Délmagyarország, 1941. március (17. évfolyam, 50-73. szám)
1941-03-01 / 50. szám
SPORT Kettos Káinok! mérkőzés a Vasuiiis-siitdtonKiiii Bár több tnás sportesemény is lesz vasárnap Szegeden, a közönség érdeklődése leginkább a tutballprogram felé fordul. A Vasutas-stadionban kettős bajnoki mérkőzés lesz. Nemcsak azért ígér érdekességet a két találkozó, mert most azzal az együttessel játszik az egyetemi csapat, amelyeta .Vasutas Sopronban legyőzött, a piros-kékek pedig revansot akarnak venni a B. Magyarságon, amely tavaly pontot vett el tőle* Mind a két csapat lelkiismeretesen készült a küzdelemre és a készülődések eredményeként meg is születtek az összeállítások. Az egyetemisták — amint jelentettük —, nem változtattak győztes csapatukon, ezt az elhatározást tegnap szentesítette a szakosztály. Eszerint ez a csapat áll ki vasárnap a SFAC ellen: Dósai — Antal, dr. Tóth IIL — Tatai, Kotozsi, Molnár — Vicsay. Solt, dr. Tóth IL, Lakat, Paüaky H. A Vasutas pénteki edzése után valószínűleg ez & csapat áll ki vasárnap: Papp — Domonkos, Sajtos I. — Sebők II., Bateghy, Varga — Vadas. Borbély I., Péli, Bakos (Borbély II.), Kecskés. —oOo—Szombaton utazik Budapestre a Szeded A mérhözes elöli dönieneh az összeiéteird Várni lehetett, hogy a rosszul sikerült rajt után jelentős változásokat eszközölnek a Szeged psszetételén, arra azonban nem igen lehetett gondolni, hogy ujabb zavarok állnak elő. A csütörtöki edzésen megsérült Nagy és Tóth I. Ebhez járult még az — amint jelentettük —hogy Cseh bejelentette, nem vállalja a játékot, mert még nem jött rendbe húzódása. Ezzel szemben szerepelni fog Bertók és esetleg Lukács. Egy bizonyos; Polyák kivételévei valamennyi Szegeden lakó fut ballista elutazik szombaton este Budapestre és a .fővárosban csatlakozunk hozzájuk az ott tartózkodó játékosok. Oda kell megérkezzeu Kolozsvártól Baróti is, akinek szereplése másirányu elfoglaltsága miatt kétséges. Ilyen körülmények között nem a legjobb előjelek mutatkoznak Újpestre. Talán ez lesz az egytüttes: Tóth 1. — Szabó, ftaffai — Baróti (Ladányi), Mester, Bertók _ Bognár, Kiruczky, Serfőző (Lukács), Seper, Nagy Tartalékként Gyuris utazik a csapattal. Értesülésünk szerint még olyan megoldás is lehetséges, hogy Seper lesz a bal fedezet, ebben tz esetben Lukács lenne a középcsatár és S e ri'őzö a balösszekötő. Szóval: teljes a bizonytalanság az egész fronton. Az Újpest valószínűleg ebben az összeállításban veszi fel a küzdelmet a Szeged ellen: Sziklai — Futó, Balogh II. — Kármán, Szűcs, Balogh I — Németh Vidor. Zsengellér,. Szusza, Tóth III. —oO°~ X Szombaton: Tanítóképző—Baross a Liga-utcában. Szombaton délután 3 órai kezdettel őszről elmaradt KISOK-bajuoki futballmérkőzést rendeznek * Liga-utcában. A meocs keretében a Tanítóképző a Barossal méri össze erejét. X Az első fegyelmi ügy. Még nebi voll bajnoki mérkőzés a szegedi alosztályban, fegyelmi ügyet azonban már tárgyalt az alszövetség egyesbirája. Az ügy ^vádlottja* Báló Ferenc, a SzFIE jobbszélsöje volt. Azért jelentették fel, mert; a mérkőzés után állítólag megsértette Szopori János játékvezetőt. Az ügyet most tárgyúita az egyesbiró, aki Báló Ferencet bizonyítékok hiányában felmentette. X Az alföldi kerület elektorai a JT országos közgyűlésén. A JT szombaton tartja közgyűlését Budapesten. Az alföldi kerület játékvezetőit Maitónosi Ferenc, vitéz dr. Savanya Ferenc és Graí Tieh Ernő elektor képviseli a közgyűlésen. X Kegyelmet kapott Tóth (Törekvés), aki annakidején leütötte Lukácsot. A miniszteri biztos kegyelmet adott Tóth Gyula őrökre eltiltott Törekvés-játékosnak. Tóth volt az, aki annakidején a Szeged—Törekvés találkozón leütötte Lukácsot. Ezért" a cselekményéért súlyos büntetést kapott, le amnesztiában részesült és az első mérkőzésen Ismét sportszerűtlen volt amiért azután örökre eltiltották a nyilvános szerepléstől. Dr. Gldófalvy Pál kizárólag