Délmagyarország, 1941. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1941-01-15 / 11. szám
6 DÉLMAGY AROR«?7Ar SZERDA. 194L JANUÁR 15. fl nyomozást végző rendőrtiszteket hallgatták ki kedden a Kovarcz-iigyben Budapest, január 14. Kedden délelőtt folytatták a törvényszéken a Kovarcz-féle bíinper$>en a tanuk kihallgatását. Dr. Vég váry István rendőrfogalmazó Balogh vádlott rendőrségi kihallgatásáról vallott. Kijelentette, hogy Baloghot semmi módon nem fenyegette meg, a vádlott előtte nem panaszkodott a rendőrségen állítólag őt ért bániálmazdsről és - semmiféle külscrchni nyomót nem látott fajta. Káltiai Gyula főkapitányhelyettes Kábái (vádlottal kapcsolatosan mondotta el, hogy a yádlott kihallgatást kért tőle és elpanaszolta előtte, bogy belesodorták ebbe az ügybe. Kabai semmiféle rendőri bántalmazásról nem telt említést előtte és kütsérelmi nyomokat sem látott a vádlotton. Dr. Sombor-S'chweinltze? József íendőrfőta•nácsös a nyijas szervezkedés leleplezéséről váltott azután Jvahal vallomásának történetét mondotta eh amelyről jegyzeteket is készített. ^Részletesen Ismertette Kabai vallomásának azt n részét, amely Keresztes-Fischer Ferenc belÜgymhiisstcr meg gyilkolásának tervét foglalta magában. Sombor dr. kijelentette, hogv Kabai 'sem testi. sem lelki kényszer hatása alatt nem állott, amikor vallomását megtette. Semmiféle bántalom nem érte. élelmezéséről a nvílnskerösztes párt gondoskodott. Zl párt egyébként — mondatta a rentliorfotanáes'ös — minden esc'ben gondoskodik a gyanúsítottak bőséges élelmezésétől, igy volt az a kormányzó űr ell.en tér Vésett merénylet őrizetbe vett bűnrészeseivel is Sziinefc "Után vitéz Borbáth Samu rendőrka píiány vallott Kábáiról, igazolta a vaPmuásf nmít Kabai Sbinbnr rendővfőfnnáosos előtt tett V bíróság elrendelte a fendőrkanitány mpges Keleset; Ezután dr. Kiszely Alajos védő emelKe'dett szólásra és bejelentette, hogy lemond Kabai kénviselet érül, mintán vallomása és vád lőtt iétrsaiiiák vallomása kőzött ellenlét merült tel. 'A. bíróság feltette a kérdést: ki volna hajlandó ideiglenesen vállalni Kabai védelmét s miután senki s-fcrn jelentkezett az ügyész Indít ványnzla. Hogy Kabai védőiéül <lr. Kiszelyt rendeljék ki. Bélyegeit . e z »o i> b a * nálam értékesitikti. Bélyeakeres^ed*' Fogadalmi ternnlomma' szemben Ic'c'ű" 30—07 Felhívás a Központi Te-csarno* Rt. Párisi-köru1 16. sz. alatt' teienét folyó évi 'anuár hó elsejével egy érdekeltség átvette. Felhívjuk nevezett Rt. hitelezőit, hogy köv keléseiket a Központi Tejcsarnok Rt. iro iájában alulírottnak 8 napon belül annál is inkább <elentsék be, mert e határidőn tuii nejelentések figyelembe nem vétetnek. Szeged, 1941. I. 15-én. Az érdekeltség megbízottja Pinuigair lalos. Felesége szegedi Dunűavasdriasairöl vallott kedden naigassu zoitan o szeded! forvemjszch Dudapesfen lárggaló bttnlelOlanácsa előli Budapest, január 14 A szegedi biinteíőlüívőuyszék Bókay.tanácsa kedden folytatta annak a bűnügynek a tárgyalását, amelynek vádlottal Mátyássy Zoltánná, Mátyássy Zoltán, Domány Gyula műkereskedő. Domány Gyulűuó és Gondos Imre szállodai titkár. A törvényszék hétfőn egésznapi tárgyalás folyamán Mátyássynét hallgatta ki és a keddi tárgyalás ugyancsak Mátyássyné kihallgatásával folytatódolt. A tanácselnök a vádirat további pontjait ismertette, amelyek szerint Mátyássyné egy állítólagos siófoki penziónyllás céljára egy Móricz nevű budapesti pincértől 1000 pengő óvadékot vett fel, de sem a penziót nem nyitotta, sem a pénzt nem adta vissza. — Tudja-e, hogy az a szerencsétlen ember tönkrement a maga manipulációjába? — kérdezte az elnök. — Ez az 1000 pengő volt az egész vagyona. — Nem tehetek róla! — válaszolt'konok kangon Mátyássyné. — Miért tartóztattak le?! Néhány vásárlásról tett fel ezután az elnök kérdéseket, amelyekre nézve Mátyássyné azt válaszolta, hogy mindenreí amit vásárolt, szüksége volt. — De hiszen ezek luxuscikkek voltak, amelyekre uincs feltétleniil szüksége az embernek, — állapította meg Bókay elnök. — Ném, kérem, ezek mindennapi cikkek voltak és nekem nélkülözhetetlenek. •—.Az eziístrólcák és a bundák is? — hangzott a következő kérdés. — Igen, — válaszolta határozottan Má tyássyné. aki állandóan azzal védekezett, hogy kizárólag azért nem tudott fizetni a rengeteg hitelezőnek, mert letartóztatták Majd így folytatta? — Gazdaember-féle vagyok, akinek szeplem bérben, amikor a termést learalják, sok pénze van! Az elnök a sértettek vallomása alapján is