Délmagyarország, 1941. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1941-01-26 / 21. szám

SPORT Atlétikai ledettpálgaveriemi szegeden CA Délmagyar ország münhalé?sétái) Meg messae vagyunk a® atlétikai idénytói, as ille­tékesek azonban mim szorgalmasan készítik iftJő a programot, főleg a versenyzőket, akiktől íjobb teljesítményt várnak. A teljesítőképesség fokozása érdekében a® idén még a mesei yer senyéket megelőzően is akaénak küzdelmeket Seüdezm Szegeden. Ezt gélozna Kovács Bum [Tinóé egyetemi lektornak az az elhatározása, Ibogy fedettpályavessenyt rendez. Természete­sen az adott helyzetnek megfelelően bonyolít­ják le ezt a küzdelmet, merthiszen olyan pá­lya nem áll rendelkezésére, amelyen az összes atlétikai szám'öskat meglehetne rendezni. Sze­gedi giszonylatban fedett pályaversenyre a ta­nárképző főiskola tornaterme a legalkalma­sabb, de a számokat itt is szűk korlatok közé; kell szorítani. Kovács Büm János közölte, hogy a fedettpályaverseny keretében a férfiak részére helyből magasugrás, helyből hármas­ugrást ée helyből távolugrást rendeznek, a nők pedig a Helyből magasugró, a helyből távol­ugró és a labdalökésben vesznek részt. A ver­seny terminnsát még nem állapították meg. —oO°— X A SzEAC pályaedaése. A SzEAC, amely kö*­bel kétbete Kovács Buna János vezetésével tor­natermi edzést tart, Vasárnap délelőtt kimegy a pályára. A sporttelepen már Pataky Sándor fogja edzeni ® játékosokai akik a gimnasztikai gya­korlatokon kivül labdavezetést is végeznék. A pá­lyára való »kiruceahás« csak vasárnapra vonatko­zik, mert a jövő héten még a tornateremben tarta­rak edzést az egyetemi játékosok. A Vasutas va­sárnap még a tornateremben tart edzést S órai kezdettel. X Senkey Imre ás Molnár Ignáo « DLASz va­sárnapi táborozásán. A DLASz vasárnap délután I órai kezdettel rendezi meg nagy érdeklődéssel várt játékostáborozását a Vasutas-stadion torna­csarnokában. A táborozáson megjelenik Senkey Imre, az edzők szövetségének ügyvezetője és Molnár Ignác szövetségi edző. A vendégek elő­adásokat, szakbemutatókat tartanak és szemléltető ftltnelőadás is lesz. A táborozásnak az a célja, hogy az idény megkezdése előtt minden vonatko­zásban tájékoztassák a szegedi sportembereket. Éppen iáért a táborozáson a hivatalos vezetőkön, játékvezetőkön, futballistákon kivül érdeklődőket is szívesen lát az alszövelség. X Kedden megindul az edzés a Szegednél. A Szeged eddig mindössze kétszer tartott tornatermi edzést, az előkészítő munkán azonban csak azok a játékosok vették részt, akik nem szerepeltek a a portyán. A túrán szerepelt játékosok egyheti pihenőt kaptak. A szabadság kedden lejár, mert őzen a napon a portyán résztvett futballisták is edzésbe állnak, persze, az ő munkájuk is egye­lőre a tornatermi tréningekre szorítkozik. Vasár­Bap semmiféle edzőprogram nem szerepel a Szc­Síü-játékosok műsorán. Éppen ezért a vezetőség Balamencyi Szegeden tartózkodó játékost ktren­« .Vasutas-stadionban megrendezendő tábo­"zásra. Vasutas—CsAK birkoBÓC8apatbaj­m65"kÖ2és a rókusi stadionban. A Vasutas va­meg a birkozócsapatbajnokság má­fordulója keretében első mérkőzését Eilcn­íó-a ,Vson®ri<ü AK együttese lesz. Az első, for­alkalmával a két együttes csongrádi küzdel­méből a CsAK került ki győztesen 6:1 arányban, * hegedi vereségre azonban bőven van mentség. A vereség azért következett be ilyen súlyos arány-: mert a szegediek 3:l-es állásnál feladták a mérkőzést, hogy le ne késsék a vonatot. A. szege­men remelik, hogy vasárnap sikerül revansot renmok, jóllehet, tisztában vannak azzal, a cson­graffiak « favoritjai a bajnokságnak. Az érdekes-j ígérkező küzdelem a Vasntas-stadion torna-1 esarnokaban, este 6 órakor kezdődik. IJS V**0*"**- A szoregi Ráké. en SE vaóarnap délután 4 órakor tartja tisztújító közgyűlését, a Pakaski-féle vendéglő kWerrpé­ben. x a fsegsd ízí fgéiga*, i. «•?