Délmagyarország, 1941. május (17. évfolyam, 98-123. szám)
1941-05-18 / 113. szám
SPORT Vasotas-PénzflgiF, SzEüC-ETO a Vasutas-stadionban Régen látott érdekes sportesemények színfielye lesz vasárnap a vidék egyik legmodernebb stadionja. Jelentőség szempontjából nem helyezhetjük előtérbe a Vasutas—Pénzügy mérkőzést a SzEAC—ETO-vnl szemben. Amíg a Vasutas—PéDzügy találkozón és az SzTK— Postás mérkőzésen a bajnokság kérdése forog kockán, addig az egyetemisták a győriek elleni meccsükön a kiesés ellen küzdenek. A NB. IIosztályú meccseken a szegedieket tartjuk favöj-ítnak, nemcsak a papírforma alapján, hanem a játéktudást véve alapuL A SzEAC-ETO találkozónál mindenesetre figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy a győriek még nem szenvedtek vereséget saját pályájukon a tavaszi idényben. Ami az SzTK—Postás rangadót illeti, minden jel arra mutat, hogy a kék-fehérek kerülnek ki győztesen a küzdelemből, mert a zöldfehérek tartalékosan kénytelenek kiállani a küzdelemre. A Vasutas a fél 6 órakor kezdődő meccsre így áll ki; Papp — Dömonkos, Sajtos I. — Sebők II., Baloghy, Varga — Sebők I-, Borbély I-, Péli, Borbély II, Kecskés. Játékvezető: Boross. A SzEAO—ETO meccs fél 4 órakór kezdődik és az egyetemisták összetétele Csak a játék előtt dől el, Játékvezető: Leiner. Az SzTK—Postás találkozó délután fél 2 árakon kezdődik. Szeged a Törekvés ellen Kőbányán ,. A Szeged összeállítási problémája szömbat5a sem oldódott meg; Nagy fájlalta a lábát, lo számítanak arra, ha egy mód és lehetőség van rá, vasárnap játszik a Törekvés ellen. A pályán dől el, hogy ő, vagy Gyuris játszik balszélsőt. Az együttes vasárnap reggel utazik Budapestre Hesser Tibor vezetésével. A mérkőzés egyik legnehezebb játéka lesz az idényben piros-fehéreknek, á kőbányaiak mindig legnehezebb ellenfelei völtaK a szegedieknek A Szeged II. Hódmezővásárhelyen A Szeged II. az NB. III. osztályú bajnokság keretében, vasárnap Hódmezővásárhelyen mérkőzik a HTVE ellen. Sokkal jobbnak kell lennie a piros-fehérek tartalék Csapatának, mint a mult héten voltak, ha Hódmezővásárhelyen győzni akarnak. A HTVE-nek ez lesz az első meccse otthonában. Az NB. I. osztály többi mérkőzése: Ferencváros—Újpest (!), SBTC-Elektromos, WMFC —Kispest, DMÁVAG—Gamma, BSzKRT—Tokod, Haladás—Szolnok. —oQa— SzflK III.-UIC a Temesvári-fcöru'on, Móraváres—Sz. MAY a Cserepes-soron A Vasutas-stadionban eldöntésre kerülő Postás—SzTK találkozón kívül, Szegeden még két L osztályú bajnoki meccs kerül eldöntésre. A Temesvári-kőrúton játsszák le délután fél 5 árai kezdettel a SzAE JII-ÜTC mérkőzést Valószínűleg a piros-fehérek nyernek. A Cseíapes-soron bonyolítják le a Móravdros— SzMAV meccset, amelyet a honi együttes nyer meg; 11. osztálifi Szeged: SzTK II.—Kokrön, RASE-Vasutas IL (SzTK-pálya, délután fél 2, illetve egynegyed 3 Órakor), Szőreg: Rákóbzi—UTC IL (Rákóczi-pálya, délután fél 5 órakor). Ifjúsági bajnokság: Szeged: Vasutas —SzTE (Vasutas-külsőpálya, délelőtt 10 órakor), UTC-SzATE (UTC-pálya, délután fél 3 órakor). —oOo— X SzVSE—Kecskeméti konzervgyár tekebajnoki mérkőzés lesz vasárnap délután tél 3 órai kezdettel a Vasutas-stadionban. X Uj »kabalája« van a Szegednek. Köztudo^^násu^hogv^SzM^ Teniszpályák bérelhetők * Vasutas stadionban. Olcsó idénybérlétek Érd. * e. i—2 óráié MAV-üzletvezetösée túsz 16. 