Délmagyarország, 1941. április (17. évfolyam, 74-97. szám)

1941-04-13 / 84. szám

DÉLMAGyARORSZAG VASÁRNAP, 1941. ÁPRILIS 13. centjének deklarációját a francia nép alapel­veiről, ugyanazokat a hangokat fedezzük fel benne, mint amelyeket a felelős német vezető­körök használnak Anglia ellep a mostani há­borúban. JEurópa politikusai — így kezdődik a dekla­ráció —, akik dicsekedtek bölösességtekkel, mi­képp lehetséges, hogy még nem lebbentettétek fel a fátylat, mely elrejti az angol kormány tnacchiavellista politikáját? Szemünkre veti azt a kegyetlenséget, melynek végrehajtóit mi megbüntetjük, pedig ő töltötte meg Ázsiát fosztogatással, vérontással, vadembereket bé­relt fel, hogy szolgaságba döntse Amerikát, német fejedelmektől vásárolt katonákat előre megállapítva az árat, minden sebnek és min­den Csonkításnak. Minket vádol meg féktelen becsvággyal és ugyanakkor arra törekszik, hogy minden gyarmat ura legyen. Mindenfelé azzal vádol meg bennünket, hogy más államok függetlensége ellen támadásra készülünk, pedig 5 kényszerítette Génnát, Velencét. Svédorszá­got és Dániát, hogy mondjanak le minden jo­got legmegbecsültebbjéről és legszentebbjéről: a semlegesség megőrzéséről a háború borzal­mai között. Ébredjetek. fel és bosszuljuk meg magunkat." Nem egészen friss nyomdaszaga van-e en­nek a felhívásnak? Anglia ellenségének akkör is az volt a jelszava ..Meg kell dönteni a brit világuralmat!" Francia partraszállási kísérlet az Ír partokon 1796-ban Napoleon sorozatos győzelmei feke^ te árnyékként borultak Anglia fölé. Az alsó­házi ellenzék vezére, Joe, sötét színekben festi le Anglia súlyos helyzetét 1796 májns 16-án: v Hollandia elveszett. Franciaország kirá­lya száműzetésben, a francia klfzldtsasdg terü­leti gyarapodása 'ás hatalma riasztóbb, mint valaha. A porosz király elsőnek tárgyalt a franciákkal, a spanyol király hány tejen volt békét kötni, h'ógy megmenthesse gyarmatait, a szárdiniai király is azon az úton van. hogy el­fogadja azt. jimff a francia direktórium dik­tál . . Az Ír kérdés 1796-ban A helyzet azonban tovább rosszabbodott An­glia szempontjából. 1796. júliusában amerikai sfémÜteféséhfí Franciaországba, 'érkezett Wollt Tane fr forfadrdmárvezér és sürgette a francia kormányt, küldjön expedíciós hadsereget Íror­szágba. Előterjesztésében ezeket mondja". — 3.150 non ír katolikus gnermekkofn óta OS öngólok elleni évül el étben és a? angol névtől való irtózásban nevelkedett fel. Fejemet teszem Te. bogy 500 ezer tr siet a. francia lobogók alá. ka Franciaország magáévá teszt Írország fel­szabadítását­5C francia kormány elfogadja a javaslatot és meo-b'7-" Ttr-rO-n t'áb'rtmoVot az fr expedieiós Íz ÖSSZES szépséghibák nsegszüaielísaMo,ern arcápo,ás-Bz,os ha,á9U arcápo5* árusítása. íerfÖS szempilla testes. ülc só árak. 125 szerek, púder, szappan, rúzs, ha jfesték F ,"i n e 4 ]| Á ~ c : első szegedi 18 r S T líüZSI kozinetihai intezete Horváth Mihály-utca 9. (Széchenyi mozival szemben) roittaian tanácsadás. Telefon 30-32 hadsereg megszervezésével. Közben Napoleon újabb sikereket ér el Lombardiában és Korzi­kát is visszafoglalja, az angoloktól.. Erről eze­ket jelenti a direktóriumnak: — Földközi-tenger ismét szabad ... Az an­golok kikergetése a Földközi-tengerről nagy hatással lesz olaszországi hadjáratunk sike­rére is. Ugyanekkor mondotta Napoleon (éppúgy, mint Mussolini)! „Politikám folytonos főcélja, hogy úrrá legyek a Földközi-tengeren." Anglia e nyomasztó helyzetben elhatározta, hogy békét köt Franciaországgal s el is küldte lord Malmesburyt e célból Parisba. Lássuk, mit ír a „te Pedaeteur" című párisi lap arról, bogy milyen békére számíthat An­glia: — Angliát a maga szigetére kell visszaszó­lítani. Nincs joguk arra, hogy beavatkozzanak az osztrák, vagy holland dinasztia érdekében. A mi politikánk legnagyobb feladatát abban lássa, bogy "Angliát elszigetelje az Európától, Majdnem szórói-szóra, ezeket irta Kari Me­géri r. n Wilhelm«trassc publicistája a mnlt nyáron a Berliner Börsenzeitnngban, amikor ismertette a Németország által tervezett új európai rend alm^veít. F-^nk között is az első helyet foglalja el Angliának az európai szá­razföldről való kiűzetésének gondolata. Lord Malmesbury hékenkciója kudarccal végződött. A franciák megszigorították ezután at Anglia elleni gazdásági kölcsönt és foly­tatta az Írországba küldendő expedieiós hadse­reg megszervezését. 