­tily mellett Dr.Gídóíalvy Pál miniszteri biztos — amint ismeretes — körlevelet tetézett az NB-ese patokhoa a csoportbeosztás ügyében. As ügyben 9 Szeged részéről több nyilatkozat hangzott el, hivatalos állásfoglalás azonban csak most történt. A Szeged hivatalos álláspontja ebben a kérdésben az, hogy egységes I. osztályt állítsanak fel, akár 16-os létszámmal is. A kétcsoportos I. osztály a Szegedre súlyos hátránnyal járna. ibíyilttér*' -y Feleségemnek született Scháffer Szidóniának és leányának, Scháffer Aristidének semmiféle hitélt ne adjanak, mert érte semmiféle felelősséget nem vállalok, Sándor Imre MAV-tisztviselő, Szivárvány-utca 24b. •) B rovatban közöltekért sem a szerkesztő­ség, sem a kiadóhivatal nem vállal felelősségei. Szegedi Ügyvédi Kamara. K. 434—1941. szám. Hirdetmény A Szegedi Ügyvédi Kamara választmánya köz­hírré teszi, hogy a Kamara fegyelmi bírósága dr. Batta Gyula szegedi ügyvédet az ügyvédség gya­korlatától — az Ügyvédi Kamara fegyelmi bíró sága előtt F. 111—1940. szám alatt folyamatba tett fegyelmi ügy jogerős elintézéséig — az Ürt 147. 1. bekezdésének 1. és 3. pontja, illetőleg a 148. §. alapján azonnali hatállyal felfüggesztette. A felfüggesztett agyvéd a felfüggesztés tarta­ma alatt semmiféle ügyvédi működést nem fejthet ki (Ürt. 75. §.) és a Kamara önkormányzatában nem vehet részt. Irodájának gondnokául a Kamara választmá­nya. dr. Jezerniczky Akos szegedi . üg; védet ren­delte ki Kelt Szegeden, az ügyvédi kamara választmá­nyának 1941. évi január 17. napján tartott ülésé­bem. ' .. . ­Dr. Saéll Gyula, Dr, Biró Sándor, elnök. titkár. EJECKf X G7 XTF ö ?51X ü VASÁRNAP, 1941 JANUÁR * it APRÓHIRDETÉSEK Utcai butorozoti szoba kapualatti különbejá­ráttal kiadó Rigó utca 32a. Bútorozott szoba kiadó fürdőszoba használat­tál nj magánházban. — MaroS utca 5. Különbejáratu butoro­.zott szoba fürdőszoba­használattal kiadó. So­mogyi utca 11 Sz. II 8. Különbejáratu elegán­san bútorozott erkélyes szoba február elsejére, kiadó. Tisza Lajos­körut .">2, TI. 5. Szeged aa. kir. vároe adóhivatalától. 6202—1941. vasz. Tárgy:. Katonai családi segélyek ki­fizetése február hóban. Hirdetmény Katonai szolgálatra bevonultak hozzátartozói az 1941. évi január hónapra esedékes családi se­gélyek kifizetése a városi adóhivatalban a kö­vetkező napokon történik: Február l-én: A, A, B, C Cs, E É, F, G, Gv, H, I, J, Február 3-án: K, L, Ly, M, N, O, ö, P, Q, R, S, Sz, T, Ty, U, Ü, V, W, Z, Zs kezdőLetüjü bevonultak hozzátartozói részére a város egész területéről, tehát akár a Belváros­ban, telepeken, feketéken vagy Felső- és Alsöta­nyán laknak. Ezeken a napokon a családi segélyek felvétele végett mindenkinek a városi adóhivatalban a VIII. adókeriiletnél kell jelentkezni. Azon Felső- és Alsótanyán lakók részérc, akik a családi segélyt a fenti napokon nem vették lei, a kifizetés a felsőtanyaiak részére február hó 7-én a felsőtanyai közigazgatási kirendeltségnél, az alsótanyaiak részére február hó 14-én az al­sótanyai közigazgatási kirendeltségnél történik. A múlt év május, junius, julius, augusztus, szep­tember, október, november és december hónapok­ra kitalt, de fel nem vett családi segélyek kifi­zetése mindenki részére február 4-én és a követ­kező napokon kizárólag a városi adóhivatal VIII. kerületénél történik, kivéve február 7, és 14-él. Minden családi segély felvételére jogobult fel­tétlenül hozza magával saját rendőrségi bejelen­tő lapját ée amennyiben a bevonult időközben le­szerelt volna, ugy annak katonakönyvét (igazol­ványlapját) is, melyben a katonai szolgálat kezdő és végző ideje számokkal be van jegyezve. A családi Segélyek kifizetése hétfőn délelőtt » .13 óra között, szombaton 8-12 óra között, a többi napokon 8—13 óra között. A családi segélyt a bevonult semniiesetre sem vehéti fel, azt csakis a hozzátartozók részére lehet kifizetni. A családi segély utalványozással kapcsolatos kéréssel, vagy panasszal közvetlenül a népjóléti hivatalhoz kell fordulni • Szeged. 