Délmagyarország, 1941. május (17. évfolyam, 98-123. szám)
1941-05-14 / 109. szám
••MHHHBHÍ HÍREK — A nagyvárad—szatmári püspöki szék jelöltjei. Nagyváradról jelentik: Dr. Napholtz János volt nagyváradi püspök lemondása folytán a több, mint egy éve betöltetlen nagyváradi és szatmári püspökség stalluma rövidesen betöltésre kerül. A nagyváradi püspökségnek dr. Schriffert Béla a nagyvá, radi püspökség jelenlegi apostoli kormányzója, dr. B á n á s s László nagyszalontai plébános, dr. L u 11 o r Ferenc a vatikáni magyar követség jogi tanácsosa, F i e d 1 e r István, akinek a Rongyos Gárda idején le kellett mondania és dr. Meszlényi Zoltán a hercegprímás segédpüspöke a jelöltje. A szatmári püspöki szék betöltésénél Szabó István jelenlegi apostoli kormányzó és Pakocs Károly kanonok jönnek számításba. — Későbbre halasztották a szegedi miniuleventék erdélyi útját. A szegedi városi katonai paiancsnoksag a közelmúltban a szorgalmas, törekvő leventék közül mintaszázadot válogatott ki, amelynek az lett volna a feladata, hogy Erdélyben népszerűsítse a leventeintezményt. A szegedi levente mintaszázad szombaton indult volna Erdélybe, ahol Bemutatókat és előadásokat terveztek. Erre a célra az újszegedi tanítóképző növendékei, valamint a női felsőkereskedelmi iskola és az alsóvárosi zárda ipari iskolája zászlókat készített, hogy azokat Magyaró és Szalárd községek ifjúságának ajándékozzák. A szegedi leventék mintaszázadának szombatra tervezett erdélyi utja a közbejött akadályok miatt most elmarad, illetve az indulási időpontot későbbi időre halasztották. Ezzel kapcsolatban a katonai parancsnokság felkéri a város lakosságát, hogy aki a leventék részére ajándékot akar adni, "az juttassa el adományát a vá-osi katonai parancsnokság Somogyi-utca 24. szám alatti irodájába. — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát'kaphatnak a hatósági munkaközvetítőnél. Férfiak: I cukrász, ! kárpitos, 3 kovács, 3 faesztergályos, 2 kerék, gyártó, 5 kötélgyártó, 1 szabó, 1 cipész, 2 pincér. 3 gyári munkás (magasnővésü 24—26 évesek), 1 kifutó (13—14 éves), 5 nőtlen gazdasági mindenes. Nők: 3 szönyegszövőnő, 1 varrónő, 3 bölgyfodrasznő, 4 bejárónő, 24 mindenes, 12 mindenes fő zönő. — Munkaadók figyelmébe! Erdélyi menekültek a kővetkező szakmában keresnek munkaalkalmat: 3 lakatos, 1 bádogos, 2 vasesztergályos. 2 géplakatos, 3 gépkezelő, 1 műszerész, 1 villanyszerelő, 5 asztalos, 1' kerékgyártó, 1 szíjgyártó, 5 szövő (férfi és nő). 1 kárpitos. 5 szabó. 3 cipész. 2 borbély (férfi és nő), 1 sütő," 1 hentes, 3 mészáros, 5 ács, 1 cserepező, 4 szobafestő, 2 nyomdász (férfi és nő), 4 pincér, 21 napszámos, 6 kereskedő, 3 szolga, 3 őr, 8 kocsis. Munkaerőigénylés: a 19-73 számú telefonon. — Az újságírók ünnepi estje. A vidék is nagyon érdeklődik az újságírók ünnepi estje iránt. Az Országos Magyar Sajtókamara ríltal május 21-én este fél 8 órakor a Magyar Művelődés Házában (Városi Színház) rendezendő ünnepi estje iránt egyre nagvobb az érdeklődés. A Budapestre kiküldött 300 meghivó után még ujabb 100 meghívói kellett küldeni a koddi nap folyamán, olyan nagy volt az érdeklődés. Érdékes, hogy a vidék nagyobb vá mosaiból is igen sok jogyigénvlés érkezeti az Drszágos Magyar Sajtókamarához. valamin! a .jegyirodákban. Ezeket az igényléseket most még ki tudja a rendezőség elégíteni de BudaPesten és vidéken kér mindenkit, hogv jegyét ©lőre váltsa meg. nehogy a naev érdeklődésre való tekintettel az utolsó napokban fennakadás álljon be a j^gvek kiszolgáltatásában. —- TováMri adományok n Vöröskereszt részére. Miasszonyunkról nevezett szegény iskolanővérek 'skoláinak adománya 749%, vitéz Snlymossv Jáoosné gvü|tése 361.