Délmagyarország, 1940. november (16. évfolyam, 250-273. szám)

1940-11-07 / 253. szám

SPORT Nagy edzéssel készül csütörtökön a Szeged a csepeli fiókrangadóva (A Délmagyarország munkatársától) A vusúr­Lapi NB-program legkiemelkedőbb eseaénye a Csepelen eldöntésre kerülő Szeged AK—WMIC talalkozo. A harmadik boly dől el ezen a talalko­zón. Csepelen /fiókrangudouak* tartják a vasár­napi meccset. Nagy küzdelem lesz a nicccseu, hiszen oiiudkét együttes a harmadik helyen akar végezni az őszi idényben; jobb pozíciót aligha ér­het el pillanatnyilag bármelyik csapat. Csepelen olyan komolyan veszik a inéi kőzést, hogy a keddi edzést /kihagyták* a játékosok, Ez azért történt, mert a csepeliek fáradlak voltak a hét nap alatt három meccstől. Éppen ezért a szer­dai edzés egészen könnyű volt és hasonló köt üi­méuyek közölt bonyolítják le a pénteki trénin­get is. Ezzel szemben a Szeged nem változtatott szo­kásos edzési rendjén: erőnléti gyakorlatok után csütörtökön nagy kétkupus edzés lesz a Temes­vári-körúti sporttelepen. A vezetőség délután (él 3 órára az egyesület valamenyi játékosát kiren­delte és amig a Szeged AK első garnitúrája a másodikkal játszik, a többiek a tréningpályán dolgoznak és szükség cselén rendelkezésre álla­nak a mérkőző együtteseknek. Fontos, hogy a Szegeri AK II. is felkészüljön a küzdelemre, mert a WMTK-cileni mérkőzésén könnyen eldőlhet az őszi elsőség kérdése. Csütörtökön este fél 9 órakor a Raffay-éttc­n»m különhelyiségében összeül a sportbizottság. A bizottság valószínűleg nem változtat a Marko­vics Szilárd által előterjesztendő és a Délmagyar­ország állal már ismertetett felállításokon, csu­pán az lesz a dolga, hogy kijelölje a többi baj­nokságokért szereplő csapatok játékosaik —oo°-> Összeállítási gondok a Vasutasban és a KERC-nál Péli az űszi idényben már nea játszik — II sérült Tótn il. dr. szeretne szerepeim vasátnap (A Délmagyarország munkatársától) Kellemet­lenül érinti mind a Vasutas, mind a KEAC veze­tőségét az a körülmény, hogy a hajrában több játékos sérülés történt. Annak ellenére, bogy a Vasutasnak hatalmas játékosgárdája van, Télit nem tudja pótolni. Értesülésünk szerint a kitűnő center az idényben már aligha játszhat. Lába any­nyira rossz állapotban van még, hogy a héten Budapestre utazik cs a sportszanatóriumban meg­vizsgáltatja magát. Nem lehetetlen, hogy müt'cti beavatkozás válik szükségessé. Ilyen körülmé­nyek között ismét problémává vált a csapul ösz­szcátlit.ása, ezúttal a l'ostás ellen. Azt a megol­dást, hogy vagy Sajtos I., vagy Varga legyen a középcsalár, nem tartják helyesnek a piros ké­keknél cs a ccntcrkérdést — csatárral szerelnék megoldani. Előtérbe került az a lehetőség, hogy Kecskés legyen a center, ebben az esetben csak jobbszélsöt kellene keresni, cz pedig bőven áll a csapat rendelkezésére. A vezetőség választhat Sebők I., Sulyok és Sajtos II. közöli. Tekintettel arra. hogy Székelyt kiállították a 1'énzü.gy-elleni meccsen, számolni kell letiltásával, dc egyébként is kihagyására gondolnak. Az ö posztját Domon­kossal, a Szeged AK volt tartalékhátvédjével, vngy Karinaival gondolják betölteni. A piros-kékek egyébként csütörtökön délután a Vasutas-stadionban kétkapus edzést tartanak és értesülésünk szerint, ezt egészen könnyű lefo­lyásúnak tervezik, mert ilyenkor az Idény végen már nemigen szükséges az erősebb készülődés. Hasonló összetételű gondok vannak az. egyete­mistáknál is, akik a Pénzüggyel veszik fel a küz­delmet a Vasutas-stadion vasárnapi kettős prog­ramja ke re lében. III — amint jelentettük — Tólta II. dr. cs l.akat sérülése okozza a gondokat. Fá­kat szereplését szirilc biztosra leliet venni, Tóth Il.