Délmagyarország, 1941. április (17. évfolyam, 74-97. szám)
1941-04-13 / 84. szám
Üzenet Londonba Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur, nyugdíjas vagyok, időmet a rádió mellett töltöm s már a pincém óvóhelyén is felszereltettem egy konnektort, hogy a riasztások se zavar• hassanak meg rádiózásomban. Amikor hivatalban voltam, nem volt annyi dolgom, mint most, pedig csak a világ-rádiókon"eertjében a magyar szólamokat hallgatomA magyar rádió hírszolgálatán kívül állandó hallgatója vagyok a németországi magyar leadásnak, hallgatom az olasz magyar hireket, hallgatom, ha magyarul szól, Bukarestet is, hallgattam a francia magyar leadást, tudom, hogy Belgrád rövid hullámon tnifeör adott magyar híreket, figyelemmel kísérem minden éjszaka Moszkvát és érdekelt az is, hogy mit mond magyarul a löndoni rádió. De gsak érdekelt, mert többé hallgatni nfem fogom. Mert propagandának sületlen, magyarnak pedig betyárkodás az. amit a londoni rádió véghez visz. Napok óta csak az fáj a londoni rá/lónak, hogy Magyarország jogot formál arra a területre, amelyik az övé volt s hogy a magyar honvédek elindultak az ezréves határok felé. A londoni rádió a világ minden nyelvén próhálkozhatik elhitetni azt, hogy a most folyó magyar küzdelem nem egyeztethető össze a baráti szerződéssel, de magyarul erről ne beszéljen, mert szava lebet magyar, de se szelleme, se Célja, se igazsága nem az. Senki nem fogja letagadni, hogy Magyarország valóban kötött baráti szerződóst Jugoszláviával, de ez a szerződés, — minden mást nem nézve —, Bsak addig hatályos, amíg a szerződő felek élnek. A nemzetközi jog nem ismeri azt a mag'ánjögi szabályt, bogy az örökhagyó kötelezettségei átszállnak az örökösökre, — politikai megállapodásokat egyetlen utódállam sem ismert el Csak azért, mert azt az elődállam magára nézve kötelezőnek tartotta- Hol van ma az a Jugoszlávia, amelyiknek Magyarország barátságot ígért n ezt a barátságot Magyarország barátságért ígérte Jugoszláviának is. Amikor a szemünk láttára omlik össze ez az állam, amikor a romokon osztozkodnak az igényjogosultak, akkor a londoni rádió a türelmes, tiltakozni nem tndó éterbe Magyarország boldog gyarapodásának siralmát zengi be? Amikor darabokra hullik az az ország, amit Magyarország testéhői is építették fel, ne legyen nekünk annyi jogunk", hogy magunkhoz visszaváltsuk azt. ami a mienk volt s lélekben a miénk maradt? Ez az értelmetlen propaganda a nemzeti közérzület vasbeton-faláról pattan vissza. Ami most s már napok óta végbemegy a londoni rádió magyar leadásán keresztül, az ínzultálása a magyar nemzeti érzésnek. 'A magyar tisztességet már Csak felháborítani tudjak s érdeklődésünk nem tudja többé legyőzni a felháborodás tilalmát. Csak ez kívánkozott ki belőlem - ne vegye zokon, mélyen tisztelt Szerkesztő ür. lia a Délmagyarország nyilvánossá~át kérem e londoni rádiónak szánt „nyilt tér" számára. Magyar köszöntéssel egy felháborodott rádiós. t | Tekéüéi I JÁfyCfzda&áq II i i 1 HÍREK ' A Délmagyarország legközelebbi száma a húsvéti ünnepek után szerdán reggel a rendes időben jelenik meg. i —oOo— 1 — Dr. Pálfy György és dr. Röth Dezső kiküldetése. A belügyminiszter dr. Pálfy György és dr. R ő t h Dezső tanácsnokokai a felszabaduló déli részekre közigazgatási lanácsadókul kirendelte. Rőth tanácsnok, aki eddig Szatmárnémetiben teljesített szolgálatot, hazatért Szegedre és Pálfy Györggyel egy ült elutazott Debrecenbe, ahonnan kirendelésük helyére mennek. — A közigazgatási bizottság ülése. Dr. Tnkats Sándor főispán április 15-re, kedden délután 4 órára összehívta a közigazgatási bizottság ülését. A bizottság a közigazgatási hatóságok vezetőinek márciusról szóló jelentését hallgatja meg. Gyirfv-antóservice Boldogasszony s.-ut 3. 460 Hösök kapuja mellett. Shetr-service, Tel. 29-09. Flát-senrice. — Megszűnt a városházán a hétvégi szünet. A polgármester a rendkívüli időkre való tekintettel elrendelte, hogy a városházán a hétvégi week-end szünetet meg kell szüntetni. További intézkedésig ezután szombaton délben is 2 óráig lesz hivatalos óra, hétfőn reggel 8-kor kezdődik a munkaidő. — ítéletek légoltalmi ügyekben. A szegedi rendőrkapitányság: büntető bírája a honi légvédelmi készültség elrendelése után az előírt el sötétítés végre nem hajtása miatt a következő ítéleteket hozta: Seelenfrennd József szegedi SzfiSs-utea 3b. sz. alatti lakost 80 P pénzbüntetésre, behajthatatlanság esetén 4 napi elzárásra, Sáfrány Margit szegedi. Pacsirta-utca 7, sz. alatti lakost 40 P pénzbüntetésre, behajthatatlanság esetén 2 napi elzárásra, az enyhítő körülmények figyelembe Tételével Bodó János Gróf Apponyi Albert-utca 23. sz. alatti lakost 40 P pénzbüntetésre, vagy két napi elzárásra ítélte. Az ítéletek jogerősek. D£CMA G 7 A tt ORSZÁG VAS VftNAP, 1941. ÁPRILIS 13. 