mertette Mátyássyné kölcsönkérést módozatait Autóútjai alkalmával megjelent valamelyik kis város, vagy falu egyik ügyvédjénél, jegyzőié HÓI, vagy egy-egy katonatisztnél. Mindenütt szívesen fogadták és ő férjének állását felhnsz nálva. kisehb-nagvobb összegeket szedett össze, de sohasem fizette vissza. Azzal indokolta a kölcsönkérést, hogy gépkocsija éppen abban a városban, vagy faluban elromlott, neki pedig sietnie kell urához 30—150 peneős összegeket vett így át A károsultak azután semmiképpen «em kapták vissza pénzüket. A rádiókörözést ís hallották, ezért feljelentést, tettek a rendőr ségen. A legtöbb helyen olyan egyéneket keresett fel, akik ismerték férjét — Miért állította mindig azt. hogy eépko rsija elromlott és emiatt van szüksége pénzre? — kérdezte az elnök. *- Mert a férjem nem ad'tl pénzt, apám pe dig megtagadta földbirtokom átadását. Bókay tanácselnök délután 4 órakor nyitót t.a meg ismét a tárgyalást Tovább folytatta Mátyássy Zoltánná kihallgatását aki a többi vádpontra vonatkozólag is megmaradt előbbi vallomása mellett, vagyis hogy nem volt szán dőltában bűncselekményt, elkövetni és nem akart senkit megkárosítani 4 7 ebiöknek arra a kérdésére. hogy niennvi időt töltött szanatórium tan. Mótvéssvné elmondotta, bogy 1932 ben került n Schwarzer szanatóriumba, ahol 23 hónapot töltött Ezntán a törvényszék Mátyássy Zoltán má sodrendű vádlottat hallgatta ki. aki kijelen tette, hogy felesége vásárlásairól majdnem minden esetben csak utólag értesült A továb 'dákban előadta hogy nincs ellenséges viszony »ban feleségével. ,de a. történtek miatt beadta a 1 válópert. Az elnök ezután a vádlott ©lá tárta aaf * vádpontot, amely szerint Mátyássyné 1350 pengő ériékben egy szegedi szűcstől szilbundát és perzsabundát vásárolt. Mátyássy Zoltán erre kijelentette, hogy felesége ezt is az ő nevében vette, de előzetesen ő erre nem adott engedélyt és hogy kifogásolta, hogy a perzsabtínda ilyen drága. Felesége erre azt mondta, hogy az egy Örökéletű darab és majd havi 100 pengős részletekben kifizeti. A szilbündát felesége elzálogosította, a perzsabundát pedig Debrecenben eladta 500 pengőért. Kijelentette végül a vádlott, h'tfgy 1939. május 28-án megszüntette az életközösséget feleségével és az ezt követő dolgairól már semmit sem tudott. A tárgyalást szerdán folytatják. SZUbJHAZ F-S MŰVÉSZET A VÁROSI SZÍNHÁZ HETI MÜSORAí Szerda: Tokaji aSzu (Filléres helyárak). Csütörtök délután: Sárgarigólészek (Néple* előadás. Filléres helyárak). Csütörtök este: Az ördög nem alszik. Péntek: Farsangi esküvő (Zenés vígjáték. Premierbérlet 14.) Szombat délután: Sárgarigólészek (Fillére* helyárak). Szombat este: Farsang] esküvő. Vasárnap dóluláu: Az ördög nem alszik (.Mér. súkelt helyárak). Vasárifap este: Farsang] esküvő. . Hétfő: Farsangi esküvő (A-bérlet 13.), Kedd: Éva (A- és B-bérlet 14). Szerda: Farsangi esküvő (B-bérlct 13.), Csütörtök: Tosca (Operaest). Péntek: Via Mala (Premicrbérlct 15.)', A SZÍNHÁZI IRODA HIREH Ma este Madarász László megbetegedése miatt clntarnd az Éva bérleti előadása, helyette a Tokaji aszn kerül szinre filléres helyárakkal. Ez lesz a kiváló, mindvégig mulattató operettnek a 2tvik előadása. Ez a hosszú előadássorozat a legjobb bizonyítéka a darab kivételes sikerének. Még a nagymullu szegedi Városi Szinház történetében is csak néhányszor fordult elő, hogy ennyi ideig uralja egy "darab a szinház játékrendjét,' mint a Tokaji aszu. A ma esti előadás a társulat legjobbjaival megy Vass Irmával az élén, akinek Tarcali Darázs Katalinja valóságos művészi élmény. Holnap kétszer játszik a szinház. Délután 8 órakor, népies előadásban, filléres helyárakkal Erdélyi Mihály nagy nyári slágeroperettje, a Sárgarigó fészek. este pedig Vaszary Gábor zenés bohózata, Az ördög nem alszik van műsoron, mely ezernyi helyzetkomikumával három órára feledteti minden buját-baját. A farsang sikere: Farsangi esküvő. Lázas tempóban készül a szinház Tihanyi Vilmos országcshirü rendező irányítása mellett legközelebbi zenés újdonságának péntekesti bemutatójára a Farsangi esküvőre. A darab szerzői Zalai Szalav László, a tehetséges tollú iró és Buday Dénes, a Haranghalló János magávalrngadó muzsikájának komponistája. Az uj zenés vígjáték péntek este nremínrhér'etben kerül szinre. Egyesület keres konyhájának vezetésére és klubszolgai teendők, valamint tagdijbeszedés ellátására fiatal Házaspárt óvadékkal rendelkező »Komoly megélhetés* jeligére adják he ajánlatukat a kiadóhivatalba. SJB