1796-ban nédig Brest fran­cia hadikikötőből el is Indult a francia flotta 20 ezer főnyi exoediCiós sereggel az ír partok felé. A vállalkozásról azonban pár hét múlva a kedvezőtlen időjárás s más kényszerítő körülmé­nyek között le kellett mondani és az expedieiós hadsereget ismét kihajózták Franciaországba. Napoleon első ínváziés terve Közben Robespierret elsodorták az esemé­nyek, a direktórium azonban áetvette tőle an­golellenes politikáját. Az Anglia elleni blokád betartására a legszigorúbban ügyelt, ugyanak­kor elővette Ismét a szigetország elleni invá ziós tervet. Ezúttal azonban nem írországi, ha­nem angliai partraszállás volt a Cél. Meg is találta e hadművelet végrehajtóját nem kisebb férfiúnak, mint Rnonnparte Napóleon tábornok személyében. Bár Franciaország későbbi pra nem mindenben osztozott a direktórium kato­nai elgondolásaiban, mégis vállalta a megbíza­tást és 1798-ban Franciaország "északnyugati partvidékén 150.000 ezef főnyi expedieiós sere­get vonít össze. A francia dokkokban és kikö­tőkben éjjel-nappal dolgoztak, högy mire elkö­vetkezik 1798. év tavasza, megindulhasson a nagy invázió Anglia ellen, mely az első lett volna 1066. óta, amikor Hódító Vilmos nórman­jainak sikerült átjutniok a Csatornán. Ezúttal azonban még meg sem kísérelték az inváziót, mégpedig Napoleon alábbi memorandumának alapján, melyet 1798. február 23-án a direktó­riumhoz intézett s amely így hangzik? — Bármekkora erőfeszítést fejtsünk is ki, nem tudjuk megszerezni a tengerek feletti ural­mat, Csak úébány év múlva Anglia megtáma­dásának kísérlete anélkül,, hogy a tengerek urai vagyunk, a legvakmerőbb és legnehezebb művelet lenne, amelyet bármikor is megkoc­káztattak. Hogy a támadás sikeres legyen, szükséges, högy meglepetésszerűen kelhessüsk át a Csatornán; ezt vagy úgy kell elérnünk, bogy kisiklnnk a fírestet blokkoló angol Hajó­rajok közül, vagy úgy. bogy kis hajókban. 0 sötétség leple alatt kelünk át mintegy 7 órán át hajózva és partraszdllunk Kent vagy Sus­sex valamelyik pontján• Hogy ezt végrehajt­hassuk. hosszú éjszakákra van szükségünk'­Ezeknek április ntán végük van s akkor már semmit se tehetünk. Az Anglia elleni expedí­ció előttem a pár év előtt nem látszik meg­valósíthatónak Ekkor azonban a kontinensen' valószínűleg bekövetkező zavarok fogják meg­akadályozni. Napoleon ezért azt javasolja; énffsrn Fran­ciaország hatalmas tengeri flottát, támadja meg a közelkeleten Angliát olymódon, hogy veszélyeztesse India feletti uralmát. A direktórium elfogadta Napoleon érvelé­sét. Az inváziót lefújta, Napoleont pedig ki­nevezte a Keleti Hadsereg főparancsnokává­Néhány év múlva maga. Napoleon. veszi elé ismét az invázió gondola fát. amelyet azonban az 1798-as tervnél alaposabban dolgozott ki Nem rajta múlt, bogy meg nem valósnlt. Er­ről azonban iecközelehb. Ha Glcicknernél festet, tisztittat, becsületes munkát kap! Iskola-utca 27—29 (Dóm-tér) Agytoll gőztisztítás! 402 Telefon 12—69 Dr. Inczédy László: móvarárosi plébános (A Délmagyarország munkatársától) A kegyúri bizottság szombaton délben dr. Pdlfti József polgármester elnöklésével tartott ülésén fnrrTnlkozotf, a móravárosi plébános! állás be­töltésével. A bizottság egyhangúlag revízió vette a korábbi választás ügyében hozott ha' tározatát, ettnek folytán most már semmi aka­dálya. Hogy dr. Inczédy László elfoglalja a má ravdrösí plébániát. A plébánosválaszfás ügye ezzel véglege? megoldást nyert, csupán a püspöki megerősí­tés szükséges még, utána megtörténik az ünoc riálr-OQ ÜBÍVtntás. I A bank fennállásának loo. esztendeiében PESTI MAGYAR KERESKEDELMI BANK (ALAPÍTOTTAK I841-BEN KIRÁLYI 8ZABADALOMLBVELLEL) 1940. december 31-1 mérlegének főbb adatai t Össztőke S4*7 millió pengő. Készpénz 29*9 millió pengő. Kihelyezések 3S)'6 millió pengő. Betétállomány 323*1 millió pengő. SZEGEDI FIÓKJA Széchenyi-tér és'Vőrősmarty-utca sarok­Készséggel ajánlja fel szolgálatai! a takarékpénztári és banküzlet minthn ágában.

Next

/
Thumbnails
Contents