18© csak azért tart csacsit a sporttelepen, mert hasznát veszi a pálya hengerelésénél, hanem •kabalát* látott benne. A régi SzAK-szurkolók közül bizonyára sokan emlékeznek arra, hogy amikor a csacsi elbőgte magát, a pirosfeketék mindig gólt lőttek... A mostani csacsi nemigen bőg, a Szeged viszont nemigen lő gólt... Most talán megváltozik a helyzet a Temesvári-kőrúton, ezentúl — két csacsi lép működésbe.., DELMAGYARORSZAÖ VASÁRNAP, 1941. MÁJUS 18. 11 APRÓHIRDETÉSEK Elegáns külöubejá'-atu utcai szoba, fürdőszoba használattal kiadó Kígyó utca 8. Hormonos és vitaminos arcvizek, krémek, olajok, púderek. Szeplő (elleni fényvédő szerek. Relter Oszkárné kozmetikai intézete •Szeged, Dugonics-tér 11, L «n. Telefon 86-02. Arcápolás. Szépséghibák, szemölcsök, szőrszá lak végleges eltávolítása. Fénykezelés. Tanitványok kiképzése. Olcsó bérletrendszer. KOZMETIKA Táplálkozás és az arcbőr Az arcbőrnek a szépségét döntően befolyásolja az ételek megválasztása és annak helyes elfogyasztása. A helyes táplálkozásnál tehát nemcsak arra kell ügyelni, hogy mit, hanem arra is, hogyan eszünk, mert a helytelenül elfogyasztott, illetve megrágott ételek legalább annyira ártalmára vannak a szépségnek, mint a rosszul elkészítettek. Türelmesen és nyugodtan kell étkezni M&r ennek a szem előtt tartásával a sok kiadós étkezés kérdése is majdnem megoldódott, mert csakhamar látni fogjuk, hogy ©zzel a módszerrel hamarabb észleljük a jóllakottság érzését Igen nagy hiba a bőséges étkezés. A tultápláltak legnagyobb része gyomorbajos, hajlamos a cukorbajra és minthogy egyre többet eszik, állandóan rosszabb állapotba kerül. A helytelen táplálkozás eredménye a rossz emésztés, amely rövidebb vagy hosszabb idő alatt tönkreteszi az arcbőr, bármennyire higiénikusán ápoljuk is azt. Az egészséges táplálkozásnak alapfeltétele a megfelelő időközökben történő mértékletes étkezés. Igen sok étel hozzájárul ahhoz, hógy az arcbőr tönkremegy. Altalánosságban ártalmas a bőrre a tulfüszerczett és tulforró étel, a mértéktelen monynyiségben fogyasztott alkohol, feketekávé, nikotin. R. 0.-n é. KOZMETIKAI ÜZENETEK! Kíváncsi: Langyos vizben háromszor naponta. Nyugodtan használhatja tovább az emiitett rendszeres kezeléssel együtt. M. Já»o»né. 30. L K&miUateafózetbeo mossa. 1 Szakorvosi kezeléssel megszabadulhat panaszától Hü olvasó. Fényvédő kenőccsel és fényvédő púderrel megvédheti Szőrszálakat nem növeszt. Teljesen különbejáratu bútorozott szobát keresek : Nagykörúton belül jeligére. Elcserélném egyszobás komfortos lakásomat régibérü kétszobással, vagy betársulnék nagyobb lakáshoz: Belvárosban 13. Különbejáratu bútorozott szoba fürdőszobahasználattal kiadó. — Kossuth L. sugárut 43, fdsz. 5. 