országnak külföldön művészi tekintetben rossz hirét költsék. A művészek egész sor emléktárgvat terveznek és az első művészi emléktárgyak a svájci államszövetség 650 éves fenná'lásának emlékére, augusztus 1-én a Srhwvz-bpii ren­dezett ünnepségeken kerülnek a nyilvánosság elé. — Kovrig Béla kitüntetése. Budapestről jelen­tik: Dr Kovrig Béla egyetepii tanárt, aki ed­dig a miniszterelnökség úgynevezett nemzetpoliti­kai szolgálatát vezette, a kolozsvári Ferenc Jó­zsef-tudományegyetem közgazdaságtudományi ka­ra dékánjává választotta. Kovrig Béla ennek foly­tán visszavonul a nemzetpolitikai szolgálat veze­tésétől, amely alkalomból Magyarország kormány zúja részérc az eddig kifejtett odaadó és értékes munkásságáért a Magyar Érdemrend középke­resztjét adományozta a miniszterelnök pedig fe mentésével egyidejűleg értékes őszinte köszönetét nyilvánította., szolgálataiért 7 nap mu va kezdődik a Szegedi Ipari Vásár — Holland miniszterek tárgyalása Ujzé­landdal. Newyorkból jelenti a Külföldi Hi­rek: Van Klefíens holland külügyminisz­ter és Wcl ter holland gyarmatügyi minisz­ter Ancklandba érkeztek, hogy az újzélandi kormánnyal kereskedelmi tárgyalásokat foly­tassanak. — Eladta a lefoglalt bútorokat. Sautíík Já­nosné sikkasztás vádjával került pénteken a sze­gedi törvényszék elé. Az elmúlt cv áprilisában lefoglalták bútorait, az asszony azonban az árve­rés előtt eladta az ingóságokat. A tőrvéuysrék húrombónapi fogházbüntetésre. Ítélte. __ MUNKAKÖZVETÍTÉS. " Munkát kaphatnak a Hatósági Munkaközvetítőnél. Férfiak: 5 kovács, 1 vasöntő, 1 villanyszerelő, 3 asztalos, í faeszter­gályos, 2 kerékgyártó, t kötélgyártó, 3 szabó, 1 borbély, 1 szobafestő. 10 pincér, 1 szakács, 3_ ka­futó, S gazdasági mindenes. Nők: 3 szőnyegszövő­nő, 1 karisnyaszetnfelszedönő, t íehérnemüvarró­nö, 2 varrónő, 10 hölgyfodrásznő, 1 kifutóleány, 17 mindenes fözönö, 15 mindenes, 1 szakácsnő, • bejárónő, 2 szobalány. _ Megnyitották a sándorfalvi—szatymazi nj küvesutat. Ünnepélyes keretek közölt nyitottak meg illetve adták át a forgalomnak a sáudür­ialvi—sziatvinazr uj küvesutat- Az uj kövesut tncgnviMisán jelen volt dr. Csonka Miklós UszU főügyész, dr.. Pá v ó Ferenc tl>. főjegyző, Brei­uovics Vilmos műszaki tanácsos, B 6 sí só F&­runc főtanácsos, Nagy Sándor főszámvevő, a Vármcgve részéről dr. Zobay Béla főjegyző, Mácsik Iniro számvevőségi főnök, Tihanyi Andor főtanácsos, Balló Béla .igazgató-főmér­nök, Dósa Endre kiskundorozsmai főszoigabiro, Sándorfalva község részéről Kovács András bíró, Molnár Dezső jegyző és Lepey Emil plébános. Az ut ünnepélyes megnyitása után köa­ebéd volt a sándorfalvi fürdő terraszán. friss sertés fejláb klíogramonként 1'4Q P. kapható a Pick szalámigyár Fel­sőt'szapart 12. elárusító helyén. 60 Párisi Hagy áruház Rt. Szereli ICsekonícs ésüiss-utea sarok BEFŐZÉSHEZ Befőttes üveg felfehér: liter 0.25 0.4 0.5 ár: 4 drb —.68 4 drb —.78 4 drb -.98 Ízes üveg félfebér: liter 0.2 0.3 0.5 ár: 5 drb —68 4 drb —.78 4 drb i—98 Babos üveg félfebér: 0.75 liter 0.3 0.5 0.75 ár: 4 drb —.08 4 drb — Ugorkás üveg félfehér: liter 3 i ár -.88 Patent befőttes üveg 75 mm-es: liter 0.S 0.5 0.75 78 4~3rl> —98 ár -.88 -.98 Patent befőttes üveg 100 mm-es: liter 03 0.75 ár — 98 " 108 ? t'ntent paradicsomos üveg: ter 0.25 iá? 0.5 -.08 —.78

Next

/
Thumbnails
Contents