Délmagyarország, 1940. október (16. évfolyam, 223-249. szám)
1940-10-10 / 231. szám
öbcmsgysrörszxg Csütörtök, 1940. OKTÓBER 10. Minden magyar lapot öellltotíah a románok Bukarest, október, 9. Szerdán 'délelőtt rendeletet adott ki a román belügyminiszter, amelylyel a Romániában, illetve Délefdélybcn 'és a Bánátban megjelenő összes maai/arnuelvü Ionokat betiltja. _ Ezzel' Kapcsolatban Tornám részről Kijelentették, hggy a román hivatalos álláspont a kérdésben az, Hogy a kérdést a reciprocitás alapián fogja elintézni a Budapesten tárgyaló, román vegyesbizottság, Bonczos Miklós: menekültügyi kormánybiztos Budapest, október 9. A Magyar Távirati Tröda jelenti! X minisztérium vitéz' Bonczos Miklós dr. államtitkárt a magyar állam területére menekültek ügyeinek intézésére országos menekültügyi kormánybiztossá kinevezte* Belgrádi ion a romániai magyarttldözésrdl Bfclgxád, október 9. A Politika szerda reggeli számában a lap budapesti tudósítója beszámol a magyar közvéleményben egyre elkeseredettebbé váló hangulatról, amely a romániai magyarüldözósek és a menekültek üzünlésc miatt mindinkább országos jelleget ölt. A tudósító arról értesüli, flogy hivatalos magyar körökben is aggodalommal nézik a fejleményeket és ugy vélik, hogy ha ezek nz atrocitások nem szűnnek meg, akkor ennek komoly következményei lehetnek. A lap szemelvényeket közöl a magyar sajtóból Teleki miniszterelnök nyilatkozata a kormány gazdaságpolitikájáról Budapest, október 9. Teleki Pál gróf miniszterelnök nyilatkozott n kormány gazdaságpolitikai elhatározásairól. Kijelentette, a kormány fontos elhatározásokra jutott az ár. és a munkabérpolilika terén. Hangsúlyozta, a kormány a mezőgazdasági árak möstani megállapításánál figyelemmel volt az üzemanyagok és egyéb termelési költségek drágulására. 'Amint a városi lakosságnak, éppen úgy a gazdáknak is áldozatot kell hozniok abban a tekintetben, hogy saját fogyasztásukat korlátozzák- Egyes termékek árairól van szú. Természetesen a Kormány is gondoskodik arról, bogy at élelmezési költségeket alkotó kiskereskedelmi árak emelkedés© az elkerülhetetlen legkisebb mértékre korlátóztassék. Kétségtelen, Hogy súlyosan érinti a fogyasztói réteget az élelmezési költségek emelkedése, de mégis fsak fontos az, Hogy olyan árakat kapjanak a gazdák, amelyek mellett tovább tudnak termelni. Egyidejűleg a kormány a fogyasztói réteg helyzetének enyhítését is szem elölt tartotta. Gondoskodik a munkabérek és a legkisebb tisztviselői fizetések felemeléséről. Xz áralakulásban szerepe van a különféle adók és egyéb közterhek felemelésének is. Az adóemelés eélja éppen az, Hogy az állam a nemzet termelésének a szokottnál nagyobb részét biztosítsa la közcélok számára. fAz ipari árpolitikáról szólva, kijelentette a miniszterelnök, hogy a Háborús helyzet következtében a nyersanyagok nemcsak drágábbak lettek, de pótlásukról nehéz, sokszor Csaknem lehetetlen gondoskodni. Némi jóakaratú takarékossággal, a háztartások és az öltözködés. Félszerű beosztásával ezeknek a megszorításoknak a. terhe ellensúlyozható. — Vagy nagy nemzeti céljainkat valósítjuk meg akkor is, ha az a jólét róvására megy — fejezte he nyilatkozatát a miniszterelnök —, flzagy Csak anyagi jólétre törekszünk nagy nemzeti céljaink rovására. A választás nem lehet kétséges és nem hiszem, hogy volna magyar ember, aki