-nél azonban más a helyzet. A kitűnő futballis­tának négy helyen repedt meg a lábfeje. Ennek (•lenére abban reménykedik, hogy vasárnap ren­delkezésére állhat esa patának. Amilyen lelkes futballista Tóth II. dr.. kilelik lölc, hogy még jelenlegi sériiit állapotában is hajlandó az egye­temi színeiéi ! küzdeni. Kérdés, hogy sérülten tud c teljes harcos lenni, Fzl min tartjuk valószínű­nek. I la vasárnapig nem lesz lel jesen rendbeli, smi valószínű akkui inkább egy gyengébb litásu, dc sérüléstől mentes futballisláhalc kell játszania. Szó van ezzel kapcsolatban arról a rregoldasi lehetőségről, hogy esetleg Kolozsi visz­szamegy középfedezetnek és Molnár kerülne ki a csapatból. Ez a kérdés végeredményben a vezető­ség dolga, annyi azonban bizonyos, hogy a je­lenlegi KEAC javuló fonnát mutat és balszeren­csével vesztette el az utóbbi időben meccseit. Ép­pen ezért, ha egy mód és lehetőség van rá, nem szabad változtatni az összetételen. A KEAC-játé­kosok csütörtökön az egyetemi stadionban tarta­nak edzést. —oo­Négy I. osxiályu amalővmétr­Uözés — négy pályán (A Délmagyarország munkatársától) Amig a II. osztályban rövidesen befejeződnek a küzdel­mek, addig a szegedi alosztály I. osztályában tel­jes erővel folyik a végharc az őszi idény elsősé­géért, illetve a jobb helyezésekért. Talán ezzel lehet magyarázni azt a körülményt, hogy a va­sárnapi négy szegedi meccset — négy pályán bo­nyolítják le, a pályaválasztók a honi környeze­tet hívják segítségül. Kétségtelenül az is közre­játszik a kfilönrendezésnél, hogy az idő előreha­ladottsága miatt, egyik csapat sem játszik szí­vesen délben, inkább délelőtt játszanak, amit a Postás—SzFIE találkozó mcccsbcjclcntése is iga­zol. A SzlYE tiltakozik a dele-lötti játék ellen, a kérdés cliutézése az alszövctségre tartozik. A vasárnapi mérkőzések cs játékvezetői: Sze­ged, Tcmesvári-körut: SzAK III.—MTK (Dobócz­ky), Liga-utca: UTC—KTE (Emödl), Vasutas-sta­dion: Postás—SzFIE (Adányi), Hunyadi-tér: SzTK—Móraváros (Zsenibori II.), Makó, maros­menti pálya: M AK-Sz. MÁV (Remónyffy), Kis­kunfélegyháza: KTK—KEAC II. (Rozsnyav). — II. osztály: Szeged, egyetemi stadion: SzFIE II, —Vasutas II. (Wittmann T.), Hunyadi-tér: HASE —MI.E (Schmődl). — Ifjúsági bajnokság: Szentes: Sz. MAV—HTVE (Dudás—Szabó). -oO­X A Vasutai-vizilabdazók budapesti edzése. Mivel a Vasutas vizipólócsapata bekerült az í. osztályba, a nehezebb mérkőzésekre feltétlenül nagyobb előkészületeket kell tenni, cz azonban téli fedettuszoda hiányában nehézségekbe ütközik. A Vasutas vezetősége ugy segit a hiányon, hogy télen kétlietenkint Budapestre küldi csapatát, amely a fedettuszodában megfelelő partnerrel fel tud készülődni az idényre. x Tóth a válogatott keret edzésén. Csütörtökön délután tartja az olaszok ellen kijelölt keret első edzcscl. Az edzésen résztvesz Tóth, a Szeged AK kapusa is. akit mint egyetlen kapuvédőt, állítot­ták be a kijelölendő futballisták sorába. A szö­vetségi kapitány rendelkezése értelmében Tóth szerdán elutazott Szegedről és jelentkezett a szö­vetségben. X A Klauzál legyőzte a Tanítóképzőt a szerdai KTSOK-raérkőzésen. Szerdán délután rendeztek meg az egyetemi stadionban a Klauzál—Tanító­képző KISOK-bajnoki meccset. A játék nem moz­gott valami magas színvonalon. Az esélyes tani­tóképezdésckkcl szemben a nagyobb lelkesedéssel játszó gimnazisták nyertek 2:0 (0:0) arányban. Az első gólt Váraljai fejelte, a másodikat Pálmay lőtte. Az f. félidő végefelé Bonyhádyt (Tanitókép­7.