Délmagyarország, 1941. április (17. évfolyam, 74-97. szám)

1941-04-04 / 77. szám

péntek, 1941.1*. 4. KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP Xfli evfolüam 77. szám Ty az Gróf Teleki Pál . S'T^ 'I j Nincs terhesebb feladat, mini nehéz időkben szolgálni a nemzetei. A nemzet szolgálatában hamvadt el Gömbös Gyula színes és lendületes élete, a nemzet szolgálata emésztette el Darányi Kálmán szívósan magyar erejét s most újra ravatal mellé állít sorsunk és nem tudjuk a gyász ránkszakadó pillanatában: minden halál között nem ez a legtragikusabb-e s minden veszteség közül nem ez sujtott-e ránk a legkeményebben? Gömbös Gyula után Darányi Kálmán, Darányi Kálmán után Teleki Pál gróf, — micsoda végzet kaszálja le azokat, akik a legmagasabbra nőttek a magyar mezőkön, micsoda istenostora csap le azokra, akik büszke tölgyként nőttek fel a magyar élet terebélyéből? X nemzet tragédiája mellett elveszti jelentősegét az egyéni tragédia, mint ahogy az egyéni életnek sincs jogosultsága a nemzet élete medrében. Nem mérhetjük össze a könynyeket és sóhajokat, —ja nemzet gyászolja hűséges nagy fiát, vezetőjét es tanítóját, aki a prédikátorok haragjával s a zsoltárosok vigasztalásával tudott hozzánk szólni, felemelni, ha elestünk s visszahúzni az örök magyar röghöz, ha horizonttalan kevélységgel készültünk elszakadni egyetlen talajunktól.} Kit gyászoljon az összetört magyar lélek? Az első zászlós urai, a nemzet leghűségesebb szolgáját, aki magára parancsolt áldozatként vette magára a nemzet keresztjét, a tudóst, aki nem szürke könyvet írt, de országot teremtett tudományával, akinek érvei országrészeket hoztak haza az ősi és Koldog közösségbe, az államférfit, aki egymaga elég volt a magyar tudás, a magyar európaiság, a magyar kultúrfölény és az új, keresztény korszellem igazolására, a nagy névelőt, akinek moralitása élet volt s humanizmusa szociálpolitika, aki nemzetét elvezette — es ez nein szókép, nem hasonlat és nem is szimbólum, de elevenen élő valóság —, elvezette Trianontól Zágonig, a Koponyák hegyétől a boldog feltámadásig, vagy az embert, a magyart, ezeréves fajtájának öntudatos, gőgjében szerény és szerénységében rátarti nagyszerű példányát, aki Európában magyar volt S a magvar határokon belül Európa, — | kit gyászoljunk most Teleki Pál gróf sietve összeácsolj ravatala mellett? Ne gyászoltuk a halottat, gyászoljuk' élőt, ne a halott vezért, de az élő nemzetet, — a magvar rögök elringatják majd a hazatért gyermeket, álmodhat majd a hantok alatt, melyeket visszaszerzett az ősi haza testehez, de ránkvár és ránktör az élet, megújuló pillanatában újítva meg parancsait és kötelezéseit s annyi időt sem enged gyaszunknak, hogy kitörül jük szemünkből a befelé síró fajdalomnak komor férfikönnyéi) . Rossz cSillagok járnak felettünk, mindig a pillér dől ki, mindig a legvilágítÓbb fény lobban el. Hányódunk a tengeren s a világítótorony lámpája alszik el. Kialszik a fénv és megáll a motor — fölöttünk a csillagtalan éjszaka, alattunk" a tenger tombol Ha nem volt még idő, amelyik minden lármar tulsuvitve követelt a nemzettől megértést és engedelmest követelte a lelkek éhségét s az akarat összekovácsolását. követelte a harci bárdok' elásását, hogy méltó lehessen az élni akaró nemzet minden élni ak'aro gyermeke azokhoz a sohanemlatott komoly időkhöz, amelvek előttünk állnak, most ez az ido parancsol és követel engedelmességet. Vagy megtaláljuk egymás kezét, vagv elveszítjük egymást orokre. Körülöttünk véres háború tombol, olyan