ne vállalná a szükséges áldozatokat örömmel és szívesen, ha tudja, Hogy ezzel az Crszágépítés történelmi feladatainak (megvalósításához járul hozzá. Kedvező Időjárási vlszonqok mellet bombázták szerdán Antillát o németek Berlin, október 9. A Német Távirati Iroda Jelenti: Londont a szerdára virradó éjjel erősebb német harcirepülőgépkötclékek támadtak meg. Az időjárás kedvezett a német repülőknek és igy egész sor fontos hadicélt bombáztak legnehezebb bombákkal. London északi és északnyugati részében két nagy tűzfészek keletkezett, a város középső részében pedig négy kisebb tüz ütött ki. Néhány német könnyű bombázó szerdán délben fegyveres felderítésre indult Londonba és Délangliába. London körzetében egy repülőtéren néhány időzített bombát dobtak le. Több hangárt és szállásokat találtak el és semmisítettek meg. Anglia délkeleti partján egy német repülőgép telitalálatot ért cl az egyik város gázmüvében. Egy másik bombázó több bombát dobott le egy keletangliai kikötőben levő kereskedelmi gőzösre. A találatok pontosak voltak. A hajó erősen oldalra dőlve megállt. Valószínű, hogy elsüllyedt. Egy német bombázógép szerdán délben merész támadás során kis magasságból lecsapott egy Stafford melletti ipari üzemre. A nehéz bombák óriási robbanással zuhogtak a főépületre és a melléképületekre. A hatalmas robbanások a levegőbe röpítették és valósággal széjjelszórtáK 4 hatalmas épülettömböket, Berlin, október 9, A Német Távirati Iroda Jelenti: Angol bombavetők az elmúlt éjjel újból ál* talános támadást kíséreltek meg Hamburg ellen, a légvédelem azonban meghiúsította szándékukat. Miután bombáikat nem tudták a város felett le* dobni, egy békés falut árasztottak el robbanó és gyujtóbombáikkal, amelynek környékén semilyeu hadászati célpont nincs. A bombazápor töbh tá» ?at megrongált. Az angol légi haderőnek egy másik támadása, Bréma ellen irányult, ahol az angolok bombá.k* kai a város szélén fekvő egyik lakónegyedre dobták. Itt is több ház megsérült. A lakók közül többen életüket vesztették, vagy megsebesültek. Churchill a Konzervatív párt vezere London, október 9. A Reuter-iroda jelenti! Churchillt szerdán este egyhangúlag megválasztották a konzervatív párt vezérévé. Chamberlain utódául más jelölt nem volt Elsőrendű munkák készítése kárpifOS és javítása _x. kész párnázott Szent Mihály u.J nei- . Fodor u. satok bútorok raktáron Telefon: 15—56 flz ősszel megépül a csengeíei tanyaközpont, de csak a tavasszal kezdi meg működését 1945-re öt tanyaközpont lesz Szeged tanyavilágban (A Délmagyarország munkatársától) Ismeretes, hogy a város multévi költségvetésébe 10.000 pengőt vettek fel a csengelei tanyaközpont felépítésének céljaira. A vadvizáradás és az állandó esőzés, valamint egyéb okok miatt az építkezések megkezdése akadályokba ütközött. A tanyai közigazgatás egyszerűsítésének kérdése viszont állandóan sürgelte a tanyai központ felállítását. Ezért néhány béttel ezelőtt minden intézkedést megtettek a halóságok, hogy az épités megkezdhető legyen. Főleg az árviz és az eső által tönkretett utak rendbehozatala volt a legfontosabb, hogy az építkezéshez szükséges anyagok szállíthatók legyenek. Ez meg is történt s igy a munkálatokat most már meg is kezdtek. Mint arról birt adtunk annakidején: az épületben hat hivatali helyiség legz, itt kap lakást a kirendeltségi