családjára való tekintettel adott kegyelmet a látékosnak, aki Ismételt esetben visa^zaesfk büntetésébe. iisik és htesttiiál F O ÜL y " Kölcsey u. 4. Ui lemezek és gramofon készülékek nagy választékban használt gramofon lemezeket ^s^ gramofon szaküzlet SZÍNHÁZ MŰVÉSZET Bsxie r (üaykn Margit vendégjátéka Bibe. Lajos színmüvében) . j Pénteken este a szegedi színház ismét visszatalált arra aa útra, amelyen járnia , kellene: a művészi célkitűzések jószándékkal kövezett útjára. Bárha sose térne le erről az útról és öntudaton célkitűzéssel járná fárasztó, de a végén a fáradság jutalmát gazdagon megtermő mérföldéit Bibó Lajos Eszterének előadását nyilván annak köszönhetjük, hogy Dayka Margit drámai művészetének megpsillogtatás&ra keresett alkalmat a színház Bibó nem vérbeli drámaíró, Eszter cimü színmüvének kissé vontatott tempója, regénybe kívánkozó dialógusai is elárulják a prózairót, aziró, az irómüvész alkotó ereje azonbar ott lélegzik színpadi müvének minden szavában, mondatában, alakjainak hiteles rajzábeu és a költői jelenetok szépségében. Már csak ezért is jogosult tehát az Eszter előadása, de még inkább azzá válik Dayka Margit játéka révén, Dayka, akinek nemes művészetét annyiszor volt már alkalmunk elismerésre méltatni, most újra lenyűgözött alkotó művészetének varázsával. Alakítása, ahogyan drámai sorsot formált a nagyváros fertőjébe került s ott mindvégig tisztán megmaradó kis parasztlány alakjából — művészi kinyilatkoztatás. A köréje épített előadás lehetett volna gördülékenyebb s ami a szereptudást illeti, precízebb Is, de Így is elismerés illeti a szereplők lelkes és tehetséges munkáját, ámelyben Vass Irma járt az élen s utána mindjárt Horváth Jenő következett gondosan formált figurájával. A szereplők tömegéből a harmadik felvonás zárójelenetében kiugrott Solymossy Imre hazátlan oroszának alakja, örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy ezúttal rámutassunk ennek a kiváló epizódszinésznek emberábrázoló képességeiVe. Zách János, Márky, Sándor Iza, Nagy Erzsi és egy remekül elgondolt alakítással JurIK Julcsi, valamint Fogarassy Mária, Ignáth, Juhász, Pálos, Besenyi és Lovassy Klári járultak hozzá az est meleg síkeréhez. ff-~As») ——• ss Zeneiskolai hangverseny. A Városi Zeneiskola pénteken délután az iskola nagytermében tartotta idei második növendékhangversenyét. Telt ház közönsége előtt Körffy Endre. Kollár Pál, dr. Be 11 e Ferenc. Jónásné Bárányi Ilona, Fellegvári Walter, dr. Ocskay Kornélné, Antosné Simkó Mária, Erdéiyi Mária, dr. Magyariné Vesztényi Gizella és Perén yi Pál tanárok zongora-, hegedű-, gordonka- és énektaniitványái tettek tanúbizonyságot haladásukról és tehetségükről és tanáraik pedagógiai készségéről. A zongoratanulók közül Gájódi Mária, Farkas Ida, Kürthy Klára, Went2el Ágoston, Vörös Margit, Hortobágyi Margit, Hargittay Mária ós Lénárd Pál szerepeltek szép sikerrel. Különösen figyelemreméltó tehetséget árult ál Hargittay Mária, ujabb szép, komoly fejlődésről tanúskodott Lénárd Pál, aki Chopin C-dur, H-moll, Cisz-moll preludiumát és As-dur ctüdejét játszotta. Csillik Bertalan, Kossuth Gábor és Konrád György hegedüjátékban jeleskedtek, inig Szekeres István a gordonkajátéklton bizonyult igen muzikális és talentumos tanitváuynak, Az ónekszakot ördögh Olga képviselte, aki Armandola Gabriella zongorakiséretével Schubert- és Kazacsay-dalt adott elő kellemesen. Kiemelkedett a műsorból az Armandola Gabriella (zongora), Fenyő Ferenc (hegedíb) és Fellegvári György (gordonka) triója SQhütt W'alzerrnadclienjének előadásával. 'te Horváth Jenő a Légrády-dij nyertese. Budapestről jelentik: Az Országos Szinészegyeeűlet a vidéki színészet nagyarányú barátja és támogatója emlékére örökös Légrády Károly-ösztöndljat álapitotta, amellyel minden évben egy-egy érdemes vidéki színészt és színésznőt jutalmaznak. Az Idei díjkiosztás igen komoly problémát okozott, mert a vidéki színészet mostani hőskorában anynyi lelkes művészember szolgálja igaz hittel és önfeláldozással a magyar szó és a magyar dalkulturát, hogy a díjnak tlx részre való felosztásával is igen jelentékeny számú arra érdemes vidéki színész jutalmazási1 a kővetkező évekre maradt, Az 1940. óv ti ij nyertesel között szeiepel Horváth Jenő, a szegedi Kardoss-társulat művésze is. (MTI) = Az »£lő tárlat*. Városszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg a szegedi képzőművészek »£lő tárlata* iráat, amelyet kedden este rendeznek a Városi Színházban a város társadalma hőlgytágjainak közreműködésével. Az előjelekből Ítélve, Szeged közönsége a legnagyobb megértéssel vi- „ seltetik a képzőművészek akciója iráni Az est jegyeit a színházi pénztár mától kezdve elővételben árusítja. A bérleti helyeket szombat estig tartják fenn a bérlők számára. —oOo— A VÁMOSI SZÍNHÁZ HETI MÜSURAt Szombat délután: Kék Duna ''Filléres hely árak, népies előadás). Szombat este: Eszter (A- és B-Dérlet kivételesen. Dayka Margit vendégjátéka). Vasárnap délután: Csavargólány (Esti helyárak. Dayka Margit vendégjátéka). Vasárnap este: Eszter (Dayka Margit vendégjátéka). Hétfő: Három Huszár (Fillérét, helyárak). Kedd: A Szegedi Képzőművészeti Egyesületek Élőtárlata. Szerda: Mágnás Miska (Operetttehijitás). Csütörtök délután: Kék l)un» (KatonaelÖadás. Filléres helyárak). Csütörtök este: Mágnás Miska. Péntek; Fiatalság bolondság (Operettbemutaló Premierbérlet 21.). A SZÍNHÁZI IRODA HÍREI; Ma este és holnap este kerül még színre Bibó Lajos nagy sikert aratott drámája, az Eszter, amelynek címszerepében Dayka Margit ragyogó alakítást nyújtott. A kitűnő művésznőt ismét nagy, örömmel és lelkesedéssel fogadta a pénteki zsúfolt ház közönsége. A mai és holnapi előadáson te Dayka Margit játssza a címszerepet, mig at többi szerepekben a társulat legjobb erői lépnek fel. A ma esti előadás kivételesen A- és B-bériet 20-ban kerül szinre. Vasárnap délután közkívánatra Csavargóién^ Dayka Margit felléptével. Vasárnap délután i órakor rendes esti hely árakkal játsszák a rendkívül mulatságos Csavar gólány cimü Erdélyi-operettet, amelynek címszerepében legutóbbi szegedi vendégszereplése alkaL mával Dayka Margit kirobbanó sikert aratott. Az* óta a közönség köréből igen sok levél futott be az igazgatósághoz, hogy a Csavargólányban még egyszer látni akarja a közönség Dayka Margitot. Épp ezért jegyekről ajánlatoe előre gondoskodni. Hétfőn este filléres helyárakkal Három Huszár. Hétfőn este filléres helyárakkal a kacagtató operettujdonság, a Három Huszár kerül szinre, kitűnő előadás, ragyogó kiállítás. Kedden Élő tárlat a színházban. Kedden este a Szegedi Képzőművészeti Egye* sülét Élő tárlatot rendez a színházban. Az előkészületek Erdélyi Mihály, a neves szegedi festőművész vezetésével már javában folynak. Az Élő tárlaton 12 hires festményt mutatnak be a szegedi társadalom elitje közreműködésével. A zenekari kíséretet az szegedi filharmonikusok látják et Jegyek a színház pénztáránál kaphatók. Szerdán és csütörtökön Mágnás Miska. A régi szegedi operettek ciklusa előadásakéóf szerdán éá csütörtökön este a Mágnás Miska kerül előadásra. A legszebb Szirmay-operett teljesen uj rendezésben elsőrangú szereposztásba® kerül felújításra. A közönségnek ismét kitűnő élve* zetben lesz része. Pénteken operettbe mutató: Fiatalság bolondság. Több mint százszor került előadásra a Fővárosi Operettszínházban az idei szezon Eisemannoperettje, a Fiatalság bolondság, amelynek ötletes, mulatságos meséjét K. Halász Gyula irta. A színház nagy gonddal készül a bemutatóra, amelyre már most készülnek a színház festőtermeiben a szebbnél szebb díszletek. A 10 kép káprázatos kiállításban pereg le. : Jön! Cyrano de Bergerae Kise Ferenccel. Tartós ondoiólós hajfestés a legtökéletesebben szóntol hölgytod rászná) Dugonics-tér 1! 3?3 Tel. 14-51.