—, Szegedi Gyógyszerész Testület ÍRÓ—, vitéz dr. Shvov Kálmánná 200— Futóra 80.—, Tanítónőképző intézet ifjúsági Vóróskrrpsz1 csoportja: 7 zsebkendő, 2 asztalkendő. 2 alsólepedő. 1 paplanhuzat. 6 törülköző. 3 párnnhuSzent József-akció 40.—, Kereszrsi Juli* gvüjjtaé: Kohn Jenő 2—, Csiszár Imre —.50. Gnrtlesta Lószlóné —60. Sohwarz Kálmán 10— Volf M'baly 5.— N. N —50. Jager József 3.—. B HéMária 1.—. özv. Ménesi Istvánná ~ 50. R1hiGvula 80—, Ábrahám András —30. SrhafGyuláné 5,—. 3 férfiing. Vermesné 1 lepedő. N. 1 Halász Ferenené 2— Vajda-rtkuláriiim z hőmérő. T.lnoletim-ipar 8 m Billroth haiiszt. Bar108 kőnvvkereskedés 2—. Kertész Ernő 8— Feld, Samu 1 _ Hegedűs Nándorné -.50, Lumpéi 1—w Szőke vaskereskedés —.50. Csermák Bé tané 5— pengő. Szerefettciles SzdlosMoőadtatós Zatáeger szegen Zalaegerszeg vasárnapi ünnepét megrontották a nyilasok: választmányi ülést hirdettek ennek a napnak délelőttjére. Nyilván olyan párttagokat kívántak maguk közé választani, akik teljes egészsében értik a Száiasi-féle Zagyva-Duna-Gyep fej programot. Egyet találtak is: Hubay lakása elöl szállították cl a mentők a Lipótmezőre. A Szálasi—Sütő— Subajda triász utazott le vasárnapra Zalaegerszegre, hogy kellő vezéri kargyakorlatok közben néhány mondatot ragasszanak a falrűkont nyilas hirdetmények mellé. Ám Zalaegerszeg lakossága nem mutaíolt kellő megértést a nyilas eszmedögönyözési választmányozó ülésvalósággal szemben * amikor Szálasi vezetőtestvér Eszme-Sütője és Ihajda-Suhpjdája társaságában a szónoki emelvényre lépett: a tömeg heves tüntetésbe kezdett Szálasi és összes vérvalóságos testvérei ellen. A lapjelentések szerint az ünneplő tömeg magatartása olyan szeretetteljessé vált, hogy a szónokolni akaró fő- és alvezérck testi épsége érdekében a hatóság csendörörizotet vezényelt ki a helyszínre. A csendőróvintézkedés hatásosnak bizonyult: Szálasi és kísérete teljes testi épségben érkeztek vissza sebesen robogva Budapestre. Ott aztán a Hűség Házában megbeszélték, hogy kivel töltsék be a Lipóthoz címzett szállodába szállított cszmegyakoi nOk üresen.ma radt helyét. Még most is vitatkoznak. Legalábbis ezt te szi valószínűvé az a jelentés, amely szerint a/ Andrássy-uti Zöld-Ház kapuőrsége — összesen nyolc darab fiatalember megtámadott és véresrevert egy magányosan sétáló magasrangu tisztviselőt. Nyilas vitamódszer ez kérem ... Izéi* és tan^ó harmonika ojHnn.-i. ok, b tgedfl »tb. STEINER h^saml.,, STO DÉLMAGYAR0RSZA6 SZERDA. 1941. MÁJUS 14 Győrfv-autósemce boldogasszony s.-ut 3. 480 Hősök kapuja mellett, í SheU-servlee. le). 29-09. fíát-smlca. 