tisztviselő is. Ugy számították, hogy a 10.000 pengő a hivatalok berendezéséhez is elég lesz, az időközben bekövetkezett anyagdrágulás miatt azonban csak az építkezési anyagok beszerzésére elégséges a költségvetésbe felvett összeg. A számvevőséggel folytatott tanácskozások után sikerült a berendezésekre uj tételt beállítani a költségvetésbe. Mivel a berendezési anyagok is megdrágultak, szükségessé vált továfcjbi 10.000 pengő költségvetési beállítása, ezt az összeget már az 1911. évi költségvetésbe vették fel. Az Az épület rövid időn belül tető alá kerül, berett dezésére azonban csak a tél folyamán kerülhel sor, a tanyaközpont tehát csak a tavasz folyamán kezdi meg Csengelén a működést. Előreláthatólag egy irodatisztet minősítenek át III. osztályú aljegyzővé g ezt községi bírói jogkörrel felruházva kirendelik a tanyaközpont vezetésére. Ezzel ugyanis elkerülhető az, hogy a tisztviselői kar számát gyarapítani legyen kénytelen a város. A kirendelt tisztviselő mellé egy jegyzőt osztanak be több kisegilő és kézbesítő alkalmazottal, mert hiszen a tanyai kirendeltségnek a ki* hágási ügyek mellett a közigazgatás minden ágában el kell végeznie ugyanazt a munkát, amil eddig a városházán végeztek a tanyai lakosság ügyes-bajos dolgaiban. A csengelei tanyakö/.pont a harmadik kirendcHség: jelenleg a meginduló csengelei mellett s felső- és alsóközponti tanyaközpont működik. A város azt tervezi, hogy minden két évben t<tvábbi tanyaközpontokat létesít s erre a célra minden évben 10.000 pengőt, illetőleg ezenfelül is a szükséges költséget előirányozza a költségvetésben. 1942-ben kerülne sor a várostanyai központ felállítására, 1944-ben pedig a lengyelkápolnai tanyaközpontot épitené fel a város. 1945. elejére tehát összesen őt tanyaközpont működne Szeged közigazgatási területén. Kiterjesztették az elemi károk esetére szélé adóelengedést Budapest, októbelj 9- A Budapesti Közlöny közli a pénzügyminiszternek az 1940. évi 22. törvénycikknek a földadót tárgyaló első fejezete végrehajtási tárgyában kiadott rendeletét Az egész gazdatársadalmat a legközvetlenebbül érintik ennek a rendeletnek azok a rendelkezései, amelyek az elemi Csapások állal okozott károk címén igényelhető földadó elengedés kérdését szabályozzák. Az idézett törvény a múlthoz képest lényegesen kiterjed az adóelengedésre igényt adó elemi csapások sorára. Az adóelengedésre igényt adó kárt legkisebb mértékben az eddigi 33 százalékról 25 százalékra szállítja le és a kárbecslési eljárás terén is könnyítéseket hoz. A végrehajtási rendelet gondoskodik arról, hogy a törvénynek a gazdaérdekeket előmozdító ezek a szándékai a végrehajtás során a. lehető legszélesebb mértékben 'érvényesíttessenek és a törvény fendelhezései mát az 1910. évi elemi károkkal kapcsolatban alkalmaztassanak. az »» adományok Erdélyéri" akcióra Az „Erdélyért" akcióra október 4—8-a között a városi főpénztárba a következők adakoztak!. A Klauzál Gábor-gimnázium igazgatója és tanári testülete 58.62 P, Apró Mátyás 20.—, Be* regzk Péteb dr. 10.—, Baross Tüzelő- és Építőanyagbeszerző és Értékesítő Szövetkezet 50.—, Faragó Lajos 40.—, özv. Stein Péterué 20-—, Kiss. Ferenc dr, 50.—. Véu Pálné 5.— pengői A Vélmagyarország kiadóhivatalában szerdán Hesser Lajos 10-—, Keitzer Lipót és tsa cég 20.—, László Farkas József 5.— pengőt adományozott.