Délmagyarország, 1941. április (17. évfolyam, 74-97. szám)
1941-04-19 / 88. szám
vA' a uiot"'' ikedelf, riszté^ ibbi K ' hasfj jár108!-)! r Ujabb hangok Bukarestben a belvederei döntés ellen Bukaf.est, április 18. JaCovici tábornok, Hadügyminiszter húsvétkor üdvözletet küldött a hadseregnek, amelyben a többi között ezt mondotta-: — Szent kötelessége a Hadseregnek, Hogy mielőbb elsimítsa azokat a fájdalmas nyomokat, amelyeket a szerencsétlen 1910, év hozott. Meg vagyok győződre róla, hogy a hadsereg minden egyes tagja megérti és magáévá teszi ezt a, szent kötelességet. A Curcntnl vezércikkben foglalkozik' a Hadügyminiszter üzenetével és leszögezi, hogy minden román lelkében visszhangra találtak ezek a szavak, mert a román lelkekben ösak akkör állhat helyre az egyensúly és a nyugalom, ba újból fellobog a diadal zászlaja. Az egész nem-et a hadseregtől várja, hogy eltörölje az 1910. év által megteremtett helyzetet .. • — írja a Vurcntul és elfelejti, bögy a magyar honvéd a helyén áll. Elfelejti, hogy Északerdély soha többé nem lehet más, mint magyar. Ha azt is elfelejti, hogy a belvederei igazságtevést az a hatalom irányította, amelynek — Koma pia az álelét köszönheti. 01 lefarföifafás a Vécscii-ufcal halálos robbanás Ogyében Budapest, április 18, X Véescy-uteáHan történt robbanással kapcsolatban, amelynek következtében — mint jelentettük —• Hárman Meghaltak, nyolöari súlyos sérülést szenvedtek, a főkapitányság bünü-yi osztálya megindítot*a a nyomozást. A nyömozás eredményeként éteken délelőtt előzetes letartóztatásba kezezték Zeitler István 37 éves kereskedősegédet, *erí nem kellő gondossággal csomagolta az Adásra szánt árút. Előzetes letartóztatásba k^lt Komlós Gyuláné 35 éves kereskedő és Rotnlós Károly 48 éves kereskedelmi alkalmatett, aki a robbanő játékszereket forgalomba h°zta, mert nem járt el a kellő gondossággal, ®»iikoS! a szállító béget nem figyelmeztette, ágyait kell a robbanó játékszereket kezelni. A ^öntinens szállítmányozási vállalat résztulaj(^nosai és cégtársa, Bcrcnd Vilmos 48 éves és Ranigsberg Sándor 45 éves szállítmányozókat Ugyancsak előzetes letartóztatásba helyezték, teert nem a megfelelő formában tárolták a roba*ó játékszereket és így a csak nedves állagban szállítható játékszer beszáradt és köny"Vebben reagált az ütödésre. Áz előzetes letar°z*atás mindeű esetben gondatlanságból oko-_ Í0fí emberölés miatt történt. Hatalmas tiiz a román netráleumvidéken Bukarest, április 18. Csütörtökre virradóra latalmas tűz pusztított a tornán petróleumviéfcen. A tűz a Prahova olasz-román kőolajtárig Gura Ochitey mellett lévő 40. szondájáén ütött ki, ahol egy szondamestec az egyik ^°tor kezelése közben rövidzárlatot idézett elő. ^ttól keletkezett a tűzKorzópan Mindenkinek tetszett, * •nég g prolongáltuk! ÜjL. TEGHflP... HOINOP... SZILAGYI SZABÓ ESZTER JÁVOR TÁL remek magyar filmje. ' Azonkívül: Alvidék Ismét MAGYAR Xa első bevonuló csapataink a felszabadult örületekre. csetnikek kifüstölőse Szabadkán, BELVÁROSI MOZI Ma szombaton nagy amerikai vigjátéki bemutató! Előadások 5, 7, 9 óraksr Bemutatjuk ma és a következő napokon az idény legnagyobb vígjátékát! IGY ÉLNI JÓ!,.. Amerikai vígjátékát, mely veri a világhírű rendezőjének, FRANCK CAPRA-nak eddigi emlékezetes sikerű vígjátékait, az »EZ TÖRTÉNT EGY ÉJSZAKA*, »Mr. DEEDS* és a »KAR VOLT HAZUDNI* ciniü filmeket. A főszerepek ben: LYONEL BARRYMOORE, JEAN ARTHtJR, JAMES STEWART és MISHA AUER Azonkívül: Dícsö honvcdeiitk bevonulása Horgos és Szabadkára Harc a csetnikekkel Szeged társadalmának lelkes adományaiból KÉSZÜL A 400 ÁGYAS VÖRÖSKERESZT-KÓRHÁZ Készen kell lenni a munkával, hogy szükség esetén 24 óra alatt felállíthassák a kórházat (A Délmagyarország munkatársától) A komöly idők parancsának megfelelően Szeged társadalma megmozdult, hogy a Vöröskereszt kórházának felállítását elősegítse• Szegeden 100 ágyas Vöröskereszt-kórházat állítanak fel s ehhez a társadalomnak olyan lelkes segíteniakarása szükséges, amilyenről éppen a napokban mutatott példát Kiskunhalas társadalma: Kiskunhalason már felállították a város lakosságának számarányához viszonyított 100 ágyas Vöröskeresztes kórházat. A kórház teljes felszerelését Kiskunhalas társadalma úgyszólván 24 óra alatt hordta össze s ezenfelül 27.000 pengő készpénzt gyűjtöttek a Vöröskereszt eéljai számáraErről a nemes példáról kapott jelentést pénteken dr. Csikós-Nagy Józsefné, a Vöröskereszt délvidéki társelnökasszonya, akihez kérdést intéztünk a szegedi Vöröskereszt felállítandó kórházának ügyében. Elmondotta, hogy az adományok állandóan és megható igyekezettel érkeznek a Nővédő Egyesület Korona-utpai székházába. Párnákat, paplanokat, ágyhuzatokat, férfiingeket, takarókat, konyhacszközöket cs egycb hasznos, nélkülözhetetlen tárgyakat küldenek azok, akik átérzik a Vöröskereszt felhívásának fontosságát és a kórház létrehozásának mulaszlhatatianságát. — A. szegedi Vöröskoreszt-kórházat egyelőre nem állítjuk fel, amíg erre ujabb parancs nem érkezik — mondotta az elnökasszony —, azonban készen kell lennünk arra, hogy szükség esetén 24 óra alatt felálithassuk négyszázágyas korházunkat. A kiskunhalasi szép, 100 ágyas kórházat teljesen felszerelték, felállították, most le kellett ugyan szerelni, de milyen megnyugvás az a kiskunhalasiak számára, hogy a kórház ügye rendben van s bármikor készen áll arra, hogy betöltse rendeltetését, Csikós-Nagy Józsefné társelnöknő beszélt ezután arról, hogy a Vöröskeresztnek nemcsak háborús időkben van rendeltetése, de országos csapások idején is — így árvizes tavaszok és őszök idején —, amikor szintén emberbaráti céljait kell megvalósítania- Tehát nem kell háborúra gondolnunk akkor, amikor a Vöröskereszt-kórház ügyét igyekszünk előmozdítani, illetőleg nemcsak végszükségben kell a nemes hivatást betöltő egyesület segítésére törekednünk. • ' - Megható, hogy szegény özvegyasszonyok, nyugdija) tanítók utolsó fillérjüket is elhozzák a kórház felállításának előmozdítására. — mondja az elnöknő és rendelkezésünkre Hs« Bsájtja az adakozók névsorát, amely szebben beszél minden felhívásnál, hírverésnél Azok*' nak névsorát, akik pénteken délig adakoztak a VöTöskercszt-kórház felállítására az alábbiakban közöljük: Egy-egy ágy felállításának összegét a Vöröskereszt Egylet 80 pengőben szabta meg. X következők adakoztak 80 pengős összeget; A „Délmagyarország" keresztény politikai napilap, A Katolikus Nővédő Egycsülcl (két ágy felszerelése), Varga Mihály kötélgyáros. Verebély Gyula, Móravárosi Rózsafüzér Társulat, Móravárosi Egyházközség, Papp István főmérnök, Báró Maasburg Kornél ezredes, Magyar Nők Szentkorona Szövetsége,' Traub B. és Társa cég, Eisenstadt'er S. és Társai cég, özv. Malcay Emiiné, Zakár gyógyszertár, Moldován Ödön és neje. Francén Mihály tanító, özv. Fafagó Boldizsárné, özv. dr. Pálfy-Budinszky Ernő-hó,, Csernovics Agenomé, Özv. Lábdy Akosn'é, FECSEGI-rdl, legkedvesebb rcmhiruőkről beszel az egész város. Minden felnőtt és minden gyermek kétszer is megnézi a mosoly, az öröm, a jókedv filmjét GULLIVER Rendkívüli híradók: szerb légitámadás Szeged ellen — első felvételek a Balkán-front áttöréséről és a kölni 7.V-áa futballmeccs. stócnewM n»n Mindennap 4 előadás:8,5, T,»