Délmagyarország, 1940. november (16. évfolyam, 250-273. szám)

1940-11-14 / 259. szám

4 DBCMAGyARORS2XG • CSÜTÖRTÖK. 1940. november 14. rills 2-án Horthy Miklós kormányzó repülőgépről tekintette meg az ár alá temetett országrészeket. Útjáról visszatérve, kiadta ismeretes szózatát, amellyel a nemzetet testvéri megsegítésre hívta fel. Április 6. és 8. között voltak az árvízvédeke­zés legválságosabb napjai. Irtózatos vihar vonult át ezeken a napokon az országon, méteres hullá­mokra korbácsolva fel a megduzzadt folyók és pa­takok vizét. A kirendelt közerő nem tudott meg­küzdeni a szél irtózatos erejével, a viz átcsapott a töltéseken és lesodort embert és védekező anya­got. Már-már ugy látszott, hogy a Tiszántúl jelen­tékeny részét elönti az ár. A borzalmas napok alatt azonban irtózatos erőmegfeszitéssel sikerült a gátakat megtartani. Szerencsére, háromnapi tombolás után a szél ereje gyengült s vele együtt gyengült a veszély is. A folyók vize lassan apa­dásnak indult. A folyók tehát megszelídültek. De ekkor másfelöl fenyegetett olyan veszély, amely hatásában nem maradt el a folyók árvizveszedel­métől. Megjelent a földeken soha nem látott lenge­rekben a belviz. Vadvixeoham a buza ellen A belvizek a folyók előtt elzárt zsilipek uiiatt nem tudtak a folyókba ömleni. Ez abban a pilla­natban vált ijesztő arányú veszedelemmé, am'kor az olvadás megindult. Az olvadást követő napok­ban a szivattyúzás megkezdődött. A 176 beépített szivattyú melleit egész sor ideiglenes szivattyú működött, de ezeknek munkáját megakasztotta az, hogy az egyre hatalmasabb erővel feltörő vadviz és belviz elöntötte a szivattyúkat is. Sok helyen külön gátakat kellett a szivattyútelepek előtt emelni, ha erre időt engedett a belviz rohama. A bevetett termőföldek tengerré váltak, a végelát­hatatlan óceánok vize alatt meghalt a buza, el­pusztultak a kenyérmagvak. Az üzemanyagcllátás hiányos volt, ezen a bajon nem lehetett segíteni. Különösen nehézzé tette a helyzetet, hogy a ve­szélyeztetett területekre egyre nagyobb tömegű eső hullott. A magasabban fekvő területek belvize a mélyebb medencékbe húzódott, ugy, hogy ha egyik helvcn némi enyhülés volt tapasztalható, akkor ez más területek hátrányára történt. A ta­laj fagyának felengedése ulán a talaj is túlzott mértékben IclitÖdölt vízzel, a talajvíz feltört a felszínre. A már megmentett területeken újra kei. dodött a házak összeomlása, a termőföldek elte­metése, a szánlók, a gyümölcsösök pusztulása. A belviz ellen üzcmanyagbeszerzésscl, szivattyúk lefoglalásával, lccsapolási munkák megindításával küzdött Bonczos Miklós kormánybiztos vezetésével az »árvizi dandár*. Gyors intézkedéseket léptetett életbe a bécsi döntés által visszacsatolt erdélyi részeken is, ahol az árvízveszély ugyanolyan nagyméretű volt, mint az anyaországban. J\% árvízkárok becslése Az okozott károk összegszerű megállapítása Bicg nem történt meg s igy eddig az időpontig esak becslésre lehet szorítkozni. A viz 30 várme­gyét,, 15 várost, 1028 községet tett tönkre és másfél­millió katasztrális hold földet temetett el. Megron­gált 5015 kilométer árvédelmi töltést és 20.000 ki­lométer vízlevezető csatornát. Tönkrementek a szivattyútelepek és zsilipek. Nagy károsodás érte az utakat, hidakat, vasutakat: 270 közúti hid ás 18 vasúti hid rongálódott meg, vagy pusztult el tel­jesen. A termelésből közel 100.000 hold föld esett ki. Nagy értéket képviselnek az elpusztult ingósá­gok, háztartási és gazdasági felszerelési tárgyak, emberi eleség, állati takarmány és az összeomlott házak. Mindezt figyelembe véve és megközelítő értékkel számítva a károsodás 30 millió pengőre