Délmagyarország, 1941. április (17. évfolyam, 74-97. szám)

1941-04-13 / 84. szám

KÖZGAZDASÁG Változatlan érdehiftdts hiséri a Szegedi ipari vasár nagysza­bású előhisztllelelt A Szegedi Ipari Vásár iránt továbbra is vál­tozatlan érdeklődés nyilvánul meg. A nagysza­bású előkészületek folynak, hogy minden a leg­nagyobb rendben legyen az idei vásár megnyitá­sához. Országos viszonylatban is igen széleskörű az érdeklődés. Az eddig jelentkezett kiállítók száma már majdnem eléri a tavalyit, amely pedig, mint köz­tudomású, a legnagyobb sikert jelentette az ed­digi vásárok történetében. Most már csupán né­hány olyan szegedi kisiparos hiányzik a jelent­kezők közül, akik rendszerint az utolsó hónapban szoktak minden évben jelentkezni. Néhány na­gyobb pesti vállalatnál még folyamatban vannak a tárgyalások. Ezek a cégek ugyanis az ipari vá­sár keretéiben rendezendő olakátkiálli'táson fonnak résztvenni. Az illetékesek részéről a legnagyobb jóindulat tapasztalható, úgyhogy minden remény megvan arra, hogy az idei vásár is megkapja mindazt a támogatást az arra illetékesek részéről, amit ed­dig élvezett. Mindenki ugyanis tisztában van az­Zal, hogy a Szegedi Ipari Vásár milyen altruista­alapon vette kezébe a Délvidék és Szeged kisipa­rát és minden körülmények között prra törekszik, hogy ezt a kisipart eddigi szép fejlődésében tá­mogassa és bátorítsa. Épp ezért tőrtént meg az, hogy az utóbbi évek nehéz viszonyaival is da­colva minden évben megrendezte a vásárrendező­ség a Szegedi Ipari Vásárt, mert az a nézete, hogv akár csak egy évre történő szünetelés is hátrányos helyzetbe hozná a kisipart. A vásár rendezősége ezúton is felhívja az ed­dig még nem jelentkezett szegedi kisiparosok fi­gyelmét. hogv az érdekükben megrendezendő vá­sárra mielőbb adják be helyigényléseiket. A vá­sáriroda (Szeged, Horváth Mihály-utca I., tele­fon: 14-15.) mindennap délelőtt készséggel áll az érdeklődők és Jelentkezők rendelkezésére. —0O0—* TŐZSDE ORSZÁGOS FŐTERMELŐ ÉS SYLVRNIR FRKERESKEDELMIRT. SZEGED, ÜLSÓTISZaPURT 15. TELEFON: 1 0- 2 4. T E II fenyő, épiilc'.fa is deszka. M E I E S E R: Fagyapot és gy0nifi:cs-csomagolé gyapo. Eceitorgics. Budapesti értéktőzsdezárlat. Lelkes hangulat­ban szilárd irányzattal nyitott a tőzsde. A Dél­vidék közeli visszaszerzése nagy örömet keltett és a tőzsde véleménye szerint a gazdag terület az ország gazdasági helyzetét még jobban megerő­síti. Az ügynökök vételi megbízásokkal érkeztek a piacra és mivel árukínálat alig jelentkezett, már az első kötések lényegesen magasabb áron jöttek létre. A tőzsdeidő későbbi folyamán a ke­reslet mindjobban megerősödött és a részvények fokozódó árfolyamokon cseréltek gazdát. A ked­vező értékek közül a Kőszén 20.—, Bauxit «-—, Magyar Cukor és Nasici részvények 3.5, Fegyver bedig t— pengővel javították meg árfolyamukat. Zárlati árfolyamok: Magyar Nemzeti Bank 229.—, Kőszén 591.—, Ganz 25.—, Izzó 200,— Szegedi ken­áerfonógyár 100.—. A Magyar Nemzeti Bank valutaárfolyamai. An­Söl font — — he Iga fr. _.—. dán kor—.—, di­nár ——, dollár 343.00—318.—, francia frank , hollandi forint —.—. cseh-szlovák korona —.— (20 K-nál nagyobb címletek kivételével, szlovák kor 11.45-11.75 (20 K-nál nagyobb ctm­'eték kivételével, kanadai dollár 250-300. leva ——. leu 3.20-3.40. Itra 17.40-17 90. némel márka , svéd kor. 81.70—8270. svájci frank 79 00­8080. Budapesti terménvtőzsdezárlat. A termény­tőzsdén csekély forgalom mellett a készárupiac árat változatlanok. Budapesti terménytőzsde hivatalos 4r««»' séfé. Buza 78 k«-ns 24.—. rozs 71 kg-os 20.— na kiváló 20 00 sörárpa I. 25.90. sörárpa 24.90. mari R8 kg-os 23.80. takarmányárpa 65—ŐR kc-os 21 80 Jakarmánvárpa közénminőségn "OSO 41 Ug-n* kukorica 1980 Füstölt fej-láb Kg.