19 LOVAG ARMENTANÓ vivóakadémiája április 14-én délután fél 5-kor a Tiszában. Vendégvivók. tanítványok, gyermekvivás. . 200 — Április végéig büntetlenül lehet pótolni az elmulasztott készletbe jelentést. Az év elején rendelet jelent meg. amely megszabta, hogy az egyes gazdaságok mekkora készleteket tarthatnak meg termén veikből és egyúttal előírta azt is, hogy a feleslegeket ajánlják fel a hatóságnak. Ezek a feleslegek azóta részben igénybevételre is kerüllek és a közellátási jórészben ezeknek a felhasználásával lehetett zavarlalanul ellátni. Ennek ellenére voltak, akik ennek a kötelezeltségnek nem tettek eleget, hanem áremelkedésre számitva, visszatartották. Az országgyűlés most tárgyalja azt a törvényt, amelv rendkivül szigorú büntetésekkel fogja sújtani mindazokat, akik a közellátás érdekei ellen vétenek. És ki vétene súlyosabban, mint az. aki elvonja az élelmet az arra rászorulók elől akkor, amikor mindenkinek megfeszített munkával kell dolgoznia és ehhez mérten gondoskodni kell a megfelelő táplálkozásról is. A kormánv azonban abban a reményben, hogy a késedelmes bejelentőket nem annvira rossz szándék, mint inkább tájékozatlanság. vagv helytelen irányítás vezette, a szigorú büntetéseket előíró törvény élefbe1 értése előtt még egy alkalmat nvujt arra, Hogv nótnlni lehessen az elmaradtokat. Ezért április 30-ig mindenki beielentheti még készleteit büntetés terhe nélkül: de tudatában kell lennie annak, hogv ez az utolsó alkalom s Ka ezt elmulasztja, szembe fogja magát, találni a törvény teljes szigorával. _ A természetes , Ferenc József* Seserttei* réffóts kitűnően bevált bárbzer meffrögnW **ikrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél: enyhe rá eyorsen baitó. mely «ám« betegségnél ez vitja rá M étvágyat fokozz*. Kérdezze még orvosit! Családi ház Irta: GÁSPÁR JENŐ. Áll a reggelben. Ablakszemét Hunyorogva iárja, vonja, nyitja. Napsugár ömlik fent az égen, Mint százezer füzes parittya. Madár rikolt az ébredő fán, Virágok közt méhek köszönnek, örül a ház is, nevét a föld is, A reggeli dús fényözönnek. Tornác mélyén asztal lapul meg, Tarka abrosz, anyakéz szőtte, Lágy a kényén, s friss tejesbögrék Húzódnak meg sorban mögötte. S míg arcán tejes csókok méze Gyermeki szájtól áldón csordul Mosolyg az ember s fütyörészve A házból munkára kifordul. Áll a napfényben. Tiszta, fehér. Mintha gyémántból volna rakva, Falán vadszöVő fut. tetőig, S virágok közt vész el alapja, Dolgoskezű asszony őrzője, Feszület néz asztalra, ágyra. Két karja átfogja a házat, Szeretve, féltve, óva, áldva Harang kondid messzi toronyban* Anyjuk szemében jóság reszket, Ahogy csendül asztali áldás, S négy gyermek veti a keresztet. És mig az ember nyul kenyérért, t Mennyi könnybe kerül és harcbal) Hogy megszegje kereszt jelével, Mosolyg a szeme, mosolyg az arca, Áll az estében. Álmos, ernyedt. Körülveszik borongó árnyak. Felhők lógnak a sebzett égen S vihar zenél lombján a fáknak, Távolba vesző hegyek ormán Villámfáklyák lobogva gyúlnak, De az ágy előtt térdepelve Négy gyermek zeng hálát az TJrvak, S míg menny dörög, villám cikázik, őrző angyalok szárnya rezdül, Isten szeme vigyázva fénylik Viharfelhőn, vészén keresztül. S bár tört gályák úsznak az égert, Mely sötét, mint a bomlott tenger, Egymást átfogva, törhetetlen Mosolyg az asszony, mosolyg az ember. Ó, ez az a ház, melyről egyszer Himnuszt zengett az égi Doktor, Akit felejtünk kába szívvel. S megtagadtunk ezernyi-sok szór. Boldogságok Hegyén tanítva, Ő mondotta, jöhet majd orkán, Kénköves lángú, tüzes szélvész Veszett poklok röhögő torkán: Ez a ház várabb minden várnál, Betonerődnél, labirintnál, Bár ablakában a szelíd szél Piros muskátli-ágat himbál, Hegytetőkön s tengerek mélyért Nála erősebb semmi sincsen, Mert az alapja nem homokkő. Hanem gránit- az Isten. Isten Kiváló, áll. ellenőrzött takarmánynépamagvak", lucernamag, lóheremag, fehérvirágu somkótómag mlnűenf éle mezőgarűasftgf hoiuihakerfi és virágmag ÁKOS magkereskedés SZEGED, KISS UTCA «•• (Párisi Nagyáruházzal szemben)