ö) a játékvezető kiállította. A meccset ReményRy jól vezette. _ Csütörtökön is lesz KISOK-bajnoki játék. Ezúttal a Felsüipariskola a Baross-gimná­zium együttesével méri össze erejét a Ilunyadl­téri sporttelepen délután fél 3 órai kezdettel. A nemesnek a felsöipariskolások a favoritjai. Árverés. November hó 8-án délelőtt 10 óra 15 perckor Szeged, Polgár u. 24 sz. alal? házi bulorok, képek, gramofon és egyéb ingósá­gok a legtöbbet Ígérőnek nyilvános árveré-'n «l fognak adatni. .108 Iflvdio minösegd Uj Pick-szalámi már minden íUszer es csemege Üzletben Kapható. « lPRÓHIKPETE Lépcsőházi bejáratú, — kényelmesen bútorozott szoba fürdőszoba hasz­nálattal kiadó. Kossuth Lajos sugárut I. 10. Egy szoba szerényen bútorozva vagy üresen azonnal kiadó! Fürcdi­u 1. földszint. Kiss Im­réné. Különbejáratu elegán­san bútorozott szoba ki adó. Szilágyi utca 1. Bútorozott szoba külön­bejárattal kiadó. Taka­réktár u. 2 sz. I. cnc­lct 18 a. Kétszemélyes elegán­san berendezett utcai szoba, fürdőszoba és kapukulocsal kiadó. — Tömörkény utca 8, ka­pu alatt balra. La. Széchenyi téri ÜZLETHELYISÉG raktárral azonnal bér­beadó. Értekezni Szé­chenyi tér 15. 130 Kcttvszobás komfortos lakás azonnal átadó — Kálvária u. 36. Gaál. IláVomszobás komfor­tos lakást keresek bel­városban. Ajánlatok — Kállav Albert u. 6. I.it­tomeritzky tanár cimé­MAV. háztól házig forgalom ügynöksége Bútorszállítás helyben vidéken gépkocsikkal is. Fuvarfelvételi iroda. Kfilcsey utca 10. Jó munkás önállóan dolgozó cukrász segéd azonnal felvétetik. — Papp Cukrászda. Minden munkára alkal­mas középkorú bolti­szolgát felvesz Szövet­kezel, Kölcsey u. 2. flDffí-V€T€Í. EBÉDLÖSZÖNYEU! Keleti szmirna 3x4 m nagyságú Cs egy garan­táltan tiszta kisiréro tü háló dívány eladó, Cim: Párisi-kürut 16., emelet. Csak a délelőtti órákban. Gyönyörű, modern, uj ebédlő eladó. Petőfi S. sugárut 14, fdsz. jobb. Szép, sötétszürke róka eladó. Érdeklődni Er­zsébet kalapszalon, Ká­rász u. Zongorát vagy piani­nót készpénzért veszek, Címeket a kiadóba ké­rck: Zongora jeligére. Áthelyezés miatt egy 4 szobás összkomfortos lakás I. emeleten azon­nal átadó. Polgár u. 21, I. 3. I. cm. 3 nagy utcai szo­bából cs mellékhelyisé­gekből álló jól fűthető irodahelyiség bu torral vagy anélkül azonnalra is bérbeadandó. Révai­u. C. " Gye mEkUocsik ! Mélv kocsik már 36 P-től a legmodernob bekig 115 P-ig. Sport kocsik 18-tól, decsak egyedül a készítőjé­nél. BALOGIT JÓ­ZSEF gyermekkocsi kcszitő, Párisi k. 45 w„*s Cipész segédet Gojzer­rer munkára és egy ci­pész tanonc fizetéssel felvétetik. Rácz cipő­szalon, Kölcsey u. 7. Egy kemence munkást felvesz Lázár sütöde. Alsóváros. Pianinó kiktiinő hangú, tölgyfa könyvszekrény olcsón eladó. Takarék­tár II. 8, földszint. Rongyos, piszkos N Y A K K RN D Ö JÉBÖÜ 35 fillérért ujat készít a Nyakkciidöklinika. Átalakítások, kifordítá­sok, uj fejek készítése. Szentháromság u. 19. LIBACOMB zsírral kg 2.20 P, egész liba 1- r. kg 2.60 P, — Tisztított aprólék csir­ke, kacsa mindennap kapható. Rózsa, Mik­száth K. u. 5. 207 Szerkesztésért és kiadásért felel; Berey Géza főszerkesztő, a Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalai Rt, ügyvezető-igazgatója. —oO°— Szerkesztőség: Szeged, Rudolf-tér 6., I. em. — ÉJ szakai, szerkesztőség: Kálvária-utca 14. — Kiadó* hivala: Szeged, Aradi-utca 8. — Telefon (szerkesz­tőség, kiadóhivatal és nyomda): 13 06. Kiadótulajdonos: Délmagyarország Hírlap- és Nyomíavállalat Rti Nyomatott: ABLAKA GYÖRGY körfórgógépén Szeged. Kálvária-utca 11, lelefon: 10-84. Felelős üzemvezető: Ablaka István.

Next

/
Thumbnails
Contents