1941 január 26. 103 Városi Adóhivatal. Bútorozott szoba disz­krét bejárattal, esetleg üresen kiadó. Petőfi S. sugárut 56. Különbejáratu szép ut­cai bútorozott szoba ­azonnal is kiadó Deák F ti. 18. Elegáns bútorozott szo­ba külön fürdőszobával kiadó. Feketesas u. 15. I. em. I. Különbejáratu elegán sun bútorozott szoba fürdőszobával kiadó. — Szilágyi 1. T. em. 6. Különbejáratu bútoro­zott szoba fürdőszobá­val kiadó. Bajza n. 2 II 7. Tanulóleányt felveszek azonnal. Csernák Ma­tild. Szentháromság u 6b. sz. Fiatal kereskedő al­tiszti. üzletvezetői vagv utazói, rak tárnoki vagv bármilyen jobb állást kérés. Ajánlatot: 1000 óvadék jeligére. Német órákat ad, eset­leg gyermek mellé men ne iskolázott úrinő. — Jelige: Lelkiismerete*. Tűzőnők állandó inim kára felvétetnek Hódv­eipögvár. Lengyel n 26 sz. Re$7ftév i foj or" tempón* Kossuth Lajos sugá'-ut 34 szám MÁJUSRA KIADÓ a központ leszebb, leg­forgalmasabb helyén irodának alkalmas eme leti, 3 utcai saoba mel­lekhelyiségekkel. Meg­tekinthető egész nap. C.sekonics u, 1. 221 Irodának, garzonlakás­nak kiválóan alkalmas főlépcsőházi bejáratú kettős szobás főbérleti lakás azonnal átvehető. Csekotiics utca 1, Ér­deklődni házmesternél. Március l-re modern 3 szóba, konyhás lakást keresek. Cím a kiadó­ban. KIADÓ LAKÁSA VAN? LAKÁST KERES? Jöjjön a lakásirodába, lakások azonnalra v. májusra. Megbízható oéa csekély díiazás — Lakásiroda, Dugonics tér 11. Tel. 16-38: 136 Üzlethelyiség?! keresek itahnérésnek: Engedé lyenvvan jeligére. Keresünk azonnali be­lépésre a füszerszak­máhan lehetőleg jártas keresztény, komoly, óvadékképes urat (le­hetőleg nyugdíjas is) felügyeleti revizori és raktárnoki teendők el­látására. Az, összes s/.erryfhti adatokat, ed­digi alkalmaztatásokat és referenciákat tartal­mazó kézírásos ajánla­tokat: Diszpozíciók é­pes jeligére a kiadóba kérünk. Gérfirást. másolást, ' le velczést olcsón gyor­san készítek Regös Polcár utca 20 Zongorát tökéletesen hangol javít Rakov­szkv a Zeneiskola hun golójs. Jakab Lajos u. 5. I. Telefon 22-80. Le­velezőlap hívásra is azonnal jön! Rövid ke­reszttel IO* zongora el­adó Selingani silót, beratváL kések I nagy választékban kap­hatók, azok köszórülé­|sét, javítását felelősség ;;oo mellett vállalja Fráter műköszörűs Htkwlth K*lmio t>. 5. Konyhakerti szakmun­kás magánvos ember kerestetik idénymunká­ra, teljes ellátással — Rózsa Vilmos gazdasá­gához. Értekezni lehet délelőtt folyamán Kál­vin tér 7 sz. Házmes­ternél. Perfekt fözőnö intézet­ben vagy iparvállalat tisztviselő étkezdében önállóan főzést vállal havi 100 pengő fizeté­sért. Ajánlatokat: — Konyhafönöknő jeligére kér kiadóba. HÁZMESTER kerestetik Szenthárom­ság utca 21. Tudakozód­ni Kucsera üzletben 37? GÉPT ARMBKEZELÓ képző tanfolvanion ki­képzés felelő-*ée mei lett a leejnlánvoisbb áron. Miiller Béla. l"é bor utca 1 Tel 30-76 ImÁV. háztól ki/Is forgalom ügynöksége •utorszéllltá* helyben üdéken gipkaesikkal Euvarfelvéteii iroda. ttölcsay ule» 10, Stoppolta: ruháit H .Budapesti* kézmüszo vőnél. Eredeti gyá.-i beszövések Üzlet: Há­gj sörkerttel szemben. Személy és teher gép­kocsi vezető megh-ielő óvadékkal bármily n | állást keres: Józan jei igére kiadóba. \

Next

/
Thumbnails
Contents