-kint |-20 P-ért ^ kapható a # pick Szalámigyárban Szö'ő permetező szerek. Rézgálic (ha­tósági utalványra). Rluminiumsulfál. Cinhsulfát továbbá kénpor, Dormant Wash, Neo­dendrin, hernyóenyv, sebkátrány, mindenféle növényvéde mi szerek, olajok, festékáruk megbízható és ol­csó bevásárlási helye ax 53 éves KAR DOS festéküzlet SZEGED, VALÉRIA TÉR L 163 Szeged szab. kir. vófos közellátási hivatala. 353/941. ké. szám­Hirdetmény A m. kir. közellátási miniszter úr 10505/941. számú körrendelete szerint az eddig megjelent rendeletek dacára különösen az 50 holdon aluli gazdák terményfeleslegüket bejelenteni elmu-. lasztották és tudomásom szerint igen tekinté^ lyes mennyiségben tárolnak zár alá helyezett terményeket­Ennek az állapotnak a megszüntetése és a közellátás érdekeinek hatályosabb megóvása Céljából törvényjavaslatot nyújtott be a képvi­selőházhoz, mely vétséggé, illetőleg bűntetté minősíti mindazon cselekedeteket és mulasztá­sokat. melyek az ország közellátását veszélyez­tetik. A törvényjqvasl i súlyos szabadságvesz­tés büntetéseket állapít meg a bűntettekre és mindazokra, akik a bűncselekmény elkövetésé­ben közreműködtek. Még mielőtt a törvényjavaslat, törvényerőre emelkedik, a közellátási miniszter úr alkalmat kíván nyű.itaní arra. bocv az érdekeltek elmu­lasztott bejelentési köteW/'ttséTiiket minden ing következménye nélkül bOnMlenséeűk biz­•rmítűsa mellett biztosíthassa Ezért amennyi­' «n f évi ánril's hó 80-í<t a hirtoknkhan lévő hi')zn-, rozs-. árpa . zah- és tenaerikészletekről szabályszerű bejelentést tesznek, a bejelentéssel efryidetfllesr tevményfelesjeereiket a Futurának, vasry bizományosának vételre fel is ajánlják, minden büntetéstől mentesülnek Azokra vi­szont; pkjk ennek ellenére most sem hajlandók bejelentési és felajánlási kötelezettségüknek eleget tenni, a törvény kíméletlen szigora vár. 1941 április 12 POT.GÁRMFSTEH­Nypouüptt; ABLAKA GYÖRGY üörforgógépto Szeged. Kálvária-utca 14- taitfoo IMA Felelő* üzemvezető: Ablaka István. Szeged sz- -kir. város adóhivatalától. 24.567-8/1941. va. sz. Tárgy: O. F. B. haszonhátra lékok behajtása. Hirdetmény Közhírré teszi a városi adóhivatal, hogy az Országos Földbirtokrendező Bíróság egvesbírá­ja, azok ellen, akik Szeged sz. kir. város fel­sőtanyai földbirtokából 18973/1931. O. F. B. szá­mú, tápéi-réti földbirtokából 23-353/1927. O. F- B, számú ítélettel megállapított és az előbbieknek már 1940. október 1-án, az utóbbiaknak 1940 má­jus 1-én esedékes haszonbért ismételt felhívás­ra nem fizették meg, az 1928: XLL t. 8. 10. (1) bekezdése és az 1933 XVIII. t. B. 1 t-a utol­só bekezdésének 2 pontja alapján a kielégítési végrehajtást elrendeli. A végrehajtás foganatosításával az Országos Földbirtokrendező Bíróság egyesbirája az első bekezdésben idézett jogszobályok értelmében Sze­ged város adóhivatalát hízza meg. A záloglás foganatosítása előtt azonban a városi adóhiva­tal 600/1927 P. M. rendelet 47. §-a értelmében felhívja a hátfalékosokat, Kogy hátralékukat 8 nap alatt fizessék be, mert a befizetés elmulasz­tása a hátralékok követelésének fenntartásával a kishaszonbérletek elvesztését Is .magaután vonhatja. Az Országos Földbirtokrendező Bizottság egyesbírájának 1269 és 1271/1941. számú végzé­sei ellen ezen hirdetmény megjelenésétől szá­mított 15 nap alatt fellebbezésnek van helye az Országos Földbirtokrendező Bíróság tanácsá­hoz. Szeged. 1941- 'április hé 9, ' Városi Adóhivatal. Nemzeti Hitelintézet r. f. Zálogháza KöLCSEÍY D. 7b. TELEFON 13-79 Aranyra, ezüstre, ékszerre és minden érték­tárgyra, mindenféle ingóságra előnyös fellé­telekkel magas kölcsönt nyújt. 464 Kitiind öoroH, HKőröK, valódi kisüsd póllnkól ii Knnsa^i Rum- ts ilhőrgiiárban kaphatók. Tulajdonos HuCSkfl Mihály Kossuth Lajos sugárut 21. Árusítás nagyban és kicsinyben. Részletre MINDENKINEK ADOK ÉS KÉSZÍTEK tele há­lószobái 300 P-töl. _ Külföldi diófa teli bálót 500 P-töl. _ Kombinált szekrényt külföldi dió­fából 960 P «4i. ,cr Konyhabe rendezte* 160 P-töl. KAKUSZI miiasztalos KOSSUTH LAJOS SUGÁRUT S SZ ALATT.

Next

/
Thumbnails
Contents