8Z80KD, K«I«O»D uto» T nstai. — Eljegyzés. Kuappe Berta és Tápay Dezső jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) 205 — Szabadkán sorozatos névmagyarosításokat jelentenek be. A szabadkai >Hirlap« jelenti az alábbi figyelemre méltó-hirt: Szabadkán az eddig is magukat magyarnak valló családok- körében mozgalom indult meg, hogy idegen hangzása neveiket magyarosítsák. Eddig a következők jelentkeztek nevük megmagyarositása végett: Grosz (Nagyfalusi) Lajos, Dobrina (Darnai) Mátyás, Dreakovics (Dobai) István, Nesics (Némedi) József, Gubicsák (Gerlei) Péter, Temunovics (Törtei) János, Zsigovics (Zemplényi) András, Vászics (Váci) Péter Benovics (Benedek! János, Schaudek (Sédi) Má ria, Basics (Bátori) Máté, Deuiscfa (Dévai) Kató özv. Horvátovics (Szakácsi) Lászlóné, Krnyajszk (Kárpáti) László, Vojnics (Vasdényei) Márk, Okolisán (Olt) Lukács, Ladalcsevics (Ladányi) Lázár, Romics (Rafai) Fercnc, Holi (Halász) Antal. Tapasics (Varjas) János, Gianyák (Gál) Sándor, Granyák (Gál) József, Vujkovics (Vitézi Mátyás. Vujkovics (Vitéz) Máté, özv. Cvotkó (Névaí) Istvánná, Matkovics (Magyar) Mihály, Nozdrovitzky (Nyitrai) Elemér, Jakobovics (Jávor) Dániel, Jakobovics (Jávor) Árpád, Matijevics (Mátyás) János, Csopcsics (Csányi) András, Drágics (Darányi) József. Resics (Radai) Bfia, Letovics (Lehel) Gábor, Nöszt (Noszti) «él», Cernyákovics (Cserháti) Ferenc, Folyákovics (Pataki) Sándor, Höller (Molnár) Dezső, Temunovics (Toldi) Antal, Pandek (Járay) Ferenc, Csicaák (Csuthy) Elemér, Benyák (Berbesi) Ferenc. Patócs (Palotási) Mihály Ferenc, Vukovics (Vándor) Lajos, Koponics (Komáromi) József. Benyák (Bátori) János. Pardics (Parti) Márton. Hir'schler (Szarvasi) Ferenc. Sofcsies (Sasvári) Imre. Matkovics (Marosi) József, Matkovics (Marosi) Simon. Szvlrcsevné sz. Ficrst (Hercegfi) Eta, Rozsnyik (Rózsa) István. •Turics (Jámbor) János. fírnncsics (G'ömöri) János. Marosevics (Marosi) János. Tomasica (Tamási) József. Knlcsevics (Kazinci) Takács, Danits (Ürge) József, stb.. slh, — Jaiiik-vendésrlőben ma flekken és vargabóW — Betiltották az angol filmeket Budapestről jelentik: A unagyar íilmhatóságok Visszavonták 97. összes Angliában készült hangosfilmek repzuraalapját Gyakorlatban ez az intézkedés azt jelenti, hogy mától kezdve Ma gvarorsxágon esvetlen Anglíáhan készült fii mel sem szabad bemulatni s a már bemutatót! filmeket sem lehet irvább játszani és műsorra tűzni. A nrmgvar filmhatóságoknak. e* az intézkedése nem érinti egyelőre az. amerikai filmeket. — Hosszú idő óta fekvő betegek a rég bevált tisztán természetesen »Ferenc József* keserfrvizei nagyon szívesen isszák és annak gyors, biztos és mindig kellemes hashajtó hatását Általánosan dicsérik. Kérdezze meg orvosát! — Pályaválasztási tanácsadó. A Klauzál Gábor-gimnáziumban pértteken délután 6 órai kezdettel tartják a hatodik és a hetedik pályaválasztási tanácsadói előadást. Dr. Tóth Imre a birói és az ügyvédi pályáról, a mérnöki pályáról pedig H e r g á r Viktor tb. városi főmérnök tart előadást. — A Tisza első idei halottja. Beszámolt a Délmagyarország arról, hogy vasárnap délelőtt halálos kimenetelű szerencsétlenség törlént a Tiszaparton a Lippai-fatelep előtt. Egy ismeretlen 10 év körüli kisfiú a tutajokról a Tiszába esett és mire keresésére indultak, eltűnt a hullámokban. A Tisza első idei hatolt' iának a holttestét kedden