2 elegánsan bútorozott kétablakos utcai szoba előszobával úriembernek kiadó. Ügyvédi irodának is igen alkalmas, Tisza Lajos kőrút 91, földszint 1. Bútorozott szoba kapualatti és udvari, úriembernek, üzlethelyiség azonnal kiadó. Maros u. 16 szára. Különbejáratu elegáns •féregmentes bútorozott szoba 25 P-től kiadó. — Szentháromság u. 19. Gsinosan Berendezett bútorozott szoba fürdő szoba használattal junius elsejére kiadó. — Berzsényi utca la. II. 9. Egy szobás modern, v. garzon lakást keresek augusztusra: Rendes lakó 33 jeligére. Egy szép világos üres szoba saját bútorral rendelkező egyénnek ki adó: Állomás mellett jeligére. Emeleti 1 szoba kiadó, U. o. 1 igás ló és egy fiáker eladó Rom u. 9. Gyermektelen házaspár szoba, konyhás lakást keres 1-éré. Farkas,* — Reménv u. 7. Üres tiszta »zoba kjadó Horváth Mihály u. 9, fél era. 1. ajtó. Kétszobás lakás kiadó Újszegeden, templom mögött: Székely sor 10. Érd. Hétvezér u. 21. Lépcsőházi különbejáratu bútorozott szóba fürdőszobával azonnal kiadó. Baross Gábor u. 3a. II. emeleten. Kétszoba hallos, modern belvárosi lakás, konyha, előszoba és esc lédszoba bútorral június l-re átadó. Ajánlat: — Junius 1 jeligére kérek. Nagy üres szoba mt-l* lékhelyiséggel junius 1re kiadó. Cim a kiadóban. Egy üres kis szobát keresek. Tóth asztalos -4 \ Petőfi S. sugárut 75. Egy II. emeleten IcvÖ HÁROMSZOBÁS összekomfortes LAKÁS augusztus l-re kiadó, Tudakozódni Deák Ferenc u. 2. a háztulajdonosnál 227 Magasföldszintes kertes magánházban kétablakos lépcsőházi bejárattal BÚTOROZATLAN szoba kiadó. Lechnen tér Imre u. sarok. 225 m Keresek Felsővároson száraz, földszinti szoba, konvhás lakást: Rendes fizető jeligére. 9—10 SZOBÁBÓL álló épületrész állami hivatal részére keresek. Közvetítőt díjazok. Ajánlatokat Szeged, Faragó n.18 Tel. 18-04-re kérek VILLALAKAST K ERESEK Újszegeden, elegánsan berendezett 1—2 szobát a nyári hónapokra. Értesítés: 13-85 sz. telefonon. 214 3 szobás I. emeleti komfortos lakás kiadó — augusztus l-re. Szent Ferenc u. 8. Belvárosban két szép utcai szoba kiadó. Tud: dr StraubM Jenő ügyvéd, Tisza Lajos körút 29 sz. Szoba, konyhás lakást keresek dohánygyár közelében. Pontos fizető jeligére kiadóba. Keresek 2 szobás lakást, íehetőleg földszinten, lehet magánház is: Tiszta lakás Jeligére a kiadóba. Üzlethelyiséget belváS feao t piactér közéén augusztus hó l-re keresek: Papír aovr<* I i-lmére a kiadóba. Jóforgalmu kis cipészműhely üzlethelyiség kiadó,' körúton kivül. Érd.: Horvélh Mihály utca 9, félemelet 1 ajtó. Keresek a Mars-tér közelében 3 SZOBÁS összkomfortos lakást, vagy magánházat. Telefon 11-62. 229 500 pengőt adok annak, aki nyugdíjas kézbesítői altiszti állásba helvez nőtlen. 34 éves fiatalembert: Megbízható 500 jeligére. Permetezést, kertgondozást. pakirozást olcsón vállalok. Csonka Antal. Újszeged. Csalogány u. 3 sz. ' lakásfetötlenltfi Vállalat CMHN Irodája, Somoj^ GEPJARMÜKEZÉLO képző tanfolyamon kiképzés felelősség mellett a legjntánvosabb áron. Müller Béla, Tábor utca 1 Tel. >0-78. Stoppoltasaa ruháit a •Budapestit késmftsxóvínél Eredeti gyári beszövések Üriet: Háei eörkorttei szemben.