Délmagyarország, 1941. április (17. évfolyam, 74-97. szám)
1941-04-02 / 75. szám
WIBMWUyWRöRSZXG SZERDA, 1941. ÁPRILIS 2. SPORT Szeged-Szolok knpamerkőzes, Szolnokon A plrosteiérek szeretnék elhalasztani a tatekot Szegedi sportköröket kedden még a pirosfehérek első tavaszi győzelme foglalkoztatta, amely kétszeres értékkel bír, mert a sikert idegenben és nehéz körülmények között harcolta ki az együttes. Markovics Szilárd ügyvezető így magyarázza az első idei sikert:; — Sokan csodálkoznak azon, hogyan kerülhetett Bertók és Szabó a csatársorba. Erre az e magyarázat, hogy amikor láttuk az erős salgótarjáni nyomást, észrevettük, hogy Szabó és Bertók már nemigen bírja az iramot, erre felcseréltük Mesterrel, illetve Nagygyal. Két pihent eró jól jött a védelemnek, peísze a pompás Bertók-gól is. Hesser Tibor edző szerint a nyomás ellenéire is több gólhelyzetet teremtettek a szegedi Csatárok, mint a salgótarjániak, akik nem boldogultak a masszív piros-fehér védelemmel. Pompásan védett Tóth, ragyogóan játszett Ttaffai és Kalmár, A vezetőknek az a véleménye, Hogy Szabóval a jobbhátvédposzt, Serfőzövel a jobböszszekötő helye nincsen még megoldva. Mind a két posztra több pályázó van; Rózsa, Gyuris, Széli, Polyák II. közül kerülhet ki a jobbhátyód, de hogy ki lesz a jobbösszekötő, erre a kérdésre még senki sem tudott választ adni. A piros-fehéreknek vasárnapra Magyar Kupamérkőzést kell játszaniok. Ellenfelük a Szolnoki MÁV, amellyel Szolnokon mérik össze erejüket, haCsak nem halasztják el a mérkőzést. A Szeged Tóth válogatottsága miatt szeretné elhalasztani a játékot, kérdés, hogy ebbe a szövetség beleegyezik-eA Szeged-játékosok kedden kiadós edzést tartottak a Temesvári-körúti sporttelepen Hesser Tibor vezetésével, Csütörtökön a SzFIE-vel játszanak Újszegeden, —oO»-« SzVSE—SzEflC szegedi rangadd a Vasutas-stadionban Annak ellenére, Hogy vasárnap válogatott mérkőzés lesz ós a piros-fehéreknek esetleg Magyar Kupameccsre kell kiállaniok, a szegedi közönség nem marad futballprogram nélkül. Olyan eseményben lesz része, amelyre minden idényben Csak' egyszer kerül sor- Vasárnap rendezik meg a Vasutas-SzEAC NB. II. osztályú bajnoki játékot, amely rangadónak is beillik. Különösen azért tarthat számot érdeklődésre ez a mérkőzés, mert a Vasutas gyengébb formáját ki akarja használni az egyetemi 'csapat. Azt nem is kell hangsúlyozni, hogy mind a két Csapatnak nagy szüksége íran a pontokra, hiszen egy esetleges Vasutasyereség bizonytalanná teheti az elsőség kérdését, másrészt az egyetemisták veresége a gsapafot visszadobhatja az utolsó helyre. Minden jel arra mutat, hogy a Vasutas-stadionban megrendezendő mérkőzésre mind a két Csapat váltóztat legutóbbi összetételén, részben a sérültek, részben a gyengébb teljesítmények miatt. Az NB- n. osztályú játék előtt, 2 órakor a Postás—SzEAC II. bajnoki meccset rendezik meg. Tavaszi férfi- és nölruhét festesse, tisztíttassa «5 DfIVAI ff Kelmefestő- és V MKB vegytisztánál Mérey-n. 6/b. ipartelep: Csaba-u. 46. Tel.: 30-67. •anaaannKiHBanMnnB, Tóth is elutazik Kölnbe Vasárnap rendezik