tehető. R védelemre felhasznált összeg Az árvízkárosultak megsegítésére és az árvíz­védelmi munkák megindítására országos gyűjtés indult meg. A sajtó és a törvényhatóságok gyűj­téséből összesen 5679.508 pengő 47 fillér folyt be. Ezt az összeget teljes egészében az árvízkárosul­tak lakóházainak felépítésére használta fel Bon­czos kormánybiztos. Ezenkívül rendelkezésre ál­lott a kormánybiztosi hitelkeret, a földmüvelés­ügyi miniszternek . kiutalt hite! és egyéb más hitelkeret, összesen 17.6l5.50fl pengő 17 fillér. Ebből az összegből a vizimunká. kat, s házépítéseket, a vetőmagakciókat, az utak helyreállítását és egyéb árvédelmi intézkedéseket látta el a kormánybiztosság. A viz elleni küzdelem nehéz 7 hónapjának mér­legét felállítva megállapíthatjuk — irja Bonczos Miklós beszámolójának végén hogy a veszély *lyo«ságát és időtartamát tekintve, minden eddi­git reffllmnli Idejekorán tett erélye* Intézkedé­sekkel azonban sikerült korlátok közé szorítani és a már-már bekövetkezett országos katasztrófát elhárítani. A nagy küzdelem lezárult A jövő feladatai Megállapítja Bonczos Miklós, hogy a védömü­•ek nem mindenütt tökéletesek, ezeket sürgősen ki kell egészíteni, hogy megfelelhessenek az árvé­delmi felkészültség feladatainak. Bebizonyult az is, hogy közmunkákra alapítani nem lehet A kato­naság kitűnő szolgálatot tett, az árvédekezés azon­ban nem lehet állandó feladata. A társulati mérnö­kök jól végezték munkájukat, a társulatok beléle­tét azonban, különösen a terhek vállalása terén meg kell vizsgálni, mert megengedhetetlen, hogy kicsinyes érdekeken esetleg nagy dolgok múlja­nak. Meg kell vizsgálni a társulatok s az állam kapcsolatait pénzügyi vonatkozásban és az ellen­őrzés terén szükség esetén törvényt is kell változ­tam. Meg kell vizsgálni azt is, hogy a szokásos eljárások miként egyszerüsithetők és gyorsíthatók. Az igénybe vett 'állami mérnökölt szintén jó szol-1 gálatot tettek, számuk azonban kevés és túlságo­san igénybe vannak véve. Létszámukat a jövő ár­vízvédelmi munkák sikere érdekében fel kell emelni. Mindezeket az észrevételeket, tanulságokat és megállapításokat az év szörnyű és aránytalan ijesztő katasztrófája alapján szűrte le az árvédel­mi munkák vezetője: Bonczos Miklós kormánybiz­tos. Ezeket a tapasztalatokat, tanácsokat me§ kell szivleini, mert a munka csak lezárult, dc koránt- * sincs meg befejezve. Egyik szakasza véget ért, de a jövő szempontjából még sok a tennivaló. Bizo­nyítéka ennek az, hogy Délvidéken újra kezdődik az árvizveszedelcm, a természet niég nem tombol­ta ki magát. A talajvíz újra feltört s a városok vezetőségének hivatali szobáiban naponta növe­kednek a küldöttségek, amelyek sötét képet feste­nck a környék jövőjéről. Ezeken a bajokon segí­teni kell minél előbb, hogy jövőre niár nc fenye­gethesse a búzaföldeket a feltörő viz. nc váljoif óceánná a szántás . . . Elsőrendű munkák készítése kárpitOS és javítása Szedres! _n£jkész párnázott bútorok raktáron ÍM Szent Mihály u. 1 Fodor n. sarok Telefon: 15—56 Szeged kétmillió pengővel vezet az utépitési hozzájárulás terén 80 millió pengős költséggel kexdie meg a kormány az ulhálóxai kiépítését ('A Déímagyarország munkatársától) A kor­mány nagyarányú közúti munkaprogramot dolgozott ki. A program hármasirányú: az or­szág területén a legnagyobb útak körszerű és nagy teherbírású portalan burlcolattal való el­látása, az alsóbbrendű úthálózat nagyszabású fejlesztése és végül a meglévő úthálózatoknak a gépjárműforgalom igényeit is kielégítő kar­bantartása­Ennek a munkaprogramnak Céljaira 30 mil­lió pengő állami támogatást irányzott elő a kormány. Ezt az összeget főleg a tanyai