reggel vetette fel az ujszegedi partoknál a viz. A rendőrség a kisfiú zsebében talált írásokból megállapította, hogy a partra vetett holttest Faragó András 11 eves tanulóval azonos. Holttestét a törvény-zéki bonctani intézetbe szállították. — Szegeden rövidesen megalakítják a közjóléti , szövetkezetet. Közölte a Délmagyarország a bel1 ügyminiszter rendeletét, amely a közjóléti szövetkezetek megalakításáról intézkedik. A rendelet utasítja a városok polgármestereit, hogy a népés családvédelmi alap keretében gondoskodjanak a közjóléti szövetkezetek megalakításáról. Kedde* Szegedre érkezett dr. Valkó László szociális felügyelő, dr. Pálfy József polgármester vele beszélte meg a szegedi közjóléti szövetkezet megalakítására vonatkozó tennivalókat. Ugy határoltak. bogy a szövetkezet alakuló közgyűlését rövidesen összehívják. A szociális felügyelő kedden megnyitotta a családvédelmi tanfolyamot, amelyet a családgondozónők és a zöldkeresztes védőnők részére tartanak. _ A Nemzetközi Munkaközpont hírei A Nemzeti Munkaközpont szegedi szervezete uj helyiségbe költözött A szervezet Mérey-u. 4. alá, » volt Gyermekvédő Liga helyére tette át otthonát. Hivatalos órákat naponként délelőtt 9-től t-lg> délután 4-től 8-ig tart a titkárság. A Nemzett Munkaközpont és Baross Szövetség között szoros kapcsolat jött létre. Lehetőség nyílik arra, hogy ha a Nemzeti Munkaközpontba tartozó munkás és a Baross Szövetségbe tartozó munkaadó közölt vitás kérdés merül fel, azt a leggyorsabban sikerül megoldani. A kereskedelmi cs iparkamara véi leményezési ülésén a Nemzeti Munkaközpont részéről Gaál Sándor főtitkár vett részt. A város kertészeti munkásai kérelmével fordult a szegedi szervezet a város polgármesteréhez. A kertészeti napszámosoknak a polgármester által korábban megállapított legkisebb mezőgazdasági munkabérek szerint március és április hóra 3—, május és június hóra pedig 3.50 P munkabér járna, ezzel szemben ma is 2.50—2.60 P-t keresnek naponként. — A Magyarországi Famunkások Szövetségének szegedi csoportja május hó 14-6n, csütörtökön este féL 7 órakor a Munkásotthonban (Hétveaérn. 9.) tartja évi rendes tisztújító közgyűlését, melyen a Szövetséget Budapestről Fehér András országos ttikár képviseli. A szaktársakat felkérjük, hqgy a közgyűlésen minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. — Csikóvásár. Az Ddalmand-sütvényi honvédcslkótelep parancsnoksága 15-én, csütörtökön reg gd 8 órai kezdettel a vásártéren csikóvásárt tart, Megvételre kerülnek a 2—3 éves csikók. A gazdák az eladó csikók származási leveleit vigyék el magú kbal. — Tüz a kenderszáritóban. Kedden reggel tűz ütött ki az újszegedi kendergyár szárítójában Az elszigetelt mübelytúzet a gyár tűzoltósága rrég mielőtt a városi tűzoltók megérkeztek volna, lokalizálta. A kár jelentéktelen. Szerkesztésért és kiadásért felet; BEREY GÉZA főszerkesztő, a Délmagyarország Hirlap- és Nyomdavállalal Rt ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: Szeged, Rudolf-tér 6., I. em. - Éjszakai szerkesztőség: Kálvária-utca 14. — Kiadó-, hivatal: Szeged. Aradi-utca I. Telefon (szer kesztőaég kiadóhivatal és nyomda): 13-88 i Kiadótulajdonos: * DélmagyarorseᣠHirlap- és Nvomdaválialet Ml