Kölnben a Magyarország—Németország válogatott mérkőzést. Fábián József szövetségi kapitány nem állította össze a magyar együttest, csak kijelölte, kik azok a játékosok, akik Kölnbe utaznak. A futballisták között szerepel Tóth, a kiváló szegedi kapus is. Nem lehetetlen, hogy ő véd, kitűnő formában van. Kívüle Csikós, Koránya I„ Kispéter, Sárosi III„ Polgár, Tóth (Gamma), Lázár, Kincses, Bodola, Fűzi (Gázgyár), Kiszely, Gyetvay és Berecz (Diósgyőr) utazik Kölnbe. Tóth Szegedről már hétfőn este elutazott Budapestre, hogy a többi játékossal együtt készüljön a mérkőzésre. —o()o— X Az UTC megalakította birkozószakosztályát. A szépen fejlődő szegedi birkozóélet uj állomásához érkezett; az UTC megalakította birkozószakosztályát és ezáltal megkezdődhet a rivalizálás az ujszegediek és a vasutasok között. A szakosztály vezetője Dubecz József. —oQo— NEMZETI BAJNOKSÁG II. osztály. Duna-csoport. 1. Szegedi VSE 17 9 6 2 36:21 24 2. Szomb. FC. 18 10 3 5 40:26 23 3. Vasas 18 8 6 4 38:30 22 4. DVAO 18 8 4 6 34:29 20 5. Zugló 18 8 4 6 29:27 30 6. BLK 18 8 4 6 42:39 20 7. D. Magyarság « 17 6 4 7 30:30 16 8. Soproni VSE 18 7 2 9 28:36 16 9. MTK 17 5 5 7 30:31 15 10. Postás 18 6 3 9 37:39 15 31. SzEAC 16 7 — 9 28:31 14 12. Soproni FAC 17 7 — 10 43:48 14 13. Egyetértés 18 7 — 11 20:42 14 14. Pénzügy 18 5 3 10 29:35 13 III. osztály. Keleti-csoport. 1. FTC 2. WMTK 3. Szeged AK II. 4. Testvériség 5 Kecskeméti AC 6. Szentesi TE 7. Hódmezőv. TVE 8. Szolnoki MÁV II 9. Ceglédi MOVE 10. Gyulai AC 11. Csabai AK .12. Orosházi TK 14 12 ' 1 1 75:15 25 14 8 3 3 40:19 19 14 7 4 3 51:31 18 14 9 — 5 39:25 18 13 5 5 3 26:30 15 14 4 4 6 27:52 12 13 5 1 7 37:43 11 14 3 5 6 22:28 11 14 3 5 6 20:40 11 14 3 4 7 24:38 10 14 4 1 9 23:51 9 14 1 5 8 19:41 7 r Párisi Nagy flruház Rt. Szegei^ (Csekonics és Klss-utca sarokl HÚSVÉTRA Tojásfesték 1 levél Vatta . nyul 1 drb Húsvéti nyul, csirke, vagy bárány cukorból Litografált bádog tojás —.24, Ostya ülő nyul, vagy bárány alumínium díszítéssel —-32, - .20, Ostya tojás alumínium díszítéssel Massé tojás —-24, Húsvéti levelezőlap 10 drb Borítékos húsvéti üdvözlet 8 drb Tojás színező cellofán 1 levél Tojás színező képpel 1 levél Ostva tojás szallag dísszel —.58, Nyári drazsé 10 deka Tojás drazsé cukorka 10 deka Marcipán sonka Zsanilia hintázó csirke Ostya bárány aluminium díszítéssel Ostya álló nyul és bárány alumínium díszítéssel Fut úrit tojás tölthető •-.02 1-.0S —.12 -.12 -.12 —.10 -16 —.24 —24 -.14 —.24 —28 —.30 —.38 —.38 — 48 —.48 —.58 —.58 Budapesti értéktőzsdezárlat. Kedvetlen hanga* latiban üzlettelenül nyitott a tőzsde, ösztönző hiw rek hiányában változatlanul a kínálat volt több* ségben és a részvények lemorzsolódó árfolyamo. kon cseréltek gazdát A spekuláció tartózkodása folytán az üzlet mindvégig igen csekély volt és igy nagyabb arányú árveszteségek sem fordultak elő. Zárlati árfolyamok: Magyar Nemzeti Bank 200.—, Kőszén 510.—, Ganz 23.—, Izzó 197.-, Szo* gedi kenderfonógyár —,—. Zürichi devizazárlat Páris 9.15, London 17.37, Newyork 431.-, Milánó 21.67 fél, Berlin 172.50, Szófia 4.25, Belgrád 10.