úthá­lózat kibővítésére, a bekötőútak építésére, a tanyák úthálózati bekapcsolására fordítják. Ez a mnnka kereken 40 millió pengőt igényel, az állami támogatás mellett tehát a közületeknek 10 millió pengőt kell előteremteni. Szeged a városok között vezet a hozzájárulás tekinteté­ben": kereken 2 millió pengőt irányzott elő • tanyai bekötőútak építési céljaira. A Délma­gyarország mán beszámolt arról a kidolgozott tervről, amelynek alapján a tanyai bekötőútak építését végzik a szegedi tanyavilágban. Ezek­nek az utaknak szinte mérhetetlen a jelentősé­gük, mert a tanyát összekötik a várossal, lehe­tővé teszik az akadálytalan közlekedést és szál­lítást s a tanya megélhetését, fejlődést óriási mertékben elősegítik. A szegedi munkálatokhoz hasonlóan möst országszerte megindult a mnn­ka. Összesen 80 millió pengős költséggel kczd< te meg a kormány a magyarországi úthálózat kiépítését, a munkálatok során közel 5000 kilo­méter új útat képeznek ki a tanyai hekötőúta­kon kívül. Ez a program megszünteti végre f* kátyúba került szekerek és sárbasüllyedt fal-, vak korszakát­II Volksbund hivatalos lapja a nyilasoknak a németiakta falvakban való szervezkedése ellen A Magyar Nemzet írja: A nyilaskeresztes párt hivatalos hétfői lap­ja a pórtvezetőség nyilatkozatát közölte a né­met ucpesCport kérdéséhen. A nyilatkozat fel­hívja a nyilas szervezetek vezetőit, hogy köz­ségeikben a németajkú lakosság körében folyó Volksbund szervezkedéssel teremtsék meg a szeretetteljes testvéri együttműködés feltéte­leit. „Aki a VolksbuDd tagjaként szervezetünk­ből kilép — mondja a nyilatkozat —, bocsássák elszeretette!, hangsúlyozzák azonban, hogy a németséghez, vagy bármely más népcsoport,hoz való tartozás eldöntése és megállapítása nem a hatalmonkívüli nyilaskeresztes párt feladata, hanem ma még egyedül és kizáróan azé a meg­határozott személyé, aki erre vonatkozóan akaratát nyilvánítja és lelki összeférhetetlen­séget érez azzal, hogy német, vagy bármilyen más fajiságának öntűdatos hordozása mellett a nyilaskeresztes pártban tagként szerepeljen." A Deutsche Zeitung» teljes terjedelmében közli a nyilas párt fenti határozatát, majd hösszú kommentárt fűz hozzá, amelyben kije­lenti, hogy ezt a nyilatkozatot nem fogadhatja cl. A Volksbund — írja — a béCsi szerződés világosan körülírt határozatainak értelmében már ma is megkapta a totalitásos jogot nép­csoportunkra. Abban a helyzetben vagyunk te­hát és a szerződés értelmében az is a köteles­ségünk, högy népünket minden, a népiségünk­tői ideacn kötelezettségekből kiváltsuk és vala­mennyiünket a Volksbundba, vagy a még ala* pítandó szervezetekbe összegyűjtsük. Azt aa egyéni szabadságot, amely szerint az egyén olyan fontos kérdésekben, mint világnézet é$ politikai hovatarlozandóság, szabad elhatáro­zása szerint dönthetne, éppúgy nem ismerhet­jük el, mint ahogyan ilyen szabadságot a nyi­las párt sem ismerne cl hatalomra jutása ese­tén. A Deutsche Zeitung cikke így végződik: „A nyilaskeresztes pártnak nemcsak a dön­tés szabad jogát, kellene német tagjai számárai lehetővé tenni — ez az ajánlat nagyon is libe­rálisan hangzik —, hanem gyorsan cs gyöke­resen fel kellene oszlatnia szervezeteit a mí nemet falvainkban." Budapest, november 13. A' Budakeszin meg­tartott képviselőtestületi választásokon az egyes tagságokért hatalmas küzdelem indult' meg. A választók hat nyilaskeresztes párti és öt Volksbund-tagot választoltak a községi kép­viselőtestületbe. Szegediek találkozóhelye »„DEREIN" BEDAP£ST, Révay-utca 21 Operaház melleit. Tel.: 121-905. Gőzfűtés, meleg hideg folyóvíz, ké nyelmes fürdőszobás apartmanok.

Next

/
Thumbnails
Contents