erőfeszítésnek vagyunk* tanúi, melyeket ez a vén föld csak geológiai korszakok születése és pusztulása idején élt meg, olykor már azt hisszük, nem is emberek, nem Is államok, nem is földrészek ütköznek most meg, egy geológiai korszak vonaglik és vajúdik előttünk, körülöttünk és bennünk s ránk csak az ázalagok és emőbák munkáját bízta az az irtózatos erő, aminek vak és süket szolgái vagyunk. Kinek fontos még a maga egyéni élete, ki tud törődni a maga pengő ércével és zengő cimbalmával, amikor minden ereszték lazul és minden fundamentum repedezik. Ha más nem, ez a sötét ravatal ébressze fel az álmok ködülte lovagjait, nincs más kötelesség, csak a nemzet parancsa, nincs más parancs, csak a nemzet élete. LHa Teleki Pál ajka elnémult, a ravatala még vezetni tud. A ravatal, melyen a legáldozatosabb magyar munkában és felelősségvállalásban halálragyötört teste talál ja meg a húsz év óta nem ismert pihenés első perceit. Milyen elkopott, milyen útszélivé taposott szó lett az, hogy — áldozatos. S mennyi ragyogással tündöklik fel ez a szó, amikor Teleki Pál halálba hanyatlott életének lett szinte egyetlen dísze? A Teleki Lászlók bús, magyar tragikuma folytatódott a másik Telekiben, \csak aki a nemzetnek áldozta életét, az roskadhat össze a felelősség súlya alatt, a kötelességek szörnyű terhei csak annak törhetik össze nemzetnek áldozott életét. A gyászoló nemzet fájdalomtól megbűvölt tekintettel néz most fel Magyarország Kormányzójára, a megriadt család csak tőle várja már a fölemelő reményt és a vigaszLt ő az egyetlen, aki meg tudja mutatni az utat roskadozó lépteink előtt s aki ki tudja jelölni: ki légyen sorban közöttünk a legelső. S amit nem tudott megteremteni az értelem, a józanság, a tisztánlátás, teremtse meg az egyformán átérzett fájdalom: Hullámok között hányódik a nemzet hajója, — most azon civódjunk egymás között a veszély halálos öleléséhen, hogy keleti, vagy nyugati szél dagassza-e vitorláinkat, amikor nincs egyetlen kar, amiről lemondhat a nemzet és nincs egyetlen tiszta gondolat, aminek parányi segítségét elfecsérelheti az egymással-civódás Keserű testvérharcában. ,Halottak élén, — dübörögte dalait a fájdalom fekete posztójával bevont dobján a magyar tragédia csillagok nőtt költője. S most a nemzet élén halottak járnak: Gömbös Gyula, Csáky István és Teleki Pál. A Trianon utáni magyar élet nagyságos vezérei közül az isteni gondviselés már csak a Kormányzó Urunk élete felett őrködik. Rossz időket élünk, rossz csillagok járnak s a ránkzuhanó döbbenet ájulásában szinte már űgv érezzük, hogy sorstragédia ostorozó jelenései bontakoznak ki számunkra.7 „Kik hivatottak vezérül S népnek," — azok már a halottak élén járnak s csak a csillagokból tudnak őrködni sorsunk és életűnk felelt. Testük gazdagítja a földet, melyhői vétettek s melybe visszatértek, de szellemük fénylő ködoszlopként fogja mutálni előttünk az űfat 8 az emlékezés arcképcsarnokában méltó Kelvet kapnak ők. akik az utolsó lélekzetvételiikig s a legutolsó tollvonásukig ezért a nemzetért áldozták nemes életüket. "Az élet ellobban, de az élet értelme és tanúsáéra örökké cl s mi lett volna már belőlünk. Ka ez a nemzet nem gazdagodott volna" legnagyobb fiai emlékével és élettanulságaival. JeleKi Pál ajkát lepecsételte a Kai áh de szelleme nem a halottak, de az élők élén Kalad előttünk" örökre, míg valóság nem lesz, amiért harcolt, fáradozott, áldozott, élt és meghalt. Örök* pihenőjét találja meg a magyarság lelkében, melyből vétetett és ahová most hazaiért? <