—, Athén 3.—, Bukarest A Magyar Nemzeti Bank valutaárfolyamai. Angol font —.—, belga fr. —, dán kor. —, dinár 7.60—7.90, dollár 343.00-348.00, francia frank —, hollandi forint —.—, cseh-szlovák korona —(20 K-nál nagyobb címletek kivételével), szlovák kor. 11.45—11.75 (20 K-nál nagyobb címletek kivételével), kanadai dollár '250-300, leva —.—, leu 3.20—3.40, Ura 17.40—17.90, német márka _.—, svéd kor. 81.70-82.70, svájci frank 79.6080.80. .Budapesti terménytőz6dezérlat. A terménytőzsdén ma léptek életbe az április hónapra megállapított árak. A többi cikkek áraiban nem törtéut lényegesebb árváltozás. Csikágói terménytőzsdezárlat. Buza lanyha. Májusra 89.5—ötnyolcad, juliusra 88.75—ötnyolcad, szeptemberre 89.5—ötnyolcad. Tengeri lanyha. Májusra 66.25. juliusra 67, szeptemberre 67.25. Roza alig tartott. Májusra 45.25, juliusra 53 ötnyolcad, szeptemberre 54.75. ' Budapesti terménytőzsde hivatalos árjegyzése. Buza 78 kg-os 24.—, rozs 71 kg-os 20—, sörárpa kiváló 26.00. sörárpa I. 25.90, sörárpa 24.90, ipari 68 kg-os 23.80, takarmányárpa 65—66 kg-os 21.80, takarmányárpa középminő§égü 20.80, zab 41 kg-os 22.70, kukorica 19.80. Szeged sz. kir. város polgármesterétől. 18294—1941 sz. E. Közhírré teszem, hogy a szegedi párhuzamot F. jelzésű anyakönyvek vezetésével Barna Jenő állami elemi iskolai tanítót is megbíztam. Megbizásom alapján a születési és halotti anyakönyvek vezetésén kivül nevezett a házasságkötéseknél polgári tisztviselői minőségben való közreműködésre és a házassági anyakönyvek vezetésére is jogosult. . Szeged, 1941. évi március 31-én. Dr. Pálfy József polgármester. Szeged sz. kir. város th. kisgyüléséből, 84—1911. kisgy. sz. Hirdetmény Közhírré teszem, hogy Szeged sz. kir. város tb. kisgyülése az 1941. március 29. napján tartott rendes ülésén a következő közérdekű határozatokat hozta: Vállalatba adta a városi intézmények részéra 1941. II. negyedében szükséges élelmiszerek szállítását és a város belterületén a f. évben végzendő kövezési munkákat; A tűzoltóság részére benzinmotoros, szivattyú és az Aigner-, Gyulapüspöktelepek árvízmentesitéséhez villanyomotoros szivattyú beszerzését utólagosan jóváhagyta; Tenyészapaállatok beszerzésére kamatmentes államkölcsön igénybevételét határozta el; A kis- és nagyőszeszéki vizállásos területek' halászati jogát bérbeadta; A szegedi mozikkal szemben 1940. L negyedéra követelésbe helyezett vigalmi adótöbbletet törölte. Az Ünnepi Játékrendező Kft-vel peregyesség kötésére adott hozzájárulást; Az Első Kecskeméti Konzervgyárnak 1041 négyszögöl földterületet adott el. A Szegedi Lemezgyár és Faipari Rt. gyáralapitásának elősegítése céljából telekkönyvileg biztosított kikötményekről mondott le. A meghirdetett kisgyülési határozatok ellen a hirdetés megjelenésének napját követő naptól számított 15 nap alatt a m. kir. belügyminiszter úrhoz intézendő és a polgármesteri iktatóhivatalban benyújtandó fellebbezésnek van helye. Szeged, 1941. március 31. Dr. Pálfy József polgármester. A mezőgazdasági kiállításra szóló féláru utazási igazolványok jegyirodíhan